Soke Kelemen István emlékezését olvashatjátok:

Kedves Barátaim, Ju Jitsukák!

2012 februárjában elhunyt soke Robert Clark a WJJF alapítója és technikai igazgatója. 1946-ban született és élete végéig a WJJF Headquarters Liverpool Fazakerley híres dojóját vezette. Eredeti szakmáját tekintve mérnök volt. A sportot számára a kezdetekben labdarúgás jelentette. (Football... és Liverpool...) A hetvenes években találkoztam vele elöször, mint kohai, vagyis zöldfülű kezdő. Sőt! Azt sem tudtam, hogy eszik vagy isszák a ju jitsut. Ámulatomnál csak a lelkesedésem lett nagyobb, amikor leshettem technikáit a tatamin. Igazi csodának számított, hogy eljuthattam a dojójába és személyesen tanulhattam tőle, lévén ekkor még Magyarországon egy olyan rendszer volt, ahol az ilyesmi nem volt éppen egyértelmű dolog.

Angliában viszont kapitalizmus volt, ahol a "szolgáltatásokért" fizetség jár, ellenben pénzem az nem volt. Ingyen tanított. Fizette a szállás és étkezés költségeit, valamint ha már arra vitt a jó dolgunk, a kirándulásokat is. Miért mesélem ezt el? Azért, mert soke Clark nem volt egy képmutató ember. Megismerkedésünk után nem sokkal mesélte, hogy az ő szíve egyik felében a ju jitsu lakik, a másikban az angol font...

Napi átlagban 6 óra tréninggel mélyítettük az ismereteinket az ő vagy pedig egy ötödik danos vezető instruktor segedelmével. Soke Robert Clark "rendes" neve Bob volt mindenki számára. Nos Bob nem a gyengeségéről, a gyengédségéről lett ismeretes... Nagy fizikai erővel és keménységgel áldotta meg a sors, mely tulajdonságait nagy "szeretettel" demonstrálta a tanítványokon. (Pl. rajtam.) A WJJF Syllabus "belém veretésének" sikeres kísérlete a mai napig örök emléket állíttatott bennem s Bob így él tovább. Ebből a syllabusból lett az a törzsanyag, mellyel a magyar ju jitsu útjára indult. S utamra indultam én is. Örök hála ezért Prof. Robert Clarknak.

Hálás vagyok azért, hogy volt valaki, aki a zavaros önvédelmi zagyvaságoktól távol tudott tartani azzal, hogy iskolát hozott létre és rendszerben tanított. Hálás vagyok a keménységéért, mely a bimbódzó önbizalmam tápjaként hatott rám. Hálás vagyok a technikai kombinációiért, melyek a kreativitásom kivirulásának az alapjait szolgáltatták. Büszke emberként néha azt a benyomást tette, hogy inkább gőgös, de ez nem számít (már). A harcos útjába bőven belefér akár a gőg is, ha az, akinek lennie kell. Állhatatos, kemény, hűséges. (Mint Bob.)

Lehetséges, hogy öregszem? Aki nekrológokat ír ismerősökről, barátokról az nem lehet egy fiatal fiúcska. Tehát a korom okán és az igazság oltárán el kell, hogy mondjam nektek, nem szerettük egymást. Az alá s fölé rendeltségből kifolyólag ezt az éles szemű megfigyelő inkább az ő gesztusaiból vehette észre. Ellenben becsültük egymást. (Mint tanítvány, én még tiszteltem is.) Egyik magyarországi látogatásakor mondta nekem: "Steve! Én nem nagyon kedvellek téged, de amit a ju jitsuban felmutattál, olyat nem sokat láttam a világban! Gratulálok!"

Zsidónak tartotta magát, melyet a nyakában lógó dávidcsillagos lánc tett egyértelművé. Kedvenc énekesét és a számára a legszebb nőt a szintén zsidó Barbara Streisand jelentette.

Bobot égi útján kísérje az ő hangja (Women in love) és leljen békét a zsidók Istenénél JAHVE-nál!

Megtisztelő volt a figyelmed és tanításod! Köszönöm! OSU!

soke KELEMEN István 9.dan "Steve"