h_lwww.tatamicentrum.hu
b1b2b3b4b5b6
h_r
Hírös Brazil Ju Jitsu - Kecskemét
Klubunk a Magyar Ju Jitsu Szövetség tagja
Stílusunk a Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu
Szervezzük a Global Grappling versenyeket
Jelenleg 45 látogató
böngészi oldalunkat.

Grappling VB Tamási 2. (Gi) nap
2011-11-05 23:00:00
A helyzet emlékeztetett a tavalyira, a NoGi nap végén megint az volt az érzésünk, hogy nem volt rossz, de lehetett volna jobb is. Égtünk a vágytól, hogy a Gi-s napon javítsunk. Minden esély meg volt rá, és nem is kellett csalatkoznunk. Két arany, három ezüst és egy bronz érmet szereztünk! Szűcs Kristóf személyében pedig felavattuk a klub harmadik Világbajnokát!

A csapatunk három új versenyzővel bővült ki, akik csak a Gi számban indultak. A kilenc fős gárdánk a következőképpen nevezett 10 kategóriában:
Pataki Botond Diák 40 kg,
Ditzendy Arisztid Diák 50 kg,
Fehér Donát Diák 50 kg,
Szűcs András Diák 50 kg,
Göbölyös Márk Diák 60 kg,
Turányi Bence Serdülő 65 kg,
Bus András Serdülő 65+ kg,
Szűcs Kristóf Kadet 85 kg és Junior Abszolút,
Lakatos Sándor Junior 65 kg.

Diákjaink és serdülőink figyelmét felhívtuk a tiltott technikákra, ezen a napon már nem is volt ilyen probléma. A Gi-s napon továbbra is velünk voltak a Monorierdő dojo, az Orosházi Küzdősport Centrum és a Halmi Vale Tudo Team versenyzői. Kiegészültünk viszont még a Kecskeméti Judo Club legendájával, 5. danos mesterével, E.Kovács Jánossal. Jani bácsi tavaly három aranyérmet nyert, akkor is Veterán C 110 kg-ban nevezett és akkor sem volt ilyen idős ellenfele. Most is a 15-20 évvel fiatalabbak között, a Veterán A 110 kg kategóriában indult.

Az eredeti program szerint 9-10 között a NoGi Abszolút Junior és Senior kategóriák lettek volna és csak 10 órától kezdődik a Gi-s nap. Sokan csak fél tíz felé jöttek le, hogy 10-re bemelegedjenek. Ezzel szemben 9-től folyamatosan hívták fel a Gi-s versenyzőket, tényleg bemelegítés nélkül mentek fel páran a mieink közül is, mert persze a kicsik kezdtek.

Félreértés ne essék, nem csak rosszat jegyzünk meg az így beszúrt megjegyzésekben, nagyon tetszett például a mérkőzés sorszámok kiírása a kijelzőn (a felső képen a kijelző bal felső sarkában a No. 10) és amikor a sorrendet betartották, akkor ez jól orientálta a versenyzőket és nagyjából tudták, hogy mikor kerülnek sorra. Tetszett továbbá az is, hogy minden pástot folyamatosan rögzített egy-egy kamera és vita esetén a kamera képét kirakták a kijelzőre. Ez nagyon jó ötlet volt.


Pataki Botond a Diák 40 kg-ban nyolcfős kategóriába került és az első mérkőzésén amerikai ellenfele volt. Botond ügyesen harcolt, végig vezetett, egy óvatlan pillanatban azonban ellenfele mögé került és sikerült hátulról lefojtania. Ügyes volt a srác, a második mérkőzésén is győzött, megnyerte ezt a csoportot és a döntőbe jutott. A második mérkőzés vesztesével meccselhetett tehát Botond a bronzért.

Diák 50 kg-ban szintén nyolcan voltak, ebből négy magyar, három a mi versenyzőnk. Sikerült őket most nem összerakni, az első mérkőzése mindegyiküknek külföldivel volt. Ditzendy Arisztid azzal az ukrán fiúval került össze, aki tegnap Andris mögött a második lett, nagyon erős, technikás és bár Arisztid kikapott tőle, de az ukrán a várakozásnak megfelelően a döntőbe jutott, így Arisztid meccselhetett a bronzért. Fehér Donát azerbajdzsáni ellenfelet kapott, azonban az ellenőrzéskor kiderült, a fiú idősebb volt, mint a korosztály, így diszkvalifikálták, Donát tehát a bronzért meccselhetett.

A sors úgy hozta, hogy a három bronzmeccs az A tatamin egymás után következett. Ott állt tehát sorban egymás után a három ifjú feltörekvő harcosunk a Világbajnokságon és bár mindhárman elveszítették a mérkőzésüket, de mindhármuk kapott kiváló külföldi (nemzetük legjobbjai) ellenfelet és mindhármuknak reális esélyük volt a bronzéremre. Életük első világbajnokságán (számukra 'csak' nemzetközi verseny, bár mind a Diák 40 kg, mind a Diák 50 kg kategóriában nyolcan voltak, tehát többen, mint sok VB kategóriában) nem is álmodhatnak ennél többet. Büszkék voltunk, hogy a klubunkat képviselik, minden esélyük meg van a következő alkalommal akár a jobb szereplésre is. Gratulálunk nekik!

Szűcs Andris ismét hozta a formáját, mindenkit meggyőző fölénnyel vert és kopogtatott. Volt akit többször is. (Van ugyanis egy szabály a FILA-nál, amivel szintén nem értünk egyet, hogy a versenyző mögött lévő edző bármikor megszakíthatja a mérkőzést és reklamálhat. Ez a Challenge és egy erre a célra rendszeresített öv bedobásával kell jelezni. Elvileg ez a bírói hibák kiküszöbölésére szolgál, gyakorlatilag azonban sokszor volt az az érzésünk, hogy inkább arra jó, hogy ne a tatamin elért eredmény legyen a hivatalos.) Itt bár Andriska az ukrán fiú karját kétszer is kifeszítette és a bíró kétszer meg is ítélte (tehát Andris kétszer győzött egy mérkőzésen), az ukrán edző mindkétszer óvta. Az első alkalommal a bírói tanácskozás meg is változtatta a döntést, így került sor a második alkalomra és amikor ott is úgy nézett ki, hogy esetleg változás lesz, akkor rendeztünk egy kis jelenetet, mi is bedobtuk az övet és kiabáltunk egy kicsit, ezzel visszazökkentettük az eseményeket a rendes kerékvágásba. Érvényesült a tatamin elért eredmény és Szűcs András 1. helyezett lett!

Ezen a VB-n lett nyilvánvaló a számunkra, hogy azok a birkózásban és cselgáncsban tapasztalható negatív jelenségek, melyek lényege, hogy ne a tatamin dőljenek el a mérkőzések, hanem más módon, elérték a FILA grappling-et is. A lényeg: A győzelem értékesebb annál, mintsem azt a tatamira és fair play-re bízzuk. Győzelem kell minden áron! Versenyzőinkről leszedetik a Gi-ket, a pólókat arra hivatkozva, hogy nem felel meg az általuk kitalált előírásnak, másnak a ruhájában vagyunk kénytelenek versenyezni. A mérkőzést megszakítják, a vezetőbíró meghozott (és jó) döntését megváltoztatják. A szabályok évről évre változnak, gumiszabályokká válnak, ki lehet őket forgatni. A figyelmeztetés-intés-leléptetés fokozatosság nincs meg, úgy léptetik le versenyzőinket, hogy nem is értjük, mi a probléma, nincs lehetőségünk korrigálásra. Vegyük észre, hogy ez vezetett a birkózás és a judo válságához, nem biztos, hogy a grappling-et is ide kell juttatni!

Göbölyös Márk a Diák 60 kg-ban három fős csoportba jutott. Első mérkőzésén ellenfele tiltott technikát alkalmazott, kiemelte és a földhöz vágta, Márk ápolásra is szorult. Ellenfelét leléptették, de a következő mérkőzése kérdésessé vált. Jegelni kellett a hátát és pihennie kellett. Végül is ki tudott állni, bár nem volt a legjobb formában, horvát ellenfele gyorsan legyőzte őt egy karfeszítéssel. Göbölyös Márk 2. helyezett lett!

Turányi Bence kategóriájában, a Serdülő 65 kg-ban csak ketten voltak az orgoványi Dér Pistivel, aki tavaly még velünk együtt versenyzett. A papírforma érvényesült, bár Bence jól küzdött, Pisti kidolgozta a karját és legyőzte egy karfeszítéssel. Turányi Bence 2. helyezett lett!

Bus András a Serdülő 65+ kg kategóriában indult, ahol öten voltak körmérkőzésben, így Andrisnak négy mérkőzése volt. A kategória favoritja egy orosz fiú volt, aki mindenkit megvert. A magyar versenyzők mind ismerősök voltak, rendszeresen találkozunk velük a versenyeken. Az orosz fiúhoz legközelebb a miskolci Buda Szabolcs jutott, ő legyőzte a többi magyar versenyzőt. Az orgoványi Tóth Dani sajnos megsérült így Bus Andrissal nem is tudott kiállni. A harmadik hely tehát Andris és az orosházi Fehér Roland meccsén dőlt el és a meccs bár kiegyenlített volt, Roland egy háromszögfojtással győzött. Bus Andris 4. helyezett lett!

Szűcs Kristóf a NoGi-ben előbbre tudott lépni tavalyhoz képest, reméltük, ez sikerül Gi-ben is. Kadet 85-ban, tehát a súlyában heten voltak, Kristóf a négyfős ágra került, ami azt jelentette, hogy két győzelem kellett a csoport megnyeréséhez, a kategória döntőbe jutáshoz. Kristóf meggyőzően hozta a meccseket. A döntőket kiemelték az ünnepélyes megnyitó ünnepség utánra, így este a középső tatamin és fényárban illusztris vendégek jelenlétében zajlott a döntője. Sajnos a lengyel fiú győzött egy rendkívül kiegyenlített mérkőzés végén 1-0-ra. Szűcs Kristóf 2. helyezett lett! Kristóf ennél közelebb a világbajnoki címhez nem is lehetett volna. Tavalyhoz hasonlóan természetesen Kristóf elindult az Abszolútban is. Amiben biztosak voltunk, az az volt, hogy Isichko Yaroslav ott lesz. Idősebb egy évvel és nagyobb is (ő 90 kg-ban versenyez), de Kristóf az egyetlen akinek esélye van megfogni őt. A kategóriára a harmadik nap reggelén került sor. Ekkorra több csapat, így a lengyel és a horvát is hazament, illetve a versenyzők elfáradtak. Ez vezethetett ahhoz a számunkra kissé meglepő tényhez, hogy az Abszolútban csak ketten indultak. Gyakorlatilag csak a döntőt játszották le, mert az egyértelmű volt, hogy ők ketten a legméltóbbak erre. Fekete Sanyi instrukciója bejött, miszerint kezdeményeznie kell Kristófnak. Így egy közel perces fogáskeresést követően Kristóf kiemelte, földre vitte Yaroslav-ot, majd az oldalsó és a felső pozíciót is sikerrel elérte, így 6-0-ra vezetett. A meccs hátra lévő részében Yaroslav kiszabadult és elért egy hárompontos pozíciót, amiből Kristóf szintén kiszabadult, így a meccs 7-4-el ért volna véget Kristóf számára, ha a vége előtt négy másodperccel az idősebb Isichko el nem kezdi újra az öv bedobásával a kinlódást hogy megváltoztassák az eredmény. Szerencsére erre nem került sor és Kristóf megkapta a felesleges Challenge-ért járó 5 pontot és végül is 12-4-re győzött, így Szűcs Kristóf "Ironman" Gi Junior Abszolútban Világbajnok lett!

Lakatos "ebihal" Sándor a Junior 65 kg-ban indult, ahol négyen voltak, így Sanyikának három mérkőzése volt. Első ellenfele ukrán volt, a meccs végigment, Sanyi pontozással győzött. Következő ellenfele orosz volt, aki olyan fegyvertényt hajtott végre, amit eddig még nem láttunk, kijött Sanyi befogott háromszögéből. Mindent kibírt, viszont a háromszögezés miatt pontot hosszú ideig nem kaptunk, így az orosz pontozással győzött. A harmadik mérkőzés egy szerb fiú ellen zajlott, ez is kiegyenlített volt és végigment, sajnos a pontokat itt is jobban gyűjtötte az ellenfél, így Lakatos Sándor 3. helyezett lett!

Mint a beszámoló elején említettük velünk volt ezen a napon E.Kovács János a KJC-ből, aki a Veterán C aranyérme (nem volt ellenfele) után bevállalta a két korosztállyal lentebbit is, azaz ellenfele közel 20 évvel volt fiatalabb nála. A Veterán A 110 kg-ban horvát ellenfele meglepte, rövid küzdelem után mögékerült és gyakorlatilag hátulról kifeszítette. Úgy fogta Jani bácsit, hogy sem a lábát sem a kezét nem tudta mozdítani. A szabadulási kísérletek alatt az idő sajnos elfogyott, így a mögékerülésért kapott pontokkal az ellenfél győzött, ami azt jelenti, hogy E.Kovács János Veterán A 110 kg-ban 2. helyezett lett!

Szövetségünk versenyzői hozzánk hasonlóan a Gi napon még jobban szerepeltek, mint a NoGi napon. A Monorierdő dojo-ból Dobos Kitty 2., Hornyák Ákos 3., Badacsonyi Viktória 1., Seprenyi Bettina 1., Fekete Attila 3. helyezett lett! Az Orosházi dojo-ból Fehér Roland 2., Rácz Dávid Junior 90 kg.-ban 3. Junior 110 kg-ban 1. helyezett lett (itt ellenfél nélkül) ! Gratulálunk a hihetetlen eredményhez! Mindenkinek volt ellenfele és egy versenyző kivételével mindenki érmes lett!

A Halmi Vale Tudo klub versenyzői közül Halmi Viktor NoGi Felnőtt Abszolútban indult, mindenkit legyőzött egy 60 kg-mal (138 kg) nehezebb ellenfél kivételével. Ellenfele néhányszor ráfeküdt, így pontot szerzett, de Viktor úgy meghajtotta az öt perc alatt, hogy a küzdelem végén egyszerűen nem bírt felállni. Vastapsot kapott Viktor és így 2. helyezett lett!. Berta Levente a hősiesen küzdő könyök-sérült amerikai ellenfelétől Gi Kadet 70 kg-ban kikapott és nem jutott dobogóra.

A magyar versenyzők kiválóan szerepeltek a Gi napon is, sőt jobban, így ismét az fordult elő, mint a felnőtt VB-n, a Gi-s eredmények jobbak, mint a NoGi-sek. Ez nagy büszkeség a számunkra, hiszen Fekete Sanyi a Gi szakágvezető. Nem túlzás azt állítani, hogy jelenleg a négy szakág közül a legsikeresebb a Gi Grappling! Ehhez hozzájárul, hogy több Gi-s (pl. jitsu-s) klub hozott versenyzőt, mint NoGi-s (pl. birkózó) klub. Feladataink közé tartozik az is, hogy új és új Gi-s klubot vezessünk a grappling vonalára. Eddig ez is jól sikerült. Ezen a napon hirdették ki a NoGi országok közötti sorrendjét, így bár versenyzővel nem voltunk érdekeltek a 3. napon, de nagyon vártuk, mert hasonló jó országok közötti eredményben bizakodtunk Gi-ben is!

Gratulálunk a versenyzőknek a kiváló eredményhez!

 
Kapcsolódó anyagok:
Képek a 2. napról
Grappling VB Tamási 1. (NoGi) nap 2011-11-04
Grappling VB Tamási 3. (Pankráció, Combat Grappling) nap 2011-11-06
Szűcs Kristóf Grappling Gi Világbajnok! 2011-11-06
Magyarország megyerte a Grappling NoGi és Gi kategóriát is! 2011-11-06

Hozzászólások (0)    - A hozzászóláshoz be kell lépned.


2011 év összes híre itt található...
Azonosító:
Jelszó:
Regisztrálok
2024 Április
HKSzCs PSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

     

Látogatók száma:
9686633968663396866339686633968663396866339686633


Harcművészek az Egészséges Gyerekekért

Levélküldés