Csendes éjszaka kőszínház lépcsőjén üldögélek a holdfényben. Egyszer 
csak megjelenik a színen a mester kicsit részegen és sülthústól 
szagló szájjal. Körbenéz, de csak engem lát. Könyvét a magasba 
emelve így szól:

- Ha vegetáriánusságnak nevezed, akkor csak a névhez kötöd magad. Ha 
azt mondod nem vegetáriánusság, akkor a tényt tagadod. Nem 
beszélhetsz, nem hallgathatsz. Gyorsan szólj!

Meghajlok és távozom.

MINDENKINEK, AKI "MÁR ELÉG RÉGÓTA FIATAL"

Egy öregúr egyszer elhatározza, hogy elmegy Afrikába szafarira.
Magával viszi öreg kutyáját, hogy társasága legyen. 
A kutya egy nap addig kergeti a pillangókat, amíg azt veszi észre,
hogy eltévedt. Bóklászik erre-arra, hogy megtalálja az utat, egyszer
csak látja, hogy egy leopárd rohan felé láthatóan azért, hogy megegye.

Az öreg kutya azt gondolja: "Jajjaj! Most igazán szarban vagyok!"
Észrevesz a közelében néhány csontmaradványt valami dögből, gyorsan
elkezdi rágni a csontokat hátat fordítva a közeledő leopárdnak.
Amikor az már majdnem ráugrik, a vén kutya felkiált: "Ez a leopárd
igazán finom volt! Vajon találok még egyet?"
Ezt hallván a leopárd az utolsó pillanatban visszafogja az ugrást,
rémülettel néz a kutyára, és gyorsan elhordja az irháját.
"Húúú!", sóhajt a leopárd, "ez meleg volt. Ez a vén kutya majdnem
elkapott."
Közben egy öreg majom, aki végignézte az egész jelenetet egy faágról,
arra gondol, hogy hasznot húzhat abból, amit tud, és kialkudhat valami
védelmet a leopárdtól.
Utána iramodik, de az öreg kutya, amikor látja teljes sebességgel a
leopárd után futni, rájön, hogy valami ravaszság történik. A majom
utoléri a leopárdot, elárulja neki a kutya cselét, és alkut ajánl.
Az ifjú leopárd feldühödik, hogy rászedték. "Ide gyere, majom, ugorj a
hátamra, és meglátod, hogy jár, aki be akar csapni!"
Az öreg kutya látja a felé rohanó leopárdot a majommal a hátán és
nyugtalankodik: "Na, most mit csináljak?" Ám menekülés helyett újra
leül háttal a támadóknak, és ismét úgy tesz, mintha nem látta volna
őket. Mihelyt hallótávolságba érnek, felkiált:
"Hol van már az a hülye majom? Már egy órája elküldtem, hogy hozzon
egy másik leopárdot!" 
Tanulság:
 - Sose nevesd ki az öregeket!
- A kor és a finesz végül mindig legyőzi az erőt és a fiatalságot. A
szellem és a ravaszság csak a korral és a tapasztalattal nő meg.
Ha ezt nem adod tovább öt régi iskolatársadnak, öttel kevesebben
fognak nevetni a Földön. Ezzel nem akarom azt állítani, hogy öreg
vagy, csak mások fiatalabbak.

Észrevetted, milyen kellemes nagy betűkkel írtam, hogy könnyebben tudd
olvasni!!!???? 

Egy barátomtól kaptam, de szerintem ez egy nagyon kellemes koan a
többi vén csontnak tanácsul,...a fiatalok okulására....

Egy földi válasz égi kérdésekre....
Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és
szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled -
feltűnés és hiú szerep nélkül - segíteni az embereket. Néha csak
azzal, hogy nem hallgatod el az egyszerű igazságokat. Néha csak azzal,
hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. Néha csak azzal, hogy nem
mondasz igent, amikor mindenki kiabál: "Igen, Igen!" 
Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek
hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag, hangosan és
mellveregetve tiltakozni ellene. A halálos ágyon csak akkor pihensz
nyugodtan, ha minden nap, minden öntudatoddal, az igazságot
szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság. De te ne
válogass!
Ennyi az élet értéke!

OKOS VAGY, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. ZSENIÁLIS,
ha tudod, melyik felét.” /Robert Orben/

Nagyon jó a havi mondás!! (ezt lehet nem ide kéne írni)

Árvíz fenyegeti a falut és mindenki menekül. A falu templomának a
papja az egyetlen, aki nem csomagol.

A víz már az utcákon hömpölyög, amikor egy teherautó áll a templom
elé: - Jöjjön atyám, elviszem az összes holmijával együtt! - mondja a
sofőr.

- Menj csak fiam, engem megment majd a Jóisten! - mondja a pap.

Már a házakat ellepi a víz, amikor a templom ablakához eveznek egy
csónakkal - Jöjjön atyám, elvisszük! - Menjetek csak, engem megment
majd a Jóisten!

Már csak a templom tornya van kinn a vízből, amikor egy helikopterrel
mennek a papért - Jöjjön atyám! - Menjetek csak, engem megment majd a
Jóisten!

A templomot teljesen ellepi a víz, a pap megfullad és a Jóisten elé
kerül. Kérdezi tőle: - Teremtő Atyám, a szolgádat miért nem mentetted meg?

- Küldtem érted teherautót, küldtem érted csónakot, küldtem érted
helikoptert, de Te egyikbe sem szálltál be! Hogyan tudtalak volna
akkor megmenteni?

Itt a Karácsony ünnepe, így  talán aktuális ez a kis 'történet' a
szeretetről:

                              A sziget

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a
Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy
napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért
valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül
a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget
elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott. 
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. 
A szeretet megszólította:
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs
már hely számodra! 
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép
hajóval közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - Válaszolt a Büszkeség, - itt
minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh Szeretet !- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok, de egyedül
kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és
boldog volt, hogy meg se hallotta szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan
boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet
értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki,
ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az Idő volt- mondta a Tudás.
- Az Idő?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az Idő?
A Tudás válaszolt: - Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos az
életben Szeretet!

Mi ez az élet?Ha jön a halál és csak úgy elveszi akkor mi ez az élet?
Mi értelme van ha az ember ennyire tehetlen a halállal szemben.És ne 
feledd,hogy Te is a halálos ágyadon fekszel,mindenki a halálos ágyán 
fekszik.A születéstől kezdve.Nincs más lehetőség.A születéstől kezdve 
ez az egyetlen biztos dolog,a halál.
Te is haldokolsz,lehet kicsit hátébb állsz a sorban,de ez csak idő 
kérdése.Valaki ma valaki holnap,valaki holnapután.Alapjában véve nincs 
nagy különbség.Az idő csak az élet illúzióját keltheti,de az az élet 
amelyik a halállal végződik,nem élet és nem is lehet valódi élet.Csak 
álom lehet.Ha erre ráébrednél akkor veheti kezdetét a valódi keresés.
Az igazi élet keresése ami nem ismer halált.Az élet csak akkor valódi 
ha nem ismer halált,ha örökkévaló.Máskülönben mi különbség lenne egy 
álom és aközött amit te életnek nevezel.
Éjszaka mély álomba merülve az álom épp oly valóságos mint minden 
más,de reggel eltűnik,nyoma sem marad.Reggel amikor felébredsz,látod 
hogy csak álom volt nem valóság.
Az élet álma kicsit tovább tart,néhány évig.Hirtelen felébredsz és az 
egész életed egy álomnak tűnik majd.
A halál a nagy lelepleződés,a nagy illúzió,ez ad értelmet az 
életnek.Ha nem lenne halál nem lennének vallások sem.A halál az oka 
hogy megszülethetett egy Buddha.Minden Buddha a halál felismerésén 
keresztül születik meg.
Egyszer amikor Buddha kikocsizott,útjába került egy halott 
ember.Megkérdezte a kocsist hogy mi történt azzal az emberrel.
A kocsis hazudni akart,de a történet szerint az istenek felfigyeltek 
az eseményre és megszállták a kocsist,hogy igazat kelljen mondania.Az 
igazat ki kell mondani,különben Gautama Sziddhárta elmúlasztja a 
lehetőséget.
-az az ember halott.Mindenkivel ez fog történni,még veled is uram.
-még velem is-kérdezte Buddha.-akkor vigyél vissza.Akkor nincs hová 
menni,akkor ez az egész élet hamis.Nem szabad elvesztegetnem az 
időmet,az örökkévalót kell keresnem.

                           A két magzat

Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy "kis
hívő", a másik egy "kis szkeptikus".
    A szkeptikus azt kérdezi: Te hiszel a születés utáni életben?
   Hát persze. - mondja a kis hívő. Az itteni életünk arra való, hogy
felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk
arra, ami ott kint vár bennünket!
    Hülyeség! - mondja a szkeptikus. - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a
kinti, külső élet?
    Pillanatnyilag még nem tudom,- mondja a kis hívő - de biztos
sokkal világosabb, mint itt bent! Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk
enni és a lábunkkal fogunk menni!
    Nonszensz, lehetetlen! - mondja a szkeptikus. - Megyünk a
lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet,
hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a
táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór
már így is túl rövid!
    Hát persze, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog
kinézni. - mondja a kis hívő.
    Soha sem fog működni! - véli a kis szkeptikus. - Még soha senki
nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az
élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
    Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, -
mondja a kis hívő - de azt tudom, hogy találkozni fogunk az
édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk!
Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis szkeptikus.
    Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle
nem létezhetnénk! - válaszolja a kis hívő.
    Mire a kis szkeptikus: Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs
is ilyen!
A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra, s halkan a következőket
mondja: Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel,
vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat. Mindenesetre én
hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik.
A kis szkeptikus nem szól többet. Elgondolkodik és csendben figyelni kezd.

"Egy házaspár a New York-i Nemzeti Galériában egy művészeti 
kiállítást látogatott, ahol egy képet bámultak, ami teljesen 
összezavarta őket. A kép három fekete, meztelen férfit ábrázolt egy 
padon ülve. Kettőjüknek a farka fekete volt, de a középen ülőnek 
rózsaszín. A galéria őre - aki néger volt - észrevette, hogy nem 
értik a képet, ezért felajánlotta segítségét. Közel fél óráig 
magyarázta, hogy a kép mennyire az afro-amerikai férfiak szexuális 
elnyomását ábrázolja, a fehér patriarchális társadalom által.

- Valójában - mutatott rá a galéria őre - néhány komoly kritikus azt 
hiszi, hogy a rózsaszín pénisz tükrözi a homoszexuális férfiaknak a 
mai társadalomban tapasztalt kulturális és szociális hátrányosságát.

Miután az őr elment, egy láthatóan skót származású férfi lépett a 
párhoz és megkérdezte:

- Szeretnék tudni, valójában mit is ábrázol ez a kép?

- Aztán milyen alapon hiszi, hogy Ön többet tud, mint az őr? - 
kérdezte a házaspár.

- Mert én festettem - felelte a férfi - A helyzet az, hogy azok 
egyáltalán nem afro-amerikai férfiak. A képen három skót bányászt 
látnak. A különbség mindössze annyi, hogy a középső fickó hazament 
ebédre..."

'A tanítvány megáll a dojo ajtóban.
- Miért nem jössz be? - kérdezi a mester.
- Miért mennék, nem vagyok kint! - feleli a tanítvány.'

:-)

Sajnos az ember többet foglalkozik a ju jitsu-val, mint amennyi ideje
van rá. Erről a feleségem is tudna beszélni.

Az tetszik, ahogy hajnali negyed egykor adtál nekünk két percet az
elolvasásra és megértésre!

Értettétek? Nem értettétek? Megvilágíthatom kicsit mélyebben??

Cseréljétek ki a matróz szót Sensei-re!
És cseréljétek ki a rumot Ju-jitsu-ra!

Most már értitek??

A legszebb koan is neked szól mesterem, az összes közül!

'A matróz egy üres csónakban ringatózott kint a tengeren, nem 
törődve sem térrel, sem idővel. Kedvenc pecabotját elmerengve fogta 
kezében, amikor egyszer csak egy furcsa aranyhal akadt a horgára.

- Kedves matróz, én egy tündér vagyok, kérlek dobj vissza a tengerbe 
és teljesítem három kívánságodat!

Bár a matróz már nem hitt a mesékben és egyébként is inkább szomjas 
volt, mint éhes, így hát bólintott és visszadobta a halat a tengerbe.

- A hal egy gyönyörű szép félmeztelen sellővé változott nyomban és a 
matróz testéhez simulva így szólt:

- Mondd hát az első kívánságodat kérlek!

A matrózt nem hatották meg a gyönyörű meztelen keblek, röviden csak 
ennyit mondott: - Rumot!

És lám, azonnal egy üveg rum ott termett a kezében és Ő már mohón 
vedelte is e testes nedűt.

Ám ekkor a félmeztelen sellő, akinek most már a haja is aranylóan 
fénylett az alkonyati napsütésben, újra hozzásimult még érzékibb 
forró testével, és így szólt:

- Halljam hát a második kívánságodat is!

A matróz már kicsit spiccesen, de azért tudatának felső fokán állva 
körbenézett, majd így szólt:

- Olyan szép ez a tenger körülöttem! Miért ne lehetne ez is rumból?!

És lám a tenger vörösen izzani kezdett és az egész rummá változott. 
A matróz még meg sem lepődött és máris egy fejesugrással a habok 
közé vetette magát.

És a gyönyörű szép félmeztelen sellő immár a testével fonta körbe a 
matrózt óvatosan, majd újra megkocogtatta a vállát.

- Mondd matróz, mi a harmadik kívánságod?

A matróz már teljesen bele volt feledkezve a tengernyi rum 
gyönyörébe, de egy pillanatra még sikerült feleszmélnie. Hálásan a 
sellő szemébe nézett, majd így szólt:

- Még, még több rumot!'

Árnyékolt arcod

- a gondolat sejtelmes -

immár felfeded.

A nap porba hullt, 

morajló dübörgéssel 

hallom mámorát. 

  

Sötét porfelhő 

fújja arcomba porát,

édes mosolyom. 

  

Ki fényt keresett, 

most bukott isteneket 

emel magasba. 

  

Táncom sötét éj, 

hol tűz már nem lobog rég 

abszurd színpadom. 

  

Táncost látni még? 

csak lobogó árnyjáték, 

ennyi a dalom. 

Köszönöm, most is Laci(Szépség) adta hozzá az inspirációt :-)
De csak a tanítványos koanoknak lett vége, haiku még maradt:-(
Annál is inkább, mert hiába láttam a fényt és formát. Most már el 
kell indulnom megkeresni az árnyékot is...

fogdoki, Te még a sorszámot is megzavarod! 10-esével növekszik!

Ez nagyon ott van! Az Ossz a végén árulkodó. Ezek a Zen mesterek!

- Mester befejeztem!
- Na de hogy érted ezt kedves tanítványom?
- Megértettem, hogy nincs mester és nincs tanítvány sem. Ez csak egy 
illúzió az elmében!
- És mi lesz a tanításaimmal, amiket át akartam adni neked?
- Nézd mester – ha belelépek a papucsodba, akkor a te utadon járok?
Ugye nem hitted azt, hogy a lábnyomod követése tanítást terem?
- Menj hát új utakra új névvel, lépésnélküli lábnyom! És a 
formanélküliség kísérjen utadon!
- Ossz.

'Az idő a legjobb tanár - eltekintve attól, hogy az összes 
tanítványát megöli...'

:-((

"Egy pár épp szerelmeskedés közben hallja, amint a felszarvazott férj
hazaérkezik és a garázsajtót zárja. Kiugranak az ágyból, és a nő a
szeretője kezébe adja a ruhákat:
- Úristen, a férjem mindkettőnket megöl, ha ránk talál. Ugorj ki az
ablakon, itt az összes ruhád!
- De szakad az eső, drágám!!- mire a nő ellentmondást nem tűrve
kituszkolja a férfit a hátsó ablakon, aki egy utcai maratoni
futóverseny kellős közepébe csöppen. A mellette futó férfi megkérdi:
- Máskor is futott már ezen a versenyen?
- Ó, persze, minden évben.
- És mindig meztelenül fut?
- Hogyne, nagyobb a szabadságérzetem és ez erőt ad nekem.
- Ruhával a kézben?
- ... mert a futam végén egyszerűen felöltözöm, beszállok a kocsiba 
és
hazamegyek.
- És mindig óvszerben fut?
- Nem, csak ha esik."

"És mindig figyelmesen vedd fontolóra, hogy valójában negatív vagy 
pozitív dolog az a valami, amivel problémaként szembesülsz! Ha 
negatív dolog, ne küzdj ellene; egyáltalán ne is törődj vele! Csak 
keresd a pozitív megfelelőjét, és máris a kellő ajtó előtt fogsz 
állni! A világon az emberek zöme azért téveszt célt, mert 
közvetlenül a negatív ajtón kezdenének dörömbölni. Holott ez az ajtó 
nem is létezik; csak a sötétség van és a hiány. És minél hevesebben 
küzdenek, annál erőteljesebben szembesülnek a kudarccal, annál 
csüggedtebbé, borúlátóbbá válnak, míg végül úgy döntenek, hogy az 
életnek nincs semmi értelme, az egész puszta gyötrelem. Pedig csupán 
abban tévedtek, hogy a rossz ajtó felől közelítették meg az 
életet..."

Szépség koannak...

3… 2… 1… Becsukod a szemed, kifújod a levegőt és lassan mélyebbre 
mész. Hangom ütemes ritmusára lassan visszafelé számolsz. Érezd azt 
a körkörös  mozgást, amit a bokád felett a kezem érintése nyomán 
megfigyelhetsz és érezd ezt a körkörös bizsergést a hasad aljánál 
is. Közben számolsz tovább visszafelé és ha eléred a nullát, akkor 
újra kezded. Menj mélyebbre, egyre mélyebbre és mélyebbre.

Most érezd, ahogy a tested összezsugorodik egyre kisebbre és 
kisebbre. Először csak két centiméterrel leszel rövidebb 
gondolatban, majd tízzel. Nem érzed a lábad, a kezed és lassan 
felsőtestedet sem. Olyan, minta pingponglabda méretűre zsugorodnál. 

És ekkor elkezded könnyebbnek érezni magad a levegőnél és lassan 
felemelkedsz. Látod a testedet, ahogy az ágyon fekszik, majd látod a 
házat is, ahol voltál, az ismerős utcákat majd még tovább emelkedsz. 
Lassan már a föld is csak egy kis golyónak látszik.

És ekkor megállsz. Egy pillanatig erőt gyűjtesz, majd amikor már úgy 
érzed indulnod kell, hirtelen elkezdesz zuhanni. Csak zuhansz, 
zuhansz és zuhansz a föld felé. Tested könnyű, sőt a tested nincs is 
veled, csak a tudatod zuhan egyre közelebb és közelebb.

És amikor becsapódnál hirtelen megállsz. Kinyitod a szemed és 
körbenézel. Elvakít a fény, de szemed lassan hozzászokik, és egyre 
tisztábban látsz…

A tisztás gyönyörű volt. Vakító kék ég, körben hatalmas zöld fák és 
csodálatosan tiszta levegő. Szemem lágyan gyönyörködött a táj 
szépségében és élveztem testem gondolatnélküliségét. Lassan körbe-
körbe forogtam a részegítő látványtól.

És a tisztás közepén lassan kirajzolódott egy hatalmas almafa. Tele 
volt roskadozó gyümölccsel és szinte csak arra várt, hogy valaki 
megrázza. De a fa alatt egyetlen alma sem hevert. Azonban ahogy 
közelebb értem az almákhoz valami nagyon furcsát vettem észre. Az 
összes almáról - mintha csak egy arc lett volna bezárva - különös 
alakok vigyorogtak rám. És mintha – bár ez nagyon furcsának tűnt – 
mintha az összes én lettem volna rajta. Én, az Igazság koan. Ez nem 
lehet igaz - próbáltam gondolni, de még nem gondolni is lehetetlen 
volt.

És lassan a fa alatt egy emberi alakot is észrevettem. Nahát – 
hiszen ez Szépség koan! Ott ül a fa alatt és nem vesz észre? Na de 
mi történt vele? Mintha nem lennének fülei, be van forrva a bőre és 
a szemei mély meditációban becsukva. Az almák a képemmel, meg mintha 
kiabálnának, hogy rázzál le, de nekik meg nincs szájuk. Nincs aki 
kiabáljon és nincs aki meghallja sem!

Ez teljesen abszurd, és közben csak szemlélő lehetek. Mit tegyek? 
Megpróbálok az összes erőmet összeszedve egy almába becsúszni. 
Szerencsére találtam egy teljesen üreset. A többi almába be sem 
engednének, teljesen kisajátították a vigyorgó arcok.

Itt vagyok, én vagyok az alma és csak érzem, ahogy csüngök a fán. És 
ahogy tovább figyelem az érzéseket, mintha a fa alatt Szépség koan 
éppen az almán meditálna. Érzem a finom szálakat, ami összeköt vele. 

Mintha a legmagasabb hegycsúcson szemlélném a tájat, teljesen a 
természet részévé válok. Már nem hallom az ordítozó almákat és 
Szépség koan beforrt fülei sem nyugtalanítanak.

Az idő és a tér mintha végtelen lenne, teljesen elfejtem létezésem. 
Ezt a tökéletes harmóniát, csak egy apró reccsenés szakítja meg egy 
rövid pillanatra – és taszít ki végtelen nyugalmamból. Újra zuhanok. 
Nem tudom hova, de egy hatalmasat koppanok.

Szépség koan egy pillanatra feleszmél, ki is nyitja a szemét, majd 
elmosolyodik. Az alma a feje tetején, mintha csak egy újabb koan 
lenne, tökéletes nyugalomban megpihent…

1…, 2…, 3… lassan kinyitod a szemed és magadhoz térsz. Mire 
feleszmélsz - felfrissülve, újult erővel testedben, befogadod 
mindazt a világot, ami körbevesz. És emlékeidben őrizd meg ezt a 
koant utadon!

:-D

Az "így éreztem helyesnek" résszel szíven találtál, mert magamra 
ismertem. 
Egyszer egy családi beszélgetés alatt, amikor is 
arról "vitatkoztunk", hogy bele vágjunk-e egy vállakozásba, aminek a 
fedezete a szüleim lakása lett volna, a nagyanyám - Isten 
nyugosztalja! - véleményét tömören megfogalmazta: 
"Nem!". 
Mire én: "És miért nem?"
Válasz: "Csak!"
Erre én csúnyán kiborultam, azaz borzasztóan felhúztam magam a "női" 
érvelésén, pedig szegény csak így érezte helyesnek. Nem tudta, hogy 
miért, de tudta, érezte, hogy igaza van.

A metafora a szív balra tolódásáról érdekes, de a lényeg tényleg az, 
hogy beleértve magamat is, mindennek az értelmét keressük (általában 
inkább a férfiak), ahelyett, hogy a konvencionális dolgok/érvek 
helyett, az érzelmeink irányítanának. Talán nyugodtabb életet 
élhetnénk...
Habár az érzelmek nem mindig pozitívak. Azaz mit tegyek, ha úgy 
szívesen fenékbe rúgnék valakit?! Hagyjam, hogy a "balos" szívem, 
vagy inkább a társadalmi elvárások irányítsanak? (poetic question)

Napi abszurd :-D

Észrevettétek, hogy a jitsu összes technikája és fokozata 'pusztán' 
arra irányul, hogy technika és fokozat nélkülivé válj?? Ez a 
vezérfonal és milyen szép!

Ne akadjatok le a részleteknél...

És jöjjön a mátrix :-) Laci baráton az iwiw-en megtalálta a Fekete 
Démont! (létező személy) ...és éppen küldi neki a démonos koant.
Hogy mi lesz ebből..:-D

És melyik irányba is tolódott el a szív? Balra! És mit is jellemzel 
úgy, hogy balkézről sikerült? Még az oldalban is utálod a szív 
oldalát. A jobbot a fej irányítja. Ő van legmagasabban és középen. Ő 
a király - ámbár azért kicsit jobboldalas. A szívre nincs is 
szükségünk. A 10-18 év iskolai képzés alatt, csak a fejedet, az 
elmédet képezzük. És a kiképzés általában sikeres is lesz, 
elfelejted teljesen(!) a szív útját. És amit a szívnek kellene 
csinálnia, már azt is fejből oldjuk meg. Mi már csak fejből 
szeretünk. Ez persze nem igazi szeretet lesz, csak a valami pótszer. 
Csak valamit valamiért...

A szív régen ismerte a feltétel nélküli szeretetet. Ha itt vagy 
velem tökéletes, de ha nem vagy itt akkor is tökéletes! Ilyen 
kérdések, hogy miért szeretsz vagy hogy miért jársz edzésre fel sem 
merülhetnének.

Emlékeztek a 10-es koanra? 'Ti nem 
énmiattam vagytok itt, én pedig nem miattatok vagyok itt...'

Lassan ideje, hogy mátrixosítsuk a koanbirodalmat, mert még 
izgalmasabbá is tehetjük...

és végre a tanmese...

'Mindössze két út létezik: vagy tudatossá válsz, és a szerelem ár-
nyékként követi tudatosságod; vagy oly tiszta szerelemre lobbansz, 
hogy a tudatosság magától kigyúl benned. E két dolog ugyanan-
nak az érmének a két oldala. Nem kell aggódnod a másik oldal 
miatt; csak ragadd meg erősen az egyik oldalt, és a másik sem 
illanhat el, kénytelen megmutatkozni!

És a szerelem ösvénye a simább, rózsásabb, ártatlanabb és egyszerűbb.

A tudatosság ösvénye kissé fáradságos. Azoknak javaslom hát, 
akik képtelenek szeretni. Hiszen akadnak ilyen emberek - az ő szí-
vük kővé vált. A neveltetésük, a kultúrájuk, a társadalmuk kiölte 
belőlük a szeretet puszta képességét is, hiszen e világot nem a
szeretet, hanem az agyafúrtság irányítja. Ha ki akarod vívni a 
sikert e világban, nem szeretetre, hanem kemény szívre és éles észre 
van szükséged. Az igazat megvallva a szív nélkül is boldogulhatsz.

E világban a szív embereit eltiporják, kizsákmányolják, elnyom-
ják. Ezt a világot az agyafúrtak, a ravaszok, a szívtelenek, a 
kegyetlenek irányítják. Vagyis az egész társadalmat úgy vezetik, 
hogy a szív már gyermekkorban háttérbe szoruljon, és a gyermekek 
energiái közvetlenül a fej felé irányuljanak. A szívet semmibe 
veszik.

Hallottam egy ősi tibeti példázatot, mely szerint az idők kezde-
tén a szív pontosan a test közepén helyezkedett el, ám mivel folyton 
félrelökték, félretették az útból, mára elmozdult a test középpont-
jából. Szegény szívünk az út szélén várakozik - „Ha egy nap szük-
séged lesz rám, itt megtalálsz" - ám nem kap táplálékot, nem kap 
biztatást, helyette folyton csak pocskondiázzák.

Ha valamely cselekedetedet úgy indokolod, hogy „azért tettem, 
mert így éreztem helyesnek", mindenki nevetni kezd rajtad: „Így 
érezted? Hát elveszítetted a józan eszed? Add elő az indokaidat, 
tárd fel a tetted logikáját!" Az érzés nem elégséges ok semmiféle 
cselekedetre.'

Na és most egy nagyon érdekes kérdés, ami nekem eddig soha nem 
jutott az eszembe, de hagyok nektek is egy napot gondolkodni.

Tehát az ember legfontosabb szerve (persze ez lehet vita tárgya), 
tehát az ember legfontosabb szerve, a szív miért nincs a test 
középpontjában? Miért nincs központi helyen??

Egy ősi tibeti péládzatot fogok hozzá linkelni :-) de addig is, 
akiben van egy kis spiritusz mélyedjen el benne, megéri a kérdés!

Egy hajóban evezünk??

Az a régi történet jutott eszembe, amikor az ifjú szerelmes titán 
elmegy a bölcshöz tanácsot kérni:

- Mester! - bár nagyon szerelmes vagyok, nem tudom megházasodjam-e?
Hogyan fogja ez befolyásolni a szellemi életemet?

A bölcs ránézett, majd így szólt:

- Fiam, nyugodtan házasodj meg! Ha jó feleséget fogsz ki, akkor tiéd 
lesz a mennyország, csodaszép életed lesz. De ha rosszat, akkor még  
hatalmas filozófus is válhat belőled!

:-D

Ez nagyon szép volt!

Legjobbnak lenni relatív fogalom és csak pillanatnyi múló állapot.
Jónak lenni az abszolút. Nem számít, hogy te vagy-e a legjobb, ha 
közben nem vagy elég jó! Törekedj arra, hogy mindig jobb és jobb 
legyél és ne hasonlítsd magad másokhoz, akkor teljesebb és boldogabb 
lesz az életed.

Most dicsekedsz, vagy panaszkodsz ? :-)

Üdv újra a fedélzeten! Kissé pangás volt.

"Hallottam egy történetet. Ez a kis sztori India egyik nagy csá-
szárának, Akbárnak az életéből származik. Akbárt módfelett érde-
kelte a tehetséges emberek minden fajtája, és egész Indiából ösz-
szegyűjtött kilenc személyt, a legtehetségesebb zseniket, akiket 
'Akbár udvarának kilenc ékköveként' emlegettek.

Egy napon a császár a tanácsnokaival tereferélve így szólt:

- Múlt éjjel a feleségemmel beszélgettem, és ő kötötte az ebet a 
karóhoz, hogy minden férj papucs. Akárhogy győzködtem, ő csak azt 
hajtogatta: „Sok családot ismerek, de még sosem találtam olyan fér-
jet, aki ne lett volna papucsférj." Nektek mi a véleményetek? - kér-
dezte tanácsnokaitól.

Az egyikük, Birbál így felelt:
- Talán igaza van, hiszen magad sem bizonyítottad az ellenkezőjét. 
Te is papucsférj vagy, másként alaposan elverted volna, s ezzel azon 
nyomban bebizonyítod, hogy te vagy a férfi és a ház ura.

Akbár erre azt mondta:
- Ezt nem tehetem, hiszen együtt kell élnem vele. Könnyű másnak 
tanácsolni, hogy páholja el a feleségét. Te szoktad verni az 
asszonyt?

- Dehogy szoktam - felelte Birbál. - Egyszerűen elfogadom, 
hogy papucsférj vagyok. A feleségednek pedig igaza van.

Akbár azonban azt mondta: - Így vagy úgy, de bizonyítani kell a 
dolgot. A fővárosban bizonnyal akad legalább egyetlen olyan férj, 
aki nem papucsférj. Nincs a világon olyan szabály, mely alól ne 
volna kivétel, és ez egyáltalán nem is tudományos törvényszerű-
ség. - Majd megparancsolta Birbálnak: - Fogd a két gyönyörű 
arab paripámat - az egyik koromfekete volt, a másik hófehér -, és 
járd körül a fővárost! Ha találsz egyetlen olyan férfit, aki nem pa-
pucsférj, mondd meg neki, hogy válasszon: megajándékozom az-
zal a lóval, amelyik jobban tetszik neki! - Márpedig a lovak értéke-
sek voltak. Azokban az időkben a lovat nagy becsben tartották, e 
két paripa pedig a leggyönyörűbb volt messze földön.

Hasztalan ugyan - felelte Birbál -, de ha úgy kívánod, elmegyek.
Neki is indult, de minden férfiról bebizonyosodott, hogy pa-
pucsférj. Ez a napnál is világosabb volt! Birbál csak kihívta a 
férfit és feleségét az első ajtóhoz, és megkérdezte a férjtől: - 
Papucsférj vagy, avagy sem?

A férfi a feleségére pislogott, és így szólt: - Akkor kellett volna 
kérdezned, amikor egyedül vagyok. Ez így nem helyes, csak feles-
leges bajt kavarsz. Egyetlen lóért nem fogom romba dönteni az 
életemet. Vidd a lovaidat, nekem ugyan egyik se kell!

Ám utóbb Birbál rábukkant egy férfiúra, aki a háza előtt üldö-
gélt, és ketten masszírozták. A férfi birkózóbajnok volt, roppant 
erős ember. 'Talán majd ez a férfi - gondolta magában Birbál. - Ő 
bárkit meg tudna ölni akár fegyvertelenül is. Csak megszorítja a nya-
kad, és már véged is van!'

- Feltehetek neked egy kérdést? - szólította meg Birbál a férfit. 
Az illető felállt és azt mondta: - Kérdést? Miféle kérdést?

- Te papucsférj vagy? - kérdezte tőle Birbál.

- Először üdvözöljük egymást kézfogással! - Présként markolta 
meg Birbál kezét, és így szólt: - Addig nem engedem el a kezed, 
míg a könny csorogni nem kezd a szemedből! Hogy merészelsz 
tőlem ilyet kérdezni?

A férfi jóformán kipréselte Birbálból a szuszt - bár Birbál is majd 
olyan edzett volt, mint az acél, mégis kicsordultak a szeméből a 
könnyek, míg kinyögte: - Dehogy vagy papucsférj, csak engedj el! 
Világos, hogy rossz helyen kopogtattam ezzel a kérdéssel. De hol 
van a feleséged?

A férfi lemutatott és így szólt: - Nézd csak meg, itt van, épp 
a reggelimet főzi. - És valóban, egy icipici asszonyka készítette a 
férfi reggelijét.

Az asszony olyan parányi volt, a férfi pedig olyan hatalmas, 
hogy Birbál úgy gondolta, talán tényleg lehetséges, hogy ez a 
férfi nem papucsférj. Hiszen szétmorzsolhatná ezt az asszonykát! 

Azt mondta tehát neki: - Itt bizony felesleges tovább kutakod-
nom. E két ló közül bármelyiket kiválaszthatod, akár a feketét, 
akár a fehéret, a király jutalmaként annak a férfiúnak, aki nem 
papucsférj.

Ám ebben a pillanatban az aprócska asszony megszólalt:
- Nehogy a feketét válaszd! A fehéret kérd, másként pokollá teszem 
az életedet!

- Ugyan már, amúgy is a fehéret választottam volna. Te csak fogd be 
a szád!

Mire Birbál azt mondta: - Nem kapod meg sem a fehéret, sem a 
feketét! Mindennek vége, elvesztetted a játszmát! Te is csak pa-
pucsférj vagy!"

Fickó meglát egy kis piros gyerekkocsit lassan haladni az úton. 
Ahogy közeledik, látja, hogy egy tűzoltó-sapkás kiskölyök ül benne, 
és egy nagy labrador kutya húzza. Ahogy még közelebb ér, látja, hogy 
a kutyának a golyóira van kötve a kötél, amit húz. Megszólítja a 
kiskölyköt:

- Hé, kisfiú, fogadok, hogy jobban húzna a kutyusod, ha a nyakára 
kötnéd a kötelet!

- Lehet - jön a válasz, de akkor nem lenne szirénám!

:-D

Nem onnan idéztem!

:-O

"Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet.   
A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és 
Isten lelke lebegett a vizek fölött.   
Isten szólt: "Legyen világosság", és világos lett.   
Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a 
világosságot a sötétségtõl.   
A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig 
éjszakának. Azután este lett és reggel: az elsõ nap."

vicces amit írtál :-), de a Bibliából illik pontosan idézni... 

Kezdetben vala a semmi. Majd az Úr mondá: "Legyen világosság!" -  és 
továbbra is vala a semmi, de már látni is lehetett azt...

:-D

Franciakulcs, svájcisapka, kölnivíz: Te is mindig a külföldi
cuccaiddal vágsz fel! :-)

Egy japán és egy francia utazik a vonaton. Jön egy alagút, sötétség, 
nagy verekedés hangjai. Amikor kivilágosodik, a francia a földön 
van. A japán megszólal:
-Ez a japán karate.
Következő alagút, sötétség, egy fémes csattanás. Kivilágosodik, a 
japán vérző fejjel a földön, megszólal a francia:
-Ez meg a franciakulcs !

:-)

:-D

Két orvos beszélget a pszichiátrián. Megszólal az egyik:
- Van egy betegem, akinek az a kényszerképzete, hogy két majom és 
egy sámli
van a fejében és veszekszenek a sámlin. Már minden terápiát 
kipróbáltam, de
nem használt.
- Na és ezek után mit csinálsz? - kérdi a másik.
- Megoperálom és vagy kiveszek egy majmot, vagy beteszek még egy 
sámlit.



Egy nő elmegy a pszichiáterhez. A doktor szó nélkül leteperi, letépi 
a
ruhát róla és jól megdugja. Miután a doki kész, így szól:
- Ez volt az én problémám. És mi az öné?

Hát ez jó! Még ilyeneket, fogdoki!

Az életed az álmaid irányítják. Úgyhogy ne vesztegesd az idődet, 
menj aludni!

:-D

A légy alig hallhatóan repült be a nyitott ablakon. Kicsit elidőzött 
az ablakpárkányon, majd a közelben álló lézernyomtató tetején 
megpihent.

- Na mi lesz? – hördült fel Igazság koan és már türelmetlen volt 
hogy barátja, Szépség koan még mindig nem mondott semmit legújabb 
Zen koanjára. Pedig ott ült a számítógépe előtt és már régóta a 
sorokat bámulta.

Szépség sosem szerette, ha siettették – most is úgy érezte, hogy 
kényszerítik a válaszra. Így hát egy kis ideig még a gondolataiba 
temetkezett.

Igazság közben észrevette a nyomtatón pihenő legyet és kezét lassan 
a közelben lévő légycsapóra csúsztatta. Olyan volt, mint egy igazi 
vadász, aki tökéletes elszántsággal cserkészi be áldozatát. 
Nesztelenül emelte fel a légycsapót a mit sem sejtő légy fölé.

- Tökéletes, de halott! – szólalt meg végre Szépség koan. Az aki 
írta nem létezik, de a létezés "vagyok" rabja!

Igazság megremegett. Bár már a légy felé csapott, mégsem tudott 
teljesen az ütésre koncentrálni. Sssshh…

- A fenébe, ez a lapdobás gomb volt! - bosszankodott Igazság és még 
mintha a nyomtató is rajta nevetne villogva zümmögni kezdett.

És közben Szépség tovább folytatta:
- Te vagy a légypiszok a papíron és a papír is. Hogyan dobod hát el 
a légypiszkot?

Igazságba hirtelen csapott be a felismerés. Persze a Zen-botütés, 
elérkezett hát a megfelelő pillanat és légycsapóját újra felemelte, 
hogy most rásózzon barátjára. Nem volt már légy, nem volt már Zen 
koan, csak a  vágy, hogy végre törleszthessen a sok kritikáért.

Ám ekkor Szépség észrevette a nyomtatóból előbukkanó új papírlapot 
és örömmel fordult Igazság felé:

- Látod, ez az ! - Ebben már van élet, nem csak üres betűhalmaz! Ez 
igazi mesterre vall!

Igazság csak bambán bámult a Szépség kezében lévő üres papírlapra és 
már a légycsapót is értelmetlennek találta, hogy kifejezze vele a 
Zen lényegét.

Ekkor Szépség, mintha mi sem történt volna, finoman megveregette 
barátja vállát, majd így szólt:

- Gyere, itt az ideje, hogy elmenjünk végre abba az új teázóba, 
ahova oly régóta meghívtalak!

És a két barát, mit sem törődve  a Zen koanokkal és értelmezésükkel, 
tökéletes egyetértésben elindultak a teázó felé. A monitoron villogó 
Zen koan és az üres papírlap is már szertefoszlott emlékezetükben.

A légy még egy kicsit elidőzött a számítógép körül, majd alig 
hallhatóan kirepült a nyitott ablakon…

A számítógép már hosszú percek óta csak üresen zümmögött. Még a 
billentyűzet leütésének  ütemes kattogása sem zavarta meg nyugalmát 
a mellette szunyókáló tanítványnak. Mint mindig, most is az 
igazságot kereste és közben elnyomta az álom.

De ebben a csendben, mintha csak betűk áramlanának elő a tanítvány 
testéből egy alak kezdett kiformálódni belőlük. Betűk alkották az 
egész testét és még a betűk is betűkből álltak, rengeteg betűből. És 
ez a plazmaformájú betű-alak lassan önálló életre kelt.

Megszólította hát a mellette alvó tanítványt, akiből származott:

- Vándor, ki az úton jársz mégis leköpi azt, ébredj!

A tanítvány felkapta a fejét és a betűalakra nézett. Nem hitte el, 
hogy létezik csak egy tudatosult álomnak gondolta. De a betűalak 
mégis hozzá beszélt!

- Vándor, mire tanítottalak, ha meglátod a mestert álmodban – mit 
csinálj?

A tanítvány az elképedéstől, hogy hozzá beszélnek, alig hallhatóan 
dadogta a válasz:

- Hogy köpjem le és fordítsak hátat!

- Hát akkor mire vársz? – sürgette a betűalak.

- Te lennél a mester? – tűnődött hangosan a tanítvány – de várj még 
egy pillanatod, mutass magadból egy darabot!

- Látod, betűkből állok – szólt a betűalak. Belőled származom, az 
összes gondolatod, az összes érzésed, mondataid, szavaid itt vannak 
bennem. Bármit meg tudok mutatni belőled és bármit ki tudok rakni a 
gondolataidból! És ha akarom, akkor az egészet szélnek is tudom 
engedni és akkor te semmire sem fogsz emlékezni! – szólt vészjóslóan 
a betűember. Hát mire vársz, köpj már le végre!

De a tanítvány csak felröhögött:

- Te betűember, ha szélnek engeded az összes betűt, akkor velem 
együtt te is örökre eltűnsz - sose tennél ilyet!

A betűember láthatóan ideges lett.

- Rendben van, ha leköpsz és elengedsz akkor egy kérdésedre 
válaszolok, amire annyira vágytál!

- Betűember! – kiáltott a tanítvány és közben már buzgón jegyzetelt 
az előtte lévő számítógépen, hogy ha majd felébred, akkor is 
emlékezzen a válaszra, amire annyira vágyott. - Mondd miért kell 
leköpnöm a mestert és hátat fordítanom, ha álmomban találkozok vele?

- Vándor! – szólt nyomatékosan a betűember és közben minden egyes 
válasszal egyre kisebb és kisebb lett a teste, a betűk mint egy 
foszlány szanaszét áramlottak belőle. - Vándor ki az úton jársz, 
mégis leköpi azt – az út, az út az soha nem köpött vissza!

A tanítvány hirtelen abbahagyta a gépelést. Bár a betűalak már 
eltűnt és ő nem is köpte le, de ez most nem érdekelte. Valami 
furcsát érzett, valami megfoghatatlant. Úgy érezte, mintha csak 
álmodna. De hogyan érezhetné, hogy álmodik, hogyha még nem ébredt 
fel?

A nap már besütött az ablakon és a tanítvány hirtelen kapta fel a 
fejét az asztalról. Milyen furcsa álom volt ez a betűalak – gondolta 
magában és lázasan gondolkodott az álom részletein, de mintha csak 
homokot fogott volna a markában, alig emlékezett valamire. Még jó, 
hogy mindent legépeltem közben a számítógépre gondolta – és egy 
nagyot csapott az előtte lévő billentyűzetre, hogy a számítógépe is 
visszatérjen az alvó módból.

A megdöbbenés azonban szinte sokkolta, mikor az előtte fekvő monitor 
csak egy teljesen fehér képernyőt mutatott számára.

- Betűember! – kiáltotta a tanítvány, de már hiába – szavait már a 
számítógép sem suttogta vissza és így ő soha többé nem lépett az 
útra...

Becsüld meg a kezdőt - ő semmi, de még minden lehet. (Forbáth Imre)

Személyes példa a fontos. Nem feltétlen kell konfrontálódni. Sokszínű
a világ. Sokfélék a tanítványok és sokfélék a mesterek. Igazából az
emberfia örökre tanítvány marad és semmit sem teljesen úgy csinál,
mint az elődei. Pusztán azért mert más személyiség. 

Akkor mi nagyon örülünk fogdokinak :-)

Szóval ha ezek után az ifjú ottmarad a mesterénél, akkor soha nem 
váli belőle semmi. Én úgy mondanám, hogy nem fog rájönni, hogy nincs 
sem nyúl, sem mester.

Ez a mesteresdi igazából csak az apakomplexus kiteljesedése. Viszont 
ebből csak úgy jöhetsz ki, hogy szembemész a mestereddel - ellent 
kell mondani az apádnak. Ez a fejlődés része, az evolúció alapja - 
ha ez nem történik meg, akkor nem lesz minőségi változás.

Tehát kvázi nyugodtan megkérdezhetjük Berkes senseit, hogy mikor 
kezdett szembemenni a saját mesterével?? - Merthogy létrehozott egy 
más minőséget...

Ugye milyen érdekes? Tehát egy mester a szívében örül, amikor egy 
tanítvány ellentmond neki. A többi, aki beáll a sorba csak szunnyadó 
lehetőség.

Ráadásul vegetáriánus ! - régi indián szó, jelentése béna vadász :-D

Viszont remek atléta lehet még belőle :-))

Egy ötlet a következő havi koanra:

Egy harcmûvészetet tanuló ifjú egy kérdéssel fordult tanítójához. 
"Szeretném továbbfejleszteni harci tudásomat. Szeretnék egy másik 
mestertõl tanulni, hogy egy másik fajta stílust sajátíthassak el. 
Mit gondolsz errõl?"
"A vadász, aki két nyulat kerget," válaszolta a mester, "egyiket sem 
fogja meg."

Mióta velem van az erő, azóta már nem követem el azt a hibát, mint 
Luke Skywalker, és kint hagyom a lézerkardom mielőtt egy sötét 
barlangba lépnék! :-) (csak az van bent, amit magaddal viszel!)
Igen, bent vagyok és dicsekszem vele, mint a kis fiú, hogy nem is 
fájt... és tényleg nem!

"Augusztus van. Egy dél-franciaországi kisvárosban vagyunk, egy 
panzióban, a turistaidény kellős közepén. De sajnos már régóta esik 
az eső, ezért elég rosszul megy a bolt.

 ... és persze mindenki marhára el van adósodva.

 Ekkor szerencsére belép egy gazdag orosz turista a kis hotelbe, a 
recepcióhoz megy és kér egy szobát. Lerak egy 100 euróst az 
asztalra, majd elirányítják a szobájába, ami a harmadikon van.

 A hotel tulajdonosa fogja a 100 Euróst, és szalad vele a hús 
beszállítójához, hogy megadja neki a tartozását.

 A hentes azonnal fogja a 100 Euróst és siet a nagykereskedőjéhez, 
hogy megadja neki a lóvét.

 A nagykereskedő sem rest, vágtat egyből a termelőhöz, Etienne 
gazdához, hogy kifizesse neki a disznókat, amit még korábban hitelre 
kapott tőle.

 Etienne gazda pedig fogja a pénzt és sebes malac vágtában viszi 
Sophie-nak, a helyi prostinak, aki még a múlt hónapban nyújtott neki 
hitelben szolgáltatásokat.

 Sophie pedig boldogan sétál be a 100 Euróssal a mi kis hotelunkba, 
hogy kifizethesse végre a szobákat, amire felvitte a pasikat az 
elmúlt hetekben. Leteszi a pultra a 100-ast.

 

Ebben a pillanatban lejön a harmadikról a gazdag orosz. Kijelenti, 
hogy ez a szoba neki nem felel meg, és kéri vissza a pénzt. A tulaj 
odaadja, ő pedig fogja a 100-ast és távozik.

 

Nos: VÉGÜL NINCS KIADÁS ÉS NINCS BEVÉTEL ÉS MÉGIS MINDENKI KIFIZETTE 
AZ ADÓSSÁGÁT !!! HOGY IS VAN EZ?"

- Benn vagy a barlangban, hogyan félhetnél hát belépni Jozsó?

Ha kincseid nem leled,
csak dobd el az érmeket,
fakó emlékek.

Félni az bátorság,
barlangod szájánál,
ne rettenj vissza!

Mit vesztesz,csak te lehetsz,
beljebb csak így mehetsz,
barlangod mélyére.

Bár óva nem intelek,
ha lépésed megteszed,
győzelmi mámor.

- Te mikor lettél vak? - dobta oda csak úgy ezt a kérdést Igazság 
koan Szépségnek.

Szépség koan csak magában lepődött meg, már jól viselte barátja 
folytonos egrecíroztatásait.

- Emlékszel - folytatta Igazság - amikor a medence szélén ültünk és 
elmesélted az autós történetedet? Azt amikor százharminccal 
száguldottál az autóval, majd egy pillantra kinéztél az ablakon. De 
ez egy mélyebb pillanat volt, hiszen rájöttél, hogy bár száguldasz,  
de te mégsem mész sehova.

Egész életedben nem mentél sehova, mindig ugyanott voltál. Lehetsz 
egyhelyben vagy a kocsidban, felmászhatsz a legmagasabb hegyre is 
akár - de te mindig ugyanott vagy. Egy lépést sem teszel sehova.

Mindig csak a körülötted lévő dolgok változnak, te sohasem. És ezt 
tévesen úgy is fel lehet fogni, hogy te változol, mozogsz, mész 
valahova.

És ez a sietség - látod az emberek arcán? El akarnak érni valamit és 
ezért rohannak. De hogy érhetnének el bármit is?

- Papírkutyák - szólalt meg halkan Szépség. Már megint a papírkutyák!

- A szem nem lát - folytatta igazság. Pontosabban a szem lát, de mi 
valami egészen mást látunk. A fény elkápráztat, az annyira 
dicsőített fény. Talán sötétben könnyebb lenne, talán érzékek nélkül 
még meg is lehetene...

- De valamikor kellett hogy lássunk - vágott közbe Szépség. Hogyan 
álmodhatnánk a látásról, ha vakon születtünk volna?

Így hát a kérdésedre a válaszom: - amikor megszülettem. Máskor nem 
történhetett, hiszen én már előtte is ott voltam, már akkor sem 
mentem sehova és amikor távozom, akkor sem tudok menni sehova - 
mindig ugyanaz maradok. Csak ezt mindig elfelejtem.

- Nézz meg itt a tükörben! - emelte fel Szépség újra tükröt és 
megint csak az arcát kereste benne - vajon melyik az igazi?

És hirtelen, minha egy pillanatra eltűnt volna még a tükörképe is - 
barátja szavai hasítottak a fülébe.

- Lám, lám - a tükör belenézett a tükörbe!

Vak lettem...

"Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak 
volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. 
Mondta egyszer a barátjának:

- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették 
szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját 
is.

A fiú megkérdezte:

- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?

A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak 
látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az 
élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, 
hogy visszautasítsa a fiút.

A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: 

- Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az 
enyémek voltak."

Koanod meglepett,
mit szíved rejteget,
kevés a szó.

Lennél bár fergeteg,
mi a port söpri le
fakó szemeimről.

Medence lábánál,
szebb ez az ábrándnál
olcsó papírkutyák.

Szavaid zengenek,
s elmémet nem leled,
harsogják fülembe.

Szépség koan állt a tükör előtt és az arcát nézte, valamit nem értett.
Teltek a hónapok az évek és sokat találkozott barátjávak Igazságkoannal.
- Már nem is emlékszem arra az időre mikor az arcom idegen volt
számomra- mondta Szépség koan.
- Nekem soha nem volt az-válaszolta ásítozva Igazságkoan.
- De még is milyen voltam azelőtt- kérdezte izgatottan Szépségkoan.
- Pont olyan mint most- jött az egykedvű válasz.
- De én miért nem emlékszem rá- kérdezte mint már oly sokszor Szépségkoan.
Igazságkoan csak hanyagul széttárta karjait és megadóan nézett
barátjára, majd megsajnálta.
- Most viccelsz hát te vagy Szépség koan amióta csak ismerlek- mondta
barátjának és hosszú nevetésben tört ki.
Szépségkoan hírtelen ledermedt, mintha megállt volna körülötte az idő.
Barátja szavait még hallotta, de nevetését már nem.
" amióta csak ismerlek-amióta csak ismerlek" csak ez ismétlődött a
fejében.
És ekkor minden a helyére került a megértés szabadsága öntötte el tudatát.
Minden sokkal fényesebb lett az illatok a hangok az érzékelés sokkal
intenzívebbé vált és mégsem bántó vagy sok.
Érezte ahogy a lágy szellő végigsimítja arcát ahogy a ruha lágyan
hozzáér testéhez.
Mintha egy időnélküli friss eleven világba csöppent volna, noha egy
lépést sem tett lábaival.
Szépségkoan mélyen a barátja szemébe nézett.
- Drága barátom te teremtettél engem, én benned létezem te pedig én
bennem- mondta ragyogva.
- Nem tudok mást tapasztalni csak saját magamat. Minden amit látok,
hallok, tapasztalok az én vagyok. Nincs fönn és lenn, nincs kicsi és
nagy, nincs közel és távol, nincs Te meg Én, és senki sem megy sehová.
Mint ahogy Hermész sírjának felíratán olvasható: " odabenn, mint
idekünn, fölül ugyanúgy , mint alul".

"A teljes elfogadás a kulcs. Az a tolvajkulcs: minden ajtót kinyit.
Nincs olyan ajtó, amit az elfogadás ne nyitna ki. Ez egyszerűen 
olyan kulcs, ami minden zárba beleillik - mert abban a pillanatban, 
hogy elfogadsz valamit, egy átalakulás indul meg a lényedben, hiszen 
nincs többé konfliktus. Nem vagy kettő. Az elfogadásban eggyé válsz, 
egységgé válsz. Emlékezz az egységedre, a bonyolultságodra. Olyan 
csodálatos. A vágyak csodálatosak. A szenvedély jó - ha elfogadod, 
részvétté válik. Ha elfogadod a vágyakat, lassan-lassan látni fogod, 
hogy ugyanaz az energia vágytalansággá válik. Ugyanaz az energia, 
amely a vágyakkal volt elfoglalva. Amikor elfogadod a vágyakat, 
lassan-lassan ellazulsz, és az energia sokkal természetesebben kezd 
áramlani. Elkezded olyannak látni a dolgokat, amilyenek valójában. 
Nem foglal le túlságosan ez vagy az a vágy. Elfogadtad, ezért nincs 
probléma.Bármit nevezel vágynak, vágytalansággá válik. Jelen 
pillanatban olyan, mint a szén. Átváltozhat gyémánttá; értékessé 
válhat. Csak gondolj arra a férfira, aki vágytalan - impotens lesz. 
Tulajdonképpen nem lesz eleven, mert hogyan élhet vágyak nélkül? 
Tehát a vágytalanság nem negatív. Az minden vágy legvégső 
pozitivitása. Amikor megismered a vágyakat, megérted, megéled és 
megtapasztalod, akkor túllépsz rajtuk. Nagykorúvá válsz.” 

/ Osho: A tolvajkulcs / 

Az én havi koanom:

Csak ha leereszkedünk a szakadék legmélyére,
akkor találjuk meg az élet kincseit.
Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik,
ahová félsz belépni.

>az ejtőernyő nélküli halálugrásig, amiből logikusan csak egy 
lehetősége van az embernek...

Kiváló Jozsó! De azt is megsúgom, hogy az a repülőgép így is, úgy is 
le fog zuhanni! Nézz csak ki mit látsz - azok a motorok nem fognak 
örökké tartani!

És így ugrás nélkül azt sem tudom neked megmutatni, hogy tudsz 
repülni! Hiszen se tested, se elméd nincs (ez logikus).

Lezuhansz a géppel vagy ugrasz? Egy könnyítést adok neked - nincs 
aki ugorjon...(?)

A viccet félretéve, a példabeszéd kettős:
azaz miközben a Magyar nyelv zseniális logikáját példázza, egyben a 
használójának a sivárságát is mutatja. Én magam hallottam egy embert 
kimondani egy hosszú mondatot, amelynek a 90%-a az "izé" megfelelő 
alakja volt.
Azért, hogy most inkább a pozitív oldalát hangsúlyozzam a koannak 
hadd idézzem Bencze Imrétől egy jópofa versét, amely a nyelvünk 
zsenialitásáról, - vagy egy külföldinek, aki meg akarja tanulni a 
nyelvünket - a nyelvünk szörnyű bonyolultságáról, sokszor logikai 
hiányosságáról szól:

Édes, ékes apanyelvünk 

Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kõ a kõ, többes számban kövek.
Nõnek nõk a többese, helytelen a növek.

Többesben a tõ nem tök, szabatosan tövek,
Aminthogy a csõ nem csõk, magyarföldön csövek.
Anyós kérdés: van két võm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cõ, egyes számú cövek?

Csók - ha adják - százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Gyõrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleõszülsz idegen.

Agysebész, ki agyat mût, otthon ír egy mûvet.
Tût használ a mûtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fûvet.
Vágy fûti a mûtõsnõt. A mûtõt a fûtõ.
Nyáron nyír a tüzelõ, télen nyárral fût õ.

Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.

Fõmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fõje?
Öt perc múlva jõ a neje, s elájul a nõje.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekbõl, vagy igenekbõl született a nemiség?

Mekkában egy kába ürge Kába kõbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen ,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítõjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának elõbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserû pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?

Ingyen strandra lányok mentek,
Minden elõítélettõl mentek,
Estefelé arra mentek,
Én már fuldoklókat mentek.

Eldöntöttem megnõsülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.

Hiba mentes mentõ vagyok,
Szõke Tisza partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett,
Díszes mentém menten mentem.

Szövõgyárban kelmét szõnek.
Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörûs
lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent.

Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag körözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belõle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?

Díjbirkózó gyõzött tussal,
Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal,
Prímás várja forró tussal.

Határidõt szabott Áron,
Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon,
Kitartásod meghat Áron.

Felment - fölment, tejfel - tejföl, …
Ne is folytasd barátom!
Elsõ lett az ángyom lánya a fölemás korláton.

Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg?

Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
“Kedves egesz seggedre!” köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: “tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.

Pisti így szól: “Kimosta anyukám a kádat!”
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: “Enyém, enyéd, enyé”,
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.

A magyar nyelv, remélem meggyõztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.

Nemhiába! A példában, a hoppon maradt fiúnak is tudnia kellett volna:
A "nyelv" csodákra képes! (különösképpen a Magyar nyelv! :-D ) 

Koannak is elmegy...

75 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus 
koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-
részlete:

http://hell.blog.hu/2007/02/13/alljunk_meg_egy_szora_b_szni_ige

:-D

>kár reménykedned a képességeimben...

Ember - egy valaki folyamatosan kérdez! Mondthatnám provokál..:-)

Hogy a fenébe ne lenne ott! Az meg hogy nem érted, kifejezetten az 
intelligenciádra utal! Ha értenéd szóba se állnék veled!

Ergo, ha nem érted még 'megértheted'. Viszont, ha érted elvesztél, 
hiszen az intellektuson túli dolgokat nem lehet az intellektussal 
felfogni! Csak utalni, sejteni, megérezni...

Ott állunk, ahol part szakad! Te is, én is. Csak én magyarázok egy 
kicsit, hátha nem egyedül kell ugranom, de ez (is) illúzió.

Ne feledd nem vagyok mester, nem is akarok az lenni, csak egy kicsit 
kibickedem. Annak semmi sem drága... (tudod a szakmájából adódik:)

És egy apró megjegyzés, hogy miért változott meg ennyire a mester-
tanítvány viszony. Régen a mester vagy a tanítvány megkereste a 
másikat és köztük folyt a munka, szépen csendben.

De miért van az manapság, hogy a mesterek válogatás nélkül beszélnek 
az emberekehez? Azokhoz is, akik nincsenek megérve rá?

Nyilván amivel kétezer évvel ezelőtt fel lehetett valakit 
ébreszteni, az ma már nem működik. Talán még a harminc évvel 
ezelőtti technika is csak poros romhalmaz.

De Oshot idézve - és ígérem, hogy be fogom hajítani a szakadékba - 
szóval azt mondta:

- Tízezer emberhez beszélek, száz meghallja, tíz elindul és egy 
célbaér.

Azért az egyért megérte és akkor nagyon jó volt az arány. És én azt 
hiszem kettő meghallotta :-DD

Egy óvodás korú gyermek általában még nem tud olvasni, azaz, az a 
nem elhanyagolható tény, hogy szövegek villannak fel, őt egyáltalán 
nem zavarja, mert meg sem próbálja elolvasni. Mondhatni, így könnyű 
nem fokuszálni!
Egyébként kár reménykedned a képességeimben, mert most sem értettem, 
hogy hogyan jutottál el a fókuszálatlan feladatmegoldástól az 
ejtőernyő nélküli halálugrásig (amiből logikusan csak egy lehetősége 
van az embernek). :-D

Szép volt mester! (a logikáé)

Ezért olyan nehéz megmutatni, mert te már erőfeszítéssel is meg 
tudod oldani azt, amit erőfeszítés nélkül is lehet.

Az ovis fiamnak nem kellett egy pontra fókuszálnia a könnyed 
megoldáshoz. Azonban nekem is fókuszálnom kellett, ha felül akartam 
írni az intellektusomat.

Azonban itt az idő, hogy játssz a váltogatással. Csináld fókuszálva 
és fókuszálás nélkül is. Ismerős a villámolvasás tanfolyam? (ha 
akarod erről részletesen is)

Mert ha játszol a váltogatással -folyamatsonan mindennel- el kell 
jutnod odáig, hogy ki hívta meg a gondolatokat? Miért vannak itt? És 
ha eltüntetnéd őket - amit ugye fókuszálva képtelenség - akkor mi 
maradna?

Sejted? Valóban akarod? Roszabb mint ejtőernyő nélkül kiugrani a 
gépből, mert nem lesz rajtad.

Ja, és csak egy lehetőséged van...



Ui.: nem vagy te reménytelen eset Jozsó!

Nekem simán ment...
Az elején nagyon koncentráltam, pedig akkor még nincs is rá szükség. 
Később - mivel kitaláltam, hogy mi lesz benne a nehezítés - már csak 
az utolsó betűre figyeltem, így nem zavart meg a felirat és 
könnyedén követni tudtam a színek váltakozását. 
Kétségtelen, hogy ha elolvasod mindig a feliratot, akkor nagyon 
nehéz hozzá kimondani a színt is, ha az más, mint a felirat értelme.

Érdekes, hogy te még abban is megtalálod a filozófiát, amiben én 
csak egy koncentrációs játékot látok. Nemhiába, én már csak 
egy "logikai szakbarbár" vagyok erős csőlátással, aki mindig annak 
látja a dolgot, ami, vagy aki mindig azt gondolja naívan, hogy a 
dolgok azok, aminek látszanak, kivéve amikor tudom, hogy csak annak 
akarják látszatni, ami nem is, de ha tudom, hogy nem az, akkor az 
megintcsak nem a filozófikus vénám gyümölcse, hanem újfent a 
logikámé. (Tudsz követni?) Azaz, irigylem a filozófiai 
affinitásodat, de akárhogy erőlködöm, én nem tudlak követni... :-D

RÉS - intellektus

Mi az az intellektus és hogyan dolgozik a háttérben?

Egy apró játék, élvezni fogod!

RÉS - erőfeszítés

Miért lesz olyan nehéz megcsináldod neked és miért olyan könnyű egy 
óvodásnak?

Figyeld a rést magadban, ez most nem a Holdra mutató ujj lesz!

RÉS - színek

http://www.visionofspirits.hu/nemmegy.pps

RÉS - zuhanás

Milyen igaz az e havi koan!! Nagyon jó:)

A Nap ragyogóan sütött, de Szépség mégis szomorú volt. Igazságot ez 
természetesen bántotta.

- Mit is tehetne vajon a barátjáért? – gondolkodott magában és 
eszébe jutott, hogy Szépség hányszor emlegette, hogy a fotelben ülve 
otthon a tv előtt nem lehet megvilágosodni.

- Ez az, megvan a terv! – kiáltott fel Igazság. Ott fogok ütni, ahol 
a legkevésbé számítanak rá!

Igazság szorgalmasan dolgozott a terven, hipnózis mesterekhez járt, 
rejtett tükröket szerelt fel Szépség nappalijában, preparálta a 
kedvenc foteljét és egy stúdióban még a ’Pokoli torony’ című filmet 
is alaposan átalakította. A legújabb hang és stúdió technikát 
szerelte be Szépségnek, természetesen baráti alapon. Egy év múlva 
készen is állt.

Szépség nem is értette, hogy barátja miért beszélte rá ennek a 
filmnek a megnézésére, de azért elment a videotékába kikölcsönözni 
a ’Pokoli torony’ című filmet. Persze tudta hogy Igazság egyik 
barátnője dolgozik ott, ezért nem is lepődött meg, amikor az furcsán 
mosolygott rá.

Mikor hazaért most is egy kicsit szomorú volt, nem is volt biztos 
benne, hogy megnézi a filmet. Ráadásul ma este egyedül volt otthon. 
Persze ilyenkor legjobb lenne csajozni, de ezt családapaként mégsem 
engedheti meg magának. Talán ezért is volt ilyen szomorú. De elő 
hűtőből a sör és a ropi és már le is rogyott a kedvenc foteljébe. 
Még átfutott az agyán, hogy talán a szombati Jitsu szemináriumra is 
elmehetne filmnézés helyett, de ezt a gondolatot sikerült gyorsan 
elhessegetnie.

A film már el is kezdődött. Kicsit furcsának találta, mintha régen 
nem így kezdődött volna, de hát biztosan régen látta. Melege volt és 
izzadt. A százemeletes ház az ötvenedik emeletén gyulladt ki és a 
tűz egyre haladt fölfelé. Meghökkentő érzése támadt. Úgy érezte Ő is 
ott van abban a házban. És ahogy a tűz egyre jobban közelített a 
századik emelet felé egyre biztosabb is volt benne.

- Tökéletes a hang és a filmtechnika! - gondolta magában, annyira 
ott érezte magát a filmben. 

A lángok már majdnem a századik emeletet nyaldosták, mikor egy kép 
mintegy villám becsapott az elméjébe. Ott állt saját maga a századik 
emeleten lángok között csapdában.

A döbbenet és a felismerés szinte halálra rémítették. És még mielőtt 
a távkapcsolóhoz nyúlhatott volna hogy kikapcsolja, hirtelen 
rágyulladt a saját kedvenc fotele. Sőt az egész szobája lángolt már, 
csak az ablak felé menekülhetett. A tizediken lakott, de ez most nem 
jutott el az agyáig, már ugrott is. A testével szakította át a 
nyitott ablakon lévő szúnyoghálót és egy pillanatra még visszanézett 
a szobába. Meglepődve vette észre, hogy még látja magát a szobában a 
fotelben ülni és semmi baja sem neki, sem a szobának.

Hosszú csend következett. Bár ordíthatott volna ahogy repült lefelé, 
de nem tette. Életét, mintegy fényképet látta maga előtt. Ott állt 
kisgyerekként, ott voltak a szülei, a kedvenc kutyája, a családja és 
a kedvenc fotelja is. Most így kívülről nézve egész másképp látta az 
életét, de csak szemlélő volt, érzések nélkül.

Vége – gondolta magában, talán majd egy új életben újra 
megpróbálhatom!

És ekkor valami hirtelen az arcába csapódott. Hatalmas gumihálóban 
fékezett az egész teste. Nem értette mi történt, csak egy röhögést 
hallott. A tekintete ekkor meglátta Igazságot a szemében a szokásos 
kaján vigyorral. Mindent azonnal megértett és csak ennyit mondott 
mosolyogva barátjának:

- De hülye vagy te Fogdoki !!!

:-D

Doki!
Engedd meg, hogy gratuláljak ennek a topiknak a megnyitásához, amely 
magasan a legnagyobb érdeklődésre tett szert! Igaz a hozzászólások 
több, mint fele a nevedhez kötődik (ha karakterekben mérnénk, akkor 
akár a 80-90%-a is :-D), de még így is működésre bírod az emberek 
agyának azon standby-ban punnyadó részét, amelyet kár 
kihasználatlanul veszni hagyni (kivéve ha ennek leépülését a jó kis 
ivás okozza! :-D)! 
Ennél a topiknál már csak egy politikai témájú pezseghetne jobban, 
de ezt helyesen elkerüljük, mert méltatlan a ju jitsu-hoz (nem is 
beszélve arról, hogy a MJJSZ alapszabályában deklarálta, hogy nem 
politizál).
Úgyhogy most megtöröm a csendet egy viccel:

Brezsnyev beszédet mond a Vörös téren.
Egyszer csak valaki rálő, ám a lövés célt téveszt.
A rendőrség percek alatt elfogja a merénylőt, és megkezdődik a 
vallatás:
- Neve?
- Ivan Ivanovics.
- Foglalkozása?
- Sportlövész.
- Sportlövész? Akkor hogyhogy nem tudta eltalálni Brezsnyev 
elvtársat?
- Hát mégis hogy a francba célozzak úgy, ha állandóan lökdösnek 
közben, hogy: "Lője már le! Lője már le!"

Volt kitől tanulnom! :-D

Jozsó ne keverd össze a Holra mutató ujjat a Holddal!
Régi kezdő hiba! Én sosem mondtam, hogy felébredtem, nem is utaltam 
rá, csak magáról a lehetőségről beszélek, beszélek, beszélek...

De a kibic nem maga a játék! 

Alvás? - hiszen Te provokálsz!

Laci!
Tetszik a havi mondásod:
"Az erő igazság nélkül erőszak, az igazság erő nélkül tehetetlenség."

De mi az igazság? Mindenképpen meg kell, hogy győzzünk másokat az 
igazunkról? Ha nem érezzük ezt a kényszert, akkor nem érezzük 
magunkat tehetetlennek...

Ettől függetlenül azért áll hozzám közel Oyama mondása, mert 
logikus! :-D

Látom szereted a Matrix-ot!
Az, hogy ki alszik és ki van ébren, talán soha nem derül ki, de sose 
légy benne biztos, hogy te vagy ébren, nehogy később nagyot koppanj, 
amikor tudatodra ébredsz.
Egyébként is imádok aludni, úgyhogy hagyjál békén! :-D

>boldogtalanul keresni az értelmét?
Ezért kell elindulni Jozsó! És kockáztatni. És elbukni.
Az álmodat minduntalan meg fogjuk zavarni, hiába tervezed hosszúra.
Nincs rá idő, ma még felébredhetsz :-))

Függöny...függöny, nem szeretem ezt a szót! A proletárdiktatúrára 
emlékeztet, azaz arra, amikor nálad hülyébbek mondják meg neked a 
tutit. 
Kérdés, hogy érdemes-e benézni a függöny mögé!? Még most is vannak 
olyanok, akik szerint a túlzott szabadság miatt süllyedt ilyen 
mélyre a világ. (Én nem tartozom közéjük...) Azt, hogy érdemes-e, 
csak akkor tudod meg, amikor mögé néztél és ez a rákfenéje a 
dolognak! Mert, ha nem volt érdemes, akkor azt gondolod: 'minek 
néztem mögé?'
A tudás vágy és az anyagi vágyak = boldogtalanság.
Kérdés: mi a jobb, boldog tudatlanságban élni, vagy megismerni a 
világot és rádöbbenni mennyire rossz, és boldogtalanul keresni az 
értelmét? Miközben lehet, hogy a saját korlátolt elménk miatt zavar 
minket a világ tökéletlensége, hiszen a világban minden tökéletes, 
kivéve az embert.

Csak próbaképpen folytattam a sort és a sor a sorban nem követi a +9 
logikát, mert bizonyos számokat átugrik, így maradt az én eredeti 
logikám. (egyébként a sor a sorban így néz ki: 
9,9,18,18,27,27,36,36,54,54,63,63,81,81..., azaz átugrotta a 45-t és 
a 72-t. Ahhoz, hogy rájöjjek, hogy miért, már nem elég magas az IQ-
m! :-D)

>"ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna!"
Végre a közös vonás - valami oka csak van annak, hogy itt küzdünk 
egymással! Valami közös az ellentétek ellenére mégis ott van :-)

>Én szeretem a tiszta egyszerű "képleteket"...
De már most megjósolom neked - és ehhez nem kell tehetség - hogy ha 
egyszer valaki egy pillantást megmutat majd neked a 'fekete függöny 
mögé', te leszel az első, aki felugrik!

Ezt most csak intellektuálisan tudom megközelíteni - ezért ne is 
várd tőle az áttörést.

:-O! De ha nem akarod, hogy a gondolataid azt csináljanak amit 
akarnak, akkor tudod akarni azt, hogy ne csináljanak semmit? :-O!

Azt értem, hogy tudsz fókuszált lenni, na de fókusz nélküli? (persze 
ez nem azonos a fókuszálatlansággal, mert a kép tiszta, de egyszerre 
mindenről, míg a fókusznál egyszerre csak egyvalamiről)

És ha egy mester még azt is mondaná, hogy azunosultál a 
gondolataiddal? És ha elvesztenéd őket, magadat is elvesztenéd (akit 
eddig annak hittél)?

Miért is érzik olyan jól magukat a logika és a cselekvés lelkes 
alkoholistái? Megvan az illúziód, hogy létezel - és ez finom!

De van egy jó hírem is - csak a kifinomult elmének van esélye (most 
hazudok) eggyel feljebb lépni (nagyon rossz megfogalmazás) - de 
szerencsére ebből itt van rengeteg :-DD

Soha ne add fel! - biztat az optimista hitvallás - na de ha ezt 
Sziddhárta is követte volna, mint egy matematikai mintázatot, akkor 
most egy Buddhával szegényebbek lennénk!

Mintázatnélküliség és tűéles fókuszálatlanság - és te már nem is 
vagy sehol :-D

Sajnos én egy korlátolt ember vagyok! Az én művészi vénám a nullához 
konvergál. Hozzám nagyon közel áll "Krokodil Dundee" (azaz Paul 
Hogan) egyik mondása, amikor megkérdezte egy festményről, hogy ki 
festette, majd a válaszra, hogy Pablo Picasso, annyit mondott:
Hááát, én is sem vetem meg az italt, de ennyire még sosem tintáztam 
be!
Amikor egyszer (kb 1986-ban) elvitt az osztályfőnökünk minket a 
Magyar Nemzeti Galériába egy század eleji (talán kubista, vagy 
impresszionista, nem emlékszem) szovjet művészeti kiállításra és 
festmények helyett olyan mázolmányokat láttam, amelyeket egy gyenge 
pillanatomban már óvodás koromban el tudtam volna készíteni, akkor 
nagyon felháborodtam az osztályfőnököm lelkesedésén, mert állszent 
dolognak tartottam. Miután minden képről "elmagyarázta", hogy mit 
ábrázol és kvázi begurultam! Odarohantam a következő képhez, 
letakartam a címét, majd megkértem, hogy: "na most mondja el 
tanárnő, hogy ez mit ábrázol!" Persze köze nem volt hozzá! Itt 
jegyezném meg, hogy nem voltam túl népszerű a középiskolában a 
tanárok között, mert sosem tudtam elviselni, hogy nálam hülyébbek 
(ki)oktassanak. Ez is persze az én korlátoltságomat mutatja. Erre 
mondta mindig az apám: "ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna!"

Szóval én nem sokat értek az elvont művészetekhez, elvont 
gondolatokhoz, ráadásul állandóan jártatom a számat, ha kell, ha 
nem. Én szeretem a tiszta egyszerű "képleteket", a logikus 
gondolatokat, mert ebben érzem jól magam és nem szeretnék ezen 
változtatni, mert erőltetettnek érzem.

Fogdoki! Nem az az igazi szabadság, hogy ha be akarom élni magam Jozsó
gondolataiba, akkor az csinálnak a gondolataim, amit akarnak.
Az igazi szabadság az, hogy ha be akarom élni magam Jozsó
gondolataiba, akkor beleélem magam Jozsó gondolataiba, ha pedig azt
akarom, hogy a gondolataim azt csináljanak, amit akarnak, akkor a
gondolataim azt csinálnak, amit akarnak.

Honnan jött a 27 Sensei? Bakker én nem voltam kondicionálva a 
9,9,18,18,27 sorra. Nálam ez még illogikus tartományba esett.

Parasztosan a (9x9-9), (9x72-9), (18x639-18), (18x11484-18) sort 
kaptam meg, ahol a szorzó és a kivonandó a szám jegyeinek az összege.

Persze csak miután elfogadtam az első kudarcomat és a tudatot, hogy 
lám Berkes sensei mégis meg tudta csinálni. (gyorsan, ügyesebben, 
szebben...)

De hát ilyen az evolúció - és most jót röhögök magamon :-D

Ezért írtam, hogy ha 36-al szoroztad volna meg és persze kivontál 
volna 36-ot az eredményből, akkor is egy jó megoldást kaptál volna 
(7440948), hiszen a számsoron belül vélhettél vona (és véltél is!) 
felfedezni egy újabb számsort a logikában (9,9,18,18...), aminek nem 
csak a 27,27 lehet a folytatása, hanem akár a 36,36 is. Pont ezért 
nem lehetett ez a megoldás, mert nem adott egyértelmű logikai 
definíciót... És itt jött be a szerencse! Pedig igen is van egy 
számsor a számsoron belül (9,9,18,18,27,27,36,36...), de ezt a 
számjegyek összege definiálja. :-D

Szia Jozsó!

Persze annyit rojtozom a számat, hogy a végén még tűnhet úgy, hogy a 
logika/elme ellen vagyok.

Nem.

Ha szükséged van rá, használd.

De a világnak van egy másik fele (a fél rossz szó) is. És ennek a 
megismeréséhez túl kell lépned a logikán (túl és nem lerombolni). 
Egész egyszerűen le kell tenned. És akkor meglesz.

Ez a koan lista. Az elme mai eszközeivel is próbáljuk megmutatni (ez 
persze túlzás)a régi tanításokat. (ez csak árnyékboksz)

Ehhez pofán kell vágni a logikát, nincs mese. Ezt teszem én.

Ti meg pofán vágtok a logikával. Ez meg természetes.

:-DD

A számjegyek összegét én nem vettem észre. Amit Te mondasz, az az,
hogy ha az utolsó szám n, akkor a következő (n-1)*[n számjegyeinek
összege]. Na ezt nem láttam, csak azt, hogy (n-1) szorozva sorban
9,9,18,18 -cal. Ezt folytattam 27-tel. Azaz az utolsó szám volt
206694, a következőre a 206693*27 volt a tippem.

Bocs, de most darabokra szedem a gondolataidat, pont azért hogy 
valami másra világítsak rá.

>tudja...
Ez az első akadály, ennek a hite.

>sort többféleképpen lehet folytatni...
Az elme kedvenc játéka. De mi van, ha hozzás se kell nyúlni? Ha kész 
van? Ránézni bármire, anélkül hogy jönne egy gondolat?

>A művészet az...
Az elmebajnokság nem művészet. A művészet valami egészen más.

>Jozsó hogyan folytatná...
Ki kell találnuk, hogy mit várnak el tőlünk. Ebben mesterré is 
váltunk. De figyelem - egy csupa nagybetűs - művész soha nem az 
elvárásoknak felel meg. Nem a sort folytatja.

Ki tud lépni belőle...

Laci, érdekes okfejtés, bár egy bizonyos logika szerint felállított 
sor, ha elegendően hosszú, akkor már nem valószínű, hogy több 
megoldást is rejt... Ha persze a 7440948 -at adtad volna meg 
megoldásként, azt is el kellett volna fogadnom, mert az én számsorom 
nem volt elég hosszú így ezt a logikát nem zárta ki, de ha megadok 
pl még 3-at a sorban, akkor már valószínűleg csak egy megoldás marad.

Doki, ha nincs logika, akkor nincsenek logikai áramkörök és akkor mi 
most nem csetelhetnénk itt, a neten. Általában azok tartják 
szükségtelennek a logikát, akiknek nincs. Illetve amit megtanulunk, 
de nem értünk, azt szükségtelennek tartjuk.
Én pl egy mukkot sem értek a Schrödinger egyenletből, pedig 
megtanították nekem. Ha valaki megkérdezné, hogy volt-e értelme 
megtanulnom, akkor azt válaszolnám, hogy semmi, hiszen mire is 
használom? Pedig ez az érv butaság. A kvantumfizika és pl a 
relativitás elmélet az életünk nagy logikáját próbálja megfejteni. 
(Talán meg is fejtette, de mivel én sem értem, ezért bizton nem 
állíthatom.) Csak azért, mert nincs 160-as IQ-nk, mint Einsteinnek 
volt, és nem értjük azt, ami neki világos volt, mint egy pofon, 
attól még az elmélete korszakalkotó és fontos lépés a világunk 
megértéséhez.

Az IQ (intelligence quotiens, azaz intelligenciahányados) egy 
viszonyító szám, amelynek segítségével kimutatható, hogy a vizsgált 
személy pillanatnyi értelmi képessége és az azonos életkorú, átlagos 
értelmi képességekkel rendelkező személy szellemi teljesítménye 
között milyen mértékű pozitív vagy negatív eltérés tapasztalható.

Skót kutatók a svéd hadsereg 1 millió fős, igen csak reprezentatív 
méretű adatbázisát kutatva azt vizsgálták, hogy az IQ és az életkor 
között van-e összefüggés, azaz miből ered a mondás: "aki hülye, 
haljon meg". Az eredmény egyértelmű összefüggést mutatott, azaz a 
magasabb IQ-ju emberek tovább élnek. A tudós csoport ezt úgy 
kommentálta, hogy az egészséges táplálkozásról, az alkoholfogyasztás 
és a dohányzás veszélyeiről szóló társadalmi üzenetek túl 
bonyolultan vannak megfogalmazva, és a kevésbé intelligens emberek 
számára nem egyértelmű, hogy mennyire fontos lenne például 
leszokniuk a dohányzásról.
Szóval, a saját elménk korlátai bizony determinálják az 
életünket...sajnos! De (tudom, így nem kezdünk mondatot!) ebből nem 
lehet "kitörni", csak mert úgy akarod, hisz az értelmi képességed 
születésedtől kezdve adott, amelyet a körülményeid csak kis 
mértékben befolyásolhatnak.

Szia Jozsó!

Emlékezetes feladvánnyá vált számomra...

Az akadályaim: 9, 72, 639 olyan szép számok, kiabálnak is, hogy mind 
osztható kilenccel. Ráadásul a többi is. Lám, lám az első nyom 
megvan, meg jó is lenne igyekezni, így hát szépen felírtam az új 
számsort: 1, 8, 71, 1276...

A mintázat így is ugyanaz a mintázat - gondoltam - csak egy kicsit 
hamarabb rájövök a logikájára. Majd két óra kemény erőfeszítés után 
kezdtem aggódni a nyom miatt.

'Alkotói válság, szünetet kell tartanom!' - megnéztem az aznapi 
postámat, amiben persze az egyik haverom már megint meztelen nős 
képeket küldött :-D

Na innen már ment minden, mint a karikacsapás. Újra felírtam az 
eredeti számokat és azonnal ráakadtam a helyes nyomra. Így nyugodtan 
hajthattam álomra a fejem...

Szép megfejtés!
Ahogy már te is tudod - mindig úgy kapjuk meg a következő számot, 
hogy a számot megszorozzuk a számjegyeinek összegével, majd ugyan 
ezt az összeget kivonjuk az eredményből.

Természetesen az emberfia tudja, hogy egy sort többféleképpen lehet
folytatni. A művészet az, hogy kitaláld, Jozsó hogyan folytatná.
Ismert, hogy az 1,2,3 logikus folytatása a Fibonacci sor, azaz
1,2,3,5,8,13,21,34 stb. mindegyik szám az előző kettő összege.
De hogy ne menjünk messzire, maradjunk Jozsó példájánál, a 9,18 sort
hogyan folytatod? Én 27-tel folytattam, de lehetett volna 36-tal is,
sőt akármivel. De gondoltam Jozsó a 27-et várja.

>ebből hogyan lehet IQ-ra következtetni...

Hát jöjjön a fekete leves a kezdeti önbizalom növekedés után!

Meg vagytok győződve róla, hogy megtaláltátok a helyes számot! 
Micsoda kondicionálás, ahelyett hogy pofánvágtátok volna a mestert 
kiszámoltátok, gyorsan és pontosan!

Kiben merült fel - hogy bakker, akármi következhet utána! Benneteket 
(és engem is) bekorlátoz a saját elmétek!

Kiszámoljátok ami odavaló és a többi mellett elmentek! Átver a saját 
elmétek! Ha nem lenne logika, nem is lenne szükség rá. Ezért persze 
az egész világban logikát fogtok látni, hiszen ha nem így lenne, 
akkor nem lenne szükségetek az elmétekre.

Ezért hát az elmétek mélyen vigyáz rá, hogy lássatok logikát. Sőt 
minél logikusabb vagy, annál nagyobb piedesztára fog emelni! Légy 
büszke magadra, lám megoldottad.

És egyszer ha mégis olyan helyzetbe kerülsz, hogy leáll az elméd - 
akkor majd azt is észreveheted, amit eddig eltakart előled. A 
lényedet.

Ui.: természetesen mi az intelligencia szót rosszul használjuk, mert 
az elmebajnokságot mérjük vele. A legostobább embernek is lehet 
magas IQ-ja, csak kondicionálnunk kell.

Az igazi intelligencia a kikövetkezhetetlen megismerése, egy ugrás, 
egy áramlás, nem a te műved. Ha eltűnsz, ott lesz. De sose fogja 
kiszámolni a következő mintázatot. Ez egy felismerés, maga a 
boldogság :-DD

Egy hibás, de szép gondolat:

'Mester, ha csak egy kicsit is komolyan vetted volna a 
megvilágosodást, már biztosan elérted volna!'

:-D

ad1. Igen, ha el lehetne érni, akkor max. időbeli különbségek 
lennének.

ad2. Ezt soha nem fogod megtudni senki másról max. saját magadról.

(?)

Remek szívatás volt - 2,5 óra - 150679170 :-D

De nem adtam fel, rossz nyomot követtem 2ó 15 percig, utána 
újrakezdtem.

Ha majd felszabadítod a megoldáskulcsot, akkor azt is elmesélem 
milyen hibás nyomot adtam fel oly nehezen...

Fogdoki, neked már az ezután következő (9 jegyű) számot kell 
megmondanod, bár a lenti megfejtés komoly segítség!

Tökéletes!

Tippem negyed óra után 5580711.

A komondor egy pásztor kutya. Pontosabban arra tenyésztették, hogy 
amíg a pumi vagy a puli kergeti a nyájat a jó irányba, addig a 
komondor szembeszáll a farkasokkal, ha kell. A pásztor kutyák a 
területüket a nyáj szagához ill szokásos útvonalához kötik, azaz 
lehet, hogy az ő szemében a terület, amit védenie kell jóval 
nagyobb, mint a kerítésen belüli rész.

Ha ilyen veszélyes helyeken futsz, tudom ajánlani a vadászkést. Nem 
biztos, hogy mindig te leszel a gyorsabb a kerítésig... :-D

Hadd adjak fel én is egy számsort. Ez talán tovább tart, mint pár 
másodperc.
9, 72, 639, 11484, 206694, X
Mennyi az X?

A problémád abból fakad, hogy a te a szerveren akarod beírni a neved 
a 'hall of fame' táblára. Ezt nem tudtam így hirtelen megoldani 
(hátha sensei-nek van ötlete), ezért mentsd le a saját gépedre, ott 
már be tudod írni és akkor csatolt file-ként mehet a barátaidnak.

Nyugi, úgyis addig verik a fejüket a falba, amíg meg nem nézik, hogy 
ott vagy-e?

:-DD

Szép - meg sem lepődtem!

Nem voltam a területén. Az úton futottam. Az út egyik oldalán a tanya,
másik oldalon az arborétum. A két kerítés egymástól kb. 100 m.

Fogdoki: 5 mp.

ahhoz viszont nincs elég eszem, hogy rájöjjek, hogy hogyan tudom 
beírni a nevem az eredeti fájlba, ahogy a többiek is tették. Csak a 
mentés másként funkció működik, amivel ezt nem tudtam elérni...

Szia Laci!
Azt hiszem a te esetedet kihagytam a felsorolásomból, mert ha jól 
értem, akkor te átugrottál egy kerítést, hogy elmenekülj a kutya 
elől. Ebből arra következtetek, hogy a kutya volt a kerítésen belül, 
azaz otthon volt és ez megint csak egy ösztönt indít be a kutyákban, 
nevezetesen a terület védelmet. Ez is egy ősi ösztön. A vadvilágban 
még most is fontos túlélési tényező a területfoglalás és megtartás.
Te veszélyt jelentettél a területére, azaz a táplálékára, ezért igen 
aggresszív lett volna veled az a komondor. A legjobb, amit tehettél, 
hogy átugrod a kerítést. A kerítésen kívül már más az eset. Kellő 
távolságban már megszűnik a területvédő ösztön és ilyenkor már 
működnek a lent leírtak.

U.I.: természetesen, mint minden faj esetén, a kutyák között is 
vannak értelem beli különbségek. Szerencsétlen esetben találkozhatsz 
annyira buta ebbel, amelyből hiányzik az egészséges óvatosság és nem 
mérlegel, amikor neked támad. Ez azért nagyon ritka, mert a 
kontraszelekció ezeket helyre teszi, azaz amikor annyira hülye, hogy 
nekimegy nálánál nagyobb kutyáknak, akkor azok általában végzetesen 
megsebesítik testileg, de minimum lelkileg. Ezekből lesz az ú.n. 
sunyi kutya vagy döglött kutya... :-D

nekem is kb 10 másodperc volt...
nem tudom, hogy ebből hogyan lehet IQ-ra következtetni, de szerintem 
se kell hozzá 100-nál nagyobb IQ (ahogy GTJ Dunakesziből is írta a 
fájlba).

Link ez a webmester, még mindig nem csinálta meg rendesen a 
linkelést. (kifogásra most sem vagyok kíváncsi)

Tehát a megoldás itt van, ha megfejted a rejtvényt:

www.visionofspirits.hu/iq.xls

Gyors a kezetek? Persze csak betanultátok! Na de egy váratlan 
szellemi probléma? (pl. pucér nő a szaunában)

A következő feladványt csak a 120 vagy a fölötti IQ-val rendelkező 
emberek tudják megoldani(elvileg, valószínűleg ez túlzás).
Melyik a következő számsor 6. számjegye? 

1, 2, 6, 42, 1806, ????

A linken lévő excel file-t csak ezzel a kombinációval tudod
megnyitni.

Ha sikerült, írd be a neved a listába és küldd tovább barátaidnak.
:) az én nevem ott van...ha kész vagy, mentés másként, aztán 
csatolás és küldés!

A haveromnak 12 sec volt, nekem 10 perc munka közben. Na jó, 
elfelejtettem, mint az asszonynak az udvarlást :-D

Jozsó! Ez nagyon komoly! Ha ezt én is tudtam volna, azóta is ott
állnék farkasszemet (akarom mondani kutyaszemet) nézve a komondorral :-)

Milyen igaz!
Egy haverom mindig azt szokta mondni:

Az én koromban már nem megy a szex minden nap...... ugyan azzal a 
nővel! :-D Szegény ha tudná, hogy az már nem ugyan az a nő...

Szia Jozsó!

Erről az a filozófia megközelítés jutott eszembe, hogy nem haraphat 
meg kétszer ugyanaz a kutya! És ha ezt megfordítanánk még az is jól 
hangzik - nem léphet kétszer ugyanaz az ember a folyóba. De persze a 
plafon az a klubszlogen - nem fekhetsz le kétszer ugyanazzal a 
nővel! :-DD

Az egész gyerek- és fiatalkoromat szerencsére úgy töltöttem el, hogy 
volt kutyám. Kicsi is nagy is, okos is buta is, szelíd is vad is.
Ennek köszönhetően - mondhatom - kiismertem a kutyákat. 
Ráadásul a környéken, ahol felnőttem, rengeteg kutya kóborolt, 
amelyek közül nem egy támadott meg (engem is...), sőt, még 
uszítottak is rám kutyát! Ezenkívül a "kutyások" rendszeresen 
találkoznak egymással kutyasétáltatás közben, amikor is miről másról 
beszélnének, mint a kutyákról.
Szóval, bizton állíthatom, hogy 2 féle kutya van:
amelyiket kiképezték és amelyiket nem. 
Ha kiképzett kutya támad rád, akkor nincs esélyed ellene, de van 
esélyed a túlélésre, mert szinte biztosan a kezedre támad. Nem 
nagyon tudsz ráijeszteni, mert a kiképzésen gondoskodnak róla, hogy 
mindig sikerélménye legyen ilyen támadáskor és soha ne érje 
bántódás, még ha látszólag vissza is támad az áldozata. Ennek 
köszönhetően óriási magabiztossággal fogja végrehajtani, amit 
megtanítottak neki és a visszatámadás csak tovább hergeli.
Ha nem kiképzett kutya támad rád, akkor csak az ösztönei 
munkálkodnak. Az ember (akarom mondani egy felnőtt férfi) általában 
elég nagy ahhoz, hogy ne legyen 100%-ig biztos a kutya a dolgában, 
ezért az ilyen kutyák előszőr mindig csak rád ijesztenek (még ha 
megkap is, akkor sem számít ez teljes támadásnak), majd a 
reakciódnak megfelelően reagálnak. Innentől kezdve a képlet 
egyszerű: ha futsz, akkor félsz tőle, ráadásul kihozod belőle a 
vadászösztönt. Így prédának tekint és akár meg is ölhet. Ha nem 
futsz, de nagyon félsz, akkor ezt megérzi, de bizonytalanná válik, 
hogy miért maradtál ott. Általában ilyenkor "lőtávolon" kívül 
maradva ugat, vicsorog rád, hátha megtörsz, és futni kezdesz. 
Esetleg támadó mozdulatokat tesz, egyre közelebb jőve, de ügyel, 
hogy ne érjen el, azaz csak blöfföl. Ez a helyzet sokáig húzódhat. 
Aki jobban bírja idegileg, az győz. 
Ha viszont dühödten rátámadsz és a félelem egy szikráját sem érzi 
rajtad, sőt megérzi a gyilkos szándékot, akkor menekülni fog, mert 
az ösztöne szerint most ő a préda. Az ilyen támadásokkor elszántnak 
kell lenni, de mindig hagyni kell esélyt a menekülésre, mert a 
sarokba szorított állat végső kétségbeesésében bármire képes.

Teljesen más a szitu, ha falkában támadnak meg a kutyák. Itt megint 
csak az ösztönükre hallgatnak. A falka viszont bátrabban provokál és 
remekül taktikázik. A blöffölők elölről támadnak, de a veszély 
hátulról érkezik, ráadásul váltják egymást, hogy összezavarjanak. Az 
egyetlen esélyed megint csak a Toldi effektus, azaz olyan szinten 
aggresszívnek kell lenned, hogy elbizonytalanítsd őket és ha kell 
életre halálra küzdj ellenük. Ha ezt érzik, inkább meghátrálnak. Ne 
felejtsd el, hogy általában nem éhező vadállatokról van szó, hanem 
csak összeverődött, unatkozó ebekről, amelyek csak ritkán 
kockáztatnak. A lényeg az elszántság és a magabiztosság.
Persze az embert néha érheti meglepetés.
Egyszer, amikor túlbecsülve képességeimet, meg akartam menteni kis 
kutyám szüzességét, egy óriási kuvasztól és nekifutásból oldalba 
rúgtam, a reakció engem is komolyan elbizonytalanított:
a kutya lábai meg sem mozdultak a rúgástól, mintha egy falra 
erősített pajzsba rúgtam volna, talán ha 10-20 centit benyaklott az 
oldala. A következő pillanatban már tajtékosan habzó pofával 
vicsorítva indult meg felém. Na akkor - hogy Monty Pitontól idézzek -
 majdnem beszartam, de erőt véve magamon, addig kiabáltam vele, amig 
haza nem ódalgott, mert egyébként egy emberhez szokott jószág volt 
szerencsémre. Azaz megúsztam, de végződhetett volna rosszabbul is...

Akkor húzzunk bele - P.D. Ouspensky, a negyedik út

"V: Nyugodtan. De mert valószínű, hogy nem mindenki hallott az 
azonosulásról (identifikáció), először szeretnék elmagyarázni néhány 
dolgot. Amikor megfigyeljük a funkciókat, különösképpen az 
érzelmeinket, azt tapasztaljuk, hogy az összes funkciónkkal együtt 
jár egyfajta hozzáállás, túlságosan elmerülünk, elveszünk a 
dolgokban, főként akkor, ha a leghalványabb érzelmi elem 
is megjelenik. Ezt nevezik azonosulásnak. Azonosulunk a dolgokkal. 

Nem ez a legmegfelelőbb szó rá, de az angolban nincs jobb. Az 
azonosulás ideája fellelhető indiai írásokban, illetve a buddhisták 
beszélnek ragaszkodásról és nem ragaszkodásról. Ezek a szavak még 
kevésbé tűnnek megfelelőnek - mielőtt találkoztam a szisztémával, 
hiába olvastam őket, nem értettem a jelentésüket, 
pontosabban értettem, csak éppen túlságosan elvontan értelmeztem az 
ideát, amit jelölnek. Igazán csak azután láttam tisztán, miután 
rábukkantam ugyanerre az ideára a korai keresztény orosz és görög 
írásokban. Négy szóval fejezik ki az azonosulás négy fokozatát, de 
ezekre egyelőre nincs szükségünk, mert az azonosulás ideáját 
megfigyeléssel, nem pedig definíciók segítségével próbáljuk 
megérteni. Az azonosulás a ragaszkodás bizonyos minősége - azt 
jelenti, hogy az ember elvész a dolgokban.

K: Elveszíti a megfigyelő képességét?

V: Amikor azonosulnak, képtelenek a megfigyelésre.

K: Rendszerint egy érzelem megjelenésével kezdődik? Belép a 
birtoklási vágy is?

V: Igen. Sok minden. Először felébred az érdeklődésük valami iránt, 
amiben aztán a következő pillanatban már benne is vannak és 
megszűnnek létezni.

K: De ha az ember gondolkodik, és közben tudatában van az erre 
irányuló erőfeszítésének, akkor megmenekül az azonosulástól? Ugye, 
nem teheti a két dolgot egyidejűleg?

V: Igen, ez megmenti egy pillanatra, de a következőben jön egy másik 
gondolat, ami elviszi. Tehát nincs garancia. Mindig készenlétben 
kell állnunk.

K: Mely negatív érzelmeket hajlamos az ember isteníteni?

V: Néhányan nagyon büszkék az ingerlékenységre vagy ingerültségre, 
illetve más, hasonló érzelemre. Szeretik, ha nagyon keménynek 
gondolják őket. Gyakorlatilag nem létezik olyan negatív érzelem, 
amit az ember ne tudna élvezni, és ezt a legnehezebb felismerni. 
Néhányan valójában a negatív érzelmekből nyerik az összes 
élvezetüket.

Az emberekkel kapcsolatos azonosulás speciális alakot ölt, amit ez a 
tanítás igazodásnak (vagy figyelembevételnek) nevez. Az igazodás 
azonban kétféle lehet - az egyik esetben mások érzéseit vesszük 
figyelembe, a másikban pedig a sajátunkat. Többnyire az utóbbi 
fordul elő, és főként abban az értelemben,hogy érzésünk szerint az 
emberek nem értékelnek bennünket eléggé, nem gondolnak ránk eleget, 
vagy nem elég figyelmesek velünk. Sok szó létezik erre. Ez 
egy igen fontos oldala az azonosulásnak, amitől nagyon nehéz 
megszabadulni, néhány embert teljesen a hatalmában tart. 
Mindenesetre fontos, hogy megfigyeljük az igazodást."

Ouspensky-t nehéz megérteni. A 'Negyedik út' sem lesz könnyű. De nem 
foglak kímélni benneteket, jöjjön hát az első röpke pillantás.

"K: Ha a véletlenek mozgatják a szálakat, akkor mi hozza létre a 
véletleneket? 
V: Más véletlenek. Senki sem gyárt véletleneket; értsük ezt 
egyszerű, hétköznapi módon.

Az emberi életben az alábbi három törvény egyike irányítja a 
dolgokat:

1. A véletlen törvénye. Ez akkor működik, amikor egy esemény anélkül 
következik be, hogy bármiféle kapcsolatban állna az általunk 
megfigyelt események vonalával.

2. A sors törvénye. A sors csak azokra a dolgokra vonatkozik, 
amelyek velünk születnek: szülőkre, testvérekre, fizikai 
képességekre, egészségi állapotra és hasonló dolgokra. Ide tartozik 
még a születés és a halál. Olykor történhetnek 
olyasmik az életünkben, amiket a sors törvénye irányít, és néha ezek 
nagyon fontos dolgok, de ez meglehetősen ritkán fordul elő.

3. Az akarat törvénye. Az akaratnak két jelentése van: saját akarat 
és valaki másnak az akarata. Saját akaratról nem beszélhetünk, mert 
jelen állapotunkban nem rendelkezünk akarattal. Ami más emberek 
akaratát illeti, azért, hogy elvégezhessük a csoportosítást, vegyük 
úgy, hogy a másik ember minden szándékos cselekedete saját 
akaratának a következménye.

Az emberi élet tanulmányozása során világossá válik, hogy ezek a 
definíciók nem elégségesek. A véletlen és a sors közé be kell 
vezetnünk egy újabb törvényt, az ok és okozat törvényét, ami az 
ember életében bekövetkező események egy részét irányítja, mert 
teljesen nyilvánvaló, hogy a szigorú értelemben vett véletlen által 
irányított események és az ok és okozat eredményeként létrejött 
események között lényeges különbség van.

Ebből a szempontból számottevő eltérést látunk a hétköznapi életben 
lévő emberek között. Egyesek életében a fontos események a 
véletlennek köszönhetők. Mások esetében ezek a fontos események 
mindig korábbi cselekedeteik eredményei, vagyis az ok és okozat 
függvényei. A további megfigyelések megmutatják, hogy az emberek 
első típusa, vagyis azok, akik a véletlentől függnek, sohasem 
kerülnek iskolai munka közelébe, vagy ha mégis, akkor na-
gyon hamar felhagynak vele, mert ahogy az egyik véletlen elvezetheti 
őket az iskolához, egy másik véletlen éppen olyan könnyen el is 
térítheti őket onnan. 

Csak azok juthatnak el a munkához, akiknek az életét az ok és okozat 
törvénye irányítja, vagyis azok, akik jelentős mértékben 
felszabadították magukat a véletlen törvénye alól, vagy pedig 
sohasem álltak teljesen az irányítása alatt."

Akkor folytatom a sort, én is elmesélem a saját kutyás sztorimat.

Már évek óta futottam szokásos edző utamon két falu között, amikor 
az egyik tanyára új kutya költözött. Jó nagy volt és már többször 
megnéztük egymást a kerítésen keresztül. Hatalmas, vidéki kutyát 
képzeljetek, közelharcban esélyem sem lett volna vele.

Ámde egy szép napos délelőtt megtalálta a nyitva felejtett kaput és 
rám startolt - volt kb. 100 métere. Bennem kezdett megállni az ütő, 
a közelben menekülési lehetőség nem kínálkozott, így teljesen 
szembefordultam vele és leblokkoltam. Talán még egy qrva anyád, nem 
mész haza című felkiálltást megcímeztem neki a jólneveltség okán.

Fél méterre előttem hegyesszögben fékezett le, még ma is hallom a 
körmei koppanását. Egymás szemébe néztünk és egymás lehelletét is 
láttuk. Sem félelem, sem semmilyen érzés nem volt bennem, talán csak 
annyi, hogy vége.

És ekkor egy pillanatra félrenézett a kutya. Elveszítette a 
szemdominanciát, abban a pillanatban lelki fölénybe kerültem és 
nagyon lassan elkezdtem kihátrálni a zónájából. Még emlegettem a 
szüleit, de már túl voltunk a nehezén.

Ott és akkor valami történt. Rettenetesen boldog voltam és sikerült 
szembenéznem egy olyan szituációval, amivel azelőtt talán soha 
(korábbi életeket is tekintve). És rettenetesen örültem hogy békésen 
sikerült megoldanunk közösen a helyzetet.

Ha van nálam valami fegyver - kés, bot, spray - biztos használom és 
akkor biztos, hogy valamelyikünk vert félként távozik. Így viszont 
mindketten egy tudatszinttel feljebb léphettünk.

Azóta nem találkoztam ezzel a kutyával, de már valami örökre 
összeköt minket :-D

A dolog nagyon prózai. Egy hatvankilós dög mellmagasságban teljes
sebességgel szembe nagyon meggyőző tud lenni. Szégyen a futás, de
nagyon összekaristolja az ember kezét.

Mindenki fut, ez tény. De vajon miért ugrott át Berkes sensei a 
szögesdrót kerítésen egy pillanat alatt?

A sajátélményes kutyás történetek bevezetőjeként most megkérem 
senseit, mesélje el nektek is.

A feleségek már csak ilyenek!!!
.... Mi van drágám??...őőőőő, te kivétel vagy..:)

EGY FELESÉG VALLOMÁSAI:
Az este összeröffentem a barátnőimmel egy kis “megbeszélésre”. 
Megígértem a férjemnek, hogy pontban éjféli 12-kor otthon leszek. 
De a buli túl jól sikerült. Koktél, tánc, még több koktél és az idő 
elszaladt. Végül hajnali  háromra haza is értem, mondanom sem 
kell.....hullarészegen.   
Épp becsuktam magam mögött az ajtót, amikor a szemét “kakukkos óra” 
rákezdte: KAKUKK,...KAKUKK,...KAKUKK.  Mivel tudtam hogy a férjem 
fel fog ébredni a zajra, gyorsan én is rázendítettem..... 
és kakukkoltam...... még kilencszer.
“Megúsztam egy veszekedést” gondoltam  és büszkeséggel eltöltve - 
eme zseniális ötletért - szép nyugodtan lefeküdtem a férjem mellé. 
Az utolsó gondolatom elalvás előtt az volt, hogy mennyire okos és 
fürge eszű vagyok, még a kritikus pillanatokban is feltalálom magam. 
Másnap mikor a férjem reggeli közben megkérdezte hány órakor 
érkeztem haza, lazán válaszoltam hogy pontosan éjféli 12-kor, ahogy 
megígértem. Nem szólt semmit sőt, még  kételkedni sem látszott.
Na, ezt megúsztam....CSODÁS!!!....gondoltam......mikor megszólalt:
Apropó,...ki kéne cserélnünk a kakukkos órát!
Igen,....és miért szerelmem? – kérdeztem remegve.
Mire ő: 
- Hááát.... az éjjel felébredtem amikor hármat kakukkolt és a fene 
tudja hogy miért vagy hogyan, de utána azt kiabálta hogy “BA...A 
MEG!!!”...aztán még négyet kakukkolt és miután végighányta a 
folyosót, másik hármat kakukkolt miközben majd megszakadt a 
röhögéstől. Utána még egy kakukk, majd botladozás közben rálepett a 
macskára és összetörte a telefonasztalt a nappaliban. Az utolsó 
kakukkot már melletem az ágyban adta ki magából, aztán egy fingás 
kíséretében egyszerűen elaludt. Ennyi. Mit szólsz hozzá?   

Egy nagy amerikai rádió műsorban kitalálták, hogy egy olyan versenyt 
indítanak el a hallgatók között, hogy ki tud értelmes mondatot 
szerkeszteni egy értelmetlen, kreált szóból. A főnyeremény egy 
Barbados szigeteki álomutazás volt, így betelefonáló akadt bőven. 
Élő adásban ötletesebbnél ötletesebb megoldások születtek, amikor 
egyszer csak egy rekedtes hangú texasi hallgató jelentkezett:
- Üdvözlöm a műsorunkban! Mi lenne az az értelmetlen szó? Kérem 
betűzze!
- "goan" G.O.A.N.
- Hát, ilyen szó tényleg nem létezik! És, mi lenne a mondat?
- Goan fuck yourself!
Húúú! Gyorsan kikapcsolták az élő adásból és elnézést kértek a 
hallgatóktól mondván nem tudjuk, hogy ilyen hogy fordulhatott elő!
A következő félórában újabb remek megfejtések érkeztek és már 
kezdték elfelejteni az iménti incidenst, amikor egy ismerős hangú, 
rekedtes texasi telefonált...
- Üdvözlöm a műsorunkban! Mi lenne az az értelmetlen szó? Kérem 
betűzze!
- "smee" S.M.E.E.
- Szuper! Ez teljesen értelmetlen! Halljuk a mondatot!
- Smee again, goan fuck yourself!

(remélem, a fórumot olvasó gyerekek nem beszélnek angolul!)

:-D

:-DDD

Könnyesre röhögtük magunkat, a fiaim pusszantanak (ők is Garfield 
rajongók), nekem meg meg lett tiltva, hogy a mamának is elmeséljem :-
))

Az anyós meghívja a vejét ebédre. Eleve gyanús, hogy az asztalon
kétféle kaviár, lazac, mindenféle saláták, húsok, serpenyős krumpli,
pezsgő, whisky, konyak, ami szem-szájnak ingere.
Anyós maga a bűbáj, majd valamiért kiszalad a konyhába.
A vő próbaképpen levág egy szeletke húst és odaadja az anyós macskájának.
Macska megeszi és feldobja a talpát.
Bejön az anyós, mire a vő a krumplis serpenyővel jól arconcsapja.
A macska felpattan és felüvölt:
- Yesssssss!!!!!!

'Bódhidharma azt mondja: "Égess el minden írást! Mindet! -
Még Buddha írásait is!" Ne csak a Védákat, és a
Dhammapádát - nem. Mindet! Bin-Isinek van egy híres fest-
ménye, amelyen minden írást eléget. És ez nagyon fontos je-
lentéssel bír. Mert miről is van itt szó? Arról, hogy megszaba-
dulsz az elmédtől. Mert hát, hol is tartod tulajdonképpen a 
Védákat? Nem egy könyvben, nem. Hanem az elmédben. Hol 
tartod a Koránt? Az elmédben. Egyfajta mentális magnósza-
lagon őrzöd. Ezt kell elégetni. Éttől kell megszabadulni.

Az intelligencia, az elme a természet része. De csak tükrö-
ződés. Nagyon hasonlít az igazira, de ne feledd, attól, hogy ha-
sonlít is az igazira, még nem az igazi. Mintha egy holdfényes 
éjszakán a Holdat látnád tükröződni egy nyugodt tó vizén. 

Egyetlen hullám sem fodrozódik a felszínen, a tükörkép töké-
letes, minden részlet kivehető, de attól az még tükörkép ma-
rad. És ha a tükörkép ilyen csodás, vajon milyen lehet az 
igazi?... Ne ragadj hát le a tükörképnél!

Amit Buddha mond, az is csak tükörkép. Amit Patandzsali 
leír, az is. És amit én mondok, az sem más, csak tükörkép. Ne 
ragadj le ezeknél! Ha tetszik a tükörkép, akkor próbáld ki a 
valóságot. Fordulj el a tükörképtől. Fordulja Hold felé.

Az ösvény épp a másik irányban van, a tükörképtől távolo-
dik. Ha állandóan csak a tükörképet bámulod, és hagyod, hogy 
az hipnotizáljon, akkor soha nem fogod meglátni az igazi Hol-
dat az égen, mert az pont a másik irányban van. Ha az igazi 
Holdat akarod látni, el kell fordulnod a tükörképtől - el kell 
égetned az írásokat, és meg kell ölnöd a Buddhákat. Homloke-
gyenest az ellenkező irányba kell fordulnod. Akkor majd való-
ban a Hold felé fogsz nézni, és akkor már nem a tükörképet 
fogod látni. A tükörkép végleg eltűnik a szemed elől.

Az írások legjobb esetben is csak fegyelmezni, fejleszteni 
tudják az intelligenciádat. Arra egyetlen írás sem képes, hogy 
elvezessen a valódi, a tiszta purusához - a tudatossághoz; oda, 
ahol már csak szemtanúként szemlélsz mindent...'

Mit mondott Monet Picassónak, amikor találkoztak a francia Riviérán?

- Elég jól festesz rövidnadrágban.

:-D

Egy szőke nő bemegy a kaszinóba, leül a rulett asztalhoz.
Az első tét elveszítése után kissé nyugtalan lesz, de azért megteszi 
a
másodikat is, és azt is elveszíti. Mielőtt megtenné a harmadikat is,
hangosan fohászkodni kezd:

- Ó Istenem, tudom, hogy csak akkor van szerencsém, ha meztelen 
vagyok!
Ledobja minden ruháját, és ott áll anyaszült meztelenül az 
asztalnál, a
rulett megáll, a szőke vidáman felkiált:
- Köszönöm Istenem, tudtam, hogy csak meztelenül lesz szerencsém! -
felkapja a ruháit és a pénzt, és sietve távozik a kaszinóból.
Azt kérdi egyik krupié a másiktól:
- Te láttad, hogy melyik szám volt a nyerő?
Mire a másik:
- Én azt hittem, te megnézted!

Húúúúúúúú.......

Köszi Szilva, ez nagyon bejött!

Ki vagyok?
Hiába mondom,nem hiszed.
Hegy lábánál porban játszom,
S a csúcsra mégis jelt teszek.

Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a 
törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. 
Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A 
bátorság... a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve 
meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, 
belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet. 
Hamvas Béla

:D

Töröggg te egy kutya se vagy - mindkettőnket ismered! A nulla pedig 
hatalmas dicséret, ebből egész egyszerűen kiléphetsz.

Tiéd a felszín és a mély!

A jitsu-sok állva szülnek?

:-D

Pedig mennyi szépség van ezeken a tömegköz eszközökön... Csak tudnám 
nap végén miért ráng egy ideg orcámon:)Kihívás, hogy ne utáljam meg 
az embereket!Olyan empatikusak, hogy még a helyet se adják át a 
pocakomnak... Dehát jitsus vagyok, nem sopánkodok. Ácsorgok és 
inkább olvasok:)

Nekem az egészből az Un. "aluljáróirodalom" hiányzik. A frissen sütött
bagett illatával a levegőben válogathattál 100 Ft-os zoknik, meg még
olcsóbb nyakkendők között. A rengeteg könyvről nem is beszélve. Amióta
keresztrejtvényekből szerzem műveltségemet (hogy Nagy Ferót idézzem),
na meg jobb híján a DVD-kből, csoda, hogy ilyen agresszív vagyok???...
Szóval tényleg a Szílvának a legjobb, és rengeteg szépsége van a
BKV-nak,... igaz most egy sem jut eszembe..

És minden nap más sofőr!!!:))

:D

Sebaj! Ezt hívják kontraszelekciónak! 
"A cél szentesíti az eszközt!" :-)

Könnyű a gazdagoknak, mint pl a Szilva, akinek sofőrje van, és 
minden hétköznap utazás közben 2 órát (évi 520 óra!) foglalkozhat 
szellemének művelésével! Mi szegények meg csak ülünk az autónkban és 
butulunk! 
:-)

Szia Töröggg!

A szemem majdnem kiesett, de végül ki tudtam silabizálni a
mondandódat, és egyet kell, hogy értsek vele.
Viszont arról, hogy ki miért lett ismert a századok során, szerintem
lehetne egy új topikot nyitni. Ismerek olyan kortárs festőt, akinek
manapság egy ruppót nem adnak a képeiért, de ha az öreg Vinszent
korában és környékén élt volna lehet, hogy most nem ismernénk a
"napraforgót" vagy a "kordé"-t.
Szerintem híressé a tömegek tesznek valakit, a hit, avagy a tévhit,
mindegy csak sokan álljanak mögötte. A tehetség ezek után másodlagos,
bár nem elhanyagolható tényező.

Kíválló 10-telettel.... első Füligg Jimmi, Batávia uralkodója

Szia Szilva!

Ha ezt tenném, vszínű több gyalogost ütnék el, mint az influenza.

::)))

Zerénység!
Zerintem,Nemvanngóógpéldájjailligazirásajidhossz,hanemManfredRothpéhé
ldája.

VanGoghnakisbellülrölgyött,mekManfredRothnakizs,agülönbségannyi,hotya
zegyíkteheccccségesvolt,amásiketynullaésakutyasemizsmerte.

Szia Accsibácsi!
Mélységesen egyetértek veled! Én sem vagyok "elég érett" ahhoz hogy 
Nagyindiánkönyveket olvasgassak abban a pár percben, amit erre tudok 
szánni a napi rohanásban. A hétvége meg az Asszonyé(!), mert jitsu 
ide, jitsu oda, jól fenékbe leszek rúgdosva, ha még a hétvégémet is 
erre áldozom. Apropó, bevehetnél 1-2 technikát a syllabusba fenékbe 
rúgdosás hárítására is? :-)

Egyébként, mit is akartam mondani? Na mindegy. Hogy egy klasszikust 
idézzek:
"Doktor:      - Mióta vannak memória zavarai?
 Pelikán et.: - Mit mióta?
 Doktor:      - Stimmel! Innen átveszem az anyagot elvtársak!"

Manapság már az is nagy dolog, ha legalább anyagnak tekintenek! Ugye 
fogdoki? Ez úgy kb megfelel egy Koannak?

Sziasztok!

Munkaidőben nekem is gondot jelent az ilyen hosszú dolgokat 
elolvasni... Ezért inkább kinyomtatom magamnak és útközben ezt 
olvasgatom:) Addig se kell a város zaját befogadnom:) Emiatt nem 
egyszer mentem tovább a metróval, mint kellett volna...

"Mi az a boldogság? Aki tudja a választ, nem érti a kérdést"

Vagy minden változik, csak a Boltzmann-állandó!

És igen jó hogy emlékeztetsz, néhány szútra után mindig kell egy 
vicc, különben elalszik a hallgatóság. Íme egy matekos!

"A matektanár megy este az úton hazafelé. Egyszer csak eléugrik 3 
sötét alak és a pénzét követelik, ám ekkor megjelenik egy fekete 
köpenyt és fekete álarcot viselő kardos alak és elkergeti a 
rablókat. A tanár hálálkodik:

- Köszönöm a segítséget! Megtudhatnám, hogy hogy hívják?

A megmentő nem válaszol, csak egy nagy Z betűt vés a falba. Erre a 
tanár:

- Köszönöm, hogy megmentett Egész Számok Halmaza... "

Na és ott volt Van Gogh. Festett mert festenie kellett. A végén már 
Ő is annyira unta, hogy kiment a mezőre és oldalba lőtte magát. Majd 
visszaszenvedte magát a házba és még megfestett három képet. 
Festenie kellet, belülről fakadt, egyáltalán nem a többieknek 
festett...

Szia Accsibácsi!

Ez a biztosíték arra, hogy akinek nincs szüksége rá nem is olvassa 
el. Még problémát is okozhat, ha nem vagy rá érett vagy csak 
egyszerűen most nem ez érdekel.

De gondolj bele - Berkes Sensei mindent elolvas! (ez a dolga) Én 
tulajdonképpen őt trenírozom, nem én kezdtem a koanosdit, hanem Ő a 
hirlevelekben. Akkor pedig koanra koant vagy adutot! Ráadásul rajta 
le is tudom mérni a hatást - Ő még bírja, de a környezetemből ez már 
alig mondható el valakire :-))

Még Szépség koannak is full elege van...

Doktor úr, olan bizonytalan vagyok,..... vagy nem?

Szia fogdoki! Nem tom a többiek hogy vannak ezzel, de hozzám ezek a
baromi hosszú idézetek egyáltalán nem jutnak el, mert általában nincs
ennyi időm a témára (vagy csak nem szakítok rá???...mindegy).
Mellettem elszalad az ilyen idézet mint a gyorsvonat..., mert
egyszerűen nem vagyok hajlandó végigrágni magam rajta..
Szerintem nem vagyok egyedül, de lehet, hogy mégis.... bocs, csak egy
vélemény....

(A. J. Christian)

Halld meg a Csendet

"A csend állítja a legtöbb misztikus, megvilágosodott 
mester maga a 
Hang, maga a Végső Valóság." Tanaik hatására sokan, sok 
ezer esztendeje 
próbálják megtalálni a Csendet. Egy részük befelé - 
meditációban, lelki 
gyakorlatokban - míg másik részük kifelé - a barlang 
mélyén, vagy egy 
befalazott cella némaságában keresi azt a csendet, 
amely a bölcsek 
szerint magában hordozza a Teljességet. S noha voltak és 
vannak ma is, 
akik megélik a Mindenség Csendjét, ők szinte sosem 
beszélnek róla - mint 
ahogy arról sem, hogy a Csend keresése sosem vezet 
eredményre…
Hogy miért nem? Mielőtt erre rávilágítanék, előbb 
megpróbállak ráéreztetni 
arra, hogy mit is értenek a tanítók a csenden, s hogy 
voltaképp mi is a 
Csend. Nem véletlenül használtam a "ráéreztetni" szót, 
ugyanis a Csend 
valóságát szavak útján átadni, logikus elmével megérteni 
nem lehet. Már 
maga a feltételezés is abszurd: hogyan lehetne a 
beszéddel kifejezni a 
Csendet?!
Természetesen sehogy. Szavakkal a Csend épp úgy 
kifejezhetetlen, mint a 
Valóság. A Valóságot sosem lehet elmondani, sosem lehet 
írott vagy beszélt 
formában átadni. Nem volt még e Földön senki s nem is 
lesz aki képes 
beszédben átadni, nem született még egyetlen írás sem 
nem is fog amely 
képes papíron eléd tárni a Valóságot. S nem azért, mert 
ne lettek volna, 
vagy ne lennének most is, akik megélik a Valóságot, ám 
átadni ők sem 
képesek.
Mert egyszerűen nem lehet.
Hisz mi is történik akkor, ha egy Mester beszél a 
Valóságról? Mi is 
történik akkor, ha egy könyv ír a Valóságról? Beszél 
róla, s ír róla. A 
beszélt és az írott szöveg magyaráz és elemez, tanít és 
értelmez - de a 
kezedbe nem tud adni semmit. Senki és semmi sem tud 
neked Valóságot adni, 
mert a Valóság sokkal több, mint a beszéd, sokkal több, 
mint az írás. A 
szó s a szöveg csak egy eszköz, amellyel megpróbáljuk 
felfoghatóvá tenni a 
felfoghatatlant. Azért van szükség a nyelv s a kéz 
fordítására, mert nem 
éled meg a Valóságot. Keresed, kutatod az igazságot, s 
közben nem veszed 
észre, hogy az igazságot megérteni nem, csak megélni, 
megtapasztalni 
lehet. Segít, ha hallasz olyan szavakat, amelyeket egy, 
a Valóságban élő 
mond, segít, ha olvasol olyan szavakat, amelyeket egy, a 
Valóságban élő 
írt de a tapasztalat akkor is csak a tiéd lehet, mert…
Mert hát helyetted senki sem élheti az Életet. 
S ahogy helyetted senki sem élheti meg a Valóságot, 
senki sem élheti meg a 
Csendet sem. Úgyhogy a következő soraim sem adhatnak, az 
alább leírtak sem 
nyújthatnak bizonyosságot a Csend létezésről. Ám mivel 
én megélem a 
Csendet magam vagyok a Csend az elkövetkező sorok a 
Csendben 
születtek: noha most írok, és a betűkkel egyfajta 
logikai sorrendet 
alkotok, valójában a Csendben vagyok, valójában a Csend 
vagyok. Ha nem 
kezded el értelmezni, ha nem kezded el magyarázni a 
szavaimat, ha hagyod, 
hogy olvasás közben és után egyszerűen csak legyél, 
akkor talán megérzed, 
hogy mi nem a Csend. S ha már érzed-érted, hogy mi nem 
az, akkor a Csend 
egyszer csak megszületik benned, egyszer csak 
megszületsz benne. 
Tehát, az elkövetkezőkben beszélek majd arról, hogy mi a 
csend, s mi is az 
a Csend, majd pedig elmondom, hogy a Csendet miért nem 
lehet megtalálni, 
de azt is, hogy miképp lehet megélni.
A legtöbb mester a Csendet a boldogsággal azonosítja. 
Mivel számodra a 
boldogság megfoghatóbb egy sosem tapasztalt, misztikus 
Csendnél, ezért 
egyfajta örömérzést keresel, amelyet a racionális 
elméddel a csendhez, a 
Csend általad ismert jelentéséhez társítasz. Azt hiszed, 
hogy a Csend 
tökéletességét akkor tapasztalhatod meg, ha megszünteted 
magad körül a 
zavaró zörejeket. Mindez természetes, mert hát mikor a 
szomszéd kutyája 
abbahagyja az ugatást, mikor a hibás vízcsap abbahagyja 
a csöpögést, elönt 
a boldogság. Így hát megpróbálsz elvonulni a világtól, 
vagy ha erre nincs 
lehetőséged, igyekszel minél több olyan alkalmat 
teremteni, amikor egyedül 
ücsöröghetsz a lakásod némaságában. Egy pisszenést sem 
akarsz hallani, 
mikor meditálva keresed a Csendet, mégis, hiába ülöd 
kockásra a feneked, 
mindig találsz valami zajt, ami visszarángat a világba. 
Ha pedig mégis 
csak sikerül eljutnod egy katakomba mélyére, ahol 
vattával betömheted a 
füled, a várva várt jó érzés helyett elkezd zavarni a 
némaság. Hirtelen 
minden halott lesz, a némaságban csak a gondolataid 
zakatolnak 
megállíthatatlanul: hiába nem hallasz egyetlen 
pisszenést sem, a fejedben 
mégis egyre hangosabb lesz a zaj. S egyszer csak észre 
veszed, hogy 
hanyatt-homlok rohansz vissza a civilizált életed jól 
megszokott neszei 
közé, mert minél inkább elmélyül körülötted a némaság, 
annál inkább 
felerősödik a koponyádban a zsongás 
Mert a ricsaj benned van.
A ricsaj a fejedben van.
Tehát az a fogalom, amelyet csendnek nevezel, valójában 
nem más, mint a 
zajtalanság. Épp ezért berzenkedsz tőle mind az elme, 
mind pedig a teremtő 
tudat szintjén, mert hát ez a némaság élettelen: az 
emberi csend olyan, 
mint a csillagok nélküli hideg világűr. Ha sokáig élsz 
egy zajtalan 
környezetben, valószínűleg megőrülsz. Nem csoda, mert 
hát ez a csend nem 
más, mint egy hiány, az élet nyüzsgésének a hiánya. Ám 
ez nem a Csend! Ez 
nem az a Csend, amely a Létezés alapja, amelyről a sok 
misztikus, bölcs és 
mester beszélt. A Csend nem a zajtalanság! A Csend nem 
egy hiány. A Csend 
valójában tartalom, egy végtelenül hatalmas távlat, egy 
emberi ésszel 
felfoghatatlan mélység s magasság. A Csendben minden 
benne van, a Csendben 
létezik a zene, a Csendben lüktet az élet, a Csendben 
összeölelkezve járja 
végtelen táncát az idő és a tér
Úgyhogy a Csend nem egyenlő a némasággal. Ezt a szót 
csak azért használták 
azok, akik a történelem folyamán megélték ezt az 
állapotot, mert az emberi 
elmét leginkább a csend fogalma vezeti a megélés felé. 
Mert a Csendben 
az ego hallgat s ha az ego hallgat, az Élet beszél. A 
Csendben az elme 
hallgat s ha az elme hallgat, az Élet énekel. 
S ha az ego és az elme hallgat, meghallhatod a saját 
hangodat! A Csendben 
ott vagy te is, az elme és az ego korlátai nélkül létező 
Létező. Ha 
hagyod, akkor a Csendben megindul a teremtés: az agyad 
állandó zakatolása, 
őrlődése nélkül szabadon tudsz majd beszélni, írni, 
festeni, alkotni. 
Tehát, a Csendben létezik az Élet, a Csendben létezik a 
Létezés, sőt, a 
Csend maga a Létezés! Most persze mondhatod, hogy ez nem 
igaz, ám ha 
egyszer képes leszel megélni a Világot önnön valójában; 
ha egyszer képes 
leszel ítélkezés, döntés, akarat s magyarázkodás nélkül 
megélni az Életet, 
akkor rá fogsz döbbeni, hogy a Létezés maga a Csend! A 
harsogó élet, az 
örökkön zsibongó, változó természet, a körülötted s 
benned megnyilvánuló, 
minden emberi logika felett álló Élet azért lehet 
ennyire változatos, mert 
egy korlátlan nyugalomban, egy korlátlan harmóniában 
testesül meg: a 
Csendben. 
A Csend a végtelen Élet nevezd Istennek, ha akarod.
A Csend a végtelen Változás nevezd Tao-nak, ha akarod.
A Csend a végtelen Halál nevezd Zen-nek, ha akarod.
A Csend a végtelen Állandóság nevezd Nirvánának, ha 
akarod.
Ha majd egyetlen szívdobbanás erejéig megéled a Csendet, 
érezni-érteni 
fogod mindazt, amit most elmondtam. S akkor érezni-
érteni fogod azt is, 
hogy az elme kerekeivel, az ego eszközeivel miért nem 
lehet megtapasztalni 
a Csendet. S noha a tapasztalat illata átszűrődhet a 
korlátaidon, noha egy 
halovány árnyék formájában az elméddel is ráérezhetsz a 
Csendre, 
megtalálni, megérteni sosem fogod. 
Miért? 
Először is: a Csend a korlátlanság állapotában létezik, 
így hát miképp 
az Élet határtalan. Egy korlátozott kereső 
képességgel, egy korlátozott 
kereső eszközzel sosem lehet meglelni a korlátlanságot. 
Az emberi elme 
azért nem képes felfogni a Csendet, mert egyszerűen nem 
alkalmas rá: sötét 
szemüvegben nem tudod megtalálni a csillagtalan éjben 
elvesztett fekete 
gyöngyszemet. Másodszor: az elme határok közötti 
létezése ellentétes a 
Csend határtalanságával! A víz sosem fog tudni tüzet 
találni, mert ha 
megtalálja, azonnal kioltja: örökkön-örökké keresheti, 
mert amint 
megtalálja, azonnal el is pusztítja. Harmadszor pedig: a 
korlátozott 
emberi ego a Teljesség, az Élet, a Csend része! Az elme 
és az ego is a 
Csendben van, épp csak a nagy keresésben ezt nem veszi 
észre! A Csend 
megismerhetetlen: ha keresed, csak elszalasztod, mert 
nem hallod meg a 
saját rohangászásod zajától. 
Úgyhogy a Csend keresése sosem vezet eredményre. A Csend 
akárcsak az 
Élet, a Létezés vagy a Valóság megismerhetetlen! Csak 
megtapasztalni, 
megélni lehet s noha a Létezés állandóan gondoskodik 
neked 
újabbnál-újabb lehetőségekről, ritkán élsz az 
alkalommal… 
Sokszor láttam már, hogy azok, akik hirtelen 
megtapasztalják a Csendet, 
nem akarnak hinni a szellemfülüknek. Nem merik 
elhinni, hogy nekik 
sikerülhet valami, ami másoknak problémát okoz. A 
legtöbben félnek 
felvállalni, félnek megmutatni önmagukat, mert félnek a 
többi ember 
reakciójától, akárcsak attól, hogy valójában nem 
tapasztaltak meg semmit, 
csak a képzeletük játszott velük… 
Figyelj! Az emberi képzelet valóban hatalmas! Az elme 
mindent el tud 
képzelni, majd azt képes úgy kivetíteni rád és a 
világra, hogy 
kétségbevonhatatlan tényként könyveled el. Elhitethetsz 
magaddal bármit: 
ha akarod, teljesen máshogy emlékezhetsz akár a tegnap 
történtekre is. 
Könnyedén generálhatsz magadnak emlékeket az előző 
életeidről, könnyedén 
teremthetsz tapasztalatokat más világokról, 
angyalokkal zajló 
beszélgetésekről, isteni találkozásokról.
Tehát, a félelmed jogos, mert mindent el tudsz képzelni. 
Ez alól egyetlen 
kivétel van, mégpedig a Csend. Hogy miért? Mert a 
képzeletednek formára 
van szüksége - a Csend viszont formátlan. Hogy a 
képzeleted teremthessen, 
megfogható alkotóelemekre van szüksége - ám a Csend 
megfoghatatlan. A 
képzeleted képeket, hangokat, illatokat, érzéseket és 
gondolatokat alkot 
de a Csend nem kép, nem hang, nem illat, nem érzés és 
gondolat. A Csend 
mindennek az összessége, a Csend mindennek a Teljessége! 
A Csend több 
mindennél, mit a képzeleteddel kifejezhetsz! Ráadásul a 
képzeleted mindig 
hasonul valamilyen tapasztalatodhoz hogy mennyire, az 
a képzeleted 
egyediségén, határtalanságán múlik. Ám a Csendről 
nincs tudatos 
tapasztalatod, ha lenne, akkor a Csenddel kapcsolatban 
nem használnád a 
képzeletedet. 
Tehát, a Csendet nem lehet megtalálni, nem lehet 
megismerni, s a Csend nem 
egyenlő semmivel, amit el tudsz képzelni. Minden hit és 
bizonytalanság, 
minden okoskodás és keresés annak köszönhető, hogy 
szinte sosem 
tapasztalod meg tudatosan a Csendet. S itt is, mint 
mindenhol, a 
Tudatosság a kulcsszó mert ami nem tudatosul benned, 
az a számodra nem 
létezik. Hat rád, de nem tudsz róla. Alapvetően minden 
ember megéli az 
élete folyamán néhány másodpercre a Csendet, csak épp 
nem tudatosul benne 
az élmény, vagy ha mégis, akkor nem tud mit kezdeni 
vele. S ez nem is 
csoda: az ember az egoja korlátainak hála nem tudja 
tisztán megélni a 
számára új eseményeket. Az ismeretlen tapasztalatokat 
mindig a korábbi 
tapasztalatokhoz hasonlítja, majd elhelyezi a 
tekervényei mélyén egy már 
meglévő polcra.
Úgyhogy, ha meg akarod élni a Csendet, akkor nincs más 
dolgod, mint 
megélni a Csendet. Ha a tudatosságod hatására képes 
leszel tisztán 
befogadni az Életet, akkor megélheted azt a határtalan 
Csendet, amelyet 
most Istennek, Tao-nak, Zen-nek vagy Nirvánának nevezel. 
Ha képes vagy a 
gyermek nagyra tágult szemeivel rácsodálkozni az új 
élményekre, ha képes 
vagy a Jelenben megélni a pillanatokat, akkor egyszer 
csak megéled a 
Csendet, megéled a létezés Csendjét. Az első tapasztalat 
benned fog 
megtörténni. Először magadban fogod megtalálni. Ám ahogy 
elmélyülsz a 
Csendben, hamarosan észreveszed, hogy nem benned van a 
Csend, hanem te 
vagy a Csendben. Majd észreveszed, hogy te vagy a 
Csendben, de a Csend 
benned is van, majd azt is észreveszed, hogy nem vagy te 
sem, és nincs a 
Csend sem, majd
Majd a többit meglátod.
Majd a többit megéled.
Fentebb azt írtam, hogy megmondom mi is az emberi csend, 
s mi is a Csend; 
azt ígértem, hogy elmesélem, miért is nem lehet 
megismerni a Csendet, s 
azt is, hogy miképp lehet megélni a Csendet. Hellyel-
közzel szavamnak 
álltam, már csak egyetlen válasszal vagyok adós. 
Hogy miképp lehet megélni a Csendet? Tartsd kezedbe az 
újságot, nézz fel 
az égre. Felejtsd el mindazt, amit írtam, felejts el 
mindent, mi a 
fejedben kering, majd tekints le az ujjaid között lévő 
lapra. Nézz mögé a 
betűknek, nézz mögé a szavaknak, s akkor nem lesz más, 
csak a Csend, csak 
Csak az üres papír."

Weöres Sándor - 10 lépcső

'Tíz erkély

A teljes lét: élet-nélküli. 

A teljes öröklét: idő-nélküli. 

A teljes működés: változás-nélküli. 

A teljes hatalom: erő-nélküli. 

A teljes bölcsesség: gondolat-nélküli. 

A teljes szeretet: érzés-nélküli. 

A teljes jóság: irány-nélküli. 

A teljes boldogság: öröm-nélküli. 

A teljes zengés: hang-nélküli. '

"Figyeld meg, hányszor hazudsz egy nap – és minden ok nélkül –, és 
hányszor leszel mérges, minden ok nélkül, és látni fogod, hogy egy 
belső világban élsz, a saját szubjektív világodban. Az értés azt 
jelenti, hogy érted az élet működésének eme sarkalatos pontjait. És 
ha érted ezeket a sarkalatos pontokat, az átalakulás már nem nehéz. 

Sőt, maga a megértés válik átalakulássá.

A zavart elme hogy is érthetné az utat?

Ha elméd nyugtalan és háborgó,sosem telhetsz meg tudással.

És itt tudás alatt nem azt kell érteni, amit te értesz alatta. 
Amikor Buddha a „tudás” szót használja, akkor o bölcsességet ért 
alatta, nem információhalmazt; inkább tudat, mint tudás.
Ha elméd nyugtalan és háborgó... ha küzdesz és káosz van benned, ha 
megosztott vagy, ha egy tömeg van benned... sosem telhetsz meg 
bölcsességgel.

A bölcsességhez egység kell, bölcsességhez teljesség kell, a 
bölcsességhez az kell, hogy tudatosságod, figyelmed 
kikristályosodjon, hogy lásd cselekedeteidet, hangulataidat, 
gondolataidat, érzelmeidet... hogy láss mindent, ami belül történik. 

És pusztán a figyelem által megindul egy csoda. Ha látni kezded, 
hogy minden ok nélkül hazudsz, akkor csak az, hogy ennek tudatában 
vagy, megakadályoz legközelebb. Amikor legközelebb megint épp a 
hazugság peremén állsz, egy hang belül azt mondja, hogy „Figyelj, 
vigyázz – megint beleesel a csapdába.” Amikor legközelebb megint 
szomorú leszel, valami belül figyelmeztetni fog, emlékeztetni fog.

Ez az energiáid átalakításának útja – ész dhammo szanantano. Ész 
maggo viszuddhja – ez a megtisztulás útja, ez az átalakulás örök 
törvénye.

A háborítatlan elme sosem vizsgálja,

Hogy mi helyes és mi helytelen.

Az ítélkezés fölött álló elme

Egyszerűen csak figyel és ért.

Az első követelmény tehát egy szannyászin számára, hogy: A 
háborítatlan elme sosem vizsgálja, hogy mi helyes és mi helytelen...
Ez egy roppant fontos és forradalmi kijelentés. Buddha azt mondja: 
sose vizsgáld, hogy mi helyes és mi helytelen, mert ha azt 
vizsgálod, hogy mi helyes és mi helytelen, akkor megosztott leszel, 
képmutató lesz beloled. Színlelni fogod a jót, miközben a rosszat 
cselekszed. És amint azt vizsgálod, hogy mi helyes és mi helytelen, 
kötődni fogsz, azonosulni fogsz... és persze a „jó”-val fogsz 
azonosulni.

Például meglátsz az utcán egy százrúpiás bankjegyet heverni; 
valószínűleg kiesett valakinek a zsebéből. Felmerül a kérdés: 
eltegyem, vagy ne? Egyik részed azt mondja: „Persze, hogy elteszem. 
Senki nem figyel, senki sem gyanakszik majd. És ez nem lopás – 
hiszen ott fekszik a földön! Ha nem én teszem el, akkor úgyis valaki 
más eltenné. Miért hagynám itt? Ez így teljesen rendben van!”

De a másik oldal benned azt mondja: „Ez nem helyes – ez a pénz nem 
az én tulajdonom, ez nem az enyém. Egy bizonyos szempontból, egy 
indirekt módon ez tulajdonképpen lopás. Inkább szólni kellene egy 
rendőrnek, vagy inkább hagyni az egészet a fenébe, van elég bajom 
amúgy is. Inkább hátra se nézek. Ez kapzsiság, a kapzsiság pedig 
bun!”

És ez a két elme viaskodik benned. Az egyik azt mondja, hogy „ez így 
helyes, tedd csak el”, a másik pedig azt mondja: „ez nem helyes, 
hagyd csak ott”. Melyik elmével fogod azonosítani magad? Egész 
biztos, hogy azzal az elmével azonosulsz majd, amelyik azt mondja, 
hogy ez erkölcstelen, mert az jobban táplálja az egódat. „Én egy 
erkölcsös ember vagyok, nem közönséges; bárki más eltenné azt a 
százast... Ezekben a nehéz időkben az emberek annyira 
elanyagiasodnak, de én...?” Az erkölcsös elmével fogod azonosítani 
magad – de nagy valószínűséggel mégis el fogod tenni azt a pénzt. Az 
erkölcsös elmével fogsz azonosulni, és el fogod határolni magad 
attól az elmétől, amelyik eltette a bankjegyet. Mélyen belül 
elítéled; azt mondod „Ez nem volt helyes – ez csak a bűnös oldalam, 
az alacsonyabb rendű, amelyiket el kell ítélni.” Elhatárolod magad 
tőle. Azt mondod: „Én elleneztem... de az ösztönök, a tudatalatti... 
a test tehet róla, az elmém, igen, engem úgy kényszerítettek, 
egyébként én tudtam, hogy ez helytelen. Én vagyok az, aki tudja, 
hogy ez helytelen volt.”

Mindig a jóval azonosítod magad, az erkölcsös viselkedéssel, és 
elhatárolod magad az erkölcstelen tettektől – annak ellenére, hogy 
csinálod őket. Így alakul ki a képmutatás.

Szent Augustine mondta gyónás közben: Istenem bocsáss meg, mert 
folyton olyasmit csinálok, amit nem lenne szabad, azokat pedig nem 
teszem meg, amiket meg kellene.

Ez az ellentét az emberben, így lesz az elménk zavart. Ezért Buddha 
ad neked egy titkos kulcsot. Ez az a kulcs, ami túljuttat minden 
azonosuláson: ne azonosulj az erkölcsös elmével – mert az is csak az 
elme része. Ugyanaz a játék: az egyik rész azt mondja, hogy jó, a 
másik azt mondja, hogy rossz – ugyanaz az elme mind a kettő, és ez 
konfliktust hoz létre benned. Az elme természete mindig kettős. Az 
elme mindig végletekben él és gondolkozik. Szereti és gyűlöli 
ugyanazt a személyt; meg is akar tenni egy bizonyos dolgot, és nem 
is akarja megtenni. Ez egy küzdelem – az elme egy küzdelem, egy 
állandó ellentét. Egyik részével se azonosulj.

Buddha azt javasolja, hogy légy csak egy figyelem, éberség. Lásd 
meg, hogy az egyik fél ezt mondja, a másik pedig azt. „Én egyik sem 
vagyok – neti, neti; sem ez, sem az –, én csak egy szemtanú vagyok.” 
Csak ekkor nyílik lehetőség a megértésre.
A háborítatlan elme sosem vizsgálja, hogy mi helyes és mi helytelen. 
Az ítélkezés fölött álló elme egyszerűen csak figyel és ért.

A jó és a rossz ítélete fölé az éberségen keresztül visz az út. Az 
átalakulás a figyelmen, az éberségen keresztül történik. Ez a 
különbség az erkölcs és a vallás között. Az erkölcs azt 
mondja: „Válaszd a helyest, és utasítsd el a helytelent. Válaszd a 
jót, és tagadd meg a rosszat”. A vallás azt mondja: „Egyszerűen csak 
figyeld mindkettőt. Egyáltalán ne válassz. Maradj egy választás 
nélküli tudat.”

A vallás nagyon nagy mértékben különbözik az erkölcstől. Az erkölcs 
igen közönséges, világi, középszerű; az erkölcs nem juttat téged a 
legvégsőhöz, nem isteni eredetű. Az erkölcs pusztán egy társadalmi 
stratégia. Ezért lehet az, hogy ami jó az egyik társadalomban, az 
rossz a másikban; ugyanaz a dolog, ami Indiában jónak számít, 
Japánban elítélendő. Ugyanaz a dolog, amit ma jónak tartanak, 
holnapra már lehet, hogy rossznak számít. A moralitás egy társadalmi 
melléktermék, egy társadalmi stratégia a te rendszabályozásodhoz. Az 
a te belső rendőröd, egy bíró, aki benned csücsül – ez egy ügyes 
fogás a társadalom részéről, hogy bizonyos eszmék, melyeket rád 
szeretne erőltetni, hipnózisban tartsanak. Például ha te egy 
vegetáriánus családba születtél, akkor számodra a nem vegetáriánusok 
a legnagyobb bűnözők.

Egy dzsaina szerzetes egyszer azt mondta nekem:

– Én nagyon szeretem az ön könyveit, csak egy dologgal nem tudok 
megbékülni: hogyan említheti Jézust, Mohamedet és Rámakrisnát 
egyszerre Mahávirával? Nem kellene őket ugyanabban a mondatban 
említeni. Mahávira az Mahávira – hogy hasonlíthatnánk őt, hogyan 
helyezhetnénk őt egyazon kategóriába Jézussal, Mohameddel és 
Rámakrisnával?

– Miért ne? – kérdeztem.

– De hát Jézus bort ivott, húst evett; lehet ennél nagyobb bunöket 
elkövetni?

Mohamed húst evett, és kilenc feleséget tartott! Az embernek le 
kellene mondania a nőkről, neki meg kilenc is volt belőlük! 
Tökéletes szám. Valójában több szám nincs is; kilenc az utolsó, 
utána kezdődik megint nullától a számlálás...

Mohamednek kilenc felesége volt, húsevő volt; hogy említheti 
Mahávira mellett? És hogy említheti Mahávirát Rámakrisna mellet, 
amikor ő halat evett?

Minden bengáli eszik halat.

Az az egy baja volt a könyveimmel, hogy egy lapon említem ezeket az 
embereket.

És aztán kérdezz meg egy keresztényt... Egyszer megkérdeztem egy 
keresztény hittérítőt, hogy mit gondol erről a dzsaina szerzetesről, 
aki ezt és ezt mondta...

– Egyet ért vele? – kérdeztem.

– Dehogyis! – felelte. – Hogy jut eszébe Mahávirát Jézus mellett 
említeni!? Jézus az emberiségért élt; feláldozta magát az 
emberiségért! És Mahávira mit csinált? Mahávira borzasztó önző, o 
csak a saját felszabadulására gondol. Egyáltalán nem törődik 
másokkal! Egy vakot sem gyógyított meg, senkit sem támasztott fel 
halottaiból. Csak meditált tizenkét éven keresztül a hegyekben, az 
erdőben, egyedül... micsoda önzés ez!? És közben az emberek 
szenvednek, a világ hangos a fájdalomtól, és o ki sem dugja az orrát 
az erdőből, hogy megvigasztalja a rászorulókat. Hát micsoda luxus 
ez! Csak üldögélni a folyóparton a fák között; hát hogy gondolja? 
Mit tett o a szegény emberiségért? Jézus feláldozta magát; o 
másokért élt és másokért halt meg. Egész élete más sem volt csak 
önfeláldozás. Hogy említheti Mahávirát együtt vele?

És az o szempontjából neki is igaza van. Most ki mellett döntesz? 

Buddha sosem gyógyított betegeket, vakokat, süketeket, némákat – 
csak meditált. Önzésnek tűnik! Kórházakat kellett volna nyitnia, 
vagy legalább iskolákat; gyógyszereket kellett volna osztogatnia, az 
árvíz sújtotta területekre kellett volna sietnie a rászorulók 
segítségére... Buddha sosem tett ilyesmit. Hát miféle spiritualitás 
ez? Egy keresztény szerint ez merő önzés.

Most kinek van igaza? És ki dönt? Mi az előítéleteink szerint éljük 
az életünket.

A dzsaina szerzetesnek sincs igaza és a keresztény hittérítőnek 
sincs igaza, mert mindkettő ítélkezik – és maga az ítélkezés 
helytelen. Jézus az Jézus; o a maga útját járja. Buddha az Buddha; o 
a saját életét éli. Egyedülálló személyiségek, Isten egyedi 
kifejezésformái. Egyik sem lenyomata a másiknak, egyiknek sincs 
szüksége arra, hogy bárkinek is a másolata legyen. És csodálatos, 
hogy a világ ilyen változatos. Ha csak Jézusok és Jézusok lennének 
folyton folyvást, akkor az olyan lenne, mint amikor a Ford autók 
futószalagon jönnek sorban, egymásután; minden percben kigördül egy 
Ford autó, és mindegyik szakasztott olyan, mint a másik. Csodálatos, 
hogy Jézusból csak egy van, és megismételhetetlen. És nagyszerű, 
hogy Buddhából is csak egy van, és o is megismételhetetlen.

A valóban vallásos ember megközelítése ítélkezés-mentes. A moralista 
nem tud meglenni ítélkezés nélkül; o kell, hogy legyen a bíró. Ez a 
dzsaina szerzetes, egy közönséges ember, egy ostoba, kész ítéletet 
mondani Jézus, Rámakrisna, Mohamed felett. Semmit sem tud, semmit 
sem ért, sosem meditált – még nem ismerte meg önmagát. ezért jött 
hozzám.

Azért jött, hogy megértse és megtudja, hogy mi az a meditáció. A 
meditáció még nem történt meg, de az ítélkezés már ott van. És kész 
elítélni még egy olyasvalakit is, mint Jézus, még csak nem is 
szégyelli magát azért, amit tesz, a szerénységet nem ismeri, csak az 
arroganciát. És ugyanez a helyzet a keresztény hittérítővel is! 
Semmit sem tud a meditációról, semmit sem tud Buddha vagy Mahávira 
munkájáról. Fogalma sincs azokról a finom ösvényekről, melyeken 
Buddha működik. Pusztán a felébredése a lehető legnagyobb szolgálat 
az emberiség számára – ennél többet nem is lehet tenni. Persze o 
fizikai szemeket nem gyógyított, de o az, aki ezrek lelki szemét 
gyógyította meg – és ez az igazi szolgálat! Ezrek kezdtek hallani, 
látni és érteni általa – ez valódi szolgálat.

De ez a keresztény misszionárius, csak mert egy általános iskolát és 
egy kórházat vezet, feljogosítva érzi magát arra, hogy ítélkezzen. A 
moralista mindig ítélkezik, a vallásos ember sosem ítélkezik. Ő egy 
ítélkezés-mentes tudatban él.

Az ítélkezés fölött álló elme egyszerűen csak figyel és ért. 

Egyszerűen csak figyel és ért. Ha Buddha találkozott volna Jézussal, 
értette volna; ha Jézus találkozott volna Mahávirával, értette 
volna. Elég, hogy figyelsz és látsz, és ott a megértés.

Tudd, hogy a test csak egy törékeny agyagedény,

De legyen elméd erős vár.

„Elme” alatt Buddha itt tudatot ért. Elme alatt Buddha itt Elmét 
ért, nagy E betűvel – nem arra a közönséges elmére gondol, ami neked 
van, hanem arra az Elmére, ami akkor jelenik meg, amikor az elme 
teljesen kiürül a gondolatoktól. Legyen Elméd erős vár, mert ez a 
test meg fog halni – ne függj tőle.

S minden megpróbáltatásban értelmed küzdjön érted,

Hogy megvédje, mit már elnyertél.

És mindig emlékezz, mert a küzdelem hosszú, és az út nehéz. Sokszor 
elbotlasz majd, mert folyton elfelejted; sokszor újra ítélkezni 
fogsz. Sokszor újra azonosítani fogod magad mindenféle dologgal, az 
ego újra és újra követeli magának a trónt. Valahányszor az ego 
előretolakodik, valahányszor azonosulsz, valahányszor megjelenik 
benned egy ítélet, rögtön emlékezz: figyelj, egyszerűen figyelj, és 
ott lesz az értés.

És az átalakulás kulcsa az értés. Ha megérted a haragot, rögtön 
elönt az együttérzés. Ha megérted a nemiséget, egyszerre szamádhiba 
kerülsz. Az „értés” a legfontosabb szó, amire emlékezni kell.

Mert a test hamarosan semmivé lesz;

Mit érez akkor majd?

Mint egy odavetett farönk fekszik majd a földön;

Mi az, amit tud akkor majd?

Ne függj a testtől és ne korlátozd magad a test keretei közé. 
Használd, tiszteld, szeresd, törődj vele, de ne feledd: egy napon 
meg kell válnod tőle. Az csak egy kalitka, amiből egyszer majd 
kirepül a madárka. Mielőtt ez megtörténne, gondozd a madarat is. 

Tisztítsd meg a tudatodat, mert az veled megy. Az értésed megy 
veled, nem a tested.

Ne fecsérelj hát túl sok időt a díszítgetésére, cicomázgatására, 
öltöztetésére – ne pazarolj túl sok időt a testre, mert a test a 
földhöz tartozik, és egyszer vissza is fogja követelni magának. 
Porrá lesz, mi porból vétetett. Te nem a földhöz tartozol, te valami 
túlvilágihoz tartozol, valami ismeretlenhez. A te otthonod az 
ismeretlenben van, itt csak látogatóban vagy. Élvezd a vendéglátást, 
és használd fel amennyire csak lehetséges ahhoz, hogy fejlődhess, 
hogy érts, hogy megérj, hogy magaddal vihesd érettséged, értésed és 
bölcsességed.

Legádázabb ellenséged sem árthat neked annyit,

Mint saját gondolataid, ha zabolátlanok.

Ha gondolataid őrizetlenül és figyelem nélkül hagyod, az elméd lesz 
a legnagyobb ellenséged.

De ha egyszer ura vagy gondolataidnak,

Senki sem segíthet neked jobban,

Még apád sem és anyád sem.

De ugyanaz az elme, ha ura vagy – figyelem által, meditáció által –, 
átalakul. Ő lesz a legjobb barátod. Senki sem lehet akkor annyira 
segítségedre, mint az elméd.

Az elme egy létra: őrizetlenül hagyva lefelé visz, ha odafigyelsz rá 
felfelé visz. Ugyanaz a létra! Az elme egy ajtó: ha nem figyelsz rá 
kifelé visz, ha odafigyelsz rá befelé visz. Ugyanabból az elméből, 
ha zabolátlan harag, gyűlölet, féltékenység lesz; ha ura vagy 
együttérzés, szeretet, fény lesz.

Légy figyelmes, légy éber, légy ébren, és ne ítélkezz. Ne légy 
moralista: teremts magadban egy vallásos tudatot. És „vallásos 
tudat” alatt egy választás nélküli tudatot kell érteni. Itassa át jó 
mélyen ez a kifejezés szívedet: választás nélküli tudat.

Ez Buddha tanításának leglényege – ész dhammo szanantano.

Az igazság olyan tisztán ragyog, hogy ha egyszer megérted, 
átalakítja az egész életedet. Amint meghallod megérted....ha valóban 
meghallod akkor nem kérdezed utána, hogy és most ennek értelmében 
mit kell tennem, hogy átalakuljon az életem? Maga az igazság az ami 
átalakít ami felszabadít..."

Az ártatlanság bölcsessége - Osho

"A jógában a szívközpontot anahata csakrának hívják. Biztos 
hallottátok már az ezzel kapcsolatos híres zen koant. Amikor 
a tanítvány eljut a mesterhez, a mester pedig valami elképesz-
tő dolgot mond neki, hogy azon meditáljon. Az egyik legis-
mertebb ilyen zen koan, amikor a mester azt mondja a tanít-
ványának: „Tudod, hogyan szól két tenyér, ha csattan. De va-
jon miként szól egy tenyér, ha csattan? Menj, és figyeld meg!"

Hát ez tényleg abszurd. Ilyen egyszerűen nincs. Egy kézzel 
nem lehet tapsolni, ezért aztán az egykezes tapsnak nem is le-
het hangja. Ahhoz, hogy a taps hangja létrejöjjön, mind a két 
kézre szükség van. Az ahat azt jelenti, hogy konfliktussal, az 
anahata pedig azt, hogy konfliktus nélkül. Az anahata tehát: 
az egykezes taps hangja.

Ha minden hang eltűnik benned, meghallod azt a hangot, 
folyamatosan jelen van: a természet belső hangját. Ez a létezés 
valódi természete - a csend hangja, a hangtalanság hangja. A 
szív tehát az anahata csakra. Az a hely, ahol folyamatosan lét-
rejön ez a hang - mindenféle konfliktus nélkül -, az örök 
hang. A hinduk ezt a hangot úgy hívták, hogy aumkar - aum. 

Ezt hallani kell. Tehát azok, akik folyton ezt ismételgetik: 
„aum, aum, aum...", teljesen fölöslegesen teszik. Attól, hogy 
ezt ismételgeted, semmivel sem jutsz közelebb az igazi 
aumkarhoz, a valódi hanghoz, mert ez épp olyan, mintha két 
kézzel tapsolnál...

Csendesedj el teljesen, vess el minden gondolatot, légy teljesen 
mozdulatlan, és akkor egyszer csak ott van - mindig is ott volt, 
csak képtelen voltál meghallani. Mert ez nagyon, nagyon halk 
hang. Ha kiszórtad az elmédből az egész világot, és már csak er-
re figyelsz, akkor szép lassan fogékony leszel rá, fokozatosan el-
kezded hallani. És ha már tudod, miként szól egy tenyér, ha csat-
tan, akkor hallottad Istent - akkor már mindent hallottál.

Patandzsali lépésről lépésre vezet téged az ómega ponthoz. Ez 
a három szútra nagyon fontos. Merengj el rajta újra és újra, me-
ditálj rajta. Próbáld megérezni ezeket önmagadban is. Akkor 
kulcs leszel, olyan kulcs, amely feltárja a mindenség kapuit."

Osho

A tudomány már régóta sejti, hogy a mátrix kicsit többet jelent, 
mint amit el tudunk képzelni róla. Az 'éter' fogalma is visszatérő 
gondolat. És egy alapfrekvencia vagy alaphang is a fizikusok nagy 
álma. De hogyan viszed át ezen saját magad?

Példának okáért itt van mindjárt a Faházi Janika úgy erőssen a 
hetven felé menetelve mint ping pong fenomén. Aki eleget jár 
strandra vagy uszodába az láthatta (ja) őt pénzért játszani. Ad a 
faszinak úgy tizenöt pont elönyt és egy szelet kenyérrel vagy a 
papucsával esetleg egy fakanállal tönkreveri. Na ez mester!

Ráadásul:
"Van, aki már a hettyemből is tudja! Nem is kell neki a pitty!"
(pontatlan idézet Hofi Gézától)

A rutin csodákat tesz! Van, aki a tökéletesen alkalmatlan állapotú 
eszközzel is képes golfozni, fittyet hányva a fizika törvényeinek!
(Öreg barátaim mesélték... :-) )

Viszont mellettünk van a rutin,....
Ha pontosan tudod, hogy mikor tedd lyukra, akkor nem annyira
fárasztó,.... izé, a golf..:))
Esetleg gruppen-golfpartit kell látogatni...

"Nem olyan rossz az, ahol többen vannak, lehet lazsálni"
Hofi Géza

Negyven felett már látjuk a lyukat és a tökéletesen alkalmatlan 
eszközt is :-D

Ahogy egykori tanárom mondogatta: 'Minden romlik, csak az erkölcs 
javul!'

Kölcsönlecsó visszajár, avagy több ház, mint szokás...

Figyú Török! Összefutott a nyál a számban, mikor olvastam legújabb 
gondolataidat. És bíztam benne hogy a Moulen Rouge-i kalandjaidat 
nem fogod leírni :-D

De addig is egy újabb l'ecsó költemény:

A ratatouille (ejtsd: ratatui:) padlizsánból és más zöldségekből 
készülő hagyományos francia egytálétel. Szokás mediterrán lecsónak 
vagy francia lecsónak is hívni. Elsősorban Provence-ban készítik, 
különösen Nizzában. A valódi ratatouille szaftos és olvadósan 
kompótszerű. A domináns a zöldség vagy a padlizsán, vagy a cukkini 
(sohasem a paprika). Ezekhez járul egy ízesítőcsokorral 
(petrezselyem, kakukkfű, bazsalikom, kevés zellerszár, póré) 
készülő „lecsóalap” (paprika, paradicsom, hagyma, fokhagyma). Ez 
azonban sohasem szalonnás. Az alap gyakran készül piros és zöld 
kaliforniai típusú paprikából. Ha nem, akkor csak pirosból. Az egyes 
zöldségeket külön-külön készítik el, a végén egyesítik, s hosszabb-
rövidebb ideig még együtt párolják őket. A hagymát finomra vágják 
vagy vékonyra szelik, az összes többi zöldséget viszont általában 
nagyobb, három centiméteres kockára vágják.

Tégy hát, ahogy én, s nézz bölcsen, vidáman
a perc szemébe! Rajta, egy se vesszen!
Használd javadra, bizakodva, bátran,
munkádban éppúgy, mint a szerelemben!
Légy mindig egész, s légy gyermek szívedben,
így minden leszel, leszel győzhetetlen!


 	Johann Wolfgang von Goethe

A golfozás az a sport, ahol egy igen kicsi labdát egy még kisebb
lyukba továbbítanak a célra tökéletesen alkalmatlan eszközzel....

Sir Winston Churchill

Ez egy kicsit elnagyolt lecsó...... a krumpli meg nekem képzavar...
De ahány ház.....

Béntek,huszonháromödveneggggy...hád,eztragédia

Édesanyám lecsója
15 dkg húsos szalonna, 3 nagy fej hagyma, 1,5 kg zöldpaprika, 30 dkg 
paradicsom, 2 szem krumpli, 2 ek pirospaprika, só. 
A kertben található mindenféle paprikát kicsumázom, karikákra vágom, 
a paradicsomokat nyolcadolom, a krumplit meghámozom és felkarikázom. 
A szeletelt szalonnákat kiolvasztom, az apróra vágott hagymát 
aranysárgára pirítom rajta. Megszórom pirospaprikával, majd ráteszem 
a paprikát és a paradicsomot, illetve a krumplit. Sózom, majd fedő 
alatt puhára párolom. Puha kenyérrel tálalom. 

"Chamonix az 1700-as évekig nyomorúságos, a szó szoros értelmében 
véve piszkos kis falu volt. Szegény parasztemberek lakták, akik nap 
mint nap nehéz küzdelmet vívtak a megélhetésért. A parasztoknak 
akkor még fogalmuk sem volt arról, hogy a „hegyekből pénzt lehet 
csinálni”.

A hegyek örök veszélyt jelentettek -lavinát, pusztulást-, ezért a 
parasztok nem szerették a hegyeket, sőt gyűlölték őket. Eszükbe sem 
jutott, hogy idejüket azzal töltsék, hogy a hegyekre felmásszanak és 
onnan gyönyörködjenek a természet szépségeiben. S ha akadt is olyan 
vállalkozó, aki ezt mégis megpróbálta, kiközösítették. (Néhány pap 
már próbálkozott ilyesmivel, erről kolostori archív leletek 
tanúskodnak.)

Ahhoz, hogy a Mont Blanc-t felfedezzék, két embernek kellett a 
világra jönni. Az egyik Saussure (Szoszür), a másik Balmat volt. 
Kettejük szobra ált a Balmat téren. A szobor olyan lenyűgöző, hogy 
aki egyszer látta, soha nem felejti el. Balmat mutatja Saussure-nak 
a Mont Blanc csúcsot. S ha tekintetükkel követjük Balmat kinyújtott 
kezének irányát, a Chamonix felett tornyosuló Mont Blanc-csúcsot 
pillantjuk meg...

Horace Benedict Saussure 1740-ben, jómódú családban született (Genf-
ben) és 1799-ben halt meg. A genfi egyetem professzora volt, jeles 
természettudós. Tőle származik a „geológia" szó és ő találta fel a 
hajszál-higrométert is.

Saussure már ifjú korában járta a hegyeket, elmaradhatatlan 
geológuskalapácsával és jegyzetfüzetével. Legszívesebben olyan 
helyeken „kalézolt", ahonnan szép rálátás nyílt a Mont Blanc-ra. S 
mát sétái közben attól ábrándozott, hogy egyszer fel fog jutni a 
Mont Blanc tetejére. (Kiváló érzékkel megsejtette, hogy a Mont Blanc 
Európa legmagasabb hegye; erről akkor még nem volt „dokument”.)

Húszéves korában (1760) utazott először Chamonix-ba. Megnyugtatta őt 
a közvetlen találkozás a Mont Blanc-al, már nem is találta olyan 
félelmetesnek a nagy Fehér Hegyet, mint messziről.

A Mont Blanc olyan, mintha Chamonix-nál a földhól nőtt volna ki, 
hiszen csaknem 4 km magasságban tornyosul a városka felett. 
(Chamonix tengerszint feletti magassága 1050 m, a Mont Blanc-é 4807 
m.)

Saussure nem tudott betelni a Mont Blanc látványával. Évről évre 
elutazott Chamonix-ha, sőt volt olyan év, hogy többször is. 1776-ban 
már nyolcadszor jártaz akkor még kis faluban. Ekkor sikerült neki 
először a Brevent-ra (2525 m) felmásznia. Itt teljesen szemben 
állhatott a 
hegyek királyával, ami légvonalban 10 km-te volt tőle de most már 
szemmagasságban. Ám ez a látvány most elkeserítene: úgy érezte, hogy 
embernek lehetetlen feljutni a hegyre!

Mivel gazdag ember volt, nyilvános pályázatot hirdetett. Most lép be 
történetünkbe a pénz. Nagy összegű pályadíjat tűzött ki annak, aki 
megtalálja a Mont Blanc csúcsára vezető utat. Na és - természetesen -
 ezt az utat neki is megmutatja.

Még ebben az égben napvilágot látott Saussure kétkötetes könyve a 
Mont Blanc-ról. Címe: Voyages sur les Alpes. A könyvet a helybéli 
kántor, Bourrit rajzai díszítik, s belőle még az író a Brevent-on 
fogant gondolatai csengenek ki: a Mont Blanc megmászhatatlani

A könyv óriási hatást váltott ki, hiszen az emberek nem szoktak 
hozzá, hogy hegyekről könyvet írjanak s főként hogy a hegymászást 
dicsőítsék benne. Ám a könyvet - többek között - elolvasta a párizsi 
orvosi karon utolsó évét végző Gabriel Michele Pacrard is, aki 
Chamonix-ban született. Ennek a könyvnek a hatására Paccard Chamonix-
ban telepedett le, s ott folytatta orvosi tevékenységét haláláig. 
Amikor Paccard hazatért, ő is alaposan szemügyre vette a Mont Blanc-
t.

Mát nemcsak saját szemével, hanem Saussure szemével is figyelte a 
Hegyet. Aztán így 
szólt: „A Mont Blanc megmászható!” Ezek a szavak eljutottak a genfi 
professzor fülébe, aki kitörő ötömmel fogadta Paccard ellenkezését. 
Hiszen arra vágyott legjobban a világon!

Paccard először Bourrit kántor társaságában kerülgette a Mont Blanc-
t. Kettesben megmászták a Bossons-gleccsert, s 1500 m magasságig 
jutottak fel. A két derék Chamonix-i polgár létrával és deszkákkal 
vonult fel a gleccserre, hogy áthidalják a szakadékokat, 
gleccserhasadékokat. (Korabeli rajzok a Chamonix-i múzeumban 
láthatók.) Ezen gleccsermászás után találkozott Paccard Balmat-al, 
aki felajánlotta neki szolgálatait.

Balmat szegényparaszti családból született Chamonix-ban, és mint 
nemesember halt meg ugyanott. A nemesi ranggal Savoya akkori királya 
tüntette ki hegymászásban elért eredményeiért (!). - Alacsony 
növésű, izmos, vidám emberke volt, aki nagyon szerette a 
természetet, bár sohasem látott geológuskalapácsot Balmat 
felmerészkedett a hegyek tetejére, s úgy vélte, hogy a magasból 
minden szebb, látványosabb, mint a „földről".

Balmat sokszor elkísérte Paccardot túráin. Amikor azonban tudomást 
szerzem Saussure felhívásáról, egyre inkább magányosan mászta a 
Hegyek Hegyét, s elhatározta, hogy a díj az övé lesz.

1776. július 9-én Balmat egyedül felért 4000 m magasra. A Bosses du 
Dromadaire (Tevehátak) sziklatornyait hódította meg akkor. - Később 
ugyanide elvitte magával a doktort is. Együtt táboroztak a Montagne 
de la Cote oldalában. Másnap folytatták útjukat a Grand Plateau-n. 
Kalapáccsal lépcsőket vágtak a jégbe, s úgy jutottak egyre 
magasabbra. A ritka levegő miatt azonban légzésnehézségekkel 
küzdöttek. 

1786. július 8-án, reggel 6,23-kor minden nehézség ellenére Balmat 
és Paccard fent állt a Mont Glanc csúcsán. Chamonix-ban az emberek 
élénk figyelemmel kísérték a két ember vállalkozását, s a völgyből 
távcsővel figyelték őket. Balmat és Paccard színes kendővel 
integetett a csúcsról, és Chamonix népe tombolt az örömtől. 
(Legalábbis így olvashatjuk hiteles feljegyzésekből a Chamonix-i 
múzeumban.) - Azonnal futárt indítottak Genfbe, Saussure 
professzorhoz, hogy megtörtént a csoda.

Miután Balmat leért, kissé kipihente magát, majd felvette 
ünneplőjét, s indult Genfbe a kitűzött jutalomért. A professzor 
ezekkel a szavakkal fogadta: „Héros de Mont Blanc”-, de az elismerés 
mellől nem maradt el az anyagi jutatom sem.

Saussure pedig hozzákezdett az úti készülődéshez, a Mont Blanc-ra. S 
mert pénze volt elég, mindenekelőtt három menedékkunyhót építtetett, 
az alsót 1000 m-rel a völgy felett, a másodikat a Cote-ra, a 
harmadikat a Grand Plateau-ra.

Amíg a menedékházak épültek, Balmat trenírozott. 1787. július 5-én 
újra megmászta a Mont Blanc-t, most már egyedül. Önbizalma teljesen 
helyreállt: Saussure professzor nyugodtan rábízhatja magát!

1787. augusztus első napján Saussure és Balmat, továbbá 18 segítő, 
akik az élelmet és anyagot szállították, elindultak a Mont Blanc-ra. 
Balmat vezette az expedíciót, s úgy vigyázott a gazdájára, mint-
ahogy azt mondani szokták - a hímes tojásra. Saussure, a genfi 
professzor csak nem tagadhatta meg önmagát; még a hegymászáshoz sem 
vett fel holmi 
„paraszti gúnyát". Fehér harisnyában, vörös frakkban, hajfonatos 
parókában, elegáns nagyszélű kalapban (így ábrázolja a szobor is 
Chamonix-ban!) indult neki a Mont Blanc meghódításának. De még ez a 
korabeli öltözet sem gátolta meg a siker elérésében. 1787. augusztus 
3-án feljutott a csúcsra, hála Balmat segítségének.

Az utókor Saussure-nak tulajdonítja a Mont Blanc első megmászását 
Ehhez tudnunk kell, hogy abban az időkben soha nem az utat kitaposó 
parasztemberé volt a dicsőség, hanem mindig a gazdáé, az úté, aki a 
paraszt után elsőként jutott fel a csúcsra. Akkor ez volt a 
természetes, s így jegyezték fel a nagy könyvekben. Így kiáltották 
ki Saussure-t a kortársak a Mont Blanc alsó meghódítójának.

Ám Saussure nemcsak tudósnak volt jeles, hanem embernek is. 
Könyvében már hangoztatta Balmat és Paccard eredményeit, és később 
is nekik tulajdonította az elsőbbségi jogot. S hogy Balmat nemesi 
rangot kapott, minden bizonnyal nemcsak a felvilágosodás korának, 
hanem Saussure-nak is köszönhette…"

Ajánlom,
Szilvának a 'kalézolt' szó,
Szépségnek a két barát,
Senseinek az elszántság,
Shihannak az ellenkezésre várás
és mindenki másnak...

"Fijug!

Mosstan nek. Tek ittenn marradni nemre zón. Ha már beszél. Tetek a
Francival. Mittt akkkartog! Hova juttni?! Ha ruglakk is titttteket ne
töröljettek velle. Csak a látszadértt. Van.

Kiváló tiztelettel:
Kvazditssal üszennyeteg."

A zéletszéép!KedvesJozsó,örülögghotyszívedbeloptammaggam.

"...Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship."

Mindezalbánoskiejtésselfogazathiányosan. 

 2006 februári koan helyettesítőnkben
elolvashatsz egy kicsit hosszabb részletet!

Kedves Szultán!
Bár Jumurdzsák óta kissé viszolygok a törököktől (nem is beszélve 
egy török kolléganőmről, aki a Sir Lancelotban a nyakába akasztott 
pártedlibe fújta ki az orrát és hagyta, hogy ott lógjón rajta a 
fika, majd midőn épp tele volt a szája egy nagy korty kólával és 
elhangzott egy gyenge poén, a szájának tartalmát az arcomba 
köpte...), de a lenti idézeteddel beloptad magad a szívembe! Nagyon 
jó! Szerintem mindent visz! :-)

AzadisznóKvaszticsisbizonyíthatjajaszthotyénnemiszogszeszet.Csaknéha.
A zálcázásskedvéér.
Etygönyvelőszavábanmárlehetetteztaremeketolvasni,idézzükfelujjjra,meg
érdemli:

"...A maláj megvillogtatta fehér fogait. Ismét mosolygott.
-- Mit ez akar gyenge fehér... Én megenni õt...
-- Hát csak fogj hozzá -- mondta José.
-- Én nem ütni! Hindu önvédelem... Te üss oda teljes erõdbõl.
Én csak kivédeni.
-- Az nem lesz jó... -- szabadkozott José.
-- Te ütni! Fogás biztos, gyors, úgysem találni.
-- Hát jó. Mehet?
-- Mehet.

Fülig Jimmy kíváncsi volt a fogásra. Biztos dzsiu-dzsicu.

-- Na ütni! -- sürgette a maláj. -- Lesz meglepetés!

Csakugyan nagy meglepetést okozott. Mert hogy valaki egyetlen
pofontól valóságos szaltót csináljon, négy utast és több kisasztal
málnaszörpöt felborítson, az igazán meglepõ.
A maláj orrán, száján, fülén dőlt a vér, és a jobb szemétől a szája 
széléig felrepedt a bőre. Így pihegett kissé elterülve, miközben a 
négy utas állandóan sürgette, hogy keljen fel róluk.
Ezalatt José aludt egy keveset. Állva. Mint egy idős paripa.
A maláj ordítva ugrott fel.
- Nem számít! Te lenni balkezes! Én várni ütés jobbról.
José vállat vont.
- Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani..."

Ide figyelj Török! Legutóbb azt mondtad éjjel zárva vannak a 
kocsmák. Nekem meg meg kell várnom, hogy mindenki elaludjon, 
különben nem tudok csendben dolgozni. De ha megint átversz, akkor 
garantáltan beleverlek a tatamiba :-) Tudod, csak a látszat 
kedvéért...

Tudodki

Ui. ha éjszaka mégegyszer meglátlak a kocsmában lumpolni, akkor...

Nemazalényeghotymit,hanemhotymigorírsz.

Zomorúanládom,hotyhétvégénéjzakaírodaleveled.Cihológustudnaerremidjav
azsolni.Hagydaverbalitást,kabcsoldgiagépedésmenjélni.

Netuddki...

Mesteremnek...

Szépség koan és Igazság koan az Osho teaházban üldögéltek és a 
teájukat szürcsölték. Már régi törzsvendégek voltak itt, mindenki 
jól ismerte őket. De ma valahogy nem ízlett a tea egyiküknek sem. 
Pedig a hangulat kiváló volt – égő gyertya az asztalon, a vöröses 
drapériák a falon, néhány Osho kép, a keleti zene, furcsa figurák 
egyvelege és a zümmögő teagép zaja mind tökéletes kelléknek 
bizonyult. Az étlap is egy koannal  kezdődött és ha szerencséjük 
volt néha még a Buddha terembe is bejuthattak. De ma valami mégis 
hiányzott és ezt mindketten érezték.

- Emlékszel még a Fekete Démonra? – kérdezte eltűnődve Igazság koan.
- Hát hogyne emlékeznék! – válaszolt mosolyogva Szépség koan.
- Ha akartad volna, csak egy szavadba kerül és a tiéd – jegyezte meg 
Igazság koan.
- Te viszont csak tőle tudhattad volna meg az igazságot – mosolygott 
Szépség koan.
- De amióta Ő nincs itt, a teák csak halvány utánzatok és még a hely 
szelleme sem a régi!
- Túl sokat gondolkozol! – mondta Szépség koan és mintha nyomatékot 
adna szavainak egy mélyet szürcsölt teájából. Mikor letette 
meglepetten látta, hogy a teája teljesen elfogyott és csak a 
teafüveket látja az alján.
- Erről beszéltem – kapott az alkalmon Igazság koan – nincs mire 
várnunk, hiszen a csészénk hamarosan kiürül!
- Mindig bedőlök a hülyeségeidnek - dörmögött Szépség koan, de 
hagyta tovább beszélni Igazság koant.
- El kell mennünk a Mesterhez, meg kell tudnunk létezésünk célját! 
Itt vagyunk ötezer éve és semmi fogalmunk sincs róla!
- Mégis hogyan gondolod? – kérdezte meglepve Szépség koan.
- Emlékszel még a hipnózisra? – minden jó nőnél bevetetted, ha 
szükséged volt rá!
- Na jó, de itt és most?
- Nézz csak bele a csészéd alján maradt teafüvekbe és már utazhatunk 
is!

A  Mester már várta őket. Az igazság szerint már a hideg is kirázta 
arra a gondolatra, hogy eljönnek. Így már felkészülve, mozdulatlanul 
a fehér fal felé fordulva, ülve várta őket. De Szépség koan és 
Igazság koan sem ma jött le a falvédőről, azonnal a Mester mellé 
ültek hangtalanul és ők is a fal felé fordultak. A Mester bár 
türelmes volt, de ötszáz év múlva mégis felállt, levágta az egyik 
karját és a lábuk elé dobta. Ekkor Szépség koan és Igazság koan is 
felugrott, ők is levágták a saját karjukat és a Mester lába elé 
dobták. Ekkor a Mester a maradék kezével előhúzott egy szál virágot 
a zsebéből és a fogai közé tette tüntetőleg. De Szépség koan és 
Igazság koan sem maradt le, jól felkészültek a Mesternek erre a 
húzására is, így Ők is elővették a zsebükből a virágot és a szájukba 
tették. Erre a Mester kifakadt.

- Tudom hogy miért jöttetek, de csak egy kérdésetekre fogok 
válaszolni, ezért jól gondoljátok meg!

A Mester most egy köpenyt terített Igazság koanra, ami az igazság  
betűiből volt kihímezve úgy, hogy a köztes részek mindig a hazugság 
betűit adták vissza. Igazság koannak felrémlettek M. C. Esher képei, 
valamint Newton III törvénye is, így meg sem mert mozdulni.

A Mester ekkor Szépség koanhoz fordult és gyönyörű nőket mutatott 
neki, majd azt is amint meghalnak. Szépség koan nem értette, hogy Ő 
miért van itt. De ekkor a Mester megszólalt:

Szépség koan és Igazság koan! - ha ti nem lennétek, ha ti nem 
tennétek különbséget szép és csúnya, igaz és hazug között, akkor 
vajon léteznének-e ezek a fogalmak? Ti harcoltok a szépségért és az 
igazságért, de vajon nem a harcotok az, ami a csúnyát és a hazugot 
létrehozza? Amíg ti nem voltatok, senki és semmi nem aggódott ezek 
miatt, ez csak veletek együtt született meg! Most várom hát 
kérdéseiteket.

Szépség koan és Igazság koan összenéztek, szemükben félelem 
tükröződött, tudták hogy egy pillanat múlva eltűnnek a közös 
fogalmak formanélküliségében. De hirtelen egyszerre tették fel az 
utolsó kérdésüket:

- Mester mondd, ha mi, a tanítványok nem lennénk, akkor veled mi 
történne?
- Nnneeeee! – kiáltott a Mester  a gyomra mélyéből, de már késő volt.

Szépség koan és Igazság koan egyszerre kapták fel a fejüket  a teafű 
hipnózisból. Mindkettőjüknek a torkában dobogott még a szíve.

- Ezt épp hogy csak megúsztuk! - törölte meg a homlokát Igazság koan.
- Mi lenne, ha néha előre is gondolkodnál? - dőlt hátra kimerülten 
Szépség koan.

És ekkor alig akartak hinni a szemüknek, de az ajtón lassan és 
kecsesen belépett a nő, a Fekete Démon.

Szépség koan tudta, hogy oda fog ülni hozzájuk és majd mélyen a 
szemébe néz. Igazság koan pedig érzete, hogy tőle meg az igazságot 
fogja megkérdezni. De már lendültek is, nem esett nehezükre, hiszen 
szívük még mindig hevesen dobogott, így mire Fekete Démon becsukta 
volna az ajtót, már el is rohantak mellette. Nem álltak meg, hátra 
sem néztek, többet még az Osho teázóba sem tették be a lábukat.

Az emberek azóta nem látták sem Szépség koant, sem Igazság koant. 
Pedig azelőtt ilyen soha nem történhetett meg…

Szia Laci! Ez jó belépő, okos gondolat!

Fogdoki több mindent is ajánlott már Neked: 502, 485, 463, 243, 157, stb.

köszi a személyes ajánlást Fogdoki

Először is köszöntök Mindenkit a fórumon.
Nagy kérdés, megvilágosodás felébredés után megtudod e osztani másokkal 
az élményt tapasztalatot?
Véleményem szerint nem. Mint ahogy egy kutyának is hiába beszélsz a
szerelemről.
Teljesen mindegy mit mondasz a hallgatóságnak a szűrőjükön keresztül 
átíródik minden.
Nem tudod megosztani senkivel sem. Beszélsz az egóhoz a félelmekhez
vágyakhoz elképzelésekhez, reménytelen.
Csak személyes tapasztaláson át vezet az út.

Szépségnek...

Az ’igazság’ koan határozottan dühöngött. Épp most olvasott ’ki vagy 
te?’ koan megvilágosodásáról és ő még nagyon távolinak érezte 
mindezt. Így hát csak dühöngött tovább, úgyis ezt szokta csinálni 
unalmas óráiban, mert nagyon kevesen voltak kíváncsiak rá. Bezzeg 
barátjáért a ’szépség’ koanért mindenki azonnal lelkesedett. 
Mindenki úgy gondolta, hogy az ’igazság’ ráér viszont a ’szépség’ 
azonnal kell.

Az idő unalmasan haladt, de most végre először ’igazság’ koannak egy 
hatalmas ötlete támadt. Rá fogja írni a koanjait a szép csajok 
fenekére! Micsoda ötlet – bár igaz, hogy csak láthatatlan tintája 
van, de aki lát így is el tudja olvasni. És végre egyszer talán a 
barátja is elolvas majd egy koant a sok közül, amit mindig neki ír.

Így hát ’igazság’ koan gyönyörű nőkkel találkozott munkája során és 
szorgalmasan  írt a szebbnél szebb popsikra a láthatatlan 
tintájával. Már régen megbánta, hogy annak idején nem 
a ’szeretkezés’ koan lett belőle, na de nem választhatja meg minden 
koan a saját küldetését. 

Ráadásul így éjszakánként legalább nyugodtan alszik és a koan 
fórumokon már messze földön híres lett a gyönyörű popsi koanokról. 
Na ja, ’ki vagy te?’ koannak is azt hányták a szemére, hogy nem 
haladt a korral - ’igazság’ koannal ez most nem fordulhat elő.

Egyik este már éppen lefeküdni készült, mikor kopogtattak. Ki az – 
morfondírozott ’igazság’ koan – hiszen nálam már ötezer éve nem járt 
senki! És lám megérkezett a barátja, ’szépség’ koan. Megtörve, 
megfáradtan és mélabús szemekkel nézett barátjára, ’igazságra’. – 
Veled mi történt? – kiáltott fel ’igazság’ látva barátja megtört 
arcát.

- Nem bírom tovább! – fakadt ki barátja. Eddig minden rendben ment, 
mindenki rám, a ’szépség’ koanra hajtott, de amióta elkezdted a 
gyönyörű popsik fenekére írni a koanjaidat, már nem tudok dolgozni. 
Az emberek nem tudják elolvasni őket, én azonban igen. És végre 
megértettem, hogy elhanyagoltalak. Te, az ’igazság’ mindig ráértél, 
nem is foglalkoztam veled!

De tudod ’ki vagy te?’ koan nálam is járt mielőtt meglátogatta a 
mesterét. Igazából én tanácsoltam neki, hogy menjen el hozzá. De 
persze azóta nem tudok aludni, mindig csak az a gondolat jár a 
fejemben, hogy ki vagyok én, hogy ezt tanácsoltam ’ki vagy te?’ 
koannak? Hát nem inkább egy szép nőhöz kellett volna elküldenem? Az 
egész életművem szertefoszlott egy pillanat alatt!

De ’igazság’ koannak újból hatalmas ötlete támadt barátja 
megvigasztalására. Ide figyelj ’szépség’ – te unod a te munkádat és 
én is unom az enyémet – cseréljünk hát egy kicsit egymással!

A gondolatot azonnal tett követte és azóta az emberek bár furcsának 
találják, de a ’szépség’ szemében mindig meglátják az igazságot és 
az ’igazság’ szemében a szépséget. Azelőtt ilyen soha nem 
történhetett meg…

Jozsónak...

Ez a koan már régóta itt volt a földön, egy zen mester indította 
útjára. A koant úgy hívták ’ki vagy te?’. Bár furcsa neve volt – és 
ez egy koantól nem is szokatlan – a koan nagyon szerette a nevét. Az 
emberek elméjében utazott ötezer éven keresztül és aki észrevette 
azt mindig megtréfálta. Volt közte vándor, koldus sőt még király is. 
Egyszer amikor Sziddhárta palotájában járt egy pillanatra az egész 
létezés feleszmélt. Egyébként csak kis sikerei voltak, de mégis 
valahogy ő volt a legviccesebb és a legnehezebb koan is egyben.

’Ki vagy te?’ szokta néha mondogatni a saját nevét, bár az ötezer év 
alatt lassan már ő is elfelejtette miért is van itt. Ámde egy ködös 
januári reggelen egyszer csak hozzávágták egy vándorhoz. Meg is 
lepődött, ilyen már régen nem történ vele – csak úgy hozzávágni 
valakihez. Végre egy újabb elme! – kiáltott fel ’ki vagy te?’ koan 
és már előre élvezte az újabb utazásokat.

De hirtelen valami teljesen szokatlan történt. A vándor ránézett, 
megismerte és így szólt hozzá: - Nem fogadlak el!

- Ilyen nincs! -  állt ott döbbenten ’ki vagy te?’. Ha nem veszik 
észre az rendben van, ott nem is erőlködik. De hogy valaki 
észrevegye és ne fogadja el – ilyen még soha nem volt!

Na jó, valami más is történik végre az ötezer év alatt gondolta ’ki 
vagy te? és hazament. De akárhogy forgolódott nem tudott elaludni. 
Mindig csak ez a vándor járt a fejében. Mi történt, talán elrontott 
valamit? De hát Ő egy koan és azt nem lehet elrontani, csak 
észrevenni vagy nem észrevenni. A gondolat nem hagyta nyugodni így 
hát elment és az ötezer év alatt először kereste fel a mesterét.

- Mester! – szólt ’ki vagy te?’ koan. – Tudni szeretném mi történt, 
miért háborognak a gondolataim és egyáltalán hogyan lehetséges az, 
hogy egy vándor bár észrevesz, de nem fogad el? Ilyen régen soha nem 
történhetett meg!

- Kedves koanom! – szólt a mester. – Jól végezted a munkádat, 
sokszor figyeltelek. Indiában hatalmas sikereket értél el. De közben 
eltelt ötezer év és neked fejlődnöd kellett volna! De te ugyanaz 
maradtál, ’ki vagy te?’. Nem azért nem érted a problémádat, mert túl 
közel vagy magadhoz, hanem egészen egyszerűen azért, mert már te is 
azonosultál a neveddel. Lépj hát egy lépést hátrébb! – és most 
nagyon szúrós szemekkel nézett a koanra a mester.

A ’ki vagy te?’ koan most megijedt. - Mit csináljak most? – 
gondolkodott. Azt már tudta – hiszen az egyik legjobb koan volt – 
hogy a mester szavát csak a legritkább esetben kell szó szerint 
értelmezni. De most egy épeszű gondolata sem volt…

És ekkor a mester látva a koan tanácstalanságát elmosolyodott:

- Az a lépés koanom, – azt a lépést ha meg tudnád tenni, már abban a 
pillanatban nem lenne szükséged rá!

Ekkor a koan megvilágosodott, megértette és azonnal eltűnt, mint ’ki 
vagy te?’ koan. Már nem ő volt ’ki vagy te?’, csak távolról 
szemlélte. Ha most nevet kellene adnunk neki, akkor talán csak 
a ’lépés nélküli lépés’-nek hívhatnánk.

De a ’lépés nélküli lépés’ már nem az emberek elméjében utazik, 
hanem a szelek szárnyán. Boldogsága most már határtalan, mesterre 
sincs már szüksége. Néha megpihen a fák zöld levelein és ha egy 
vándor a fa alatt ül, hát szép csendben lehullik rá.

És bár már nem igazán koan, unatkozni most sem unatkozik – hiszen 
elveszettnek hitt barátját is azonnal megtalálta, az ’arcnélküli 
arcot’. Azóta ketten együtt járják a vadregényes tájakat és ha egy 
vándort látnak még most is megtréfálják…

:-D

No ez a koan tetszik....
A jó öreg Freddie megérdemli...

Írd be a gépházba!

A link sikerült! Sensei eddig miért hallgattad el a szintaktikát? Ez 
mégsem Jitsu-s technika...

Szia Szilva!

Linkelek egy zenélő képeslapot neked :-) Remélem tetszeni fog...

Freddie...

"Mama ooo- (any way the wind blows)
I dont want to die,
I sometimes wish Id never been born at all- "

'...Néha azt kívánom bárcsak ne születtem volna meg egyáltalán...'

Miért?

A kerék forog!

Ki marad benne?

És ki szabadul ki!

Ui.: Svájc, Montreux, a Genfi-tó partján...

Semmi különös, Mester! Amerre járok koant lopok. Azután meg eldobom.
A karma mindenek felett! :-D

Fogdoki! Ez azért nem semmi! Ha egész héten direkt ilyen elmésségeket
gyűjtenék, akkor sem jönne össze ennyi!

"Boldoggá az tehet, aki boldogtalanná is. 

Van, akit azért gyűlölsz, mert szeretni is tudnád. 

A biztos megöl, de túléled. 
A kétely éltet, de belehalsz. 

Az igazit elhagyjuk a többiért
A többit az igazi miatt. 

A szép rögtön kell. Az igazra alszunk egyet. 

Hibái miatt nem kell
vagy nem kell s ezért hibás ?

Ha gyűlöljük, jósága is sért. 

Aki szelídít, korcsosít is. 

A legfájóbb kín örömet színlelni. 

Sebzett szív csak sebezhet. 

Eszünk vádolható. A szív törvény feletti. 

Szívünk lebeszélhető. Rá sosem. 

A vágy lehet ál. A csömör valódi. 

Testet lehet venni. Lelket csak eladni. 

A férfi addig él, míg kíván. A nő, amíg kívánják. "

/Márai Sándor/

„Ott ült a padon, könnyek peregtek az arcán, és tudni akarta, amit 
minden gyerek tudni akar, amikor valaki, akit szeretett, hirtelen 
eltűnik a színről: miért történik, miért velem történt, van ennek 
valami oka, vagy csak egy őrült rulettkerék forog? 
Ha jelent valamit, akkor mit kezdjek vele? 
Ha semmit nem jelent, akkor hogyan viseljem el?” 


Stephen King

Kutszegi Lacinak...

"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről 
beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve 
összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de 
kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. 

A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a 
lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként 
vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. 

Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló 
tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, 
miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És 
szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, 
hanem  mert nincs, aki megértsen.” 

Stephen King: Állj ki mellettem

Szabó Lőrinc : Valami örök  

"Valami örök tovasuhogás 
valami csöndbe, puha végtelenbe, 
valami tegnap, mely mintha ma lenne, 
valami vízalatti ragyogás, 
valami messze, panasznéma gyász, 
valami jaj, melynek már nincs keserve, 
valami vágy s a vágy tilalma benne, 
valami könnyű, szellőhalk varázs, 
valami, ami nem is valami, 
valami még kevesebb, az, ami 
valami tűntén kezd csak sejleni, 
valami lassú, árnyhűs rejtelem, 
valami, ami újúl szüntelen, 
valami gyors, lőtt seb a szívemen."

Emlék

"A szálló évekkel 
Sok minden megy el, 
De a szív, a koldus, 
Tovább énekel. 

Mi remény volt régen, 
Emlék ma csupán, 
De legalább sírhatsz 
Tűnt szépek után! 

Ami emlék, szebb is, 
Mint az, ami él, 
Romok is ragyognak 
Hűs hold fényinél!"


   Juhász Gyula 

"Mu-csou azt kérdezte:
- Minden nap fel kell öltöznünk, és ennünk kell. Hogyan 
szabadulhatnánk meg mindettől?
A Mester azt mondta:
- Öltözünk és eszünk.
- Nem értem – válaszolta Mu-csou.
- Ha nem érted, öltözz fel, és egyél."

"A zen egyik alapja a pi-kuan, az úgynevezett fal-meditáció. A 
tanítvány a csupasz fal elé ül, és elmélyed. Az első fokozat, amit 
elér, a mentális pacifikáció. Ha a tudat megnyugvását realizálta, 
eléri, hogy gondolatait a fallal eltakarja. Mozdulatlanul a világ 
bármely pontjára elmehetne, és midnent megismerhetne. Beléphetne az 
istenek közé, elmehetne a túlvilágra. De nem áll meg sehol. Mikor 
ezeket a lehetőségeket kimerítette, a valósághatárt eléri. Most 
szemben áll az ürességgel. Meg kell tudnia, hogy az üresség is üres. 
A nem-létező is üres. De ha itt megállna, elveszett. Még tovább kell 
menni. Egészen addig, amíg eljut a városba és a piacra és a családba 
és a hétköznapba, és teát kell innia, és rizst kell ennie. Csak most 
éri el azt, hogy az ég tetejétől a föld és a túlvilág mélyéig 
nincsen semmi, amit a fal előle eltakarhatna. Évam dzsánato Évam 
passzato – íme, ez az, mit tudok, és ez az, amit látok..."

"A mondo tulajdonképpen rejtvény. A zen úgy mondja: koan. A 
zenmester a belépő tanítványnak ilyen koant ad fel, és csak akkor 
nyilvánítja érettnek, ha azt megfejti. A zen nem előzékeny, sőt 
mindent megtesz, hogy az ember számára a dolgot megnehezítse. Ha az 
észt meghaladó tudást végre megérti, a mester rárivall, hogy a 
legfontosabb teát inni és rizst enni. Az ember nem lehet elég 
triviális."

"A másik mester felriasztó módszere, hogy botját a levegőbe emeli. 
Figyelem, a karmester a zenemű indulását jelzi.  – A harmadik 
egyetlen ujját felemelte, hangtalanul, mint Buddha a virágot. A 
negyedik a dobba vágott. Bumm. A tanítvány meghökkent. Ahhoz, hogy 
valaki felébredjen, néha egyetlen pillanat elég. A szociális 
hétköznapban elszenderült tudat folyamatosságát meg kell szakítani, 
hogy a résen az észt meghaladó tudás betörhessen. Ezt a betörést és 
a betörést kísérő villámszerű fényt hívja a zen szatorinak..."

"Körülbelül kétszáz évre volt szükség, amíg a Bodhidharma által 
tanított dhjána azt az alakot öltötte, amit később csannak, vagyis 
zennek neveztek el. A végleges megfogalmazás Lin-csi nevéhez 
fűződik. Lin-csi (japán nevén: Rindzai) először alkalmazta azt a 
felriasztást, ami később aztán a zen bázisa lett. Nem várta meg, 
amíg valaki a dhjánában (a meditációban) az alvajárást lassan 
eloszlatja, hanem beleavatkozott. Kívülről? Vagyis belülről. Más 
szóval úgy belülről, hogy kívülről, és úgy kívülről, hogy belülről. 
Buddha tanítása szerint senki se csinálhat senki helyett semmit. 
Végül is csak egyetlen beavatkozás lehetséges, ha valaki önmaga 
avatkozik bele önmagába. Az időtlenből az időbe. A túlnanból abba, 
ami itt van. Onnan, ahol idő és időtlen, a túlnan és az „itt van” 
egy. Az éber valóságból az álmos káprázatba. Tudja azt, hogy nincs 
én, és nincs te, és ami az enyém, az a tiéd, és ami a tiéd, az az 
enyém. Az akarat az értelemben és az értelem az akaratban, mert az 
értelem minden mozzanata akaratmozzanat. Torkon kell ragadni, hogy 
érintetlen maradjon. A felriasztás módszerét először tudatosan Lin-
csi alkalmazta, amikor, ha fontoskodó kérdést intéztek hozzá, 
következetesen így válaszolt: kvac! Magyarul: Hé! A szót a 
vámhivatal alkalmazta, mikor valaki a csomagjával a határon ki, vagy 
belépett. Vámvizsgálat! Ki mit csempész? Tessék színt vallani. 
Motozás. Komédia nincs. Mindenki le van leplezve. Szónoki és 
érzelgős szólamok érvénytelenek. Ez most a realitás határa. Ezt 
jelenti a szó: kvac!"

"A világ alaptörvényét Buddha sem tudja megváltoztatni. A sóvárgás 
teremi az embert. A valóság megkerülhetetlen. Egyet tehet, hogy a 
szomjúság előjelét megváltoztatja. Nem az életre szomjazik, hanem 
arra, hogy ezt a zavaros álmot eloszlassa. Az örökké körbeforgó 
tévelygésből (szamszára) megszabaduljon. Benne is ugyanazok az erők 
dolgoznak, mint az egész világon mindenkiben. De olyan tevékenységbe 
kezd, amely úgy vonz, hogy szétszór, és úgy kapzsi, hogy 
elajándékoz, és úgy kapar, hogy lemond, és úgy fog, hogy elereszt, 
és úgy ragad torkon, hogy elbocsát. Ez az „egyedülvaló út”. Mindez 
csak egy esetben lehetséges, ha az alvajárást önmagában meg tudja 
szüntetni. Ha felébred. Buddha annyit jelent, mint felébredett. 
Abban a pillanatban, amikor az ember fölött az irányítást az éberség 
átvette, minden megy tovább, mintha semmi sem történt volna, de 
fordított eredménnyel. A dolgok nem tömörülnek, hanem elkezdenek 
lazulni. Az ember nem gyűjt többé. A fogalom csak arra jó, hogy ne 
fogjon vele mást, mint a nem-fogást. A szomjúság megmarad, de már 
nem az életgyönyörökre, hanem a megszabadulásra. Ugyanaz, pontosan 
ugyanaz a folyamat, amely a világot éhséggel megteremti, megfordul, 
és a világot felbontja. Az örvény visszafelé forog, és az elemek 
felbomlanak. Az élet sodra nem a középpont felé vonz, hanem taszít. 
A tudat, mint az alvajárás eszköze, gépiesen tovább dolgozik, de az 
éberség fennhatósága alatt erejét veszti. Akinek sikerül az álomkór 
minden homályát, a szomjúság egészét felszámolni úgy, hogy meglássa, 
nincs itt semmi, ami valóság lenne, a megszabadulást eléri..."

"A zen nem vallás. Sem külön üdv-tanítása, sem dogmatikája, sem 
eszkatológiája nincs, és szentkönyvre sem nagyon hivatkozik. A zen 
nem filozófiai iskola, mert nem teória, sőt a súly éppen az 
életrendre esik. A zen nem szekta, vagyis nem leszűkült vallás, mert 
amit tanít az éppen a minél tágasabb és minél szabadabb..."

"Az Egységet csak egyetlenegy módon tudom kimondani. Hallgatással. 
Nem negatív és kitérő és nem tétovázó, vagyis logosztalan 
hallgatással, amely megnémul, mert nem tud mit mondani. Régi kínai 
rajz óriás termetű aggastyánt ábrázol, akinek még a ruharáncai is a 
szenvedélyes feszültség legmagasabb fokát fejezik ki. Olyan ez az 
ember ráncos homlokával és lobogó szakállával, mint viharos szélben 
a fekete zivatarfelhő. Címe: a Mennydörgő hallgatás. Ez a kimondás 
egyetlen lehetősége. A logosz hangtalan explóziója. Mint ahogy a 
zene el tud hallgatni. Ahogy a tenger vagy az éjszaka és a halál 
hallgat. Ahogy Buddha a virágot a kezében tartja, a zarándokoknak 
megmutatja, de mozdulatlanul ül, és egyetlen szót sem szól. Súnjata, 
üresség. Ez a Kezdettelen. Ez a végtelen. Ez az Egy..."

"Ez minden metafizika – s éppen ezért minden létprobléma – 
matematikai kezdete. Ez az Egy. Nem az az Egy, amely a számsor első 
száma, és maga is szám. Hanem az az Egy, amely a számsort 
ontológiailag megelőzi, amelyben minden szám együtt van, ezért ez az 
Egy hármas alakban nyilatkozik meg, mint Egy, mint nulla és mint 
Végtelen. Aszerint, hogy a metafizika ennek a matematikát megelőző 
ontológiai Egynek melyik alakjából indul ki, nevezi el kezdetét. Ha 
azt mondja, hogy Egy, akkor a kezdet a személyes Isten. Ha azt 
mondja, hogy végtelen, akkor a kezdet a Határtalan a Határtalan idő 
(Zeruana Akharene), vagy a Szellem, vagy az Ősanyag, vagy egyéb. Ha 
azt mondja, hogy a semmi vagy az Üresség, akkor Súnjata, vagy 
Dionüsziosz Areopagita megnevezhetetlen istene, vagy Én-szóf, vagy 
Aditi. Mindenképpen kezdettelen, vagyis Ungrund, más szóval Apeiron, 
Vu-ki, ami ugyanazt jelenti. Vu-ki tai-ki: a Kezdettelen, az első és 
a legfelső kezdet. Egy és a Nulla és a Végtelen együtt. Ebben 
megegyezik a Kabbala, a tao, Zarathustra, az Upanisadok, Orpheus, 
Hérakleitosz, Plótinosz, Buddha, a szúfi, Eckhart és Böhme."

"Gyémántnál keményebbnek nevezik a szútrát, mert a legkeményebbet, a 
nem-létezőt is elvágja. Tudjuk, hogy minden üres. A mindenség 
üresség – szarvam súnjam. Ezek szerint csak egyetlen létező lenne, a 
nem-létező. A Vadzsraccsédiká ezt a lehetőséget is elvágja. A nem-
létező is üres. Mahásúnjata – a nagy üresség, az üresség üressége 
(súnjata-súnjata). A nem-létező nemlétezése. Mindez az elképzelhető 
legelszántabb paradoxonokban, az észt tizenötszörös szalto-
mortáléival kiforgatva, nem törődve, hogy a gondolatokon messze túl 
levő gondolatokat meg tudja e még közelíteni. Aki értelmét a 
Vadzsraccséddiká szavain élesítette, a létezőt éppúgy elvágja, mint 
a nem-létezőt..."

"… Aki a bodhiszattva ösvényére lépett, gondolatát ilyen módon 
képezze: Minden lényt meg kell szabadítanom a nirvánába, a 
tökéletességbe, s miután a lényeket megszabadítottam, senkit sem 
szabadítottam meg. Miért? Azért, Szubhúti, mert ha a bodhiszattva 
azt gondolja, hogy vannak lények, van létezés, van élőlény, van 
személy, nem nevezhető bodhiszattvának. Ha csak egy ilyen gondolata 
van is, nem nevezhető bodhiszattvának. Miért? Azért Szubhúti, mert 
nincs senki olyasvalaki, aki a bodhiszattva ösvényére léphetne.”

„Mit gondolsz Szubhúti, van itt valami, amit Tathágata az észt 
meghaladó tudásnak (a legfelsőbb tökéletes tudásnak) nevez?

Szubhúti szólt:

- Egyáltalán nem, Magasztos, nincs, nincs itt semmi, amit Tathágata 
az észt meghaladó tudásnak nevez.

A Magasztos szólt:

- Úgy van, Szubhúti, úgy van. Még a legkisebb dolgot sem fogja fel, 
és nem érti meg senki, azért nevezik ezt az észt meghaladó tudásnak. 
Minden egy itt, Szubhúti, a dolgok között nincs különbség, ezért 
hívják ezt észt meghaladó tudásnak. Megszabadultam önmagamtól, 
megszabadultam a létezéstől, megszabadultam az élettől, 
megszabadultam az éntől, ez az észt meghaladó tudás, mindenkor 
ugyanaz, s ez az, amit a jó dolog tudásának hívnak. Miért? Mert amit 
jó dolognak tanítottam, valóban jónak, Szubhúti, azt Tathágata nem-
létezőnek tanította, s ezért nevezik jó dolognak…"

"Ez itt a Tathágata.

A Pradzsnyápárámitá–szútra tanítása, hogy minden üres. Szarvam 
súnjam. Üresek az alakok és üresek az érzések, üresek a nevek, 
üresek a megértések, üresek az ismeretek. Nincsen ismeret, sem 
tudás, sem az ismeret vagy tudás lerombolása, nincsen lehanyatlás, 
nincsen halál. Ha valaki ezt tudja, minden szenvedése megszűnik, és 
megszabadul."

"Taccsittam jacsittam acsittam

(A gondolat neve gondolat, mert nemgondolat)

 

Buddhát, mint oly sokszor, ezúttal is több száz vándorszerzetes 
kereste fel, körülállta és várta, hogy a Magasztos megszólaljon. 
Buddha most hallgatott. Mindössze néhány szál virágot tartott fel, 
és hangtalanul a zarándokoknak mutatta. Egyetlen embert kivéve senki 
sem értette. Mahákásjapa volt ez az ember, aki bólintott, és 
Buddhára mosolygott. A Mester így szólt: a legdrágább szellemet és 
észt meghaladó kincset adtam át most neked, tiszteletreméltó 
Mahákásjapa.

Ez volt a híres virágbeszéd. A Mester minden tanítványa közül 
egyedül Mahákásjapa volt, aki a beszéd értelmét megőrizte. A sok 
iskola és szekta közül az egyik a csodákat művelte, a másik a 
ceremóniát, a harmadik mitológiát csinált, a negyedik aszkézist 
űzött. Mindez hínajána volt, ahogy azt a hinduk mondják, a kis út. A 
mahájána, a nagy út, a szútrákban merült el, de a legfelsőbb csúcson 
állt a virágbeszéd tanítása, a hangtalan tudás. "

'Hsziang-jen azt mondta:

- Valaki ezer láb mély szakadék fölött kinyúló faágra kötelet köt, 
és fogával ráakaszkodva lóg. Most valaki arra jön, és azt 
kérdezi: „Mi volt az értelme annak, hogy Bodhidharma Indiából Kínába 
jött?”

- Ha az ember válaszol, száját ki kel nyitnia, a kötelet elereszti, 
és a mélységbe zuhan. Ha nem válaszol, a legfontosabb kérdéssel 
szemben közömbös. Mit tennél a helyében?'

Accsibácsi, szerintem ez neked tetszeni fog!

"Elmondjak egy viccet? A vonaton egy férfi próbál udvarolni egy 
nőnek, aki hidegen végigméri, és azt mondja:

- Uram, nálam minimum egy orvosnak van esélye, akinek ereiben 
egyszerre csörgedezik a bátor indián és az okos zsidó vére.
- Mire a férfi felpattan:

- Hölgyem, bocsánat, még be sem mutatkoztam, dr. Kohn Winnetou 
vagyok."

Veszélyek, avagy a jitsu 'tudósainak' figyelmébe...

"Gyerekkoromban imádtam híres tudósok életét olvasni, és sokáig azt 
hittem, a tudomány az igazságról szól. Persze már korábban is csírát 
eresztett bennem a kétely, de a tudományos paradigmaváltásért 
folytatott harcról olvasván megvilágosodott elmém: a tudomány egy 
megélhetési forma, és a tudósok csatája olyan, mint az indiánoké, 
nem az igazságért, hanem egymás skalpjáért küzdenek. A múltban 
persze ha nem győz az igazság, mi is lett volna a fejlődéssel? 

Mindig akkor győzött azonban, amikor már kihaltak a maradi nézet 
képviselői. Mert a jelen tudósát nem az igazság, hanem tekintélye és 
megélhetése érdekli. Az a tizennégy év, amit lehúztam egy tudományos 
intézetben, mélységesen meggyőzött erről. Minden kor tudománya 
azokat díjazza, akik beállnak a kórusba. Aki nem, azt koronként 
változó érvekkel, hol egy alája gyújtott máglyával, hol őrületbe 
kergetéssel, hol csak elbocsátással próbálják „ jó útra téríteni". 
Mindezt csak azért bocsátom előre, mert nem mindenki született arra, 
hogy grillcsirkeként hagyja el e világot, mint Giordano Bruno..."

Szendi Gábor - A nő felmelkedése...

Olvasva. Tanulság: türelem és bölcsesség.

OSU! Jelentem elolvasva! Tanulság: aki keres az talál:)(sajna
szaladnom kell)

Hiába a bíztatás fiatal harcosok??? Mindenki mondja a magáét. ( Ez 
nem baj csak nehogy a süketek párbeszédévé alakuljon.)
Szegény Olbrin Joachim meg ott hever széttett lábakkal olvasatlanul?
Hajrá fiatal materialisták! Olvassátok már el....( Szótagolva se 
több egy félóránál.)

Sensei! Te olvasol a gondolataim közt?:) :)
A VÉLETLENEKET már nem hangoztatom, hogy nehogy megunjuk:) És Shihan
se tépi a haját, hogy a csapból is ez folyik:)
De azt látom már mi értelme volt megemlíteni!

Na erre fogja mondani Szilva, hogy nem véletlen az, hogy ő ezt a
könyvet kereste és velünk ez ugyanígy megtörtént, és mindketten most
itt vagyunk.

Köszönöm! :-D

Ui.: a keszonról a Nagy kékség című film jutott eszembe Jean Reno-
val. Nálatok is kifolyt a kék óceán a film végén a képernyőről?

Tudjuk a napot és napszakot is. Mi kell még??

Túl téren, időn és vágyakon - Jóga /Osho/

"Figyeld csak meg. Ez az égen is így működik, a Hold az 
energiáját a Naptól nyeri. Aztán visszaveri. Neki nincs saját 
energiája, egyszerűen csak visszatükrözi a Nap fényét, de ez-
zel teljesen meg is változtatja a fény minőségét. Ha a Holdat 
nézed, mélységes békét érzel, ha viszont a Napba nézel, abba 
beleőrülsz. Ha a Holdat nézed, érezed, ahogy átölel a nyuga-
lom. Buddha a végső megvilágosodást telihold idején, egy 
gyönyörű holdfényes éjszakán érte el.

Egyébként mindenki más is éjszaka jutott el a megvilágoso-
dáshoz. Senki nem érte még el a megvilágosodást fényes nap-
pal. Mahávira is éjjel jutott el idáig. Akkor éppen újhold volt, 
auravar, teljes sötétség borult a tájra. Buddha pedig telihold-
kor - poornima - világosodott meg. De mindketten éjszaka. 

Olyan még soha nem történt, hogy valaki nappal érte volna el 
a megvilágosodást, és nem is fog soha megtörténni, mert a 
megvilágosodáshoz az energiának a napközpontból a holdköz-
pontba kell átáradnia. A megvilágosodás ugyanis minden iz-
galmat elsimít, minden feszültséget felold. Igazi nagy relaxá-
ció - a végső megnyugvás. Nincs benne egyetlen rezdülésnyi 
mozdulat sem."

"...A jógagyakorlatok mind arra irányulnak, hogy a nap energi-
áját a hold felé irányítsák, a tao és a tantra gyakorlatai pedig 
arra, hogy a holdat olyan mágnesessé alakítsák, hogy magába 
vonzza és átalakítsa mindazt az energiát, amit a napközpont 
termel.

Ezért van az, hogy Buddha, Mahávira, Patandzsali vagy ép-
pen Lao-ce, amikor elérik a céljukat, amikor teljesen kivirá-
goznak, sokkal nőiesebbnek tűnnek... mintha nem is lenné-
nek férfiak. Elveszítik a férfiakra jellemző sarkosságukat, sok-
kal kerekebbé válnak. A testük kifejezetten feminin lesz. Egy-
fajta nőies báj és kellem jelenik meg bennük. A szemük, az ar-
cuk, a járásuk, ahogy ülnek... minden sokkal nőiesebbé válto-
zik. Nincs már bennük agresszió, az erőszaknak pedig a csírá-
ja is eltűnik belőlük..."

Bocsánat! Elfelejtettem köszönni neked. Szia Szilvia.

Akkor most itt rondítom el a szép tiszta felületeket mindenféle 
betűkkel.
Persze, hogy nincsenek véletlenek!!!! Mégegyszer: ez evidencia!
( A továbbiak problémásak egy kissé.Pl: túl sokat és sokan 
mondogatják.)Nem sértésnek szánom a zárójelest.

Hasonló korúként olvastam, hasonló élményt éltem át, és hasonlóan 
Hozzád megjelent a vágy, hogy újraolvassam...újraértelmezzem. 

Szóval Varázshegy. Nagyon fiatal voltam, amikor olvastam, talán 16
éves. Az életfilozófia, a gondolatok fogtak meg benne. A lényege az,
hogy semmi nem történik a szanatóriumban a hegy tetején, ugyanakkor a
könyv letehetetlen, annyira lebilincselő. Addig valószínűleg nem
olvastam ilyen könyvet, sőt elképzelni sem tudtam, hogy ilyet is lehet
írni. Addig csak a cselekmény általi lebilincselődést ismertem, a
gondolatok általit nem. Lehet, hogy újra el kellene olvasnom!

Kihagytam egy fontos választ. Azt kérdezed, hogy félek e mélyre 
menni önmagamban?
Nos olyan mélyre mentem már, hogyha utánnam jönnél keszon betegséget 
kapnál.( Ez tréfi lenne...)

Te fogorvos! Te hivatásos provokátor vagy! ( Vagy ezt játszod 
inkább.) Tényleg úgy gondolod, hogy itt ezen a fórumon és 
nyíltan "meggyónom" az elmúlt félévszázadot? Na ne máááááááááááá.
Azért egy rövidke rezonálásra még futja. Szóval az életemben történt 
e valami érdekes? Félek e?
Igen félek. Mint mindenki. ( Lévén a félelem-fájdalom "gomb" az amit 
az "égiek" a leggyakrabban és a leghatékonyabban tekergetnek 
rajtunk, hogy értsünk a "szóból".) Aki nem ismeri a félelmet az vagy 
halott jobb esetben hülye esetleg hazug. ( Vagy mindhárom 
kombinációja egyszerre.) Te vagy a néhai Tiranai rádió. Ott 
kérdezték meg: " Van e élet a halál elött?" ( Ez egy suta és szar 
vicc. Amit útálok ugye...)
Az én életemben sok minden történt és semmi sem történt. Attól függ 
kinek kell életrajzot írnom...Az egóm ugy sacperkb jóllakott már. ( 
Már amennyire egy egót jól lehet lakatni. Anakronizmus...)A 
spirituális fejlődésem - mint mindenkié - tart még egy darabig. 
Remélem..... Lévén a halál lenne a végállomás. Ennyit nem túl 
érdekes személyemről.
Reinkarnációról. Hiszem e? Osho ( Aki egy kellemes ember volt de nem 
a "szellemi" vezetőm. Inkább társutazónak nevezném.) irta valogy így:
Aki az mondja hisz az azt sem tudja mit beszél.Valószínűleg még vak 
és alszik. Az esőben nem kell hinned azt tudod. Ugye ilyen 
badarságokat nem mondasz: Hiszek az esőben.
Nagyon ritkán idézek pontosan és könyvből. Vállalva a kockázatot a 
tévedésekért.
Nehezen viselem a dogmákat a kinyilatkoztatásokat. Olyan kérdésekben 
pláne melyek esetében az autentikus forrás is csak hit alapú. 
Meditáció, reinkarnáció, istenek, égiek, angyalok és társaik. Egy 
egész szappanoperára való fő és al van közöttük. Viszályokkal és 
egyebekkel. Óvatosan bánok a hit kizárólagos árúsítóival.
Az idézetek helyett meg jobban szeretem a saját gondolatokat. Idézni 
is jó de úgy, hogy látható-hallható legyen az az eszencia ami az 
idézőben maradt az idézendő gondolatokból.
Kis "privatizálás" jön:
Tegnap este szufi zenét hallgattam. ( Az iszlám hozzám közelálló 
megközelítése.)
A "soknevű" nagyon is létezik a számomra.
A reinkarnáció dettó.

Azt hiszem, ezt a koant fel sem kell vezetnem...

''A szavak veszélyes dolgok. Könnyű játszani velük. Olyanok, 
mint az örömlányok: használhatod őket, de soha nem bízhatsz 
meg bennük. Folyton változik a jelentésük, minden értelme-
ző egy kicsit másképp érti őket... innen elvesz egy vesszőt, oda 
betesz egyet... A szanszkrit ráadásul rendkívül költői nyelv is; 
minden szónak számtalan jelentése van - így aztán elég köny-
nyű misztifikálni bármit, talán túlzottan is könnyű.

Hallottam egy szúfi viccet.

A mester két tanítványa üldögél a kolostor kertjében. Medi-
tálnak. Egyszer csak megszólal az egyik:

- Te, azért az nem lenne semmi, ha megengednék, hogy ci-
gizzünk, nem?

- Á, felejtsd el! A Mester ezt soha nem engedné - mondja a 
másik.

- Miért nem? Lehet, hogy mégis. Mit veszíthetünk? Holnap 
kérdezzük meg!

Másnap meg is kérdezik a mestert. Ő az elsőnek azt mond-
ja, hogy „szó sem lehet róla", a másiknak viszont azt, hogy 
„persze, minden további nélkül".

Amikor aztán a két tanítvány újra találkozik, döbbenten ta-
pasztalják, hogy a Mestertől nem ugyanazt a választ kapták. 

- Te hogy kérdezted?

- Hát, úgy - mesélte az, aki elutasító választ kapott -, hogy 
„Uram, dohányozhatok meditáció közben?" Ő meg azt mond-
ta, hogy „Nem, szó sem lehet róla." Miért, te hogy kérdezted?

- Ja, hát így már értem. Én úgy kérdeztem, hogy „Uram, 
meditálhatok dohányzás közben?" Mire azt mondata, hogy 
„Persze, minden további nélkül!"

Micsoda különbség! A szavak... igazi szajhák. Az ember 
végtelenül sokáig eljátszhat velük.''

"Hadd meséljek el egy történetet:

Egy Tamino nevű buddhista szerzetessel esett meg, aki hosz-
szú időn át kitartóan meditált, és el is jutott a szatori -
a szamjáma - állapotába. Ekkor a tudatában már nem volt semmi.

Ha valóban tudatos vagy, a tudatodban tényleg nincs már 
semmi, pusztán a saját tudatosságodnak vagy tudatában. De 
még ez a megfogalmazás sem helyes, mert így olyan, mintha 
maga a tudatosság megint csak valami megfogható tárgy len-
ne. Nem, nem vagy tudatában semminek... egyszerűen csak 
tudatos vagy.

Szóval Tamino nem volt már tudatában semminek, a lelke is 
mintha semmivé lett volna. Ez az állapot minden béke felett 
állt, és nagyon boldog lett volna, ha ez örökre így maradhat. 

Aztán egy szép napon, kiment a kolostor körüli kiserdőbe me-
ditálni. Ahogy ott üldögélt az út mentén, nem messze tőle egy 
vándor jelent meg, akire épp akkor támadtak rá a rablók. Le-
teperték, megsebesítették, elvették a pénzét, majd a sorsára 
hagyták. Utolsó erejével még segítségért kiáltozott, de 
Tamino annyira elmerült a meditációban, hogy nem hallott az 
egészből semmit.

Ott ücsörgött tehát az egyik fa alatt, a szerencsétlen haldok-
ló pedig nem messze tőle segítségért könyörgött, de Tamino 
oly mélyen járt már önmagában, hogy kívülről semmi nem ér-
te eI. Nem hallott semmit, és nem is látott semmit. A szeme 
ugyan nyitva volt, de ő maga nem volt ott a szemei mögött. 
A lénye mélyén, a legalsó alapzatoknál járt már. A teste ugyan 
lélegzett, de ő már a legbensőbb középpontjában volt.

Így hát a szerencsétlen fickó ott feküdt pár méterrel előtte a 
földön vérbe fagyva. Tamino egy idő után persze visszatért a 
testébe, és ráeszmélt a körülötte lévő világra. Teljesen elké-
pedt, és egy ideig nem is értette, hogy mi történhetett, és fo-
galma sem volt róla, hogy ő most akkor mit tegyen. De aztán 
ahogy visszatért az élet a testébe, feltápászkodott, odament a 
sebesülthöz, és amennyire tőle tellett, bekötözte a sebeit. Saj-
nos azonban szegény vándor eddigre már túl sok vért vesztett. 

Egyszer még ránézett a szerzetesre, de aztán pár pillanattal ké-
sőbb meghalt. Ezt a szempárt Tamino nem tudta kiverni a fe-
jéből többé. Teljesen összezavarodott, az a tekintet onnantól 
ott kísértett a fejében, a szatori egyszer és mindenkorra elve-
szett; Tamino elfeledkezett a középpontról, teljesen elveszítet-
te a lába alól a talajt.

A vándor szemében, a halál előtti utolsó pillanatban, 
Tamino ugyanazt látta, amit korábban a csatamezőkön is lá-
tott, és a nagy nehezen elért lelki békéje egy pillanat alatt 
semmivé lett. Visszament hát a kolostorba, felment a legma-
gasabb szintre, és ott leült az egyik Buddha szobor elé. Este-
ledett, a lenyugvó nap fénye pedig oly kísértetiesen világítot-
ta meg a kőből faragott arcot, hogy úgy tűnt, mintha életre 
kelt volna.

Tamino a szobor szemébe nézett, és így szólt: 

- Hatalmas Buddha, igaz volt a tanításod? 
- Igaz és hamis - válaszolt a szobor.
- Mi volt benne igaz? - kérdezte Tamino. 
- Az együttérzés és a szeretet.
- És mi volt benne hamis?
- Az elfordulás az élettől, az elmenekülés. 
- Menjek hát vissza a világi életbe?

De ebben a pillanatban a fény kihunyt, s az arc ismét kőszo-
borrá dermedt..."

Szia Szilva!

Egyet kell hogy értsek veled. 
Fontosnak tartom, hogy MOST éljünk úgy, hogy a jövőbeli énünknek ne
kelljen szégyenkezni miatta.

Shihan te félsz! - túl mélyre menni önnmagadban.

Azt, hogy a reinkarnációs hipnózist ennyi oldalról körbebástyáztad 
csak azt jelenti, hogy komoly rezonanciád van rá. De persze neked 
eszed ágában sincs elmerülni benne, mert veszélyes - és ezt éppen 
azzal palástolod, hogy azt mondod nem.

Igen,igen ott van a kockázat - mi van ha túl jól sikerül? Vagy ha  
rosszul? Mi van ha kiugraszt az eddigi kerékvágásodból? 

A 'Napóleonok' és a tömeggyilkosok félresikerült esetek. Ha meghalsz 
csak az az egyetlen továbblépés. És ki az a marha, aki ezt akarja?
(Ez egy remek kérdés volt tőlem :-D )

Szóval az én kérdésem így hangzik a reinkarnációval kapcsolatban:

- Tényleg szeretnél úgy meghalni, hogy semmi izgalmas nem történt az 
életedben??

>A reinkarnációs bejegyzéssel vitakoznék egy sort...
Rendben ;-D

ÉN és MOST

Szombaton öten csajok szokásos dumapartira gyűltünk össze egy 
kellemes kis vacsora keretében. "Díszvendégünk" volt dr. Konta 
Ildikó (szakpszichológus, zeneterapeuta), mindannyiunk barátja. És 
akár hiszitek, akár nem, nem a műköröm volt a fő téma, hanem érdekes 
beszélgetés kerekedett arról, hogy mindannyian a múltban és jövőben 
élünk, ahelyett, hogy élveznénk a MOSTot. Valamint többen is 
elismertük, hogy mennyire ÉN központúak vagyunk mindannyian, az ego 
hajt minket. Tanulságos és tartalmas este volt.
Valójában azt szerettem volna megosztani veletek, hogy mostanában 
valahogy több helyről is megtalálnak ezek a témák, amikről itt szó 
esik. És itt is csak azt tudom mondani, hogy véletlenek nincsenek!

Akkor még írok.( Új tulajdonságot fedezek fel magamban: grafomán 
lettem!)
AZ olvasósarokban található könyvekhez néhány gondolat.
Az Olbrin Joachim csodálatos utazása az valami gyönyörű!!! 
Szépirodalom de Hamvas módra. A Világ Teremtőjét keresi fel Olbrin 
Joachim némi panasszal. Őt ugyanis elbaltázták gyártás közben. ( Ma 
úgy mondanánk, hogy egy lúzer lett belőle.) Megnézi, hogy miként 
készülnek a lelkek...... Nem kihagyni elolvasni! (Garantáltan könnyű 
álmod lesz utánna.)

Dúl Antal:Ő szintén Szentendrei.H.B jegyzeteiből, töménytelen 
papírhegyeiből szerkesztette könyvé mindazokat amiket ma olvasni 
tudunk.( Nagyrészt.)
A fiatal Dúl Antal megkeresni indul a géniusz gondolkodót, hogy 
tanítványa lehessen. Elképzelése szerint Hamvas Béla szálfatermetű, 
szúrós tekintetű öregúr aki a tízezer példányos könyvtárában ül és 
lángokat, füstöt lövel ki a feje a nagy gondolkozásban. Becsönget 
hozzá. A csöngetésre egy kétszámmal nagyobb atlétába és egy majdnem 
felismerhetetlen fürdőköpenyben svájci sapkával a fején szűrőtlen 
cigarettát "melós" módon szívó pasas nyit ajtót. Biztos ez a kertész 
gondolta, mert a "mester" nem nézhet így ki. ( Nekem tetszik ez a 
történet meg a Dúl Antal is. A svájcisapkást meg nagyon szeretem!)

Elfelejtettem megkérdezni,hogy mikor jön az öreg székely meg a 
gereble című vicc?
Igen, igen! Gyűlölöm a vicceket. Egy vicc rasszista vagyok.....

Ez a Hamvas Béla olvasósarok remek egy ötlet.( Itten 
lehetne /rög/eszmét futtatni fel s alá!) Késöbbi alcím: Tévedéseink 
tárháza.
A reinkarnációs bejegyzéssel vitakoznék egy sort akárkitől is van.
1.Ha elfelejtetted, hogy ki voltál valamikor annak oka van.
2.Visszamenni érdekes de nehezen kontrollálható dolog.( Nem véletlen 
mindenki Napóleon vagy gyengébb esetben Ney marsall. Csak én vagyok 
néha mocskos rablógyilkos..)
3.Nagy divat a múlt építésén fáradozni!!( Remélem érthető vagyok.)
4.Ebben a testben s ebben az ídőben MOST kell megtenni amit meg kell.
5.Jó bújocska az elöző életekkel való takaródzás.
6.Reinkarnációs hipnózis jó üzlet.
7.Az embertársaink (és mi is) annyira nincsenek JELEN, hogy 
merészség még messzebb küldeni őket. (Akár tanúság végett is.)
8. Amúgy nem vagyok hülye értettem amit idéztél.( Csak hát a fránya 
fenntartások. Nem beszélve a kétkedésekről...)

Mivel sok mély gondolaton túl vagyunk az ’én’ eldobásával
kapcsolatosan, lazításként engedjetek meg egy régi viccet a paraszt
bácsiról, aki talán igazán közel került ahhoz, hogy eldobja önmagát.
Gondolom sokan ismeritek, de hátha van, aki még nem:

Egy szép napon - mivel nem sok dolga akadt aznapra - a paraszt bácsi
elhatározta, hogy beutazik a városba eltölteni egy laza napot.
A városban sok szép dolgot látott. Úgy elnézelődött, hogy az utolsó
járatát is lekéste, amivel haza tudott volna utazni. Nem maradt sok
választása, bement egy szállodába és mondta a portásnak, hogy szeretne
egy szobát kivenni. A portás közölte vele, hogy minden szobájuk
foglalt. Felajánlotta neki, hogy az egyik szobában, ahol egy néger
alszik, van egy szabad ágy.
Nem tudott máshova menni, így hát elfogadta ezt a lehetőséget.
Megkérte a portást, hogy reggel 6 – kor feltétlenül ébressze fel. 
Csendben bement az öreg a szobába, lefeküdt és mélyen elaludt. Kis idő
múlva, olyan hangos horkolásba kezdett, hogy felébredt a néger.
Próbálkozott sok mindennel, hogy elhallgattassa, de az öreg csak nem
hagyta abba. Végül mérgében bekente az öreg orrát és az arcát fekete
cipőpasztával. Erre az öreg el is hallgatott, így hát a néger is
tovább alhatott.
Reggel a megbeszéltek szerint jött a portás, és felkeltette az öreget.
Az felöltözött, összepakolt és sietett, hogy elérje a reggeli járatot.
Ahogy megy a városban, az egyik kirakatablak tükrében meglátta saját
magát és meglepődve felkiáltott:

- Na nézd má…! Hát ez a hülye portás a négert ketette fő…!

Szürke napok, hideg éjszakák, de remek olvasmányok - 'Túl téren, 
időn éa vágyakon' - Osho

"Ha pedig ennyire elcsendesedtél - ez az, amit Patandzsali 
úgy hív, hogy ekagrata parinam, az az áralakulás, amelynek 
eredménye a tudatosság egyetlen pontban való összesűrűsödése-,
ha ezt eléred, belenézhetsz a múltbéli benyomásaidba. El-
indulhatsz visszafelé, és megnézheted a korábbi életeidet. Ez 
pedig nagyon fontos tapasztalás, mert ha egyszer bepillant-
hatsz a korábbi életeidbe, azon nyomban megváltozol. Ugyan-
is csak azért csinálod végig újra és újra ugyanazokat a hülyesé-
geket, mert elfelejtettél mindent, amit korábban már megéltél.

Ha visszanézhetsz, és ha felismered, hogy mindig ugyanaz a 
minta, mindig ugyanúgy.. hogy féltékeny voltál, hogy birto-
kolni akartál másokat, hogy elöntött a düh és a harag, hogy 
kapzsi voltál, hogy világi hatalomra, gazdagságra vágytál, si-
keres akartál lenni, tele voltál ambíciókkal, egoista voltál újra 
és újra, és aztán mindig csak kudarc lett a vége, és a végén 
mindig eljött a halál, s minden, amit addig csináltál, elpor-
ladt, aztán újra és újra és újra kezdted elölről az egészet... Ha 
egyszer visszamész, és látod, hogy millió és millió életed hever 
szanaszét az örökkévalóság porában, hogy lehetnél ezután 
ugyanolyan, mint addig voltál? Gondolod, hogy továbbra is 
képes lennél ugyanolyan kapzsi maradni, miután láttad, hogy 
milyen sorsa jutottál eddig a kapzsiságoddal?

De az ember gyorsan felejt. A múltat elnyeli a tudatlanság, 
a sötét éjszaka. A feledés homálya borul mindenre, lehúzzák a 
függönyt, és nem tudsz visszamenni..."

Hamvas Béla olvasósarok

Itt vannak a mestereink, akik segítenek majd az eligazodásban...
Mostmár tényleg felcsigáztátok az érdeklődésemet!

Egy H.B. könyvet én is szeretnék ajánlani, bár messze nem vagyok
elmélyülve annyira a témában mint a sensei, de nagyon tanulságos
olvasmány a "száz könyv" című írásocska.
Egyszerűen azért érdekes mert ebben a szerző eljátszik azzal a
gondolattal, ha az emberiség és vele a teljes kultúrája egyszer
elpusztul valamilyen okból, akkor mely az a 100 egyetemes mű amelyből
újra meg lehetne alapozni az emberiség tudásanyagát, amelyből újra
lehetne telepíteni a kultúra partícióját, és "rebootolhatsz", hogy a
szakmádnál maradjak (ez a Lacinak szól)....

Azért érdekes ezekről írni-beszélni és mind ezt védőháló nélkül! ( 
Védőháló: Artistát védi a talajjal való kemény és megrázó 
találkozástól.)
Szeretek veszélyesen élni! Vagyis gondolkodni...
H. Béla akkora léptékű, hogy még kisebbrendűségi komplexusom is 
elfelejt lenni.
Amúgy azt (is) írja: Rólam ne nevezzenek el semmit. Teret, 
utcát,stb. Szobor szóba sem jöhet. Erre mi történik? A "tisztelői" 
és az "értői" Hamvas Béla utcát neveznek el Szentendrén. Jópofa nem?
( Szentendrén volt földműves meg "lakos" és ott temették el.)

Ezt nem én írom-mondom...A tradicíó tartja így. Nem arról szól, hogy 
nem tudod letenni, hanem a veszélyről. ( Most nem poénkodok hanem 
nagyon szigorúan irom ide: Tényleg becsavarodhat az emberfia!!!)
Gondolkodni nagyon veszélyes! (Lásd: Világ teremtése.) " Avatatlan 
kezekben "vezető" ( régiesebb nevén mester) nélkül könnyen vékony 
jégre lehet szaladni. Ezt próbáltam volna itt dadogni. ( Megeshet, 
hogy nem érthető amit írok. Bocsánat érte.)

aki az "útra" lép ott csak beszállókártya van kiszálló az nincs

ezt a részt legalábbis így értelmeztem...

- Ne kezdd el Hamvas Bélát olvasni, mert NEM fogod tudni abbahagyni!
a lényeg lemaradt.

Mármint, hogy Te mondod nekem, hogy
- Ne kezdd el Hamvas Bélát olvasni, mert fogod tudni abbahagyni!
(bocs, ha félreérthető voltam) 

Ezt a zárójeles mondatot nem értem! ( Ennél rövidebben nem tudtam 
ajánlani. Hiába no! Mindíg tudtam, hogy a képességeimmel baj van. 
Lásd: " Lemondásom" című dolgozatomat.)
Egy ilyen kérdésre, hogy milyen Leonardo nem tudom azt írni, hogy 
szines. ( Azért törekszem majd....)

Köszönöm! Ennél jobb ajánlást nem is írhattál volna. (Ne kezdd el,
mert nem tudod abbahagyni!)

Már megint én kotyogok bele. Veszélyes út az amit H.B-vel 
bejárhattok. Van egy könyve a Tibeti misztériumokról. Itt írja ( 
természetesen pontatlanul idézek de a lényeg benne lesz.), hogy aki 
az "útra" lép ott csak beszállókártya van kiszálló az nincs. 
Tibetben ahol a levegőnek is spiritualitása van ezer útra készülőből 
a nyolcvan százalék rejtélyes halált hal vagy megbolondul, Kevesen 
vannak akikből beavatott lesz. Ismétlem ez pedíg Tibet!! Titok meg 
nincs  a könyvekben hiszen csak annyira nyílik meg amennyire készen 
állsz. ( Ettől még a félreértelmezések végett a veszély nagy.) Divat 
is mostanában az ezotéria a spirituális irodalom az archaikus írások 
valamint a misztikusok.( Kihagytam valamit?) Javasolom a "Bor 
filozófiája" című kellemessel kezdeni. ( Bár ebben is találhatók 
kemény igazságok.) Pl: " AZ ateista is teista." ( Mert ha nincs 
valami azt, hogyan tagadhatom! Valamint ahogy van nő és férfi, sőtét 
és világos így van ateista és teista is. Nincsenek meg egymás 
nélkül...)
Fő művei: Sciencia Sacra és a Pathmosz.( Ezektől a század 
géniusza.Mint raktáros és földműves írta szótár, lexikon és más 
egyéb segítség nélkül.Azzal a tudattal, hogy mindez az írósztal 
fiókjának készül. Egy EMBER akinek a személyes élete de inkébb a 
LÉTE a PECSÉT azon amit gondolt és írt. Ez a HITELESSÉG.)

Ha valaki meg szeretne ismerkedni Hamvas Béla munkásságával, melyik
legyen az első könyve, amit ajánlotok olvasásra?

Azért bizonyára nem véletlen, hogy évek (évtizedek) óta az Attila 
az "elsőszámú" tanítvány. Maximálisan egy véleményen vagyunk.
Kis kiigazítás: H. Béla raktáros volt és földműves. ( Persze alibi 
alapon.)
Sajnálom de mint a dankollégium elnöke ismerem a dankollégiumok 
működését. ( Fehér övvel nyista bekerülés!!!)

Ja, nekem is meg van a Winettou...

Igazából egy bányásznak (és itt nem akarok senkit megsérteni, mert nem
degradálásnak szánom) is lehetnek oly gondolatai amelyek
rátapinthatnak a lényegi lényegre, és amely gondolatok később - akár
ezer év múlva - szentírássá nőhetnek bizonyos csoportok fejében.
Hamvas "csak" egy könyvtáros volt, mondjuk Hermész T. fáraó, de hogyan
lehetséges öveket osztani ennél az asztalnál.

Kell-e itt bármit osztani? A gondolatok mindenkinek a saját szintjén -
és itt nem feltétlenül az értelmire gondolok, mondjuk még fiatal - 
akadnak meg, és ez így van jól...

De én személyesen szívesen olvasgatom írásaidat, a sajátok is és az
idézettek is elgondolkodtatnak valamiért..... pedig még fiatal
vagyok...(40)...:-D

Szia Accsibácsi!

Én annyira örültem Shihan kétértelműnek is hallaható 
megfogalmazásán, amiből átlag halandónak nem is derül ki, hogy ki is 
a fehér öves. Sajnáltam is szegény Taikut...

De a te ütéseid nagyon kemények - gondolom az életben is - még Oshot 
is sorrendbe állítod, ráadásul nem is az elejére.

Én azt a megközelítést tartom vonzóbbnak, hogy ki mire rezonál. 
Vagyis kinek mi jön be. Ez az én átjáróm én itt értettem meg valamit 
az ismeretlenből, a misztikusból (a megismerhetetlenből).

És mindjárt nagyobb lenne az az asztal, akár még néhány fehéröves is 
beférne a dankollégiumi tagok közé :-))

Nem hinném, hogy ebben az aspektusban a "danosok" elolvasnák a
"fehéröves" műveit, és így ez a színvivős gondolatsor elbukik, inkább
fordítva hinném...
Itt a sensei szerintem arra gondolt, hogy Osho dankollégiumának
asztalánál nem valószínű, hogy Wass Albert helyet kapna, inkább Hamvas
Béla, Hermész Triszmegistosz, Patanjali, vagy a görög Homérosz,
Hérakleitosz és még sorolni lehetne "felejthető", "gyenge képességű"
filozófusokat, tanítókat. Abban sem fagyok biztos, hogy egy ilyen
idősíkon kívül eső felsorolásban Osho lenne a Dankollégium elnöke...:D

Legalább visz egy kis szint a danosok életébe a fehér öves! :o)

Hát akkor ide is beugrottam. ( Mostanában olyan túlmozgásos 
lettem...)
Sok Oshót találtam.... Vele egy lapon-oldalon Wass Albertet. 
(Danosok között egy fehérövest.)

"Van egy jó kis tanmese Friedrich Nietzsche A vidám tudomány 
című munkájában. Egy őrült egy lámpással a kezében megje-
lenik a piacon, és azt kiabálja: „Látom az Istent! Látom Istent!" 

Az emberek nem törődnek vele, mindenki megy a maga dolga 
után, legfeljebb csak megmosolyogják, kinevetik. Aztán hirte-
len így kiált fel: „Tudjátok, mi lett Istennel? Majd én megmon-
dom! Megöltük Őt - ti és én együtt. Gyilkosai vagyunk mind-
annyian!" De látván, hogy az emberek oda sem figyelnek a 
nagy bejelentésére, végül dühösen a földhöz vágja a lámpását: 

„Túl korán jöttem. Az én időm még nem jött el. Ez a szörnyű 
esemény még nem ért véget, még most is javában zajlik.""

"Ha készen állsz rá, meg fog történni. Akár ebben a pillanat-
ban is megtörténhet. Csak azon múlik, hogy készen állsz-e. 
Amikor a gyümölcs megérik, lehull a fáról. Ennyi. Meg kell 
érni hozzá. Úgyhogy ne kreálj problémákat magad körül. Elég 
volt már a problémákból. Ha beteg vagy, az a problémád. Ha 
lekötnek az élvezetek, az a problémád. Ha csak nagyjából ér-
dekel a jóga és a megvilágosodás, az a problémád. Most már 
elég volta problémákból. Arra kérlek, ne keverd bele ebbe az 
egészbe a megvilágosodást. Felejtsd el az egészet, ugyanis 
semmi köze hozzád, a gondolkodásodhoz, az elvárásaidhoz, a 
reményeidhez vagy a vágyaidhoz. Mindehhez a megvilágoso-
dásnak semmi köze. Ha egyszer majd eljutsz a vágynélküliség 
állapotába, akkor készen fogsz állni, akkor a gyümölcs meg-
érett, s akkor magától megtörténik."

KÉRDÉS:

'Az én testem nagyon beteg - rogi. Tudományosan bizonyított az is, 
hogy az elmém lusta - bhogi. A szívem nagyjából a jóga felé húz. Egy 
gyermek teljességével, politikamentességével, ártatlanságával és 
igazságszeretetével van bármi esélyem arra, hogy még ebben az 
életben elérjem a megvilágosodást. Kérlek vezess, és gyorsítsd meg 
az utam, hogy elérjem isten országát. A legrosszabbra is fel vagyok 
készülve, de a legobbakat remélem.'

"Nem árt, ha a test egészséges, sokat segíthet, de egyáltalán 
nem szükséges feltétel. Segít, de nem feltétlenül szükséges. 
Ha meg tudsz szabadulni attól a gondolattól, hogy azonosítod 
magad a testeddel, akkor egyáltalán nem számít, hogy a tes-
ted beteg vagy egészséges. Ha túllépsz rajta, ha fölé emel-
kedsz, és csak szemtanúként szemléled, akkor még egy beteg 
testben is lehetséges a megvilágosodás.

Ezzel persze egyáltalán nem azt mondom, hogy akkor most 
mind legyetek betegek. Csak annyit mondok, hogy aki beteg, 
az se keseredjen el, ne érezze reménytelennek a helyzetét. Ha 
a test egészséges, az segít. Könnyebb túllépni egy egészséges 
testen, mint egy beteg testen, mert a beteg testre jobban oda 
kell figyelni. Egy beteg testről nehezebb teljesen megfeledkez-
ni, hiszen állandóan emlékeztet a bajára, a fájdalomra, a be-
tegségére. Minduntalan visszarángat magához. Törődésre, fi-
gyelemre van szüksége, ezért nehéz róla megfeledkezni... ha 
pedig nem tudsz megfeledkezni róla, nagyon nehéz túllépni 
rajta. Azt mondom, nehéz, nem azt, hogy lehetetlen.
Emiatt tehát ne aggódj. Ha érzed, hogy a tested beteg, kró-
nikus beteg, és semmi esély rá, hogy meggyógyuljon, akkor ne 
foglalkozz ezzel a kérdéssel. Kicsit nagyobb igyekezetre lesz 
szükséged, kicsit nehezebb lesz elérned azt az állapotot, hogy 
csak szemtanúként figyeld a testedet, de attól még nagyon is 
elérheted.

Mohamed sem csattant ki éppen az egészségtől. Buddhának 
is folyton volt valami baj az egészségével. Mindig volt is vele 
egy orvos. Jeevak, így hívták azt az orvost, aki állandóan ott 
volt Buddha mellett. Shankara harminchárom éves korában 
halt meg. Ez arra enged következtetni, hogy egészségileg ő 
sem volt éppen csúcsformában, hiszen akkor tovább élt volna.
Az emberek többnyire nem harminchárom évesen szoktak 
meghalni. Úgyhogy emiatt ne aggódj, ne kreálj leküzdhetet-
len akadályt az egészségi állapotodból.

A másik, amit említettél... „Tudományosan bizonyított az is, 
hogy az elmém lusta - bhogi." Ha valóban tudományosan lusta 
és rest, akkor semmi gond, ki tudsz belőle keveredni. Csak 
egy, a tudományosságra fittyet hányó elme képes újra és újra 
ugyanazokat a hibákat ismételgetni. Ha egy kicsit is éber 
vagy, ha csak egy kicsit is figyelmessé válsz, akkor előbb-
utóbb ki fogsz keveredni ebből. Hisz, hogyan is folytathatnád?

Vegyük például a szexet. Nincs benne semmi rossz. De ha 
egész életedben csak ezt ismételgeted, az arról árulkodik, 
hogy egy kicsit meghibbantál. Nem azt mondom, hogy a szex 
bűn vagy bármi ilyesmi. Egyáltalán nem az. Csak azt mutat-
ja, hogy kicsit bolond vagy. A vallások mind azt papolják, 
hogy a szex bűn. Én ilyet nem mondok. Szerintem szimplán 
marhaság. Meg van engedve, nincs benne semmi rossz, de ha 
elég intelligens vagy, egy idő után kinövöd - ha nem ma, ak-
kor holnap. Minél intelligensebb valaki, annál előbb jön el az 
a nap, amikor ezt megérti, és azt mondja: „Igen, rendben van. 
A szexnek is meg van a maga ideje, egy bizonyos életszakasz-
ban megvan a jelentősége, de aztán az ember túllép rajta." Ki-
csit gyerekes dolog.

Minél intelligensebb valaki, ez a pillanat annál hamarabb 
jön el. Buddha már egész fiatalon kilépett az élvezetek világá-
ból. Megszületett az első gyermeke, ő pedig a gyermek egyhó-
napos korában lelépett. Talán egy kicsit túl korán jött el neki 
az a pillanat, amikor besokallt. De hát ő egy szokatlanul in-
telligens ember volt. Minél értelmesebb, minél intelligensebb 
valaki, annál hamarabb jut el a transzcendencia pontjához.
Ha tehát úgy gondolod, hogy valóban tudományos vagy, ak-
kor ideje megértened, hogy ami elég, az elég.

Végül pedig azt mondod „a szívem nagyjából a jógához 
húz." Nagyjából? Nem, ez nem a szív beszéde. A „nagyjából" 
az elme szava. A szív csak teljességet ismer - fekete vagy fe-
hér. Mindent vagy semmit. A szív nem ismer olyat, hogy 
„nagyjából". Próbáld csak egyszer azt mondani egy nőnek, 
hogy „nagyjából szeretlek." Akkor majd megtudod, miről be-
szélek.

Hogy lehet nagyjából szeretni? Mit jelent ez valójában? Azt, 
hogy nem szeretsz.

Nem, a szíved úgy tűnik, még mindig nem működik. Hal-
lottál már valamit a szívről, de még nem értetted meg. A szív 
mindig totális. Valami mellett vagy valami ellen, de a szív 
mindig totális. Nem ismer megosztottságot. Megosztottság 
csak az elmében létezik.

A test beteg, rendben, ez nem gond. Egy kicsivel több gya-
korlás, és kész. Az elméd lusta és oda van az élvezetekért, ez 
sem olyan leküzdhetetlenül nagy probléma. Előbb-utóbb 
megérted a dolgot, és egyszerűen túllépsz rajta. Az igazi prob-
léma a harmadik állításodban rejlik: a „nagyjából". Hát, így 
nem fog menni. Nézz csak bele mélyen a szívedbe még egy-
szer. Olyan mélyen, amennyire csak tudsz..."

Osho - Jóga, túl téren, időn és vágyakon.

Deja-vu-t ha más nem, akkor a filmekből ismerjük. Nem is ezért 
kaptam fel a fejem mikor olvastam, hanem azért mert eddig nem 
gondoltam a másik Deja-vu-re, vagyis az anti-deja-vu-re.

Pedig így minden sokkal tisztább, hiszen az érme mindkét felével 
lett az enyém, amiről ennyit beszéltem Csabesznak. És így már el is 
dobhatom...

Kapjátok hát el! - Jamais-vu


"Jól illusztrálja az élmények színezetének önállósulását a déjá vu 
(„már átéltem") és a jamais vu (idegenség)-élmény. Ki ne tapasztalta 
volna már azt, hogy egy történés kapcsán, amiben részt vesz, egyszer 
csak az az érzése támad, hogy ez már pontosan így megtörtént 
egyszer, úgy érzi, meg is tudná mondani, mi fog következni. De 
persze nem tudja, hiszen csak spontán aktiválódott agyának az a 
területe, amely az ismerősségért felelős. A déjá vu-t sokan kutat-
ták, érdekes mód 20-30 éves kor közt kiugróan gyakori, de onnantól 
egyre ritkább. Temporális epilepsziában azonban igen gyakori, s a 
déjá vu-k valószínű oka a temporális lebeny alatti két mag, az 
emóciókért is felelős amygdala vagy a memóriában központi szerepet 
betöltő hippocampus futó elektromos aktivitása. De ugyanígy 
egy „hozzáragasztott" információ az ismerősség. 
Az úgynevezett Frégoli-szindrómában a beteg úgy gondolja, hogy 
rokonait, ismerőseit kicserélték ugyanolyan kinézetű, de mégis más 
emberekre."

Szendi Gábor - Isten az agyban

"Ha kívülről szemléljük az emberiséget, nem mondhatjuk, 
hogy ha kihalna, bárkinek is nagyon hiányozna... „Hál' isten-
nek, végre megszabadul tőle a világ. Skinnernek igaza van. A 
földnek jobb lesz így, legalább nem lesz ekkora zaj. A termé-
szet sokkal boldogabb lesz." De ha mélyen belenézel az em-
berbe, annak végtelen mélységébe, akkor rájössz, hogy ugyan 
tényleg igaz, hogy a föld ember nélkül csendesebb lenne, de az 
a csend egyben halott is lenne. Hiányozna belőle a zene. Nem 
lenne benne mélység. Akkor is lennének virágok, csak éppen 
nem lennének gyönyörűek. Hiszen ki érezné a szépségüket? 
Ki tudná, hogy szépek? A madarak is dalolnának, de ki nevez-
né a dalukat költőinek, titokzatosnak. A fák is zöldellnének, 
de ugyanakkor nem is lennének zöldek, mert azt, hogy zöl-
dek, az emberi szív rezonanciájának kell felismernie.

Az emberrel együtt az érzékelés is eltűnne. Az emberrel 
együtt az imádság is eltűnne. Az emberrel együtt Isten is el-
tűnne. A föld itt maradna, de Isten nélkül maradna. Csend 
lenne, az igaz, de az a csend a temető csendje lenne. Az a 
csend nem dobbanna együtt a szívvel. Lehet, hogy az egész vi-
lág mélységes csendbe borulna, de nem lenne benne mély-
ség... a csend mélység nélkül pedig nem is igazi csend. A vi-
lág profánná lenne, nem lenne többé szent hely."

'Jóga - Túl téren, időn és vágyakon'

„A lelki életben, csakúgy, mint a testi életben, van belégzés, és 
van kilégzés: a léleknek magába kell szívnia, át kell hasonítania 
egy másik lélek érzelmeit, hogy aztán még dúsabban viszonozhassa 
azokat. E szép emberi tünemény nélkül nincs élet a szívben, s a 
szív, levegő híján, kínlódva pusztul el.” 
/ Balzac /  

"A minap olvastam egy régi indiai tanmesét egy favágóról. A 
történet így szól: Egy öreg favágó hazafelé tartott az erdő-
ből, a fején hatalmas farakást cipelt. Nagyon öreg volt már, 
belefáradt nem csak a mindennapi kemény munkába, ha-
nem az egész életbe is. Az élet számára nem tartogatott 
mást, csak a fárasztó robotolást. Nap mint nap ugyanaz várt 
rá: korán reggel ki az erdőbe, egész nap favágás, este pedig 
becipelni a fát a városba. Ebből állt az egész élete, soha nem 
csinált mást. Unta is borzasztóan. Számára az élet nem so-
kat jelentett, nem volt semmi értelme. Ezen a napon vi-
szont, ha lehet, még a szokásosnál is fáradtabb volt, csak 
úgy szakadt róla a víz. Zihálva vette a levegőt, alig vonszol-
ta magát a nehéz súly alatt.

Aztán egyszer csak fogta és odavágta a terhét. Mindenki 
életében eljön ez a pillanat, amikor földhöz akarja vágni a ter-
hét. Na, ő most nem csak a rakás fát dobta le magáról, hanem 
szimbolikusan az egész életét is. Térdre rogyott, felnézett az 
égre, és így szólt:

- Ó, Halál! Te mindenkiért eljössz, értem miért nem jössz 
el hát? Mennyi szenvedést kell még látnom? Mennyi terhet 
kell még cipelnem? Nem bűnhődtem még eleget? És egyéb-
ként is, mi rosszat tettem?...

Ekkor az öreg favágó nem akart hinni a szemének, de a Ha-
lál bizony tényleg megjelent előtte. Először fel sem fogta, mi 
történt, csak döbbenten pislogott. Bármit is mondott, nem 
gondolta ő azt komolyan. Egyébként sem hallott még olyat, 
hogy az ember hívja a Halált, az meg fogja magát és megjele-
nik előtte. De neki most megjelent:

- Te hívtál engem?

Az öreg hirtelen megfeledkezett minden gyötrelméről, a fá-
radtságáról, és az egész életén át tartó monoton munkáról. 
Azonnal talpra ugrott.

- Oöö..., hát, igen... szóval, úgy van, én hívtalak. Segítenél 
feltenni a fejemre ezt a rakás fát, hogy tovább vihessem? Úgy 
láttam, nem jár erre senki, ezért hívtalak hát téged...

Vannak pillanatok, amikor belefáradunk az életbe, és van 
úgy, hogy az ember legszívesebben meghalna. De a halál nem 
egyszerű; a halál igazi művészet - meg kell tanulni. Az, hogy 
az élet nehéz, az, hogy belefáradsz, még korántsem jelenti azt, 
hogy nem vágyakozol továbbra is az életre. Lehet, hogy egy bi-
zonyos életből eleged van, de nem az életből magából. Egy 
konkrét életbe, a lélekölő, kegyetlen mókuskerékbe mindenki 
belefárad - újra és újra mindig ugyanaz... De nem magába az 
életbe fáradunk bele. Ha pedig eljön a Halál, te is ugyanúgy 
reagálsz majd, mint a favágó. Az ő viselkedése ugyanis telje-
sen emberi volt ebben a helyzetben. Úgyhogy csak ne nevesd 
ki! Hányszor gondoltad már, hogy véget vetsz ennek az egész 
értelmetlen marhaságnak? Hiszen mi értelme tovább folytat-
ni? De ha megjelenik előtted a Halál? Akkor te is haptákba 
vágod magad, és inkább folytatod."

EMBERPRÓBÁLÓ TEUESÍTMÉNY ...avagy ki nevet a végén?
(egy futó naplójából)

"Történt egyszer az Óperenciás tengeren innen a Kínai Nagy 
Falon túl, egészen pontosan Magyarországon egy hangula-
tos kis faluban, nevezzük mondjuk Jakabszállásnak, ahon-
nan neki vágott néhány bátor legény a KINIZSI SZÁZAS el-
nevezésű teljesítménytúrának. (Ez egy 100 km hosszú gya-
logtúra, ami Budáról indul a Pilis és Gerecse vonulatait hát-
rahagyva s Tata mellett érnek célba a vállalkozó szellemű-
ek). Volt közöttük egy forrófejű, nagyszájú, aki addig csak a 
futóversenyeken tette próbára magát. Persze csak tréfából, 
de "hősünk" az első néhány tíz kilométeren folyamatosan 
zrikálta a többieket, hogy kocogjanak már egy kicsit vagy 
gyalogoljanak hátrafelé, hogy egy picit nehezítsék a felada-
tot, de ha így folytatják, akkor legalább a célba érkezés 
után ne kelljen beszállnia a hazafelé tartó autóba, hanem 
visszagyalogol még Pest felé...

Ilyen és ehhez hasonló beszólások közepette haladt jó han-
gulatban a csapat, mígnem 40-50 km megtétele után 
drasztikusan lecsökkentek, majd a 60 km felé abba marad-
tak az intrikák. Ezt észrevette persze a rutinos túrázó, -aki 
abban az évben teljesítette 15. alkalommal ezt a távot-, de 
erre ügyet se vetve gyalogoltak tovább. 80 km megtétele 
után már nem bírta szó nélkül újonc barátunk és kipakolt:

- Valóban embert próbáló ez a verseny, igen sajog minden 
porcikám. Alig van már lábujjam, amin nincs vízhólyag, és 
elképzelni sem tudom, hogy fogom kibírni a maradék 20 
kilométert. Csak mondja már azt valaki, hogy ő is fáradt, ő 
sem érzi a lábait, őt is kínozza már a 16 órás gyaloglás min-
den szépsége!

Körülbelül fél perces néma menetelés után - végre - meg-
szólalt közülünk a rutinos, a rá jellemző higgadt magabiz-
tossággal:

- Láttad a Vukot? Na, ettől még jobban kiakadt "hősünk", 
mert hát persze hogy látta, de hogy jön ez most ide? Ő úgy 
érzi képtelen továbbmenni és jönnek itt neki a Vukkal...

- Akkor tudod mit mondott az öreg róka a kis Vuknak?!

- Nem tudom, de most az sokkal jobban érdekelne, hogy 
fogok célba érni.

- TANULJ MEG TŰRNI!

Hosszú-hosszú percekig szótlanul mentek tovább, a fiatal 
nem panaszkodott. Fogcsikorgatva, hajnali fél háromkor 
célba értek és hát a sportteljesítményen túl több szempont-
ból egy életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak!"

"A test együttlétre vágyik, a legbenső léleknek azonban egye-
düllétre van szüksége. Itt van a kutya elásva. A legbenső lelked 
nagyon is jól viseli az egyedüllétet - mint a Himalája csúcsa, 
egyes egyedül tör a végtelen ég felé. A lelked akkor fejlődik, ak-
kor növekszik, ha egyedül van, a testednek viszont az kell, hogy 
kapcsolódhasson valakihez. A test a sokaságot szereti, a meleg-
séget, a klubokat, a társaságokat, a szervezeteket... ha sok em-
ber vesz körül, bárhol is vagy, a tested jól érzi magát. A lelked 
ugyan éhezni fog, mert őt az egyedüllét táplálja, de a tested na-
gyon jól elvan. Az egyedüllétben éppen fordított a helyzet, ott a 
lelked érzi jól magát, és a testedet kínozza az éhség.

Ha ezt nem érted meg, akkor nagyon megnehezíted az éle-
tedet, ráadásul teljesen feleslegesen. De ha mindezt sikerül fel-
fognod, akkor képes leszel arra, hogy kialakítsd a megfelelő 
ritmust, hogy kielégítsd a tested szükségleteit, és kielégítsd a 
lelked szükségleteit is. Olykor belépsz egy kapcsolatba, más-
kor pedig kilépsz belőle. Egy ideig együtt élsz valakivel, aztán 
meg egyedül élsz. Időnként magányos hegycsúccsá válsz - 
ilyenkor annyira egyedül vagy, hogy a másiknak még a gondo-
lata sem jelenik meg benned. Ez a ritmus.

Erről szól a jóga: hogyan helyezzük át koncentrációnk kö-
zéppontját, a fókuszt a testről a lélekre, az anyagról az anya-
gon túlira, a láthatóról a láthatatlanra, az ismertről az isme-
retlenre - a világról Istenre. Mindegy, hogyan fogalmazzuk 
meg, a lényeg a fókusz áthelyeződése. S ha ez megtörtént, a jó-
gi már tökéletesen boldog az egyedüllétben, olyannyira eltelik 
boldogsággal, hogy a testnek az a vágya, hogy együtt lehessen 
másokkal, szép lassan örökre eltűnik."

„Amikor gyermek voltál, kompromisszumot kötöttél; eladtad a 
lelkedet. Semmiért. Amit cserébe kaptál érte... az csak hulladék. 
Vacakokért cserébe odaadtad a lelkedet. Beleegyeztél, hogy önmagad 
helyett valaki más legyél; ez az, ahol rossz vágányra futottál. 
Anyád azt akarta, hogy valaki légy, apád azt akarta, hogy valaki 
légy, a társadalom azt akarta, hogy valaki légy... és te 
beleegyeztél. És lassanként úgy döntöttél, hogy többé nem leszel 
önmagad. És azóta mindig valaki másnak mutatod magad. 

Nem tudsz megérni, felnőni, mert „az a valaki más" nem tud felnőni. 
Az nem egy valódi arc. Álarcot viselsz, és az álarcod sosem nő fel; 
az élettelen. Az igazi arcod megérhetne, felnőhetne, de az álarc 
soha. Az álarcod fölött eljár az idő, egyre öregebb lesz, 
tönkremegy, de te mögötte ugyanolyan éretlen maradsz, mint voltál. 
Csak akkor fejlődhetsz, ha elfogadod önmagad - ha elhatározod, hogy 
csak önmagad leszel, senki más. 

A rózsabokor beleegyezett, hogy elefánt legyen belőle; az elefánt 
beleegyezett, hogy rózsabokor legyen belőle. A sasnak álmatlan 
éjszakái vannak és pszichológushoz jár, mert nem érti miért nem ugat 
elég jól, mint házőrző kutya; a kutya szanatóriumban van, mert nem 
tud úgy repülni, mint a sas. Ez történt az emberiséggel. A 
legnagyobb sorscsapás az, ha beleegyezel, hogy valaki más légy; így 
sosem nősz fel. 

Sosem leszel érett, ha valaki más életét éled. Csak önmagadként 
lehetsz érett, csak úgy nőhetsz fel. Felejtsd el, hogy milyennek 
kellene lenned, felejtsd el mások elvárásait. Mit számít, hogy mit 
mondanak? Hát kik ők? Te azért vagy itt, hogy önmagad légy, nem 
pedig azért, hogy mások elvárásainak megfelelj; jóllehet mindenki 
ezzel próbálkozik. Lehet, hogy az apa már rég halott, de te még 
mindig az egykor tett ígéretedet próbálod teljesíteni apád felé. És 
ő is próbálta megtartani az ígéretét az ő apja felé, és így 
tovább... és ez a marhaság így megy már a kezdetek óta. 

Próbáld ezt megérteni és szedd össze a bátorságod - vedd saját 
kezedbe az életedet. Meglátod, az energia hirtelen elindul benned 
felfelé. Amint elhatározod, hogy „mostantól önmagam leszek, és ebből 
nem engedek, bármibe kerüljön is...", meglátod, azonnal egy nagy 
változáson mész keresztül. Tele leszel energiával; csak úgy lüktet 
majd benned az életenergia. 

Ha ez nem történik meg, akkor félni fogsz az öregkortól, mert előbb-
utóbb rájössz, hogy csak elpocsékoltad az idődet, ahelyett, hogy 
éltél volna... és már jön az öregkor, amikor már nem tudsz élni. Nem 
tudod elkerülni a szembesülést a ténnyel, hogy már vár rád a halál, 
s te napról-napra közeledsz feléje, és még mindig nem éltél. A 
gyötrelem elkerülhetetlen." 

/ Osho: Bármit választhatsz / 

Szabó Lőrinc : Valami örök  

"Valami örök tovasuhogás 
valami csöndbe, puha végtelenbe, 
valami tegnap, mely mintha ma lenne, 
valami vízalatti ragyogás, 
valami messze, panasznéma gyász, 
valami jaj, melynek már nincs keserve, 
valami vágy s a vágy tilalma benne, 
valami könnyű, szellőhalk varázs, 
valami, ami nem is valami, 
valami még kevesebb, az, ami 
valami tűntén kezd csak sejleni, 
valami lassú, árnyhűs rejtelem, 
valami, ami újúl szüntelen, 
valami gyors, lőtt seb a szívemen."

Nyuszika megy az erdőben, egyszer csak talál az út mellett 1 méter 
előnyt.

"Milyen jó lesz ez, ha majd kerget a róka." - gondolja. Felveszi, 
hogy hazavigye. Megy tovább, egyszer csak meglát egy fának támasztva 
2 méter előnyt.

"Hát ez király! Ha kerget a róka már 3 méter előnyöm lesz" -gondolja.

Sétál hazafelé, cipeli az előnyöket egyszer csak előtte az úton 
keresztben fekszik 3 méter előny.

"Azta! Már 6 méter előnyöm lesz a rókával szemben." Ezt is felveszi.

Hazaér, és elkezdi becipelni a házába az előnyöket. Beviszi az 1 
méterest, neki támasztja a falnak, majd beviszi a 2 méter előnyt.
Azonban a 3 méteres sehogy sem akar beférni az ajtón, mire felkiált:

- Azta! Behozhatatlan előnyre tettem szert!

Felirat:

"Ki a dalt, nőt, bort szereti, rossz ember nem lehet."


Két nap múlva valaki a következőt írta alá:
 
 "Innád az én boromat,
  Élnéd nőmmel sorodat,
  Az anyósom tanítana dalra,
  Nem írnád e sorokat a falra,
  Marha!!"

"Korunk paradoxonja, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a
természetünk, szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk. 
Többet költünk, mégis kevesebbünk van, többet vásárolunk, de azt
kevésbé élvezzük. Nagyobbak a házaink és kisebb a családunk, több a
kényelmünk, de kevesebb az időnk.
 
 Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több tudással, de
kevesebb belátással rendelkezünk, több a szakértőnk, mégis több a
problémánk, több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk. 
Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul
költekezünk, túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan
dühbe gurulunk, túl sokáig fennmaradunk, túl fáradtan kelünk, túl
keveset olvasunk, túl sokat tévézünk.
 
Megsokszoroztuk a javainkat, de csökkentettük az értékünket. Túl sokat
beszélünk, túl ritkán szeretünk, és túl gyakran gyűlölünk. Tudjuk, mi
a jólét, de azt nem, hogy mi a jó lét. Éveket adtunk az élethez, nem
pedig életet az éveknek. 
Eljutottunk a holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út
túloldalára azért, hogy az új szomszéddal találkozzunk. Meghódítottuk
a világűrt, de a belsőnket nem. Nagyobb dolgokat csinálunk, nem pedig
jobb dolgokat. 

 Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a földet. Meghódítottuk
az atomot, de az előítéletet azt nem. Többet írunk, de kevesebbet
tanulunk. Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk. Megtanultunk
rohanni, de várni nem. 

Több komputert gyártunk, hogy több információt tároljunk, hogy több
másolatot készítsünk, mint valaha, mégis egyre kevesebbet és
kevesebbet kommunikálunk. Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora,
a nagy emberek és a kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és a sekélyes
kapcsolatok időszaka. A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a
tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka. 

 A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos
erkölcsök, az egyéjszakás tartózkodások, a túlsúlyos testek kora ez,
és a füvek és tablettáké, melyek mindenre jók: felvidítanak,
lenyugtatnak, és elpusztítanak. Olyan idő ez, amikor sok van a
kirakatban, de kevés a raktárban." 

Ezt gyorsan nézzétek meg, milyen is egy edzés keleten...

http://www.youtube.com/watch?v=TljszEBv7SM

Sikerült!! Ezt én is havi koan szépségűnek láttam :-)

Valamikor régen, egy indiai kis faluban egy ember bejelentette a
falusiaknak, hogy majmokat vásárol fel, darabját 10$-ért.

A falusiak tudták, hogy a környéken sok a majom, elmentek hát az
erdőbe összefogdosni őket. Az emberünk majmok ezreit vásárolta fel, 
mindegyikért kifizette a beígért 10$-t. Ahogy a majmok fogyni 
kezdtek az erdőben, a falusiak abbahagyták az összefogdosásukat. 

Erre az ember bejelentette, hogy 20$-t ad egy majomért. A falusiak 
fellelkesültek és újra elmentek majmokat fogni. A majmok csakhamar 
még jobban megfogyatkoztak, a falusiak hazatértek.

Az ember 25$-ra emelte az átvételi árat, de már így is nagyon nehéz 
volt majmot fogni. Erre a férfi közölte, hogy 50$-t ad egy majomért, 
de sürgősen el kell utaznia egy kis időre, addig egy helyettese 
fogja őt képviselni, aki a nevében átveszi a majmokat.

Amikor elutazott, a helyettese azt mondta a falusiaknak: "Nézzétek 
ezt a sok majmot a ketrecekben, amit a főnököm vett tőletek. Eladom 
nektek darabját 35$-ert, és amikor az emberünk 
visszatér,eladhatjátok neki 50$-ért."

A falusiak összeszedték minden megtakarított pénzüket,és megvették az
összes majmot. Ezután a falusiak soha többet nem látták sem az 
embert, sem a képviselőjét, csak a rengeteg majom mászkált megint a 
környéken, úgy, mint azelőtt.

Isten hozott a Wall Streeten...

"A zseni

A koplalásban is van isteni,
Akkor tud a zseni - teremteni.
E koplalást úgy szokták menteni:
Zseni, mert koplal; koplal, mert zseni.

Zseni, mert koplal? Böjt még észt nem ád.
Koplal, mert zseni? Büntetés tehát.
Szemes a bölcs s a tál körül tolong.
Bolond, hogy koplal; koplal, mert bolond."
  	
                      /Zemplényi Árpád/

Belépett a tanítvány a mester szobájába - aki éppen a hirleveleket 
szerkesztette és még nem járt le a tíz év :).

Szóval az első tanítvány belépett a mester szobájába és látta, hogy 
ott ül a mester, ezért illedelmesen meghajolt.

A mester tekert egyet a számlálon.

Majd belépett a második tanítvány is a mester szobájába és az előbbi 
esetet látva tétovázott, de nem hajolt meg.

A mester újra tekert egyet a számlálón.

Ekkor a harmadik tanítvány megállt az ajtóban és a levágott fejét a 
mester lába elé gurította.

És a mester egy pillanatig habozott...

És bár a gépházban hagyomány lett a számláló nevezetes állásainak 
megünneplése, egy új hagyomány itt is kialakulóban van. A számláló 
ugyanazon állásának ostorozása, persze csak az egyensúly kedvéért - 
meg egy kis vidámságért :-)

"– Mennyien vannak…
– Micsodák, te?
– Csillagok.
– Azok igen.
Egy ideig hallgattak. Aztán a legény szólalt meg:
– Csak ember van kevés.
– Micsoda ember?
– Igazi.
– Az lehet… – felelte a leány halkan."

/Wass Albert: A funtineli boszorkány I./

- Voltál földharc versenyen?
- Á dehogy, nem is járok edzésre.
- Attól még jöhettél volna, aprófára is szükségünk van!
- De egyébként miért harcoltok, nincs is háború!
- Nem tudom miért harcolunk, harcosok vagyunk.
- Mit szólnátok egy földbéke versenyhez?
- Vicces, mégis hogy gondolod?
- Emlékszel még a John Lennon-os pólomra?
- Make love not War?
- Igen, a lányokkal egy szabadfogású küzdelem.
- De még az is küzdelem, viszont láttam egy teljesen eredeti jitsu-s 
feldolgozást!
- Mi az?
- Pilobulus.
- Micsoda?
- Nézd meg és látni fogod!

www.kabalahu.axelero.net/pilobolus.wmv

Addig is amíg a gépház rendezi a videók megtekinthetőségét, nézzetek 
meg egy jitsu-s kutyát:

- ügyes
- bátor
- és szabadnak született

www.kabalahu.axelero.net/jailbreak.wmv

Csak dobd el az ént (nyugi tudok esni) és minden világos lesz!

:-D :-D

Értem én, csak fel nem foghatom.

Értem én a vicczet, csak nem szeretem. :-) :-(

"Egyszer egy zen mester így szólt a tanítványaihoz a halála 
előtt:

- Mielőtt elmegyek, szeretnék kitalálni valami egyedi 
módot a halálomra. Ismertek, utálom az ismétlést, a máso-
lást, nem akarok olyan úton járni, amin más már járt előt-
tem is. Van valami ötletetek, hogyan lehetne teljesen egyedi 
módon meghalnom?

- Esetleg megpróbálhatnád lótusz-ülésben... - mondta az 
egyik tanítvány.

- Á, marhaság! Azt már sok bölcs megcsinálta, abban 
nincs semmi új! - hurrogták le a többiek.

- Talán, ha állva próbálkoznál - morfondírozott egy 
másik... az egészről úgy beszélgettek, mintha csak valami 
játék lenne, és valóban annak is kell lennie, de valaki azt 
mondta:

- Nem, én hallottam egy bölcsről, aki állva halt, ez sem jó...

- Hát, akkor csak egy lehetőség marad - mondta egy 
harmadik tanítvány. - Fejen állva! Próbálj meg fejen állva 
meghalni, nem hiszem, hogy ezt bárki megcsinálta volna 
eddig.

- Hm, ez valóban megfelelőnek látszik! - mondta a mes-
ter. - Hát, akkor... ég veletek! - Azzal fogta magát, fejre 
állt, és meghalt.

A tanítványok kicsit zavarban voltak. Azt tudták, hogy 
mit kell tenni egy holttesttel, ha az egy ágyban fekszik, de 
fejen álló halottat még egyikük sem látott.

- Most mi a fenét csináljunk vele? Ha ilyen marhára egye-
di volt, legalább megmondhatta volna, hogy utána mihez 
kezdjünk vele!

- A nővére is egy nagy mester, itt él a közeli monostorban. 
Legjobb lesz, ha idehívjuk, nehogy valami hülyeséget csinál-
junk, mégis csak a mesterünk holttestéről van szó...

Valaki elrohant a mester nővéréért, aki nemsokára nagy 
dühösen meg is érkezett:

- Egész életében csak a baj volt vele, képtelen volt normá-
lisan viselkedni! De azt álmomban sem gondoltam volna, 
hogy még a halálával is gondot okoz! Hol van?

A tanítványok odavezették fejen álló holttesthez.

- Bokoju, te vadbarom! Elérted a megvilágosodást, de a 
hülyeséged, az megmaradt! Gyerünk, szedd össze magad, és 
feküdj be szépen az ágyadba!

Bokojunak nem volt más választása, a nővérének muszáj 
volt szót fogadni. A többiek meg csak tátott szájjal bámul-
tak. Százszor is meggyőződtek róla, hogy meghalt: nem lé-
legzett, a szíve is megállt... De most visszajött, lefeküdt az 
ágyra, és azt mondta a nővérének:

- Jól van, most már elmehetsz, megígérem, hogy normáli-
san fogok meghalni.

A nővére elment, ő pedig valóban az ágyban halt meg. 

A tanítványok újra megvizsgálták. Ugyanaz: se légzés, 
se szívverés. Bokuju minden bizonnyal ott várt a közel-
ben, hogy végignézze, mihez kezdenek a holttestével a 
tanítványai. Biztosan nagyon élvezte, ahogy szerencsét-
lenkednek...

Ilyen gyönyörű is tud lenni a halál, mintha csak játék 
volna az egész... akik tökéletes és teljes életet éltek, azok-
nak ilyen egyszerű. Bokoju számára a halál is csodálatos
tapasztalás lett..."

Az előző koanhoz szerettem volna egy ajánlást írni, ...de bennragadt.

Viszont a következő koan annyira, annyira ismerős :-) Te is 
észrevetted Sensei?

"Szeresd olyan teljességgel, hogy a barátodnak muszáj le-
gyen embert fölülmúló emberré válnia. Szeresd olyan teljes-
séggel, hogy ne legyen esélye beérni kevesebbel, mint hogy 
embert fölülmúló emberré váljon. Az ő irántad érzett szere-
tete pedig téged is meg fog változtatni. Ez a két folyamat 
együttesen zajlik.

Zarathustrának megint igaza van: né foglalkozz a felebará-
toddal, törődj inkább a barátoddal, és annyi szeretetet adj 
neki, amennyit csak bírsz. Minél több szeretetet adsz, annál 
többet fogsz bírni. Nincs határ, a szeretetet nem lehet túlzás-
ba vinni, végtelenül is szerethetsz. És ha képes vagy arra, 
hogy valakit teljesen elboríts a szereteteddel, az biztosan 
meg fogja őt változtatni... a lelkét, az egész lényét.

Ahogy a hangsúly áttevődik a felebarátról - vagyis a tö-
megről - a barátra, az rendkívüli jelentőséggel bír: a barát 
azt jelenti, hogy a „kiválasztott". A felebarát, a szomszéd 
csak a véletlen műve, a barát viszont az, akit te magad ke-
restél. Az elv pedig legyen a következő: keresd azt az em-
bert, akinek van esélye elérni a távoli célt, vagyis hogy em-
bert fölülmúló emberré váljon.

Annyi ember van a világon... csak még soha senki nem 
szerette őket annyira, hogy kihozzák magukból mindazt, 
ami bennük rejlik. Soha senki nem törődött velük, senki 
nem árasztotta el őket annyi szeretettel, hogy kivirágozza-
nak. Legyen a te szereteted a várva várt tavasz számukra.

A világnak nem felebarátokra van szüksége, hanem bará-
tokra...ennél kevesebb nem fogja megmenteni az emberiséget."

"Mi a fenének lépnénk a ballal, amikor a jobb áll kézre."
:-D

....amikor a jobb (láb) áll kézre... :-D

Nyuszika sétál az erdőben és talál egy pisztolyt. Elmegy a medve
házához, és azt mondja:
- Gyere medve!!!
Puff lő egyet.
- Van egy pisztolyom!!!
Puff lő még egyet
- Rászartam a küszöbödre!!!
Puff lő még egyet.
- Gyere ki, edd meg!!!
Katt, katt.
- Vagy megegyem én???

"A játék. Az különös. 

Gömbölyű és gyönyörű, csodaszép és csodajó, 
nyitható és csukható, gomb és gömb és gyöngy, gyűrű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja, színes árnyék, ördöglámpa.

Játszom ennen-életemmel, búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal, a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok, a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz - hirtelen ölembe roskad.

Játszom két színes szememmel, a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal, a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok, látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe, játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este fölkelek,
s játszom, hogy akik alusznak, gyerekek."

Gryllus Dániel - Kosztolányi Dezső: A játék 


Remélem mindenki rájött, hogy ilyen egy jitsu edzés a Tatami 
Centrumban :-)

Ez Dalton! Így volt az eredetiben is és kipróbáltam, működik!

Hatalmas lyukakat ütöttem erős elméken - régen volt ennyire erős 
beugratóm!

És ehhez kell a Dalton! Ugyanis a viccnek van egy dinamikája, ez egy 
külön előadóművészet. Fel kell vezetni a megfelelő időpontban, 
csúcspont és hatalmas durranás. Élveztem, de én és a vicc ilyenkor 
egyek vagyunk (Dalton kiállt fel, nem én).

Tehát pörög a vicc, emelkedik a dinamika, felkiálltok, fel is emelem 
az egyik kezem és elhangzik Dalton, majd egy pillanatra néma csend 
én is benntartom a levegőt (életbevágó!) és a levezetés mintha mi 
sem történt volna. Hatalmas elkerekedett szemeket és arcokat láttam.

És ezért jó a Dalton - megtéveszt! Nagyon kis időt hagyok és te 
elkezdesz keresgélni. Hova fog passzolni, mi is következik - igen a 
számító matemetikus elme ott áll készenlétben (Sensei nálad 
szorozzuk néggyel) és teljesen váratlan helyről érkezik a támadás.

Nincs rá idő, nincs rá mód kikalkulálni. Mint egy szép jitsu 
technika.

Dante, Robespierre nem fog ugyanúgy működni. De ugyanez lesz egy 
csodaszép jitsu technikával is, ha leírod. A tanítványok majd szépen 
kijavítják a bal lábat jobbra, mert a mester biztos tévedett. Mi a 
fenének lépnénk a ballal, amikor a jobb áll kézre.

Hát ettől lett ez a vicc koan :-))

Biztos Daltonra gondolsz?

- Halál az árulókra! - kiálltott fel Dalton.

és Párizsban lefejezték az összes kereskedőt...

És egy kis Ouspensky, aki Gurdjieff tanítvány volt.

A legnagyobb probléma amit meg kell értened, hogy ébren is alszol.
Mert ha evvel nem vagy tisztában, semmilyen erőfeszítést nem fogsz 
tenni azért, hogy felébredj!


"Mit jelent az, hogy az ember gépezet?

Azt jelenti, hogy nincs önálló tette sem kifelé, sem be-
felé. Gépezet, amelyet külső befolyások és hatások len-
dítenek mozgásba. Külső hatások hozzák létre minden 
mozdulatát, tettét, szavát, érzelmét, hangulatát, és gon-
dolatát. Önmagában csak egy automata, előző tapaszta-
latok emlékeinek bizonyos készletével, és bizonyos 
mennyiségű tartalék energiával.

Meg kell értenünk, hogy az ember semmit sem ké-
pes tenni.

De ezt nem fogja fel, és meg van győződve arról, 
hogy képes tenni. Ez az első dolog, melyet tévesen a sa-
játjának tart.

Ezt nagyon világosan kell érteni. Az ember nem ké-
pes tenni. Minden, amiről azt hiszi, hogy teszi, valójá-
ban történik. Minden csak történik vele, pontosan úgy, 
ahogyan az esővel az esés vagy a hóval az olvadás."

Gurdjieff

"A tudatosságnak több állapota van:

1.) Alvás, amelyikben a gépezetünk továbbra is működik, 
de egy nagyon alacsony fordulatszámon.

2.) Az ébrenléti állapot, melyben most is vagyunk. 
Mindössze ez a kettő az, amit egy átlagember ismer. 

3.> Amit „öntudatnak" hívunk az a pillanat, amikor az em-
ber mind önmagának, mind gépezetének tudatában 
van. Felvillanásaink vannak erről, de csak felvillaná-
saink. Vannak olyan pillanatok, amikor nemcsak arra 
vannak jelen, amit csinálnak, hanem önmagukra is mi-közben 
csinálják. Egyidejűleg látják az „én"-t és az „itt"-
et az „én itt vagyok"-ban - ahogy a haragot és az „én"-t 
is, aki haragszik. Ha úgy tetszik, nevezzék ezt „önmagá-
ra emlékezésnek".

Vagyis amikor teljesen és állandóan tudatában vannak 
az „én"-nek, annak hogy mit csinálnak, és hogy melyik 
„én"-ről van szó - tudatossá válnak önmagukról. A saját 
magáról való tudat a harmadik tudatállapot.

'- Nem könnyebb-e, ha az ember passzív?'

De igen, csak az haszontalan. Akkor kell figyelni a 
gépezetüket, amikor működik. Vannak tudatszintek a 
harmadik fölött is, de most nem szükséges ezekről beszélnünk."

Gurdjieff

"Hosszú és nehéz utazás vár önökre, egy különös és ismeret-
len földre készülnek. Az út végtelenül hosszú. Nem tudják, 
hogy lesz-e pihenő és hol. Fel kell készülniük a legrosszabbra. 

Vigyenek magukkal mindent, ami az útra szükséges.
Próbáljanak semmit sem elfelejteni, mert utána túl késő lesz 
a hibát helyrehozni; nem lesz idejük visszajönni az elfelejtett 
dolgokért. Mérjék fel az erejüket. Elég lesz-e az útra?
Mikor fognak tudni elindulni?

Gondoljanak arra, hogy minél hosszabb ideig maradnak az 
úton, annál több útravalót kell magukkal vinniük, ami aztán le 
fogja lassítani előrehaladásukat, és még az út előkészítését is. 
Pedig minden perc értékes. Ha egyszer elhatározták, hogy 
elindulnak, akkor nincs értelme időt vesztegetni.

Ne számítsanak a visszajövetel lehetőségére. Ez a kísérlet 
nagyon sokba kerülhet. A vezető csak azt vállalta, hogy odavi-
szi önöket, nem köteles önt visszakísérni. Magára lesz hagyva, 
és jaj önnek, ha gyengül, vagy elveszti az utat, sohasem fog 
tudni visszatérni. Még ha megtalálja is, kérdés marad, vissza-
jut-e ép bőrrel?"

Kutszegi Laci tegnap esti koanja jutott eszembe:

"Egyikünk ezt gondolja, a másikunk meg azt. De attól még a Nap 
holnap ugyanúgy felkel!"

:-)

Szabad-e olyasmit tanítani, hogy ezzel és ezzel a technikával
megvédheted magad?
Szabad-e olyasmit tanítani, hogy ha így támadnak, akkor védekezz emígy?

Hiszünk-e ebben? Hiszünk benne, mert egy másik ember hisz benne.

"És szabad olyasmit tanítani, amit magunk nem hiszünk?
– Nem. Olyasmit még mondani sem szabad." /Wass Albert/

Ezek szerint ha hisszük, akkor szabad, a baj csak akkor kezdődik, ha
magunk sem hisszük, amit mondunk. :-)

Tegyük föl másképp a kérdést!

'Ha csak hisszük az igazságot, szabad-e énekelni róla?'

"– Igen, ezen lehet nevetni, tudom. Mi is éreztük, hogy sok minden
nincs rendben e körül. De… tudod, az ember mégis beletartozik valami
közös… hogy is mondjam, valami olyan közös karámba, aminek a palánkjai
régi szokásokból és törvényekből készültek, s melyek, bár nem
láthatók, erősebbek, mint minden más karám… talán éppen azért, mert
nem láthatók.
– A láda… – bólintott halkan az asszony.
– Miféle láda?
– Nem vetted észre? Az emberek ott lent nem tudnak a láda nélkül
meglenni. Először csinálnak egy kicsit, és úgy hívják, hogy bölcső.
Aztán csinálnak egy nagyot, és úgy hívják, hogy ház. És benne élnek.
És benne élnek a szokásokban és a törvényekben, és nem tudnak mozogni
a ládától. És az utolsót úgy hívják, hogy koporsó. És azt hiszik, hogy
ezek nélkül a ládák nélkül nem is lehetnének emberek. Ládából ládába.
Mindég egyik ládából a másik ládába. És a végin a földbe, és ott is
csak ládába. Ennyi az egész életük. Azért olyan keserűek, és azért
tesznek annyi gonoszat, mert keserűek. A láda sohasem engedi mozogni
őket úgy, ahogy szeretnének. Nem tudnak mozogni, jól… Érted?
A pap csodálkozva nézett az asszonyra.
– Hol tanultad ezeket? Úgy beszélsz, mintha…
– Hol tanultam? – nevetett az asszony. – Istenem, hát hol tanul meg az
ember látni és érezni? Hol? Hol tanul meg különbséget tenni aközött,
hogy mi szép, és mi csúnya? Az ember van. És ennyi.
– Látod – mondotta a pap egy idő múlva –, valahogy így volt ez velem
is. Szorított a sok butaság. Ahogy te mondod: a láda. Éreztem, hogy
amiket mi az embereknek ott a templomban tanítunk, az nem jó. Nem jó,
nem lehet jó, mert mi magunk sem hiszünk benne egészen. És szabad
olyasmit tanítani, amit magunk nem hiszünk?
– Nem. Olyasmit még mondani sem szabad."

                                           /Wass Albert/

Kihagyott még egy 'ládát', a szellemet.

Ja, és ha mi sem hisszük az igazságot, akkor még mondanunk sem szabad? ;-)

>A tény, hogy létezik...
Ez számodra és számomra is csak hiedelem. Be kell látnunk, hogy 
semmit nem tudunk róla, csak egy feltételezéshalmaz.

Akkor viszont túl erős kifejezés a tény. Csak Kolumbus dobogó 
szívével állhatunk az Óceánparton - és erre talán finomabb lenne a 
halvány sejtés (sem).

Tök mindegy hogy repülsz vagy mászol magasabbra (nyílt rendszerben) -
 a forráspont megváltozik. De vajon ez a szellemre is igaz?

Ha pedig urgasz vagy jössz lefelé, akkor meg közeledsz a 
középponthoz.
Vajon a szellemre is igaz?

Bármit tehetsz átalakulhatsz (kvázi minden cselekedet spirituális), 
avagy hiába minden, mert az akadály akkor is ott van? Én.

Majd egyszer talán megértem ezt a hozzászólást... :-D

"- Vitatkozzunk az igazságról!"

Teljesen felesleges:
"Az igazság akkor is létezik, ha tagadják."/George Orwell/

A tény, hogy létezik, a fontos; minden más csak másodlagos kérdés...

"Mindenféle filozófia és létfelfogás békésen élt egy-
más mellett; mindegyiket elfogadták, megbeszélték."

Ez nagyon szép és jó...

"A vita pedig nem volt 
más, mint a felfedezés, a belátás eszköze, mindenki nagy 
odaadással és barátsággal vett részt benne. Akit pedig le-
győztek a vitában, az a győztes tanítványa lett."

...Ez pedig nem lehet igaz, vagy a 'mindegyiket elfogadták' nem igaz...
Ha két nézet egyenlő - vagy az elfogadás által azzá lesz - , akkor nem
tudja az egyik a másikat legyőzni... - szerintem :-)

Ui.: Rám gondoltál - megtisztelsz!

"Egy filozófus, Maulingaputta jobbnak bizonyult már az or-
szág számos más filozófusánál. Minden vágya az volt, hogy le-
győzze Gautama Buddhát is, hiszen akkoriban ő volt a legna-
gyobb sztár. Ötszáz tanítványával érkezett, akik mind olyan
filozófusok voltak, akiket már korábban személyesen legyő-
zött egy vitában. Kihívta hát vitára Gautama Buddhát is:

- Vitatkozzunk az igazságról! 

Gautama Buddha így szólt:

- Rendben, szívesen beszélgetek veled, de néhány dolgot 
előre rögzítenünk kell. Az egyik ilyen, hogy tudod-e, mi az 
igazság, mert ha nem, akkor hogy akarsz róla vitatkozni? 

Maulingaputta őszintén válaszolt:

- Nem tudom, mi az igazság. Éppen azt keresem.

- Valaha én is kerestem az igazságot. Most már nem kere-
sek semmit. Sőt, én már nem is vagyok, csak maga az igaz-
ság van. Tehát ezek után is az igazságról akarsz vitatkozni - 
akár magával az igazsággal is? De mégis hogyan? Tudod, ne-
kem nagyon szimpatikus vagy. Azt javaslom, ülj le ide mel-
lém, és maradj mellettem két évig. Teljes csendben. Csak él-
vezd a jelenlétemet, érzed a jelenlétemet, szívd magadba. 
Két évig egyetlen szót se szólj. Aztán majd két év után el-
kezdhetjük a vitát.

Furcsa egy feltétel volt: két évig ott kellett ülnie egy szó 
nélkül. Viszont ő igazi kereső volt, nem közönséges gondol-
kodó, hanem olyan, aki valóban meg akarta ismerni az igaz-
ságot, nem logikai következtetésekkel, hanem egzisztenciális 
úton akarta felfedezni. Beleegyezett hát.

Abban a pillanatban Gautama Buddha egyik tanítványa, 
Mahakashyapa, aki szintén ott ült egy fa alatt, harsányan fel-
nevetett. De mint valami őrült, nem is bírta abbahagyni. 

Maulingaputta nem tudta mire vélni a dolgot.

- Mi baja annak a fickónak? - kérdezte Gautama Buddhától.
- Egyszer csak minden ok nélkül elkezd röhögni...

- Kérdezd meg tőle! - mondta Buddha. 

Mahakashyapa pedig így szólt Maulingaputtához:

- Ha valóban kérdezni akarsz valamit, hát most kérdezz, 
mert két év múlva már te magad is tudni fogod a választ. 
Akkor pedig ki teszi fel a kérdést? Te magad már nem leszel. 

Ez az ember nagyon veszélyes! Én is vitatkozni akartam ve-
le, és velem is eljátszotta ugyanezt. Két évig ültem mellette, 
és egyszerűen megszűntem létezni. Most már én magam va-
gyok az igazság, de erről vitatkozni teljesen lehetetlen. Azért 
nevettem, mert eszembe jutott, hogy velem is ez történt. Le-
ülsz, két évig csendben maradsz, és azt hiszed, hogy utána 
majd valami igazi jó kegyetlen vitának lehetsz részese... Ezért 
mondom hát, hogy ha kérdezni akarsz, akkor most kérdezz, 
mert később már nem lesznek kérdéseid.

De Maulingaputta Buddhával értett egyet és azt mondta: 

- Amit Gautama Buddha mond, az számít. Valóban nem 
tudok semmit az igazságról, hogyan is vitatkozhatnék róla. 

Hadd üljek itt két évig! Ötven évet elpazaroltam az életem-
ből, csak jártam az országot, több ezer emberrel beszélget-
tem, vitatkoztam, csak vitáztam és vitáztam, és mire men-
tem vele? Üres kézzel állok itt. Elpazaroltam ötven évet, 
még kettő nyugodtan belefér. És Gautama Buddha puszta 
jelenléte, a csendje, a derűs nyugalma, az illata... a már-már 
kézzelfogható aurája... biztos vagyok benne, hogy nem fog 
becsapni - ő senkit nem tudna becsapni.

Két évig várt hát szép csendben. De a két év alatt az énje 
valóban eltűnt. Az elméje annyira elcsendesedett, hogy már 
nem is számolta a hónapokat, a napokat és a heteket. Ami-
kor letelt a két év, nem is tudta, hogy valóban letelt. 

Gautama Buddha kérdezte meg tőle:

- Na, mi van, Maulingaputta, elfelejtetted, hogy miért is 
jöttél? Letelt a két év Napra pontosan két évvel ezelőtt jöt-
tél hozzám. Az egyezségünk értelmében, most kiállok veled 
a vitára. Kérdezhetsz.

De ahelyett, hogy kérdezett volna, boldogságtól könnyes 
szemmel leborult Gautama Buddha lába elé, és így szólt: 

- Kérlek, bocsáss meg! Mahakashyapának igaza volt. 
Olyan mélyen összekapcsolódtam veled, hogy már nincs mit 
kérdeznem, és neked sem kell válaszolnod semmire. Ismerlek 
a legbensőbb lényedig. Láttam a fényedet, láttam a szerete-
tedet, és megtapasztaltam az igazságodat. És a legfurcsább, 
hogy amikor megtapasztaltam mindezt, hirtelen bennem is 
ugyanezek a tapasztalatok borultak virágba.

A te igazságod megmozdított bennem valamit, amitől 
megtapasztaltam a saját igazságomat, és mint kiderült, a 
kettő egy és ugyanaz. Kérlek, bocsáss meg. Tudatlan voltam, 
és egoista, már maga az a gondolatom is nevetségesnek tű-
nik, hogy az igazságról egyáltalán vitatkozni akartam. Az 
igazságról nem lehet vitatkozni, az igazsággal nem lehet 
mást tenni, mint mély csendben megtapasztalni."

Ma felmentem, igaz csak a levegőbe - de ahogy ott futottam a gép 
mellet és fogtam a szárnyat, hogy ne érjen le amíg el nem kezd 
emelkedni - a Wright fivérek ott voltak bennem igazi 
rácsodálkozással.

És miért pont hegy? A víz ott már kisebb hőfokon is forr. De vajon a 
szellem??

Taiku - rád gondoltam!

"Egyszer egy nagy filozófus kereste fel Gautama Buddhát, 
hogy az igazságról beszélgessen vele. Keleten az ilyesminek 
nagy hagyománya volt: a filozófusok járták a vidéket, és más 
filozófusokkal nyilvános vitákat folytattak. Azok voltak a ré-
gi szép idők, akkoriban még létezett a gondolat valódi sza-
badsága. Mindenféle filozófia és létfelfogás békésen élt egy-
más mellett; mindegyiket elfogadták, megbeszélték. Nem 
volt ebben semmiféle ellentmondás. A vita pedig nem volt 
más, mint a felfedezés, a belátás eszköze, mindenki nagy 
odaadással és barátsággal vett részt benne. Akit pedig le-
győztek a vitában, az a győztes tanítványa lett. Mi sem ter-
mészetesebb ennél..."

"Emberek millióhoz beszéltem, és szép lassan rájöttem, 
hogy csak a falaknak beszélek: senki nem figyel. A legjobb 
esetben is csak annyit érek el, hogy néhányan hallják, amit 
mondok, de a legtöbb ember feje tele van a saját előítéletei-
vel, olyan gondolatokkal, amelyekre semmi bizonyítékuk 
nincs; megannyi hit, eszme, vallás és filozófia kergetőzik az 
elméjükben. . .

Amikor beszámolnak arról, hogy mit hallottak, valami tel-
jesen más dolgot mondanak. Bármit is mondtál nekik, telje-
sen eltorzult bennük, egy csomó mindent kihagynak, egy 
sor más dolgot pedig hozzátesznek, teljesen más színezete 
lesz az egésznek, egész más jelentés társul az eredeti gondo-
latokhoz, olyasmi, amit eszed ágában sem volt mondani. Te-
hát vagy egyáltalán nem is figyelnek, vagy ha legalább eljut-
nak odáig, hogy meghallják, amit mondasz, félreértik, de 
soha nem értik meg igazán."

"Egyszer megkérdezték Henry Fordot: „Hogy csinálta, 
hogy mindig egyre gazdagabb és gazdagabb lett, mi mozgat-
ta, hogy nem unt bele?" Ford azt mondta: „Tudják, kíváncsi 
voltam, tudok-e több pénzt keresni, mint amennyit a felesé-
gem el tud költeni. De be kell látnom, vesztettem.""

"Gyere le a hegyről!"


...Csak utánad! ;-)

>Minél inkább törekszel...

Taiku itt nem elég a kicsit érdekel(60fok). Nem elég a nagyon érdekel
(95 fok). Itt csak az ugrás, a 100fok elég - hogy megtörténjen az 
átalakulás. A többi hiú vágta csupán.

És hogy elérhetetlenné válik? - hahahaa... - akkor már rég elértük 
volna. Ennek eleve az a szépsége, hogy elérhetetlen. Nem elérhető. 
Egy új minőség, ugrás.

Gyere le a hegyről!

Szilva védelmében: a hiba a honlap oldalán van, bárkivel
megtörténhet... (a kiválasztottakkal :-))

Az 1000-hez még gyúrni kell egy kicsit, de gyorsan el lehet azt is érni:

1,Rövidebb, tömörebb szövegek /Már fáj a szemem :-D/
2, Küldjünk el mi is mindent háromszor, ahogyan Szilva :-DD

"...az álmatlanság sok mindent kihoz az emberből" :-)

"Elégedettség. Senki se gondolná, de az elégedettség egyenlő a
boldogsággal. Aki elégedett, az boldog is. Mit jelent elégedettnek
lenni? Azt jelenti, hogy elég az, ami van és amim van. Nem akarok
többet az élettől, csak annyit, amennyit éppen ad vagy netalán elvesz.
Az elégedettség hálát is jelent. Aki nem elégedett, az hálás sem tud
lenni." /Miroslaw Putnek/

Nagyjából végigolvastam, amiről a hét során lemaradtam. Összegezve
számomra a két legszebb gondolat:

„Avagy nem úgy lépdel-e, akár a táncos?"

"a szamár nyakába akasztja a gyémántot"

:-)

Vigyázz, Fogdoki!

Minél inkább törekszel valamire annál inkább elérhetetlenné válik...

...és nem tudhatod, hogy ha el is éred - hogy az álmom megzavarod -,
jobban jársz-e; az álmatlanság sok mindent kihoz az emberből... :-DD

>>"Eljött életed utolsó pillanata és te még mindig másokat kérdezel az 
életedről?"

Leonardo da Vinci:
"Azt hittem, hogy élni tanulok, de halni tanultam meg."

Ismeretlen:
"Az életre még
készülődöm: sietve
halni tanulok." 


Remélem válaszoltam. ;-)

Magadat formálod! (Mondom: most erre van szükség!)

---- Na, azért egy kicsit engem is! :-( :-) ----

"Japánban a kardforgatás és az íjászat a meditáció elsajátí-
tásának formái. A múltban a harcosok csodálatos emberek 
voltak, a testük olyan gyönyörű volt, akár a vadállatoké, te-
le életerővel, igazi műalkotás...

Zarathustra azt mondja, ha már nem tudsz bölcsként 
meghalni, legalább halj meg harcosként. Ez a második leg-
jobb halál..."

"A harcosok is valami ilyesmik voltak: a testükre jó volt rá-
nézni. Vigyáztak is rá, fegyelmezetten éltek, és ahhoz, hogy 
harcosokká váljanak, egyfajta meditációra is szükségük volt. 

Ébernek kellett lenniük, minden pillanatban tudatosan él-
tek, mert egyetlen hiba elég... és vége. Borotvaélen táncol-
tak, de az egyensúlyérzékük szinte már tapintható volt. Na, 
ilyen harcosok ma már nem léteznek. A háború manapság 
mocskos dolog, ma már nem szól másról, csak a pusztításról. 
Nem hoz értéket az emberiség életébe.

A harcosok viszont évezredeken át méltóságot és becsüle-
tet adtak a testüknek, az elméjüknek, a lényüknek, mert 
teljes tudatossággal kellett élniük. Nem engedhették meg 
maguknak, hogy mindenféle gondolatok megzavarják őket. 

A harcos nem időzhetett a múltban, és nem szaladhatott elő-
re a jövőbe sem. Mindig a jelenben kellett lennie. Ezért ala-
kult ki Japánban a kardforgatás és az íjászat művészetéből 
egyfajta meditációs technika. Nem kell külön meditációt ta-
nulni: elég, ha az ember megtanulja az íjászatot, s idővel au-
tomatikusan meditátorrá válik - alig van különbség."

Hálával a szívedben...

"Zarathustra úgy tekint a halálra, mint a benned rejlő ösz-
szes lehetőség realizálódására. Ez az a pillanat, amikor már 
semmi szükség arra, hogy a testedben maradj. Boldogan hal-
hatsz meg, mosollyal az arcodon, szemedben megannyi titok 
és rejtély... A te halálod időszerű lesz, míg az emberek 
kilencvenkilenc százalékánál a halál nem akkor jön el, ami-
kor kellene: vagy túl későn, vagy túl korán.

Aznap, amikor Gautama Buddha meghalt, reggel így szólt 
a tanítványaihoz:

- Most már tényleg elég volt. Itt az idő, hogy elmenjek. 

Nem értették, hogy mire gondol, talán máshová szeretne 
menni...

- Nem értitek. . . elhagyom a testemet. Keresek egy másik 
gyönyörű helyet. Csodálatos életet éltem, a hegyek közt, a 
fákkal, a vadállatokkal és sok-sok meditálóval.
Körbenézett, és meglátott két csodaszép égig érő szákfát. 
Úgy álltak ott, mint az ikrek.

- Ez a hely tökéletes lesz. Itt fogok meghalni, e két szákfa 
között.

Ahogy ezt mondta, olyan volt, mintha a halál neki csak el-
határozás kérdése lenne. Nem a halál jött el hozzá, ő maga 
adta át a testét a halálnak.

Az fájdalmas, ha a halál jön el hozzád, és elragadja a teste-
det, közben pedig még nem fejezted be a dolgaidat az élet-
ben. . . a gyermekeid még kicsik, a lányod éppen készült férj-
hez menni, a vállalkozásod mélyponton volt. A halál meg 
bekopog az ajtón, és ilyenkor nem tudod tárt karokkal fo-
gadni. Még a nagy uralkodók sem örülnek a halálnak, mert 
mindig lenne még mit megszállni, meghódítani. A kapzsiság 
nem ismer határokat. Mindig többet és többet akar. Ezért 
tűnik úgy, hogy a halál az ember legádázabb ellensége.

De egy olyan embernek, mint Gautama Buddha, ez csak 
egy egyszerű döntés. Leült a két szákfa közé, és azt mondta 
a tanítványainak:

- Többé soha nem találkozunk. Ez a test kiélte az életét, 
most már pihennie kell, a végső pihenés ideje elérkezett. De 
mielőtt itt hagyom, ha még van kérdésetek, kérdezzetek 
most. Lehet, hogy találkoztok még megvilágosodott ember-
rel... de hogy hol és mikor, azt senki nem tudhatja.

De a tanítványok csak sírtak. Valahogy nem tűnt megfele-
lőnek, hogy most kérdéseket tegyenek fel mesterüknek.

- Negyvenkét éven át mást sem tettél, mint válaszoltál a 
kérdéseinkre - mondták. - Megválaszoltad az összes kérdé-
sünket. Pihenj nyugodtan, miattunk pedig ne aggódj. Meg-
mutattad nekünk az ösvényt, és mi nem fogunk letérni róla.

Csodaszép történet: Buddha becsukta a szemét, és ezt 
mondta:

- Megtettem az első lépést... nem vagyok már test. Meg-
tettem a második lépést... nem vagyok már elme. Megtet-
tem a harmadik lépést... nem vagyok már szív Megettem a 
negyedik lépést... beléptem a tudatosságomba.

Ebben a pillanatban leállt a légzése, és megállt a szíve. Ez 
egészen másfajta halál, mint amit megszoktunk: olyan kön-
nyű, olyan nyugodt és beteljesedett - sugárzik belőle a hála 
a létezés felé.

Ugyanazok a lépések, mint amelyek a meditációhoz is 
kellenek. Ezért mondtam, hogy ha meditálsz, megtapasz-
talhatod a halált, anélkül hogy fizikai értelemben meghal-
nál: vissza tudsz jönni. Az ösvény a testből indul, elvezet az 
elméig, onnan a szívbe, és onnan tovább a valódi lényedbe."

"Erről egy indiai uralkodó, Akbar jut eszembe. Élete során 
Akbar Namahot nagyon érdekelték a kreatív emberek. Ud-
varába meghívta az ország legnagyobb költőit, a legbölcsebb 
öregeket, a nagy énekeseket, zenészeket és táncosokat. Az 
övé lehetett a leggazdagabb udvar, amellyel valaha uralkodó 
eldicsekedhetett.

Udvari zenésze Tansen volt, akiről úgy gondolták, hogy fe-
lülmúlhatatlan. Zenéje valóságos mágia volt, hipnotikus erő-
vel bírt, Akbar pedig egyszerűen nem bírt betelni vele, hiá-
ba hallgatta nap, mint nap.

Egyik este, amikor éppen hazafelé készülődött, Akbar így 
szólt hozzá:

- Figyelj csak, Tansen! Érről rnég nem beszéltem neked, de 
már többször elgondolkodtam rajta... Egyszerűen képtelen 
vagyok elgondolni is, hogy létezhet nálad jobb zenész a vilá-
gon, számomra ez elképzelhetetlen. De, tudod... szóval arra 
gondoltam, hogy ha a tanárod még él, szívesen megnézném 
magamnak azt az embert, aki téged zenélni tanított, aki vé-
gigvezetett az úton. Ki tudja, lehet, hogy a tanárod még ná-
lad is nagyobb zenész... bár, mondom, nem nagyon tudom 
elképzelni, hogy hogyan lehetne nálad nagyobb valaki a ze-
nében.

- A tanárom bizony él - válaszolta Tansen. - És lehet, 
hogy te el sem tudod képzelni, de hozzá képest... mondjuk 
úgy, hogy én csak piszok vagyok a lába körme alatt. Össze 
sem tudom hasonlítani magamat az ő tudásával. Oly hatal-
mas közöttünk a távolság.

- Hát akkor hívjuk meg az udvarba! - mondta Akbar iz-
gatottan. - Tartsunk egy nagy ünnepséget a tiszteletére!

- Ez kicsit bajos lesz - mondta Tansen -, mert ő egy szan-
nyászin, aki nem messze lakik a palotától a Yamuna folyó 
partján, egy kis kunyhóban. Úgy hívják, hogy Haridas. Csak 
akkor énekel, és csak akkor zenél, amikor a zene spontán fel-
tör belőle, felkérésre nem játszik. Szóval, ha meg is hívod, 
nem biztos, hogy hallhatod a játékát... de ha valóban ennyi-
re érdekel, akkor megpróbálhatjuk, hogy hajnali háromkor 
letelepszünk a kunyhója közelében, mert ilyenkor szokott 
felkelni, fürdik egyet a folyóban és... van neki egy kis arany-
szobra a bölcsesség istenéről... annak szokott játszani. Ilyen-
kor senki más nem hallja. De vigyázni kell, nehogy észre ve-
gyen minket, mert akkor lehet, hogy nem játszik. Őrült egy 
figura!

De hát ki hallott már olyat, hogy a nagy művész nem őrült 
egy kicsit? Mindegyikükben van egy adag őrültség, a világ 
szemében nem számítanak „normálisnak".

- Rendben! - mondta Akbar lelkesen. - Holnap hajnalban 
menjünk el hozzá. Most ne menj haza, addig aludj itt, há-
romkor pedig ott leszünk a folyónál a kunyhó mögött.

A nagy uralkodó, aki egész India felett gyakorolta a hatal-
mát, úgy lopózott oda a kunyhó mögé, mint egy közönséges 
tolvaj! És amikor meghallotta a zenét, Tansen is alig hitt a 
szemének, amikor látta, hogy könnyek folynak Akbar arcán, 
az öröm és az extázis könnyei.

Hazafelé menet Akbar így szólt Tansenhez:

- Ha a te zenéd varázslat, Haridas zenéje maga a csoda. De 
mi a különbség? Eddig azt hittem, képtelenség, hogy bárki 
is nagyobb zenész legyen, mint te. Most pedig úgy érzem, 
hogy ehhez képest bőven van még mit tanulnod. Ebben a 
szegény kis szannyászinban, a mesteredben van valami na-
gyon csalóka... szó szerit megállt az eszem tőle. Elfeledkez-
tem az időről. Megfeledkeztem arról is, hogy uralkodó va-
gyok. Ez a néhány perc volt életem legmagasztosabb 
pillanata. Hogyhogy te nem tudsz erre a szintre eljuttatni?

És most jön a nagyon fontos válasz:

- Nos, ez elég egyszerű. Én azért énekelek, azért zenélek, 
hogy kapjak tőled valamit. Nem vagyok más, csak egy kol-
dus. A kapzsiságom miatt játszom. Eladom a zenémet, azért 
zenélek, mert kapni akarok valamit. Ő viszont azért játszik, 
mert kapott valamit, mert van valamije. Ő az igazi uralko-
dó. A dala a boldogságtól túlcsorduló szívéből árad, nem pe-
dig kapzsiságból. A túláradó szeretete szüli a zenéjét, nincs 
célja vele, csak a puszta boldogság, ahogyan az illat is cél nél-
kül árad a virágokból. Nem eladó... hát ez a különbség. Én
jó zenész vagyok. Mondhatni, kitanultam a zenélés mester-
ségét. Jó a technikám, ügyesen játszom a húrokon. De a szí-
vem üres. Soha nem éreztem azt az extázist, soha nem ta-
pasztaltam meg azt a létet, soha nem érintett meg az isteni. 

Ő viszont teljesen őrült. Belerészegedett az istenibe, számá-
ra a zenélés nem feladat, magától tör elő belőle. Ezért nem 
tud felkérésre játszani."

Sensei! - remélem hogy legalább néha megzavarom az álmodat :-)?
Taikuét pedig már kifejezetten kötelességem...

Taiku! - nem volt elég a mestert kicserélni, sokkal többet kellett 
rajta faragni. De a kérésed a koaniskolában már meghallgatásra is 
talált! :-)

"Az utolsó lábnyom…

Egyszer valaki azt álmodta, hogy egy mesterrel együtt menetel az 
úton, miközben életének egyes jelenetei villanak fel előtte az 
égbolton.

Közben maguk mögött két sor lábnyomot látott a homokban, amik egymás
mellett haladtak: a sajátját és a mesterét.

Amikor az utolsó jelenethez érkezett, visszatekintett a lábnyomokra.

Ekkor vette észre, hogy az út folyamán sokszor csak egyetlen sor
lábnyom volt látható. Arra is felfigyelt, hogy ez életének
legkeservesebb szakaszainál fordult elő. Bántotta a dolog, így
megkérdezte a mestert:

- Mester, te megígérted, hogy ha egyszer elhatároztam, hogy követlek
téged, te mindig velem jársz életem útjain. De íme a legnyomasztóbb
esetekben csak egyetlen sor lábnyom látható. Nem értem, hogy éppen
akkor hagytál volna el, amikor a leginkább szükségem volt rád...

A mester így felelt:

- Én nem ígértem neked semmit. Én nem is létezem. Te találtál ki 
engem, a te vágyad vetített ide. Érzékeid sokszor megcsaltak, mint 
most is. Magadhoz beszélsz magaddal. Mestert kerestél, de sohasem 
találtál, de rájöttél-e vajon miért? – Nem léteznek mesterek ez csak 
a vágyad kivetülése, ami néha már annyira erős, hogy látod is. De 
társaid lehettek volna ezren is, de te elmentél mellettük. Úgy 
gondoltad ők nem vihetnek téged magasabbra, minek is foglalkoznál 
velük. Pedig veled voltak és együtt utazni néha sokkal könnyebb.

- Nézz hátra és az illúzióid szertefoszlanak. Még a lábnyomokat is 
csak álmodtad – hát ez a te igazságod?

Eljött életed utolsó pillanata és te még mindig másokat kérdezel az 
életedről?

- Hát bakker, erről lemaradtál!

:-)"

Kutszegi Lacinak

"Az egyik barátom, egy idős fickó, aki nagyon szeretett... 
Csak két embert hívtak „mahatmának" Indiában, ami azt 
jelenti „nagy lélek": az egyik Mahatma Gandhi volt, a má-
sik pedig ez az öregember, Mahatma Bhagwandin. Egyszer 
azt mondta nekem: „Ha az emberek megértik, amit mond-
tál, biztos lehetsz benne, hogy nem az igazságot mondtad. 

Ha félreértenek, akkor van egy kis esély rá, hogy az igazsá-
got fogalmaztad meg." Furcsa, hogy az igazság definícióját 
úgy kell megadnunk, hogy „az, amit az emberek biztosan 
félreértenek". Pedig milyen igaza volt... Az emberek évszá-
zadok óta hazugságok között élnek. Ezért aztán aki rájön az 
igazságra, azt szükségszerűen félreértik."

"Vannak bizonyos pillanatok, még azoknak az életében is, 
akik a tudattalanság sötétjében tapogatóznak, amikor egy-
szer csak, mint a villám, valami felébreszti őket, és a teve 
nem teve többé: megtörténik a metamorfózis, az átváltozás.

Gautama Buddha huszonkilenc éves korában hagyta el a 
királyságát. Miért? Mert becsapott a villám: a tevéből orosz-
lán lett.

Amikor megszületett, összehívták a királyság legnagyobb 
csillagjósait, mivel ő volt a nagy uralkodó egyetlen fia, és ak-
koriban az uralkodó már nagyon öreg volt. Egész életében 
arra vágyott, hogy legyen egy gyermeke, máskülönben ki 
fogja követni a trónon? Egész életében csak harcolt, meg-
szállt a seregeivel más országokat, és hatalmas birodalmat 
hozott létre. De kinek? Ezért aztán érthető, hogy majd kiug-
rott a bőréből, amikor Gautama Buddha megszületett, és 
természetesen egyből tudni akarta a gyermek jövőjének 
minden részletét. A nagy asztrológusok és csillagjósok mind 
összesereglettek a palotában. Órákig vitatkoztak, a király 
pedig ott türelmetlenkedett az ajtó előtt:

- Na, mire jutottatok? Mi a fene tart ennyi ideig?

Végül a legfiatalabb szólt... az idősebbek nagyon zavarban 
voltak: „Most mit mondjunk?..." - tipródtak magukban. A
helyzet valóban zavarba ejtő volt, ebben mind egyetértettek. 

Mindenesetre a legfiatalabb végül előállt:

- Ezek az öreg jósok nem akarnak olyasmit mondani, ami 
bánatot okoz neked, Felség. De hát valakinek meg kell törni 
a jeget.

A gyermeked nagyon furcsa. A jövőjét nem lehet pontosan 
megmondani, mert két jövője van. Órákig mérlegeltük, 
hogy melyik az erősebb, de az az igazság, hogy egyforma erős 
mindkettő. Még soha nem láttunk ilyen gyermeket.

- Jól van, ne aggódj! - mondta a király. - Csak mondd el 
pontosan, hogy mit láttatok, de az igazat akarom hallani! 

A fiatal csillagjós pedig elmondta, amivel a többiek is 
mind egyetértettek:

- A gyermeked vagy a világ legnagyobb uralkodója lesz, 
vagy pedig lemond a királyságról és koldusként fog élni. 
Ezért tartott ilyen sokáig a tanácskozás, egyszerűen nem 
tudtuk, hogyan mondjuk meg. Mindkét lehetőség egyforma 
valószínűséggel jelenik meg a gyermek jövőjében.

A király ettől szintén zavarba esett.

- Na, és mit tanácsoltok? Van arra mód, hogy valahogy el-
érjem, hogy ne mondjon le a királyságról, és ne legyen kol-
dus?

A jósok mindenféle óvintézkedést javasoltak, de legfőkép-
pen azt, hogy a gyermek soha ne találkozzon betegséggel, 
öregséggel, halállal és szannyászinokkal. Így kell élnie, szin-
te vakon, hogy ne szembesüljön ezekkel a dolgokkal, mert 
bármelyik hatására megmozdulhat benne valami, ami miatt 
lemond mindenről, amit ez a világ csak kínálhat neki.

- Rendben van, elintézem - mondta a király.

Építettek hát három palotát a gyermeknek, hogy az egyes 
évszakokban ne kelljen elviselnie a hőséget, illetve a hideget
és a túl sok esőt. Gondoskodtak minden kényelmi szolgálta-
tásról. A kertészeknek azt mondták: „Soha nem láthat 
egyetlen elszáradt levelet vagy hervadó virágot sem, ezért éj-
szaka a kertet meg kell tisztítani a száraz levelektől, és a her-
vadó virágoktól. Csakis az üde virágok fiatalságával találkoz-
hat." Amikor serdülőkorba ért, a királyság legszebb leányai 
vették körül. Egész életében csak örömmel találkozott, zene 
tánc és csodaszép nők vették körül mindenütt. Soha nem lá-
tott egyetlen beteg embert sem.

Huszonkilenc éves korában aztán... akkoriban évente ren-
deztek egy ünnepséget, amolyan fiatalok fesztiválját, amit a 
hercegnek kellett megnyitnia. Minden évben ő indította út-
jára az ünnepséget. Ilyenkor lezárták az utakat, az öregeknek 
otthon kellett maradniuk. De ebben az évben... Figyeljétek 
csak, milyen gyönyörű történet! Egészen idáig csak tények 
voltak. Ezen a ponton viszont belép a mítosz, és mint tudjuk 
a mítoszok sokkal fontosabbak, mint a történelmi tények.

Az isteneket... Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy a 
dzsainák és a buddhisták nem egy istenben hisznek, hanem 
úgy gondolják, hogy minden létező végül istenné válik. Ez-
zel Zarathustra is egyetért: mindenkiben ott szunnyad a le-
hetőség, hogy istenné váljon. Hogy ez meddig tart, csak tő-
le függ, de mindenkinek ez a végzete, és a hosszú idők során 
már milliók és milliók érték el ezt a pontot. Nekik már nincs 
fizikai testük; ők az örökkévalóságban, a halhatatlanságban 
élnek.

Szóval az isteneket már kezdte nagyon zavarni ez az egész, 
hogy eltelt huszonkilenc év, és aki arra született, hogy elérje 
a megvilágosodást, azt az apja mindenféle módszerrel gátol-
ja a fejlődésben. Mert ugyan mit ér, ha valakiből nagy ural-
kodó válik, ahhoz képest, hogy a történelem legnagyobb
megvilágosodott lénye is válhatna belőle, hiszen ezáltal az 
egész emberiség, az egész világmindenség tudatosságát fel-
ébresztheti.

Mondom, ez már nem történelmi tény, hanem mítosz, de a 
mítosz fontosabb, mert jól mutatja, hogy a fejlődésed az 
egész világegyetemnek érdeke, a létezés számára egyáltalán 
nem vagy közömbös. Ha már készen állsz a virágzásra, a lét, 
amint lehet, elhozza számodra a tavaszt. A létezésnek óriási 
érdeke van abban, hogy felébredj, mert az ébredésed máso-
kat is felébreszt majd. Vagyis az egész emberiség tudatossá-
gára hatással leszel. A felébredésed nyomot hagy minden in-
telligens emberi lényben. Lehet, hogy sokakban felkelti 
ugyanazt a vágyat, lehet, hogy a mag elkezd kicsírázni. Le-
het, hogy ami alszik, egyszer csak aktivizálódik, és megmoz-
dul az egész világ.

Ezért mondom, hogy ez a mitológiai rész sokkal fontosabb, 
mint maguk a történelmi tények. Lehet, hogy csak mese az 
egész, de a mögöttes szimbolika rendkívül fontos.

Szóval, most is lezárták az utakat, így aztán az istenek úgy 
döntöttek, hogy az egyikük egy beteg öregember képében 
közvetlenül Gautama Buddha aranyhintója mellett fog tes-
tet ölteni, amelyben az ifjú herceg a megnyitóra vonul. 

Buddha egyszerűen nem értette, hogy mi történhetett ezzel 
az emberrel. Annyira vigyáztak rá, a legjobb orvosok vették 
körül, hogy ő maga soha nem volt még beteg, és soha nem 
is látott maga körül beteg embert.

Ekkor egy másik isten a kocsis testébe költözött, mert 
Buddha őt kérdezte:

- Mi történt ezzel az emberrel?

Az isten pedig a kocsis szájával felelt:

- Mindenkivel ez történik. Előbb-utóbb az ember legyen-
gül, megbetegszik, és megöregszik.

Ekkor megláttak egy másik öreget - egy másik istent - a 
kocsis pedig így folytatta:

- Látod, mindenkivel ez történik. A fiatalság nem tart 
örökké. Egyszer biztosan elmúlik.

Buddhát nagyon megrázta ez az egész. Ebben a pillanat-
ban észrevették, hogy néhány isten egy halottat cipel a te-
mető felé. Buddha megkérdezte:

- És azzal az emberrel mi történt?

- Az öregség után jön a vég. Az az ember meghalt. O 
nincs többé.

Utánuk jött egy piros ruhás szannyászin.

- Ezen az emberen miért van piros ruha, miért van lebo-
rotválva a feje, és miért látszik olyan boldognak, olyan egész-
ségesnek? A szemében valami delejes csillogást látok. Ki ez 
az ember? Vele mi történt? - kérdezte Buddha.

- Ez az ember, miután látta a betegséget, az öregséget, a 
halált, lemondott a világról. Még mielőtt eljön a halál, tud-
ni akarja az igazságot az életről. Vagyis hogy az élet túléli-e 
a halált, vagy a halál valóban a vég, és utána már nincs sem-
mi. Az igazságot keresi. O egy szannyászin.

Ez úgy csapott be, mint a villám. Az apja huszonkilenc 
évig hiába vigyázott rá, ebben a pillanatban minden megvál-
tozott.

- Nem nyitom meg a fiatalok fesztiválját, mert egy olyan 
világban, ahol betegség és halál van, ugyan mit számít, ha az 
ember néhány évig fiatal? Majd megnyitja más... Forduljunk 
vissza!

Még aznap este kiszökött a palotából, és elindult az igaz-
ság keresésére..."

Akkor hagy ragadjam én is alkalmat és a kerek félezres hozzászólású 
KOAN fórumot egy ünnepi koannal toldjam meg. Bár hiába akár ezer 
koan, ha egy is elég lett volna, de mégis hagy záporozzanak tovább - 
hiszen a rész is az egész része :-)

És persze tekintsük a verem első elemét a nulladik sorszámúnak, így 
az ötszázegyedik lesz az ötszázadik...

Tényleg röhgnek a főnök viccein?

"Hallottam egy történetet egy főnökről, aki minden reggel 
behívatta az embereit az irodájába. Csak három viccet is-
mert, de mindennap elmondott egyet, és persze mindenki-
nek nevetnie kellett. Kötelességből. Az emberek már nagyon 
unták a főnök vicceit, mert már a könyökükön jött ki mind 
a három, mégis úgy nevettek, mintha most hallották volna 
először a poént.

Egy napon aztán, amikor mindenki kötelességtudóan nevetett,
ahogy kell, a titkárnő unottan nézett maga elé.

- Mi a baj? - kérdezte a főnök. - Nem értetted a poént? 

- Ja? De, csak én már tegnap beadtam a felmondásomat. 
Máshova megyek dolgozni. Nekem már nem kötelességem 
olyan viccen röhögni, amit legalább ezerszer hallottam. A 
többiek csak nevessenek! Ezeknek a szerencsétleneknek to-
vábbra is itt kell dolgozniuk."

Na jó, lazítsunk...

"Egyszer egy fickó túl sokat ivott a kocsmában. Hangosko-
dott, összevissza hajigált mindent, belekötött az emberekbe, 
üvöltözött, verekedett közben pedig folyamatosan kérte a 
következő pálinkát.

Végül a tulaj azt mondta neki:

- Ami sok, az sok. Most már legyen elég! Ma már nem kap 
semmit!

Aztán megkérte a csapost, hogy dobja ki a rendbontót.

A fickó viszont még tökrészegen is emlékezett arra, hogy a 
kocsmának van egy hátsó ajtaja is. A sötétben tapogatózva 
nagy nehezen meg is találta, bement, és már kérte is követ-
kező adagot.

- Már megint itt van? - kérdezte a tulajdonos. - Meg-
mondtam, hogy ma már nem kaphat semmit!

- A fenébe! - nézett rá döbbenten a részeg. - A város ösz-
szes kocsmája a magáé?"

Még egy név és Őt még én sem értettem...

"Az egyik barátom találkozott Krishnamurtival, három 
nappal a halála előtt. Azt mondta, Krishnamurti nagyon 
szomorú volt és csak annyit mondott, hogy „Minden erőm-
mel azon voltam, hogy elérjem az embereket, de ahelyett 
hogy megváltoztattam volna őket, csak elpocsékoltam az 
energiáimat, olyan voltam, mint egy folyó, amely eltévedt a 
sivatagban. Akik meghallgattak, azoknak csak kellemes szó-
rakozást jelentettem. Már maga ez a szó is bántó: szórako-
zás. Egész életemet úgy éltem le, hogy csak szórakoztattam 
az embereket."

Bizony, nagyon úgy tűnik, hogy igaza volt. A halálhíre se-
hol nem kavart nagy port. Egy olyan ember, aki kilencven 
évet élt, és huszonöt éves korától kezdve szolgálta az 
emberiséget... mégis úgy tűnik, mintha már évszázadok óta 
halott lenne. Senkinek még csak eszébe sem jut, senki nem 
gondol rá, hogy valahogyan megemlékezzen róla. Hiába volt 
az évszázad egyik legnagyobb szellemi óriása, a Nobel-díj bi-
zottságban fel sem merült a neve - mert ugye nem volt po-
litikus.

Eleinte ő is el akarta érni az embereket. De aztán szép 
lassan fel kellett adnia az emberiség eszméjét.

Volt néhány embere egy-két városban. Indiában csak Új-
Delhit, Bombayt, Varanasit és a Rishi-völgyet kereste fel. Itt 
volt egy-egy iskolája, mindössze négy helyen, és nagyjából 
ennyi volt még az egész világon. Ezekben az iskolákban har-
minc, negyven, ötven éven át szinte mindig ugyanazok az 
emberek hallgatták... Az viszont mégis szomorú, hogy 
azok, akik ötven éven át hallgatták a szavait, egy kicsit sem
változtak meg. Képtelen volt igazi társakat találni.

Pedig mindent megpróbált. De az emberiség egyre inkább 
megkeményedik, egyre mélyebb álomba zuhan, egyre jobban 
elkábítja magát, egyre halottabb. Ma már nagyon nehéz fel-
ébreszteni az embereket."

Hopp..!? már nem csak Indiában zakkantak meg az emberek?

"P. D Ouszpenszky, George Gurdjieff legtehetségesebb ta-
nítványa, aki megismertette a világot Gurdjieffel, nélküle 
Gurdjieff örökre az ismeretlenség homályába veszett 
volna... legfeljebb csak néhányan tudtak volna róla. 

Ouszpenszky írt egy könyvet „A Csodálatos keresése" cím-
mel, amit George Gudjieffnek ajánlott. Az ajánlás szövege 
egyszerűen lenyűgöző. Egyébként maga a könyv Gurdjieff 
tanításairól szól, az alcíme így hangzik: „Egy ismeretlen ta-
nítás töredékei". Az ajánlás pedig csak ennyi: „George 
Gurdjieffnek, aki megzavarta az álmomat.""

A tánciskolában pedig már csak ennyit fogok kérdezni a csajoktól:
- Szabad egy álmatlan éjszakára?? :-))

Ezt csak az 'oroszlánok' fogják érteni...

"Nem csak Zarathustra csalódott az emberekben. Szinte 
mindenki, aki egy kicsit is elmélyült önmagában, aki meg-
ismerte a valóságot, megtapasztalta a tudatosság szépségét, 
csalódott az emberekben.

Az emberek hosszú-hosszú ideje süketek... szinte már ha-
lottak. Még élnek ugyan, de csak azért, mert ahhoz sincs bá-
torságuk, hogy felkössék magukat. Még lélegeznek, de azt is 
csak azért, mert nem képesek maguktól abbahagyni a léleg-
zést. De ettől még az embertömeg nem más, mint élettelen 
súly a bolygón."

"Tolsztojnak van egy csodálatos története:

Volt egyszer egy szegény szabó, aki minden hónapban lot-
tózott. Már húsz éve játszott, de soha nem nyert semmit. A 
családja és a barátai már nagyon unták:

- Miért pazarolod erre a pénzedet? Hiszen amúgy is sze-
gény vagy, a lottó pedig elég drága játék. Szinte már vallási 
rítus lett számodra, hogy minden héten veszel egy szelvényt!

De aztán egy szép napon megtörtént a csoda. Egy fekete 
autó jelent meg a szabó háza előtt, kiszállt egy ember egy 
hatalmas zsák pénzzel. A szabónak ötöse lett a lottón! Elő-
ször nem is akarta elhinni, de amikor ott látta maga előtt azt 
a halom pénzt...

Nagy volt a boldogság! Bezárta az üzletet, még a kulcsot is 
a kútba dobta, hiszen most már minek dolgozna. Most már 
annyi pénze van, hogy egész életében luxusban élhet, és bár-
mit megkaphat, amit pénzért meg lehet kapni. Arra viszont 
nem gondolt, hogy a pénz nagyon gyorsan elúszik, ha az em-
ber örömlányokkal szórakozik, vedeli az alkoholt, és min-
dennap kártyázik. Olyan dolgokat élt át, amikről korábban 
nem is álmodott. Ráment az egészsége, és röpke két év alatt 
elfogyott az összes pénze.

Visszament az üzletbe. Az emberek pedig kérdezgették: 

- Na, hát mi történt veled? Nagyon megöregedtél!...

- Az az ostoba lottó tönkretette az egészségemet, olyan 
helyeken jártam miatta, ahova soha nem kellett volna 
járnom. De háta pénz már csak ilyen. Folyamatos kísértés. 
Most már minden pénzem elfogyott. Segítsetek megkeres-
ni a kulcsomat.

Egy fiatalember lement hát a kútba, meg is találta a kul-
csot, a szabó pedig kinyitotta a boltját, és újra nekilátott 
dolgozni.

De már csak úgy megszokásból, továbbra is lottózott.

- Mi a fenét művelsz? - kérdezgették az emberek. - Szá-
modra a nyeremény nem áldás volt, hanem átok!

- Tudom, és azt is tudom, hogy még egyszer az életben 
nem fog megtörténni, hogy nyerek.

- Akkor meg minek veszel szelvényt?

- Azért, mert ha nem veszek, akkor egész hónapban úgy 
érzem, hogy hiányzik valami. Egész életemben lottóztam. 
Egyszerűen rászoktam, úgyhogy ne is próbáljatok lebeszél-
ni róla. Húsz évig nem húzták ki a számaimat. Elég való-
színű, hogy nem élek még húsz évet. Az a két év teljesen 
tönkretett.

A csodák viszont általában párban járnak. Eltelt egy év, és 
lám, ismét egy nagy fekete autó érkezett egy halom pénzzel. 

- Úristen! Végem van! - mondta a szabó.

- De hát nem kell ugyanazt művelned a pénzzel, mint a 
múltkor! - mondogatták neki az emberek. Ő mindenesetre 
ismét a kútba dobta a kulcsot, és azt mondta:

- Most már biztosan nem kell kiszedni többet onnan, mert 
nem hiszem, hogy ezt túlélem. Az első nyereményem is 
majdnem teljesen tönkretett. Ami még megmaradt belőlem, 
azt majd tönkreteszi ez a nyeremény."

Sensei-nek ajánlva...

"Ezópusz egyik tanmeséje így hangzik:

Egy földműves éppen hazafelé tart a szamarával, amikor az 
út mentén meglátja a világ talán legnagyobb gyémántját,
csak persze szerencsétlennek fogalma sincs arról, hogy amit 
talált, az egy gyémánt. Hallotta már ezt a szót, de gyémán-
tot még soha nem látott. Azt viszont látja, hogy szépen csil-
log a napfényben, ezért aztán - mivel még soha semmit nem 
adott a szamarának, és úgy gondolja, hogy biztosan örülne 
neki -, a szamár nyakába akasztja a gyémántot.

Ahogy mennek tovább az úton, szembe jön egy ékszerész. 
Még soha nem látott ekkora gyémántot, és ráadásul egy 
szamár nyakában!... Leszáll hát a lováról, és megkérdi a 
földművest:

- Mennyit kérsz érte?

- Hát,... ez csak egy kő. Egy rúpiát.

De az emberi kapzsiság határtalan. Az ékszerész tudja, 
hogy a kő milliókat ér...

- Túl sok az egy kőért. Adok érte nyolc annát, vagyis fél 
rúpiát.

A földműves kicsit elgondolkodik, majd azt mondja:

- Akkor inkább maradjon a szamár nyakában, hadd örül-
jön neki! Nem adom el.

Aztán úgy hozza a szerencse, hogy később arra jön egy má-
sik ékszerész is egy szekérrel, és majdnem szívrohamot kap, 
amikor meglátja a gyémántot a szamár nyakában.

- Mennyit kérsz érte?

Azért ez már a földművesnek is gyanús: „Ez a kő biztosan 
valami értékes dolog lehet..." - gondolja magában.

- Két rúpiát.

Így gondolkodik egy szegény ember: a két rúpia már meg-
fizethetetlen, annyit biztos nem ad érte senki...

Az első ékszerész viszont lassan haladt, mert abban re-
ménykedett, hogy a földműves majd visszafordul, és mégis-
csak odaadja fél rúpiáért azt a követ. Csak egy kis időt kell
hagyni neki. De amint meglátja, hogy valaki más is megállt 
vele beszélgetni, azonnal odarohan hozzájuk, és így szól:

- Emlékszel még rám? Az előbb én kérdeztem, hogy 
mennyibe kerül a kő! Átgondoltam a dolgot, hajlandó va-
gyok megadni érte az egy rúpiát.

- Én pedig hajlandó vagyok megadni érte a két rúpiát - 
mondja a másik ékszerész.

Megindul a licitálás, és a szerencsétlen földműves egy idő 
után már nem is érti a számokat...
Végül így szól:

- Uraim, ne vesztegessék az idejüket. Már eldöntöttem, 
hogy nem adom el. Nem is értem ezeket a számokat, de egy 
biztos. El kell mennem a piacra, és megkérdezek még né-
hány embert erről a kőről. Mert az már egyszer biztos, hogy 
nem hétköznapi kő. Azért pedig, hogy ezt tudatták velem, 
nagyon hálás vagyok mindkettőjüknek.

- Te bolond! Több százezer rúpiát adunk érte! - mondja az 
első ékszerész.

A földműves csak nevet, és így szól a szamarához:

- Hallod szamár? Én vagyok a bolond! Eladtam volna ezt 
a követ egy rúpiáért, mert nem tudtam, hogy milyen 
értékes. . .

Aztán az első ékszerészhez fordul:

- Én csak egy egyszerű parasztember vagyok, maga vi-
szont ékszerész. Pontosan tudta, hogy milyen értékes ez a 
kő, de nem volt hajlandó megadni érte az egy rúpiát. Hát, 
akkor ki itt a bolond? Nekem fogalmam sem volt róla, hogy 
mennyit ér, de maga tudta jól, és ennek ellenére meg akart 
spórolni egy fél rúpiát...

Amaz mentegetőzni kezd, majd a másikkal karöltve pró-
bálják menteni a helyzetet...

- Jól van, ne vitázzunk! Együtt vesszük meg!

- Már késő, uraim. Most már engem is érdekel a dolog, 
úgyhogy elmegyek a piacra és megkérdezek még néhány ék-
szerészt. Szeretném megtudni, hogy valójában mennyit ér ez 
a kő, aztán majd eldöntöm, hogy eladom-e, vagy hagyom, 
hadd díszelegjen a szamár nyakában."

A mesterek problémája...

"Erről Bódhidharma jut eszembe, aki a tudatosságnak 
ugyanarra a szintjére jutott el, mint Zarathustra. Egy fal 
előtt üldögélt, arccal a falnak, és kilenc éven át úgy beszélt, 
hogy mindig hátat fordított a közönségnek. Az emberek 
hallgatták, de ő mindig a falnak beszélt, az emberek kérdez-
gették, de ő csak a falnak válaszolt.

A kínai Wu császár döbbenten nézte a furcsa jelenetet. 

Meg is kérdezte tőle egyszer:

- Miért fordulsz folyton a fal felé? Ez hallatlan! Ha az em-
berekhez beszélsz, fordulj feléjük!

Bódhidharma könnyes szemmel válaszolt - persze tovább-
ra is a fal felé fordulva:

- Évekig beszéltem az embereknek úgy, hogy feléjük for-
dultam, de mindig úgy éreztem, hogy csak a falnak beszé-
lek. Hallanak, de nem figyelnek. Úgy tűnik, mintha érte-
nék, amit mondok, de végül mindig félreértik a szavaim."

Tudom, hogy sok...

"Mikor Zarathustra kijutott az erdőből, és beért a legközeleb-
bi városba, nagy csődületet talált a piactéren. mert híre ment, 
hogy valami kötéltáncost lehet látni. És Zarathustra így szólott 
a sokasághoz:

Az embert fölülmúló embert tanítom néktek. Olyasvalami 
az ember, amin felül kell kerekedni. Mit tettetek ti, hogy fe-
lülkerekedjetek rajta?

Minden eddigi lény alkotott valami önmagán túlmutatót: 
épp ti volnátok hát apálya ennek a nagy dagálynak, és in-
kább visszatérnétek az állathoz, semhogy felülkerekedjetek az 
emberen?

Mi a majom az ember számára? Nevetség csupán, avagy 
fájdalmas szégyen. És ugyanaz lesz majd az embert fölülmú-
ló ember számára az ember is: nevetség, avagy fájdalmas szé-
gyen.

Megtettétek az utat a féregtől az emberig, és sok minden 
megmaradt a féregből bennetek. Valaha majmok voltatok, és 
bizony az ember még ma is majmabb, mint bármelyik majom.

De még aki a legbölcsebb köztetek, az is csupán hasadt 
korcs, növény és kísértet fattya. De vajon arra ösztökéllek-e én 
benneteket, hogy kísértetek avagy növények legyetek?
Íme, én az embert fölülmúló embert tanítom néktek!

Az embert fölülmúló ember a földnek értelme. Mondja 
hát akaratotok: az embert fölülmúló ember legyen értelme a 
földnek!

Kérve kérlek, testvéreim, maradjatok hűek a földhöz, és ne 
higgyetek azoknak, akik földöntúli reménységgel kecsegtetnek 
benneteket. Méregkeverők azok, akár tudják, akár nem. (...)

Valaha az Isten ellen való vétek volt minden vétkek legna-
gyobbika, de Isten meghalt, és vele haltak ezek a vétkesek is. 
Most már a föld ellen való vétek a legiszonyatosabb, és az, ha 
többre tartjátok a kifürkészhetetlennek belsejét, mint értelmét 
a földnek."

- Így szólott Zarathustra.

"Egyszer, amikor egy szúfi misztikus végképp hátat fordí-
tott a világnak, elhagyta a családját és a barátait, az egész 
család és a barátok kiözönlöttek az utcára, és nézték, ahogy 
eltűnik a távolban. Hosszú útra indult, hogy találjon egy 
mestert. Az emberek pedig könnyes szemmel néztek utána. 

Próbálta őket vigasztalni:

- Menjetek vissza. Itt a városhatár, a folyó. Most már 
eresszetek utamra, ne tartsatok fel!

Eljutott a hegyekbe, aztán amikor belépett a mester kuny-
hójába, a mester ránézett és azt mondta:

- Rendben, bejöhetsz, de csak egyedül!

A vándor körülnézett, de nem látott ott senki mást. 

- Egyedül vagyok.

- Ne oldalra nézz! Belülre! - mondta a mester. - Nézz 
csak magadba! Hatalmas tömeg van benned: a barátaid, a 
rokonaid, a családod, a szomszédok - könnyes szemek min-
denütt. Őket hagyd kint az ajtó előtt. Amíg nem vagy egye-
dül, ne lépj be ide, mert egyszerre csak egy emberrel tudok 
foglalkozni, ekkora tömeggel képtelen vagyok megtalálni a 
közös hangot.

A szúfi lehunyta a szemét, és megdöbbent. Az a sok em-
ber, akiket hátrahagyott a városban, még mindig ott zsi-
bongtak az elméjében... az emlékek, az arcok. Kilépett hát 
az ajtón. Három hónapig ott ücsörgött a kunyhó előtt, ahol 
mások a cipőjüket hagyták, amikor beléptek a mesterhez. 

Mivel más dolga nem akadt, szépen megtisztogatta a cipő-
ket, amíg a vendégek a házban beszélgettek a mesterrel.
De ő is nagyon vágyott már a tanításra. A három hónap 
alatt, amíg nagy serényen pucolta a cipőket, a tömeg lassan 
eltűnt a fejéből. Aztán egy szép napon a mester kilépett a 
kunyhóból, megfogta a kezét és bevezette magához.

- Most már nem kell kint maradnod. Egyedül lépsz be ide, 
megkezdhetjük a munkát."

"Ha jobban megnézed az embereket, látod, mennyire undo-
rodnak az élettől, és ezért még csak hibáztatni sem lehet 
őket. Hiszen miből is áll az életük? Az egész nem más, mint 
egy jó hosszan elnyújtott tragédia. Egy mindhalálig tartó 
gyötrelem. Lélegeznek, tengetik a mindennapjaikat, remél-
nek. De a remények mindig csak remények maradnak. Az 
álmaik soha nem válnak valóra.

Ahogy aztán öregszenek, azt látják, hogy a csodás remé-
nyeik egymás után porladnak el. Még szép, hogy megundo-
rodnak az egész élettől. Soha nem akartak megszületni, so-
ha nem kérték senkitől, hogy adjon nekik szívet, ami érez, 
aminek melegségre van szüksége, és szeretetre éhes.

Soha nem kérték, hogy legyen lelkük, amely állandóan a 
legmagasabb szintű boldogság és extázis után vágyakozik.

Egyszer csak itt találják magukat az életben, és lám, bármit 
is kapnak a létezéstől, minden vágyuk beteljesületlen ma-
rad. Nem csoda, ha elkeserednek.

Az egyik legnagyobb író, Fjodor Dosztojevszkij a 
Karamazon testvérekben ezt írja: „Csak egyféleképpen tudok 
Istenre gondolni: undorral." Bizony, mindenki nagy várakozá-
sokkal érkezik az életbe, és mindenki csalódottan távozik.

Az aggastyán azt mondja, hogy „nem látok undort, nem 
látok kínt, csak eksztázist - úgy mozog ő, akár egy tán-
cos..." Úgy vonszoltad fel magad a hegyre; épp csak a csont-
vázadat cipelted fel, most pedig...

„Avagy nem úgy lépdel-e, akár a táncos?"

Megtörtént az átalakulás. Zarathustra megtalálta önma-
gát. Belekóstolt az isteni forrásba."

Zarathustra visszatér, avagy miért is szerette Nietzsche annyira 
Zarthustrát?


'Zarathustra egyedül ereszkedett lefelé a hegyről, és senkivel 
nem találkozott. Ám ahogy az erdőbe ért, egyszerre csak egy 
aggastyán állott előtte, aki elhagyta szent kunyhóját, hogy 
gyökereket gyűjtsön a vadonban. Az aggastyán pedig így szó-
lott Zarathustrához:

„Ismerem ezt a vándort: jó néhány esztendeje járt már ezen 
az úton. Zarathustrának hívták; de megváltozott.
Akkor hamudat vitted föl a hegyre.' csak nem tüzedet akarod 
most a völgyekbe vinni? Nem féled-e a gyújtogató büntetését. 
Igen, felismerem Zarathustrát. Tekintete tiszta, és száját 
nem tölti utálat. Avagy nem úgy lépdel-e, akár a táncos? 
Zarathustra átváltozott, Zarathustra gyermekké lett, 
Zarathustra felébredt: mi dolgod hát az alvók között. 
Magányod olyan volt, akár a tenger - tengerként hordo-
zott. Jaj, miért akarsz partra szállni, Jaj, miért akarod új-
ra magad vonszolni testedet?"

Zarathustra pedig így felelt: „Szeretem az embereket. "

„És én - szólott a szent férfiú -, én vajon miért jöttem a 
vadonba és a pusztaságba? Nem azért-e tán, mert túlságosan 
is szerettem az embereket.
Most Istent szeretem: az embereket nem. Az ember túlontúl 
tökéletlen holmi. Csak vesztemet okozná az emberszeretet. " 

Zarathustra pedig így felelt.' „Szeretet? Mit is beszélek! 
Ajándékot viszek az embereknek!"

„Semmit ne adj nekik - szólott a szent férfiú. - Inkább ve-
gyél le róluk valamit, amit együtt hordozhatsz velük - az 
esik nekik a legjobban: csak aztán jólessen neked is!
Ha pedig mindenáron adni akarsz, csak alamizsnát adj, 
azt is csak akkor, ha eleget koldultak érte!"

„Nem - felelte Zarathustra -, nem adok alamizsnát. Nem 
vagyok hozzá elég szegény"

A szent férfiú nevetett Zarathustrán, és így szólott: „Akkor 
jól ügyeskedj, hogy elfogadják a kincseidet! Nincs bizalmuk 
a remetékben, és nem hiszik el, hogy ajándékozni jöttünk.
Léptünk zaja, ha utcáikat felveri, túl magányos nekik. És 
akár ha éjjel felneszelnek ágyukban, mert jár valaki oda-
kint, jóval napkelte előtt, bizony azt kérdezik magukban: 
ugyan hová tolvajkodik?
Ne menj az emberek közé, maradj az erdőn! Akkor már in-
kább menj az állatok közé! Legyél olyan, mint én - medve a 
medvék, madár a madarak között. "

„És mit csinál egy szent az erdőn?" - kérdezte 
Zarathustra.

A szent férfiú pedig így felelt: „Dalokat szerzek, és elének-
lem őket, és dalolás közben nevetek, sírok, dörmögök is: így 
dicsérem az Istent. Énekszóval, dörmögve, sírva-nevetve dicsérem az 
Istent, az 
én Istenemet. De csak hoztál nekünk ajándékba valamit!" 

E szavak hallatán Zarathustra elköszönt a szent férfiútól, 
és azt mondotta: „ Ugyan mit is adhatnék én nektek? Engedj 
inkább utamra hamar, nehogy még elvegyek tőletek valamit."

Így aztán elváltak egymástól az aggastyán meg a férfi, ne-
vetve gyermeki nevetéssel.

Ám amikor Zarathustra magára maradt, így szólott a szí-
véhez: „Még ilyet. Ez a szent életű aggastyán itt a vadonban 
még nem is hallott róla, hogy Isten halott!"'

A KÉRDÉS ??

"Zarathustra is huszonöt évszázaddal ezelőtt született, ami 
kor az egész világon valami nagy újjászületés ment végbe: 

Indiában Gautama Buddha, Mahávira, Gosalak, Szandzsáj 
Vilethiputta, Adzsit Keskambal és még jó páran ekkor érték 
el a megvilágosodást, Kínában ott volt Konfucius, Mencius. 
Lao-cu, Csuang-cu, Lí-cu és még sokan mások. Görögor-
szágban ekkor született Szókratész, Püthagorasz, Platón. 
Hérakleitosz, Iránban pedig Zarathustra.

Furcsa egybeesés, hogy egyszer csak az egész világon vé-
gigsöpört a tudatosság hulláma, és ilyen sokan elérték a 
megvilágosodást. Lehet, hogy a megvilágosodás is fertőző: 
ha megjelenik néhány megvilágosodott ember, akkor ugyan-
azt a forradalmat robbantják ki másokban is.

A lehetőség mindenkiben megvan. Csak egy kicsit meg 
kell piszkálni. Ha látod, hogy körülötted oly sokan eljutnak 
azokra a csodálatos csúcsokra, te sem maradhatsz mozdulat-
lan. Egyszer csak benned is megindul valami: „Nekem is lép-
nem kell! Csak nem fogom elpazarolni az egész életemet 
míg mások beteljesítik a sorsukat, megtudnak mindent 
amit csak érdemes megtudni, megtapasztalják a legnagyobb 
boldogságot és beteljesedést... én meg itt bénázok, mint va-
lami hülyegyerek?""

Prologe

'Harminc esztendős lett Zarathustra, midőn elhagyta szü-
lőföldjét és a szülőföld tavát, és felment a hegyekbe. Saját 
szellemét és magányát élvezte ott, és tíz évig nem telt be vé-
lük. Végül azonban megváltozott szívében, és egy reggel, fel-
serkenvén a vöröslő pirkadattal, kiállt a Nap elé, és így szó-
lott hozzá:

"Hatalmas csillag! Mivé lenne boldogságod, ha nem volna, 
akinek világolj!

Napra nap feljöttél barlangomhoz tíz éven át.' bizony ele-
ged lett volna önnön fényedből és az útból is nélkülem, sasom 
és kígyóm nélkül.

Mi azonban minden reggel vártank reád, elfogadtuk tőled, 
mit bőséged adott és megáldottunk érte.

Íme! Torkig vagyok immár bölcsességemmel, akár a méh, 
mely túl sok mézet gyűjtött, szükségem van a kézre, mely érte 
nyúl.

Ajándékozni és osztani szeretnék belőle, hadd örvendjen 
csak újra balgaságán mind, ki bölcs az emberek között, és a 
szegények is hadd örvendezzenek újra gazdagságukon.

Le kell hát ereszkednem a mélybe: ahogy te is cselekszel es-
ténként, midőn eltűnsz a tenger mögött, hogy bevilágítsd még 
az alvilágot is, gazdagnál is gazdagabb csillag!

Alá kell buknom, akárcsak neked, így mondják az embe-
rek, akikhez le akarok jutni.

Áldj meg tehát, nyugodt szem, akiben túlságos boldogság 
láttán sem árad irigység!

Áldd meg a túlcsorduló kelyhet, hogy aranylón árassza vi-
zét, és mindenüvé elvigye visszfényét a te gyönyörűségednek!
Íme! A kehely ürülni szeretne ismét, és Zarathustra ismét 
ember szeretne lenni."

- Ezzel bukott alá Zarathustra.'

Kutszegi Lacinak...

"Van egy barátom, aki nagyon szegény sorba született, de 
India egyik leggazdagabb családja fogadta örökbe. Igen 
nagyvonalú ember vált belőle: az összes vérszerinti rokonát
gazdaggá tette. Mindig csak adott: a barátainak, a rokonai-
nak, még idegeneknek is. De egyszer elpanaszolta a bánatát, 
amikor együtt utaztunk a vonaton:

- Már sokszor meg akartam kérdezni tőled valamit, csak 
valahogy soha nem tudtam összeszedni a bátorságomat, 
hogy ezt elmondjam. Egy csomó mindent adtam a szegény 
rokonaimnak, és valóban gazdaggá tettem őket. Sok barát-
nak is adtam, sőt még idegeneknek is, akik kértek... Soha 
nem mondtam nemet senkinek, hiszen annyi mindenem 
van, hogy nyugodtan adhatok bárkinek. De furcsamód min-
denki dühös rám, ellenem fordulnak, rossz híremet keltik...

- Ez érthető. Engedted már valaha is, hogy ők adjanak ne-
ked valamit? - kérdeztem tőle.

- Nekem nem kell semmi.

- Hát látod, itt van a kutya elásva - magyaráztam. - Pedig 
egész kis dolgok is megteszik ám... Például: hívd fel az egyik 
barátodat, akinek pénzt adtál, vagy éppen egy egész gyárat, 
szóval, akit gazdaggá tettél, és mondd neki, hogy „Figyelj, 
öreg, a múltkor felétek jártam, és láttam, milyen szép rózsái-
tok vannak a kertben. Adnál nekem néhány szálat?" Meglá-
tod, hogy megváltozik a viszonyotok... Vagy tegyük fel, hogy 
beteg vagy, nyugodtan felhívhatsz valakit azzal, hogy „itt fek-
szem az ágyban, lázas vagyok, és annyira örülnék, ha átjön-
nél, csak hogy ne legyek egyedül. Ugorj át, kérlek, és legyél 
itt egy kicsit velem!" Ennyi is bőven elég. Vagy például, ne-
ked sok autód van, de bármikor odaszólhatsz valamelyik ro-
konodnak, hogy „Figyelj csak, kéne nekem a kocsid egy nap-
ra!" Nem is kell, hogy használd. Csak tartsd egy napig a 
garázsodban, este meg vidd vissza neki. A rokonod, vagy a 
barátod viszont azt fogja gondolni, hogy, lám, ő is adhat ne-
ked valamit, tehát rá is szükség van.
- Jó, megpróbálom - mondta -, bár nem hiszem, hogy be-
válik. Hiszen én tettem őket azzá, amik. Miért kérnék tőlük
bármit is? Nekem is vannak szép rózsáim a kertben, van 
több kocsim is, sőt, ők is tőlem kapták az autójukat, de még 
a házukat is.

- Hidd el, csak rajtad áll a dolog. Az egód az, ami bántja 
őket. Hogy mindig te vagy az, aki ad, ők pedig mindig csak 
kapnak. Ha meg akarod változtatni a hozzád való viszonyu-
kat, akkor neked is el kell fogadnod tőlük valamit. Hadd él-
vezzék, ha csak néhány pillanatra is, hogy milyen az, amikor 
ők adhatnak neked.
Meg is próbálta, és legközelebb, amikor találkoztunk, bol-
dogan újságolta:

- Képzeld, tényleg bejött! Döbbenetes, de ez a módszer 
csodákat művelt! Még soha nem láttam ilyet . . . egészen 
megváltoztak. Most már mind arról beszélnek, hogy milyen 
nagyvonalú vagyok. Most, hogy elfogadok tőlük néhány ap-
róságot, egyből én lettem a nagyvonalú ismerős. Korábban 
meg mindig csak azt mondták, hogy egoista vagyok, meg 
hogy nem is azért adtam nekik, amit adtam, mert szüksé-
gük volt rá, hanem azért, hogy megalázzam őket."

Ma egy kicsit megvilágosodtam ebben a témában, 42km sok mindenre 
elég.

De előtte még két példa az elgyötört futó biztatására:
"- Te választottad, te akartad - akkor most csináld!!"
"- Mosolyog a maratonista, hiszen ezért van itt!"

Szóval nem a mobiltelefonodat kell otthon hagyni (kit érdekel), 
hanem az elmédet! Nincs gondolat, én sem vagyok (ha gondolkodnék 
csak akkor lennnék - híres mondás :) és SZABAD vagy!

Nem kell becsukni a szemed, ettő csak hülyébb leszel (mert be fogod 
verni a fejed:) - az elme a lényeg!

Hagyd otthon, ha tudod! - meg fogok lepődni rajta, de majd azonnal 
csapunk egy nirvána bulit!

...de meg kell próbálni húnyt szemmel futni, és szabadnak érezni
magunk. S amíg erre törekszünk már rabságba is estünk... a szabadság
rabságába...

"Küzdhetsz akárhogy, de mésem fog kielégíteni a szépen festett robot-
élet!"

Vagy mégis:

"Húnyt szemmel...

Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.


Az álmok síkos gyöngyeit
szorítsd, ki únod a valót:
hímezz belőlük
fázó lelkedre gyöngyös takarót."

/Babits Mihály/

Nem elég pusztán - mobil nélkül :-) - futnunk, hogy szabadnak érezzük
magunk, be is kell hunynunk ahhoz a szemünk. Ha behunyjuk a szemünk,
hogy szabadnak érezzük magunk, nem tudunk futni, félő, hogy elesünk...

"Szabadnak lenni annyit tesz, hogy elmész futni és otthonhagyod a 
mobiltelefonod."

Te ezt hiszed, mert ezt 'tanultad', csak ezt a példát láttad. A
szabadság az ami, de soha nem szabad.

Ui.: Nem hívnak Taikunak. ;-D

>Szabadnak lenni annyit tesz, hogy megtanulsz korlátok közt élni...

Szabadnak lenni annyit tesz, hogy elmész futni és otthonhagyod a 
mobiltelefonod :-) És közben még valami nagyon fontos megtörténhet 
egy szép őszi napon - leesik a cselekvő rólad, már nem te futsz, 
csak a futás marad - és egy 'szemtanú'.

És ez a szabadság édes lesz - persze közben még a vágyakon, célokon, 
akaraton túlléptél, úgy mellesleg...

Küzdhetsz akárhogy, de mésem fog kielégíteni a szépen festett robot-
élet! - vagy ne hívjanak Taikunak :-)

Ha nincs iskola, akkor vagyok. :-)

A vágy rabság -> Hogy megszabadulj tőle, engedsz neki -> Ha engedtél
neki, megszabadultál tőle. -> Ha megszabadultál tőle, "átcsúszol a
túloldalra" -> Ha átcsúszol a túloldalra, rabságba estél, mert vissza
már nem jöhetsz... -> Ha mégis visszajössz, a rabságba jössz vissza...

Szabadnak lenni annyit tesz, hogy megtanulsz korlátok közt élni úgy,
hogy hiszed, hogy ezt akarod, hogy így a legjobb - mert más példát
eddig nem láttál.

Szia Taiku! - reméltem, hogy lesz egy kis időd ránk :-)

>a szabadság is rabság...
Nagyon jó gondolat, nézzünk kicsit körbe. Kiderült hogy a francia 
forradalom idején, mikor kiengedték a húsz-harminc éve bent sínylődő 
rabokat - nem akarták elhinni és nem is tudtak hova menni. A világ 
megváltozott, barátaik, ismerőseik már el is felejtették őket, mit 
egyenek, hogyan éljenek meg? Húsz év alatt már elszoktak a munkától 
is.

Nos nagyon sok elengedett rab az éjszaka visszaszökött. Kint nem 
értették mi történik, odabent viszont biztonságos volt, volt fedél a 
fejük felett és kaptak enni is.

Ez hatalmas tanulság volt az emberi elme tanulmányozásában. A 
szabadság félelemetes, ha szabad vagy bármelyik pillanatban 
elpusztulhatsz, ha jön(ne) a pillanat szinte biztos, hogy 
visszakoznál. Röhögve mondanám az arcodba, hogy ugorj csak ki 
ejtőernyő nélkül a gépből és már szabad is vagy! Gondolom nem 
ugranál te sem én sem. De valahol itt kezdődik...


>Miért küldte a mester a tanítványt rabságba?
A mester belelátott a tanítványba és tudta, hogy ott van benne a 
vágy. Ha nem küldi sosem szabadulhatott volna meg ettől. Sziddhárta 
koldus akart lenni a hercegség után, ez volt a vágy benne. Sehova se 
vitte, de amint kiégett belőle ez a vágy is - megtörtént, átcsúszott 
a túloldalra.

Az más kérdés, hogy ott is maradt és az ürességet választotta 
fókusznak. Azóta olyan menő nálam is a 'nihilizmus' :-))

De volt egy mester, aki visszajött - Zarathusztra. Róla bővebben 
fogok írni az elkövetkező hetekben.

És volt egy mester, aki képes volt megkritizálni Buddhát. Na akkor 
kézzel kellett becsuknom a számat :-)

"Lábnyomok

Egyszer valaki azt álmodta, hogy az Úrral együtt menetelt az úton,
miközben életének egyes jelenetei villantak fel előtte az égbolton.
Közben maguk mögött két sor lábnyomot látott a homokban, amik egymás
mellett haladtak: a sajátját és az Úrét...

Amikor az utolsó jelenethez érkezett, visszatekintett a lábnyomokra.
Ekkor vette észre, hogy az út folyamán sokszor csak egyetlen sor
lábnyom volt látható. Arra is felfigyelt, hogy ez életének
legkeservesebb szakaszainál fordult elő. Bántotta a dolog, így
megkérdezte az Urat:
- Uram, Te megígérted, hogy ha egyszer elhatároztam, hogy követlek
Téged, Te mindig velem jársz életem útjain. De íme a legnyomasztóbb
esetekben csak egyetlen sor lábnyom látható. Nem értem, hogy éppen
akkor hagytál volna el, amikor a leginkább szükségem volt Rád...
Az Úr így felelt:
- Drága gyermekem! Én szeretlek téged, és sohasem hagynálak el. A
megpróbáltatás idején - amikor csak egy sor lábnyomot látsz -, akkor a
karjaimba vettelek, és úgy hordoztalak."

                                                 /szerző nem volt/

Megjegyzés: Az Úr mesterre is helyettesíthető... és kész is a koan! :-D

Szia Fogdoki!

"A technika rabság és a könyv is rabság."

"A meditáció rabság és a koanok is rabság."

Már csak az hiányzik ebből, hogy a szabadság is rabság. (Ami persze
könnyen elképzelhető.) :-)


Ui.: Miért küldte a mester a tanítványt rabságba?... ;-)

("-Tíz évre küldtelek a hegyekbe meditálni, hogyhogy már itt 
vagy?"
"-A meditáció rabság és a koanok is rabság.")

Két tanítvány beszélget szőnyegpakolás közben egy szombati 
szeminárium kezdetén:

- A főnök a munka oroszlánrészét elvégezte!
- Hogyan?
- Már üvöltött!

:-))

Nagyon ütős, de úgy látom most erre van szükség.

Ha jól értettem öt + három + egy, azaz 9 évet ölel át a koan és a
mester még mindig a hírlevelet szerkeszti. Ezen ne csodálkozz, őt tíz
évre küldték hírlevelet szerkeszteni... :-)

Le a kalappal, nagyon szupi kis koant kreáltál! Tuti ez lesz a Sesnei
kedvence:)!

Kedves kis szerelmes vers:)

Csak egyszer küldtem el, nem tudom miért jelent meg 3X....X-akta.

Eltelt öt év és a tanítvány halkan belépett a mester szobájába. A 
mester háttal ült, a havi hírleveleket szerkesztette.

-	Elkészültem mester! – szólt a tanítvány. A mester hátra sem 
fordult, csak ennyit kérdezett:
-	Tíz évre küldtelek az edzőterembe, hogy mester lehess, 
hogyhogy már itt vagy?

-	Mester! – szólt a tanítvány – A Tatami Centrumba mentem, a 
legjobb barna és fekete öves oktatók tanítottak! Ráadásul a napokban 
megjelent a teljes jitsu-s vizsgaanyag magyarul, így könnyű dolgom 
volt – minden jitsu-s mozdulatot és technikát pontosan tudok. Ezért 
volt elég az öt év.

A mester továbbra is a gép felé fordulva csak ennyit mondott:

-	A technika rabság és a könyv is rabság – ezek nem változnak, 
de az élet szüntelen mozgásban van. A kölcsönvett tudás mit sem ér. 
Amíg nem benned születik meg a mozdulat, addig nem a tiéd. Neked ez 
kevés, a mesterek mester lehetnél, menj hát újabb tíz évre most a 
hegyekbe és felejtsd el az összes technikát. Utána gyere vissza!

Eltelt három év és a tanítvány most még halkabban lépett a mester 
szobájába. A mester még mindig a havi hírleveleket szerkesztette.

-	Kész vagyok mester! – szólt a tanítvány.

A mester csak ennyit kérdezett ingerülten:

-	Tíz évre küldtelek a hegyekbe meditálni, hogyhogy már itt 
vagy?

- Mester! – szólt a tanítvány – Az első évben a legmagasabb hegyeket 
másztam meg, és a leghosszabb távokat futottam le, a második évben 
fák törzsében éltem, a levelek susogását hallgattam és a felhőkkel 
táncoltam. Azonban a harmadik évben elővettem a Tatami Centrumos 
koanokat és annyiszor olvastam el őket, hogy a végén 
megvilágosodtam. Ezért volt elég három év!

A mester még mindig a gép előtt ülve csak ennyit mondott:

-	A meditáció rabság és a koanok is rabság – ez nem a jitsu 
lényege. Neked ez kevés, a mesterek mestere lehetnél, menj hát tíz 
újabb évre az emberek közé és keresd meg a vágyak forrását!

Eltelt egy év és a tanítvány nesztelenül lépett a mester szobájába. 
A mester még mindig a havi hírleveleket szerkesztette, de azonnal 
megfordult és a tanítványra nézett.

-	Tíz évre küldtelek az emberek közé, hogyhogy már itt vagy? – 
kérdezte dühösen.

-	Mester! Embereket láttam álmomban amint számítógép előtt 
ülnek és mindenki a Tatami Centrumos weboldalt látogatta. És láttam 
az oldal számlálót, ami már nem fért el az alsó sorban, és 
megértettem a vágyak lényegét!

- Ím, nincs kire ráköthetném az övet, mosolyodott el a mester – lépj 
hát beljebb!

Ezt háromszor mondtad el - ennyire fontos volt? :-))
- de azért neked, mert van amit csak lányoknak lehet címezni...

Rabindranath Tagore: Ne menj el 


"Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól
súlyosak.
Félek, hogy elveszítelek, ha alszom.
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem
magamtól: "Álom ez?
Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva
tarthatnám keblemen.
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem."

Ezt háromszor mondtad el - ennyire fontos volt? :-))
- de azért neked, mert van amit csak lányoknak lehet címezni...

Rabindranath Tagore: Ne menj el 


"Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól
súlyosak.
Félek, hogy elveszítelek, ha alszom.
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem
magamtól: "Álom ez?
Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva
tarthatnám keblemen.
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem."

No igen...Tetszik:)

Többek véleményére alapozva személyemmel bizonyíthatom, hogy messze
tőlem ama vénség. S ehhez nem kell más, csak jitsu, egészséges étkek,
nasi és cigaretta mentes élet:)Sportolni, sportolni és az ember sokáig
megtarthatja tündöklését:)!!! Ez egy tuti recept:)

No igen...Tetszik:)

Többek véleményére alapozva személyemmel bizonyíthatom, hogy messze
tőlem ama vénség. S ehhez nem kell más, csak jitsu, egészséges étkek,
nasi és cigaretta mentes élet:)Sportolni, sportolni és az ember sokáig
megtarthatja tündöklését:)!!! Ez egy tuti recept:)

No igen...Tetszik:)

Többek véleményére alapozva személyemmel bizonyíthatom, hogy messze
tőlem ama vénség. S ehhez nem kell más, csak jitsu, egészséges étkek,
nasi és cigaretta mentes élet:)Sportolni, sportolni és az ember sokáig
megtarthatja tündöklését:)!!! Ez egy tuti recept:)

Szia Fogdoki:)

Én itt vagyok minden nap, de csak mint csendes megfigyelő...:)
Telepátia, hogy épp most írtam le pár szót?! :) Ki tudja:)
Jól eltűntél egy kis időre, addig Taiku tartotta a frontot, kedves
tőle! De most teljes létszámmal pörög tovább minden a maga medrében:)