Sokszor felmerül a kérdés: vajon beszélhetünk harcművészetről a 21. században? Létezik olyan tudás, amivel megvédhetjük magunkat ebben a rohanó, elvadult világban? Vajon eljuthatunk arra a szintre, hogy már nem kell használnunk a tudásunkat egy esetleges konfliktus alkalmával? Vajon megtalálhatjuk a lelki békét, amikor bármilyen szörnyű helyzetben megtaláljuk a jót, a szépet? Esetleg mi is lehetünk idővel bölcsek? Megtalálhatjuk a bölcsességhez vezető utat? Valójában, mi a harcművészet lényege a 21. században? Kíváncsiságomtól túlfűtve, sensei Tóth Csabát kértem fel, a Kék Farkas Ju Jitsu dojo vezetőjét, hogy oszlassa el azt a mitikus fekete felhőt, ami mögött talán a válaszokat találjuk. Az interjú előtti néhány perces beszélgetés alatt, egyértelművé vált, hogy helyesen döntöttem. Biztos voltam benne, hogy a válaszok nála találtatnak, ezért gyorsan bele is kezdtünk.

Minden stílusnak megvannak az ismérvei. Gondolok itt az egyedi elnevezésre, sajátos mozgáskultúrára, illetve technikákra. Mik a Ju Jitsu ismérvei?

Ha megnézel egy bemutatót, ami a Judóról szól, akkor látod, hogy ez Judo. Rengeteg dobás, földharc. Megnézel egy karate bemutatót, ez legyen Shotokan vagy Kyokushinkai, látni fogod a különbséget. A Shotokan kicsit lágyabb, főleg a szép mozgásokra, az ütő-, rúgótechnikák precíz kivitelezésére törekszik. A Kyokushinkai ”erőkarate”. A Ju Jitsuban benne van minden: ütő-, rúgó-, dobástechnika, elvezetések. Hozzáteszem, nem lehet összekeverni, a Ju Jitsu nem arról szól, hogy veszünk egy kis Judo-t, egy kis Aikido-t, egy kis Karatét, feldobjuk és leesik a Ju Jitsu. A Ju Jitsu önvédelemre készült. Magyarországon az önvédelem a Ju Jitsu, ezt most nagy betűvel írom: csak a JU JITSU.

Ha jól tudom Te eleinte Judoztál. Ju Jitsuzni mikor kezdtél el?

Igen, sokáig Judóztam, de akkor is volt valami hiányérzetem. 1981-ben szereltem le és a Honvédségnél volt egy katonatársam, aki mondta, hogy van ez a Jitsu. Aztán később kiderült, hogy nem az a Ju Jitsu amit ő csinál, a Ju Jitsu az, amit Kelemen István csinál. A régi cselgáncs edzőm ajánlotta nekem a Kelemen István féle Jitsut, ő ajánlotta, hogy menjek le oda. Ez még a Madách utcai dojo volt. Amikor lementem a Kelemen sensei-hez, az ő elkötelezettsége, a hihetetlen odaadása a Ju Jitsu iránt félelmetesen megfogott. Hosszú éveken keresztül második apa volt számomra.

Úgy tartják nincs tökéletes ember, csak tökéletes szándék. Mit gondolsz, a fejlődés meddig tarthat?

Végtelenségig. Csak egy jó példát tudok mondani, ami ma már közhellyé vált. A jó pap holtig tanul. Erre is Kelemen Sensei hívta fel a figyelmünket. Lehet, hogy megtanulsz egy technikát, gyakorlod 10 évig és utána rájössz egy apró kis nüánsznyi mozdulatra, amivel még tökéletesebb lesz a technika. Igen, van hová fejlődni, és van mit gyakorolni. Mindig.

Sokszor kerültem olyan szituációba, hogy be kellett bizonyítanom, hogy az én "módszerem" a hatékonyabb. Szerinted van értelme összehasonlítani a különböző stílusokat?

Nincs értelme! Egy bizonyos szint után nem akarod összemérni a tudásodat. Ez a bölcsesség útja, talán így tudnám megfogalmazni. Miért akarnám én bárkinek is bebizonyítani, hogy én jól tudok Jitsuzni? Minek? Mindaddig, amíg nem kényszerítenek, hogy használd a Jitsut, addig Te békés vagy. Ha eljutsz arra a bizonyos szintre, amikor már látod a konfliktus végét, akkor már nem akarsz kárt okozni a másiknak. Annyi év eltelt, annyi küzdelmen túl vagy már, hogy már nem akarsz konfliktust. Békésen meg lehet oldani ezeket a helyzeteket, (persze vannak olyanok, amiket nem), de az a magabiztos fellépés, amit tanúsítasz majd egy ilyen helyzetben, a másikat többnyire meghátrálásra kényszeríti.

Gyakran találkozol olyan emberekkel, akiknek nehezen áll rá az agyuk erre a nehéz mozgáskultúrára, és ebből kifolyólag hamar elmegy a kedvük az egésztől?

Igen. Megint csak egy jó példát tudok erre mondani. Volt még a 2000-es évek elején egy óvodás csoportom, ahova bejöhettek a szülők is, akik rendszeresen beszóltak a gyerekeknek. Mutattam a technikát, a gyerekek voltak 6 évesek vagy még annyik sem, nehezen fogták fel. Egy idő után nagyon terhessé vált, hogy a szülők állandóan javítgatták a gyerekeket. Jeleztem a szülőknek, hogy az egyik szombaton 9-től 11-ig, csak nekik tartunk egy edzést. Az első tíz percben rájött mindenki, hogy nem tudja, melyik a jobb és a bal keze, melyik a jobb és a bal lába. Nem tudja összekoordinálni ezt a kettőt. Onnantól kezdve lejöttek a szülők és csöndben ültek. Nagy respektje lett a Jitsunak. Nagyon nehéz egyébként. Mivel a mozgáskultúra borzasztó szerény a hétköznapokban. A jitsu nem kéz-láb használata külön-külön, hanem egyszerre! Mindig azt mondta nekem Kelemen Sensei, hogy a Jitsut mindig úgy képzeljem el, mintha egy gömbben lennék. Be vagy zárva a gömbbe. Egyszerre mozog a két láb, a két kéz és a törzs. Ezért nehéz rávezetni az embereket arra, hogy ráérezzenek. A Jitsuban nincs azonnal sikerélmény, csak évek után. A Jitsuban hihetetlenül sok dolgot kell megtanulni ahhoz, hogy meglegyen az első kis sikerélményed. Nagyon kitartónak kell lenni. A sikerért meg kell dolgozni. De amikor megvan, elmondhatatlan katarzisa van az embernek.

Ezekkel szemben, mi az, ami Téged motivál mesterként?

Nagyképűen hangzik, de én úgy gondolom, hogy egy idő után az ember elhivatott lesz. Én világ életemben tanár akartam lenni. Talán azért is, mert középiskolában rettentően jó tanáraim voltak, hozzáteszem nem volt mindegyik annyira kiváló. Amikor egyetemre jártam, volt pedagógiai oktatás. Őrült nagy vitáink voltak a tanárral, mert úgy gondoltam, hogy az oktatást nem lehet megtanulni. Tanárnak születni kell. Vagy van benned affinitás, és akkor jó tanár leszel, vagy nincs benned, de akkor nem leszel jó tanár. Az emberek tanítása nagy felelősséggel jár, valamint nagy bölcsesség, nagy előrelátás szükségeltetik hozzá. Én mindig bizonyítani akartam. Amikor rátaláltam a Ju Jitsura, egyúttal arra is rájöttem, hogy nekem ez fekszik. Azért tanítom a Kelemen-féle Ju Jitsut, mert nagyon szeretem. Ennyire egyszerű. Azt a bölcsességet, amit a Ju Jitsu hordoz magában – a technikai tudás mellett – , azt minden embernek meg kellene tanulnia. Ez egy hosszú folyamat. Mindig jönnek új tanítványok, akikkel elölről kell kezdeni. De ezek mind-mind új kihívások.

Szerinted mi a harcművészet lényege?

A 21. században a harcművészet az önmagaddal való békességet jelenti. Nagyon jól hangzik azt mondani, hogy harcművészet, de nem a harc a lényeg. Ahogy Dante írta: "Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém." A lelkedben dúló konfliktusokkal kell megküzdened.

napmintnap.hu : Sztrojiny Kristóf újságíró hallgató