Tibi 2003.04.26-án az általa levezényelt utolsó (IV.) Hetény Kupán belekukucskál a kamerába.
Tibor 1999 szeptemberében íratkozott be, 2000.02.06-án vizsgázott le fehér, 2000.06.24-én sárga, 2001.06.30-án zöld, 2002.12.08-án kék övre. A TATAMI CENTRUM Sportegyesületnek alakulása, 2001 júliusa óta elnöke. Versenyeink főrendezője. Az 'Év embere 2001' díjat megkapta 2002.02.22-én. Bemutatóinkat szervezte, ő intézte a plakátok nyomtatását, az edzőruhák hímzését... és még nagyon sok minden mást is.
Az I. Demonstrációs edzésünket és a IX. Kecskemét Kupa versenyünket az ő emlékének szenteltük.
Eddig hét alkalommal osztottuk ki a Pécsi Díjat:
2004 februárban kapta Fekete Sándor és Túri Pál,
2005 februárban kapta Molnár József,
2006 februárban kapta Balogh Andrea,
2007 februárban kapta Hegedűs Éva,
2008 februárban kapta Kelemen Attila,
2009 februárban kapta sensei Papp Éva,
2010 februárban pedig Rapajka Zsuzsanna vehette át az éves értékelőn.
A lap alján a kapcsolódó linkeken megtaláljátok a beszámolót a kopjafaállításról és a legutóbbi évértékelésről, az illusztráló képek mutatják a Pécsi Díj emlékplakettjeit, valamint a sírjára állított kopjafát. Ugyancsak itt találjátok az emlékének szentelt versenyről és demonstrációs edzésről a beszámolót. Az utolsó link a 2003-as Nemzetközi Edzőtáborról szóló hírre mutat, itt találjátok az utolsó képeket, melyet Tiborról készítettünk.
2003 augusztus végén a temetésén a klub részéről a következő beszéd hangzott el:
"Nagy ajándék volt Ő a családjának, a munkatársainak, de a Tatami Centrum Harcművészeti Központnak is, sportegyesületünk elnöke volt. Mint a közösségünk hajtóereje, motorja, az elsők között cselekedett, ha tenni kellett valamit, legyen az bármilyen rendezvény, rá mindig számíthattunk.
A modern harcművészetek lényege önmagunk, szellemünk és testünk fejlesztése, törekvés a tökéletesre. Ez, mármint a tökéletesre törekvés korábban is sajátja volt, még mielőtt elkezdett volna ju-jitsu-val foglalkozni. Megnyilvánult akár a házának az építésében, akár egy szerződés, egy újságcikk megfogalmazásában.
De megnyilvánult a versenyeink megrendezésében is. Tibi volt az országos versenyeink főrendezője, a versenykiírásokat az aláírásával küldtük ki. Ezek a versenyek híresek voltak a jólszervezettségükről, amelyet a nevezések száma visszaigazolt. Szakértelmét az országos szövetségünk is elismerte. Következő őszi versenyünket is ő írta ki, ezt a versenyt az emlékének fogjuk szentelni.
A tökéletesre törekvés jellemezte a hozzáállását az edzésekhez, megtestesítette az optimális tanítványt, öröm volt tanítani. Heti három-négy edzésen is részt vett, maximális intenzitással és tudatossággal edzett, példát mutatva a nála kétszer fiatalabbaknak is. Ha úgy érezte, hogy nem sikerült 100%-osan a felkészülése, a vizsgáját is inkább későbbre halasztotta.
A legnagyobb elismerésünket, csodálatunkat az eszközök elkészítésével vívta ki. Gyakorló eszközeink egy része az ő keze munkáját dícséri. Hihetetlen precizitásról és igényességről tett tanubizonyságot. Van egy személyes emlékem is Tőle, egy bot, amelybe beleadta az egyéniségét, a lelkét. Több száz órát töltött az elkészítésével. Az igényességét jól jellemzi, hogy amikor a már lelakkozott, kész boton észrevett egy olyan egyenetlenséget, amelyet egyébként senki sem vehetett észre, csak ő, a készítője, lecsiszolta, kijavította, majd az egész botot újra lakkozta. Amikor ezeket az eszközöket a kézbe vesszük, érezzük szellemét, tudjuk, hogy a lelke ott van velünk.
A harcművészetek legfontosabb sajátossága az udvariasság, amely a köszönésben, a szertartásos meghajlásban nyilvánul meg, megadva a tiszeteletet a másik személynek, a társainknak csakúgy, mint a munkának, ami az edzéseken folyik. Legyen szó versenyről, edzésről, vagy csak egyszerű gyakorlásról, meghajlással, tiszteletadással kezdődik és fejeződik be. Tibor barátunk gyakorlása itt e földön véget ért, eljött az ideje a végső meghajlásnak, a végső tiszteletadásnak.
Nyugodjék békében!"
|