h_lwww.tatamicentrum.hu
b1b2b3b4b5b6
h_r
Hírös Brazil Ju Jitsu - Kecskemét
Klubunk a Magyar Ju Jitsu Szövetség tagja
Stílusunk a Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu
Szervezzük a Global Grappling versenyeket
Jelenleg 43 látogató
böngészi oldalunkat.

Csapatépítés a Nyári Táborban
2012-07-27 00:00:00
A Nyári Tábor egyik fontos célja az, hogy találkozzunk más dojo-ban edző társainkkal, megtapasztaljuk, hogy milyen sokan vagyunk a Kelemen Ryu-ban, hogy átéljük a közös edzés élményét. Ugyanilyen fontos, hogy közösen szórakozzunk, beszélgessünk, megismerjük egymást a tatamin kívül is. Erre is volt alkalom bőven.

Rögtön az első este ilyen, ekkor ugyanis Fóliás Finomságokat sütünk és közösen elfogyasztjuk. Az időjárás nem volt a legoptimáslisabb, hideg szél fújt, de a nehézségeket legyőzve sikerült elkészíteni és volt jelentkező az eltüntetésére is. Előkerültek az otthonról hozott itókák, sikerült melegíteni a hangulatot.

Rendszeresen szervezünk közös beszélgetést is a táborban, Fórumot, melynek idén a versenyzés volt a témája, mottója pedig: A versenyzés keskeny palló, melyre nagy felelősséggel kell lépnünk! /soke Kelemen István/ Megbeszéltük, mit is jelent ez, hogyan csináljuk úgy, hogy inkább hasznunkra, mintsem a hátrányunkra váljék.

A Táborban egy helyen vagyunk mindannyian, így a szabadidőnket is egy helyen töltjük, ott is és pl. az étkezéseknél is mindenki találkozhat mindenkivel, segíti ez is az összetartást.

Van azonban egy igen különleges étkezés, egy pót-vacsora, melynek igen nagy a népszerűsége, mely a leginkább összehozza a csapatot, ez pedig a csütörtök esti. Csütörtök este rendezzük ugyanis a főzőversenyünket és az itt készített étkeket, többnyire pörkölteket ott frissiben el is fogyasztjuk.

Az Aranybogrács főzőversenyen idén öt csapat indult: a Kék Farkas dojo csapata Tóth Csaba főzőmester vezetésével marhapörköltet készített, a Szui Ryú dojo csapata Antal József főzőmester vezetésével pikáns szarvaspörköltet készített, a Sakura Kyokai dojo csapata Kubosi Ildikó főzőmester vezetésével harcsapörköltet készített, a Plébán dojo csapata Gyüre László főzőmester vezetésével vörösboros marhapörköltet készített, a Sityu-Team dojo csapata Tóth György főzőmester vezetésével gulyáslevest készített.

Az elkészített étkekből éjfélkor kóstolót készítettek ki, ekkor jött a zsűri és pontozott. A zsűrit táborunk vezető mesterei - köztük soke Kelemen István, sensei Novák Jenő, shihan Ronen Eliyahu, sensei Kari Lehtonen és mások - alkották. A pontszámok alapján kiemelkedett Antal József szarvaspörköltje, ő nyerte az idei versenyt. Az Aranybogrács díjat sensei Novák Jenő adta át a győztesnek.

Jenő más protokolláris eseményen is szerepet játszott. Van ugyanis nálunk egy szokás, hogy a karaoke esten az első dalt a meghívott oktatónknak kell elénekelnie. Jenőnek könnyű dolga volt, ugyanis Charlie két angyala a segítségére sietett. Kiderült, hogy csinos angyalokkal könnyű Jenőt táncba vinni, a régi szólás is beigazolódott: aki legény nappal, az legyen legény éjjel is!

Ilyen felvezetés után az utolsó esti bankett és karaoke buli sikerre volt ítélve és tartott is hajnalig, mintha nem egy fárasztó edzőtáboron lennénk túl. A másnapi reggelivel az év legnagyobb rendezvénye befejeződött, talán mindenkiben a pozitív élményekből volt a több. Jövőre újra találkozunk!

 
Kapcsolódó anyagok:
Oktatóink a 2012-es Nyári Táborban 2012-07-25
Kyu vizsgák a Nyári Táborban 2012-07-26
Fiatalok a Nyári Táborban 2012-07-27
Előléptetések a Nyári Táborban 2012-07-27
2012-es Nyári Táborunk - összefoglaló 2012-07-28

Hozzászólások (0)    - A hozzászóláshoz be kell lépned.


2012 év összes híre itt található...
Azonosító:
Jelszó:
Regisztrálok
2024 Március
HKSzCs PSzV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

     

Látogatók száma:
9630838963083896308389630838963083896308389630838


Harcművészek az Egészséges Gyerekekért

Levélküldés