h_lwww.tatamicentrum.hu
b1b2b3b4b5b6
h_r
Hírös Brazil Ju Jitsu - Kecskemét
Klubunk a Magyar Ju Jitsu Szövetség tagja
Stílusunk a Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu
Szervezzük a Global Grappling versenyeket
Jelenleg 44 látogató
böngészi oldalunkat.

Ez történt 2011-ben III. - A versenyek történései
2012-01-04 00:00:00
A tavaly újdonságként megélt sok pozitív és pár negatív élményt, tapasztalatot próbáltuk hasznosítani idén és helyére tenni a versenyzést, azaz kissé visszább vettünk, hangsúlyoztunk. Mindazonáltal a nagy durranások, a kiemelkedő események 2011-ben sem maradtak el. Sőt.

Rögtön egy újdonsággal indult az év, először indult versenyzőnk, mégpedig sensei Fekete Sándor, alias Black Szása sensei Lisszabonban a hagyományosan január végén az International Brazilian Jiu-Jitsu Federation által megrendezett Brazil Jiu Jitsu Európa Bajnokságon. Sanyi bácsi mind a súlycsoportjában (ahol heten indultak), mind az Abszolútban (ahol 37-en indultak) aranyérmes, így kétszeres Európa Bajnok lett! A két-három nap őrülete a tavalyi év kiemelkedő eseményeit, az őrült májust és az őrült augusztust idézték. Az EB-n indult versenyzők száma és felkészültsége határozottan felülmúlta bármely korábbi versenyét, melyen Sanyi bácsi indult, így ez az eredmény tekinthető eddigi pályafutása csúcsának. Ez volt egyébként a 100. verseny, amelyen versenyzőnk indult.

Az év elejére került több nagy jelentőségű verseny is, így februárban a Magyar Kempo Szövetség által Kempo Világkupaként megrendezett IX. Juhász Ferenc Emlékverseny következett. 11 érmet, öt arany-, öt ezüst- és egy bronzérmet szereztünk, valamint két negyedik helyezést. Legeredményesebb versenyzőnk sensei Cseri József, aki kétszeres Világkupa győztes lett és egy ezüstöt is begyűjtött! Rajta kívül még hárman lettek Világkupa győztesek! Kiemelkedően szerepelt a Szűcs család három tagja: Sanyi és fiai Kristóf és Andris. Szűcs Andris Chikara Kurabe versenyszámban eddig legyőzhetetlennek hitt ukrán versenyzőket vert, ezt a jó szokását egyébként az év vége felé is megmutatta.

Ónodi Pisti Jitsu Fight versenyt idén hármat is rendezett, mi azonban csak az elsőn indítottunk versenyzőket. Fekete Csaba bár bírói döntéssel kikapott, tisztességesen helytállt első MMA versenyén, Szűcs Kristóf "IronMan" pedig megnyerte a kategóriáját. A klubunk szintén három grappling gyakorló versenyt rendezett áprilisban, júliusban és októberben, melyek hozzájárultak a Global Grappling versenyrendszer, a technikai és a pontozási szabályok megszilárdulásához, az immár hatfős bírói gárda kialakulásához. A FILA-Grappling mellett (ami a birkózó eredetet hangsúlyozza) ez a másik grappling rendszer hazánkban, mi természetesen a ju jitsu-s eredetet hangsúlyozzuk. Újdonságként idén először megrendeztük a Gi Grappling Csapatbajnokságot.

A tavalyi évhez hasonlóan mind a Monorierdő dojo, mind a Hatvani dojo megrendezte saját versenyét, melyen természetesen mi is indultunk, sőt a rendezésbe is besegítettünk. Május 7-én a IV. Barátság Kupán Monorierdőn, szeptember 17-én pedig Hatvanban a II. Rohács Norbert Emlékversenyen mutattuk meg a klubok közötti barátságot, az összetartozást és ápoltuk fiatalon elhunyt sporttársunk emlékét. Mindezeken a versenyeken (beleértve a gyakorló versenyeket is) a gyakorlás, a ju jitsu technikák ellenérdekelt, ellenálló ellenfélen való alkalmazása a fő cél, nem is az eredményeket emeljük ki, hanem az ellenfél tiszteletét, a fair play-t, a barátságos, tisztességes versenyzést.

Mindazonáltal komoly presztízsű versenyeket is rendezünk, ilyenek a több, mint egy évtizedes hagyománnyal rendelkező tavaszi és őszi nagy versenyünk. Természetesen itt is fontos a tisztességes versenyzés, az ellenfél tisztelete. A XII. Hírös Kupát május 28-án az Angolkisasszonyok csarnokában, a XVII. Kecskemét Kupát pedig december 1-én a Városi Sportcsarnokban rendeztük meg. A már hagyományos versenyszámaink, a Jurandori, Quattro, Randori és Double Couple mellett tavaly vezettük be a Gi és NoGi Grappling-et, idén pedig a Combat Grappling-et. (Ez olyan gi grappling, melyben van ütés és rúgás.) Ezeket a versenyeket rendezzük is, így nagyon sok energiánkat leköti a szervezés, de versenyzőink tisztességesen helytállnak, mindkét versenyen sikerült az összetett kupákból kettőt-kettőt itthon tartani.

Mint az előző összefoglalóban említettük, 2011-ben beindult Kecskeméten is a brazil jiu jitsu. Ennek következménye az is, hogy indulunk a hazai, a Gracie Barra Hungary által rendezett BJJ és Subsmission Grappling versenyeken. Májusban a Submission Grappling versenyen három versenyzőnk indult és sensei Fekete Sándor aranyérmet, Lakatos "ebihal" Sándor pedig bronzérmet szerzett. Novemberben a VII. Brazilian Jiu Jitsu Hungarian Open versenyen négy versenyzőnk indult, Balogh Andrea fehér öv 62 kg-ban ezüst, Fekete Csaba fehér öv 76 kg-ban bronz, sensei Fekete Sándor kék öv -94 kg-ban ezüstérmet szerzett. Az Ifjúsági BJJ OB-n októberben két versenyzőnk indult és Fejes István és Szűcs András is aranyérmet szerzett. Ezek az eredmények és Fekete Sanyi két Európa Bajnoki címe mutatja, hogy a kecskeméti Hírös dojo erős bástyája nem csak a tradicionális, de a brazil ju jitsu-nak is.

A bejegyzésben korábban már említettük, hogy a Global Grappling rendszer mellett jelen van Magyarországon a FILA-Grappling, melyet a Nemzetközi Birkózó Szövetség szervez és hosszú távon az olimpiára is be akar vezetni. 2011 elején megalakult a Magyar Grappling és Pankráció Szövetség, mely a magyarországi események koordinátora. A Gi szakág vezetője instruktorunk sensei Fekete Sándor, a szövetség elnökségének pedig tagja klubunk vezetője, shihan Berkes László. Ebben a rendszerben hazánkban négy verseny volt idén.

Márciusban Dorogon válogató verseny volt felnőttek részére, ahol öt versenyzővel indultunk. Szűcs Kristóf "IronMan" kettő arany, Szűcs Sándor és Lakatos "ebihal" Sándor pedig mindketten egy-egy arany és egy-egy ezüstérmet szerzett. Áprilisban a Magyar Bajnokságon minden korosztály képviselve volt, így 10 fővel és 19 nevezéssel indultunk, melyek közül 14 Magyar Bajnoki címmé érett és a Tatami Centrumnak hét Magyar Bajnoka lett: Jéga-Szabó Áron, Pataki Botond, Szűcs András, Göbölyös Márk, Szűcs Kristóf, Szűcs Sándor és Szűcs Kristóf. A Szűcs család három tagja összesen nyolc bajnoki címet szerzett!

Szeptemberben az Érdi Válogató Versenyen szintén öten indultunk, melynek két arany (mindkettőt Szűcs Andris szerezte), egy ezüst és két bronz lett a termése. A válogató versenyek és a Magyar Bajnokság eredményeképpen 11 versenyzőnk szerzett jogot a Világbajnokságon indulásra, de végül csak kilencen indultak el, hatan mind Gi, mind NoGi számban, hárman csak Gi-ben. A Világbajnokságot november 4-6 között Magyarországon, Tamásiban rendeztük, mi magunk a szervezésből is kivettük a részünket. A verseny a Kadet, Junior és Veterán Korosztály részére volt Világbajnokság, a felnőtteknek Grand Prix,a a Diák és Serdülő korosztálynak pedig Nemzetközi Verseny. Szép emlékekkel mentünk a VB-re, a tavalyi év talán legszebb emlékei a Dakovói VB-hez kapcsolódnak, itt szerzett Világbajnoki címet Lakatos "ebihal" Sándor és sensei Fekete Sándor!

Álmaink netovábbja volt tehát újabb Világbajnoki cím megszerzése és imáink meghallgatásra találtak, kellett hozzá persze a kemény edzés is. Szűcs Kristóf "IronMan" Gi Junior Abszolútban lett Világbajnok! Ehhez azt a Yaroslav Ischicko-t kellett legyőznie, aki az ukránok legjobbika és három év óta párbajt vívnak Kristóffal a nemzetközi versenyeken, Világbajnokságokon. 2-2-vel érkeztünk erre a VB-re és 3-3-mal távoztunk, Gi-ben Kristóf, NoGi-ben Yaroslav volt a jobb. Kristóf testvére duplázott, a tavalyi évhez hasonlóan idén is Szűcs Andris megnyerte mind a NoGi, mind a Gi számot és itt volt az, amire utaltunk a bejegyzés elején: korábban legyőzhetetlennek hitt ukrán versenyzőket vert, nem is igazán tudtak belenyugodni az eredménybe. Az év történéseihez tartozik az is, hogy a FILA-Grappling világversenyeken történtek olyan törekvések, melyek célja a páston elért eredmény megváltoztatása, a saját vagy kedvenc, vagy a szponzor által kért versenyző eredményhez segítése, illetve üzleti feltételek biztosításának a követelése. A magunk részéről ilyen törekvésekhez nem kívánunk asszisztálni, azokat a leghatározottabban visszautasítjuk.

Többi versenyzőnk is jól szerepelt, három újonc diák versenyzőnknek is volt a Gi számban bronzmeccse, bár mindannyian kikaptak, de Pataki Botond, Fehér Donát és Ditzendy Arisztid 5. helyezése több, mint amit előre remélni mertünk. Pataki Botond ráadásul a NoGi számban is a bronzmeccset vívott és itt győzni tudott, 3. helyezett lett! A VB-n indulásban már rutinosnak számított Göbölyös Márk, aki Gi-ben 2., NoGi-ben 3. helyezett lett! Ugyanilyen eredményt produkált az először VB-n induló Turányi Bence, aki Gi-ben 2., NoGi-ben 3. helyezett lett! Tavalyi Világbajnokunknak, Lakatos "ebihal" Sándornak idén nem olyan jól jött ki a lépés, Gi-ben 3., NoGi-ben 5. helyezett lett! Idén először és csak Gi-ben indult Bus András, aki bár dobogóra nem jutott, tudott küzdeni kiváló külföldi versenyzőkkel és meghatározó tapasztalatokat szerzett. Gratulálunk az elért kiváló eredményekhez és hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország mind a Gi Grappling, mind a NoGi Grappling versenyszámot megnyerte!

A 2010-es évet úgy fejeztük be, hogy nagyon jó év volt, de vajon meg tudjuk-e ismételni 2011-ben? Nos, az ismétlés sikerült és bár visszavettünk egy kissé, újra sikerült Világbajnoki címet szerezni és most először Európa Bajnoki címet is! Jövőre a konszolidáció folytatódik, a 2010-ben beindított motorok által kavart nagy hullámok fokozatosan elcsendesülnek, 2012-ben visszatérhetünk a régi kerékvágásba. Az új dolgok, a FILA-Grappling és a Global Grappling a helyükre kerültek, kialakult az új felállás, kissé megint visszavehetünk. Nem valószínű, hogy ismételni tudjuk az elmúlt két év eredményeit, bár ki tudja milyen lesz, mit hoz 2012-es év, és soha ne mond azt, hogy soha...

 
Kapcsolódó anyagok:
Ez történt 2011-ben I. - A Szövetség eseményei
Ez történt 2011-ben II. - A klub eseményei
Ez történt 2010-ben III.
Ez történt 2010-ben IV.
Ez történt 2010-ben IV.

Hozzászólások (0)    - A hozzászóláshoz be kell lépned.


2012 év összes híre itt található...
Azonosító:
Jelszó:
Regisztrálok
2024 Április
HKSzCs PSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

     

Látogatók száma:
9682743968274396827439682743968274396827439682743


Harcművészek az Egészséges Gyerekekért

Levélküldés