h_lwww.tatamicentrum.hu
b1b2b3b4b5b6
h_r
Hírös Brazil Ju Jitsu - Kecskemét
Klubunk a Magyar Ju Jitsu Szövetség tagja
Stílusunk a Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu
Szervezzük a Global Grappling versenyeket
Jelenleg 69 látogató
böngészi oldalunkat.

Ördöngős edzőtábor
2014-08-28 00:00:00
A Szentesi Ju Jitsu klub edzőtábort tartott 2014 augusztus 21-24 között Ördöngősön. A tábor edzéseit sensei Galisz Péter és sensei Fekete Sándor tartotta. A Tatami Centrumból Sanyi bácsin kívül Szűcs Andris is részt vett a táboron. Bagi László beszámolóját olvashatjátok.

Fergeteges hangulatú edzőtáborban vehettünk részt a hétvégén a szervezők jóvoltából. Igaz, hogy tulajdonképpen ez volt az első ilyen jellegű táborunk, hiszen maga a klub sem régóta létezik, mégis kijelenthetjük, hogy hagyományteremtő szándékkal gyűltünk össze a hétvégére Ördöngősön.

Az első edzésre már csütörtök este sor került, a többi napon pedig napi két edzésen vettünk részt, a délelőttin sensei Galisz Péter jóvoltából a tradicionális ju jitsu technikáival ismerkedhettünk meg, míg délután sensei Fekete Sándor vezetésével a földharccal foglalkoztunk. Bár a napi két edzés megterhelőnek tűnik, mégsem okozott ez nekünk különösebb gondot, hiszen a pihentető környezet, a vendéglátók hozzáállása, Kun Betti csodálatos főztje, valamint Török Gyuri speciális regeneráló sportitalai mind hozzájárultak ahhoz, hogy bírjuk a kiképzést. Miután kihasználtuk a medence, a szauna, valamint a hellokitty-s és krokodilos úszógumik előnyeit, esténként komoly beszélgetésekkel és vidám énekszóval zártuk a napokat.

Külön gratulálunk a táborban előléptetett sporttársaknak: elsősorban Magyar Zolinak, aki versenyeredményeivel és kitartó munkájával kiérdemelte az első övcsíkját, Török Gyurinak, aki ugyanezt a kitüntetést kapta meg, valamint Kószó Petinek, aki két csíkot kapott kiemelkedő teljesítményéért, illetve a szentesi dojóért végzett munkájáért, amelyért mindannyian hálásak vagyunk. Sensei Galisz Péter szintén ki lett tüntetve, ő azonban csíkot csak a hátára kapott, de oda legalább pirosat. A derekára a kék övet kötötték fel!

Külön szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek,aki eljött, és különösen a mestereknek a szervezésért, az edzésekért és az esti altató dallamokért, melyek - attól félünk - még hetekig a fülünkben csengenek majd. Bettinek a kitartó hadtápos munkáért, a vendéglátóinknak (külön a Gondnok Úrnak) a vendégszeretetért és a türelemért, Szűcs Andrisnak pedig a közös gurulásokért, amelyek után/közben nem feltétlenül tudtuk általában azt sem megmondani, hogy melyik bolygón vagyunk.

Hatalmas élmény volt, jövőre ugyanekkor, ugyanitt!

 
Kapcsolódó anyagok:
Mozgás Központ tanulóinak vizsgája 2013-12-10
Mozgás Központ tanulóinak vizsgája 2013-06-06
Közös edzés a Hódmezővásárhelyi klub tagjaival 2011-05-04
Edzés Hódmezővásárhelyen a Mozgás Központban 2011-12-10
Hódmezővásárhelyi dojo 25 éves jubileuma 2009-06-06

Hozzászólások (0)    - A hozzászóláshoz be kell lépned.


2014 év összes híre itt található...
Azonosító:
Jelszó:
Regisztrálok
2024 Március
HKSzCs PSzV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

     

Látogatók száma:
9636287963628796362879636287963628796362879636287


Harcművészek az Egészséges Gyerekekért

Levélküldés