A Magyarországon egymás mellett - egymást segítve - élő két Grappling szabályrendszer, a FILA Grappling és a Global Grappling elosztotta a csapatversenyeket, a FILA Grappling rendezi a NoGi és a Global Grappling a Gi csapatversenyt. Tavaly volt NoGi csapatverseny, idén sajnos elmaradt, a Gi csapatverseny pedig idén volt először, igaz egyből Junior és Felnőtt korosztályban. A verseny szervezője shihan Berkes László, főbírája sensei Kovács Gábor volt.
A Junior Csapatbajnokságon a Budai Ifjúsági Sportegyesület csapata a következő összeállításban vett részt: Merk Norbert, Weidinger Adrienn, Papp Botond, Székely Márton, Pósa Márton. Ellenfelük a Tatami Centrum csapata volt, tagjai: Jéga-Szabó Áron, Pataki Botond, Szűcs András, Göbölyös Márk, Turányi Bence, Czabán Tamás. A súlycsoportok 45 kg, 50 kg, 55 kg, 60 kg és 70 kg volt. Jéga-Szabó Áron és Pataki Botond azonos súlycsoportban volt, a helyszínen úgy döntöttünk, hogy Pataki Botondot indítjuk. A BISE csapatában 60 kg fölött két versenyző volt, így Weidinger AAdrienn indult 50 és 55 kg-ban. Versenyen kívül volt egy 65 kg-os mérkőzés is, ahol Turányi Bence és Székely Márton csapott össze. A hat mérkőzésből ötöt a Tatami Centrum, egyet a BISE csapata nyert meg.
A Felnőtt Csapatbajnokságon öt csapat indult:
a Budai Ifjúsági Sportegyesület I. csapata:
Illés Anna, Náczi Róbert, Várkonyi Norbert, Zuppán László, Horváth Gergely, Szabó Miklós,
a Budai Ifjúsági Sportegyesület II. csapata: Weidingerné M. Nóra, Takács János Kadosa, Varga Bence, Sárfi Tamás, Papp Tamás,
a Gracie Barra Pit csapata:
Xinolagos Andreas, Balla Kristóf, Várhegyi Attila, Králl Péter, Bányai Levente, Ember Mátyás,
a Hatvani dojo csapata:
Csuka Balázs, Kovács Gergely Szilveszter, Huszti György, Bodnár Róbert, Herle Zsolt,
és a Tatami Centrum csapata:
Lakatos Sándor, Fekete Csaba, Halmi Viktor, Szűcs Kristóf, Fekete Sándor.
Az öt csapat egy csoportban volt és körmérkőzésen minden csapatnak négy csapatmérkőzése volt, azaz összesen tíz. Egy csapatmérkőzés öt egyéni mérkőzésből állt: 70 kg, 75 kg, 85 kg, 95 kg, 105 kg súlycsoportban. A csapatmérkőzések a következő sorrendben történtek a következő eredményekkel:
1. . Tatami Centrum . . - BISE I. . . . . . . . . . . 5 : 0
2. . Hatvani dojo . . . . - BISE II. . . . . . . . . . .4 : 1
3. . Gracie Barra Pit . - Tatami Centrum . . . . .0 : 5
4. . BISE I. . . . . . . . .- Hatvani dojo . . . . . . .2 : 3
5. . BISE II. . . . . . . . - Gracie Barra Pit . . . . 0 : 5
6. . Hatvani dojo . . . .- Tatami Centrum . . . . .0 : 5
7. . BISE I. . . . . . . . .- Gracie Barra Pit . . . . .0 : 5
8. . Tatami Centrum . .- BISE II. . . . . . . . . . . 4 : 1
9. . Gracie Barra Pit . .- Hatvani dojo . . . . . . .4 : 1
10. .BISE II. . . . . . . .- BISE I. . . . . . . . . . . . 2 : 3
A Csapatverseny végeredménye:
I. . . . Tatami Centrum
II. . . .Gracie Barra Pit
III. . .Hatvani dojo
IV. . . Budai Ifjúsági Sportegyesület I. csapata
V. . . . Budai Ifjúsági Sportegyesület II. csapata
Gratulálunk és köszönjük a csapatoknak és a felkészítőknek!
|