FEBRUÁRI KOAN HELYETT



Részlet Rejtő Jenő: Piszkos Fred a kapitány című könyvéből:


 A kikötőből egy maláj óriás jött a fedélzetre. Bilincset tört, szöget
evett és izmait játszatta néhány fillérért. Hatalmas izmai voltak.
Később a japán dzsiu-dzsicu birkózás fogásait mutatta be a matrózoknak.
José ott szaladgált fel-le a lépcsőkön, frissítővel, tortával, de
valamelyik rosszul kiszámított, nagy ívű, kecses mozdulata révén a
sétafedélzetről pontosan az erőművész fejére pottyant egy habos torta.

A maláj hörögve kaparta magáról a csokoládés habot, csattogtatta hatalmas
fogait, és végül lovagias mosollyal fojtva el dühét, közölte, hogy Josét
szétmorzsolná, ha nem lenne tekintettel az előkelő környezetre.

A spanyol pincér igen erélyes hangon többféle előétel nevét kiáltotta oda
a bennszülöttnek, amitől az érthetően felbőszült.
- Bisung! Glonga! Bon-Bon! - hörögte a maláj.
- Omlette. . . a la Sevilla! - üvöltötte José.
- Sihungi! Mizonga dzur bsefár!
- Olla potrida! - idézte a pincér transzparens korából, és lerohant.
Ott állt lihegve a maláj előtt, és az utasok, boldogan a sok
egyhangúság után, mindenfelől összecsődültek.

Fenn a korlátnál állt Mr. Irving, szokott szomorúságával, és lenézett
unott, közömbös arccal. A maláj megvillogtatta fehér fogait. Ismét
mosolygott.
- Mit ez akar gyenge fehér. . . Én megenni őt. . .
- Hát csak fogj hozzá - mondta José.
- Én nem ütni! Hindu önvédelem. . . Te üss oda teljes erődből. Én csak
kivédeni.
- Az nem lesz jó. . . - szabadkozott José.
- Te ütni! Fogás biztos, gyors, úgysem találni.
- Hát jó. Mehet?
- Mehet.
Fülig Jimmy kíváncsi volt a fogásra. Biztos dzsiu-dzsicu.
- Na ütni! - sürgette a maláj. - Lesz meglepetés!
Csakugyan nagy meglepetést okozott. Mert hogy valaki egyetlen pofontól
valóságos szaltót csináljon, négy utast és több kisasztal málnaszörpöt
felborítson, az igazán meglepő.

A maláj orrán, száján, fülén dőlt a vér, és a jobb szemétől a szája széléig
felrepedt a bőre. Így pihegett kissé elterülve miközben a négy utas
állandóan sürgette, hogy keljen fel róluk.

Ezalatt José aludt egy keveset. Állva. Mint egy idős paripa. A maláj
ordítva ugrott fel.
- Nem számít! Te lenni balkezes! Én várni ütés jobbról.
José vállat vont.
- Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani.
- Ütni agyon. . . téged!
Nekirohant. José kissé hátrált, mert a maláj ragadt a málnaszörptől, és a
pincér féltette a szép, aranygombos ruháját. Gyorsan elhelyezett egy
horogütést, hogy az első támadó hevet lefékezze. Aztán kibújt egy balkezes
egyenes alatt, és könnyedén felütötte a bennszülött állát.

Ekkor egy rúgás érte. Szabálytalan, pimasz, sportszerűtlen rúgás.
Fülig Jimmyt elöntötte az indulat, és szörnyűt kiáltott:

- Insalada fritte. . . a la Escorreal!

Ettől mindenkiben meghűlt a vér. Tisztában voltak vele, hogy az ókori mór
hódítóktól származó esküvést hallották, amelyet spanyol ifjak csak olyankor
hangoztatnak, ha élethalál-küzdelemre szánják magukat.

És ugrott!

Könyökhajlásba kapta a maláj nyakát, és a dereka mellé szorította.
A bennszülött bivalyszerű, fekete nyakizmai kidagadtak az erőfeszítéstől,
és...

És ekkor Fülig Jimmy véletlenül felpillantott a sétafedélzetre. Amit
látott, attól kis híján elengedte a malájt meglepetésében. Mr. Irving, a
korlátra könyökölve, odavágott feléje a szeme sarkából biztatóan,
pajtásosan, mintha azt mondaná, hogy: "Rajta! Tanítsd meg!"

José egyet csavart a nyakon, egyet emelt térdével a gyomron, amitől a
bennszülött messze repült és akkorát zuhant, roppant testének teljes
hosszában, hogy a hajó beleremegett. Valamennyi szemlélő önkéntelen tapsba
tört ki. A malájt, mint ledöfött bikát az arénából, a lábainál fogva
kihurcolták a porondról.